HÍREK
A Rovatból

Perintfalvi Rita a Lakatos Márk-ügyről: Ez sokkal inkább egy gyomorforgató politikai akciónak tűnik

„Ha Lakatos Márk bűnös, akkor az elsők között leszek, aki elítéli őt tettéért, ha viszont egy koncepciós per(sorozat) indult most el, akkor mindent meg kell tennünk azért, hogy ezt csírájában elfojtsuk! ” - fogalmaz a teológus.


Perintfalvi Rita a Facebook-oldalán egy hosszú posztban írt a Lakatos Márk-ügyről. A teológus azzal kezdi a posztot, hogy áldozatvédőként nagyon fontosnak tartja, hogy megszólaljon ebben az ügyben is. Leszögezi, hogy nem ismeri személyesen Lakatos Márkot, de szerinte az sem jelente sokat, ha ismerné.

"A legtöbb elkövetőn ugyanis a legkevésbé sem látszik, hogy mire képes valójában. Legtöbbször olyan személyek a bántalmazók, akikre még a gyanú árnyéka sem vetülne: elismertek, karizmatikusok, nagyon jó kapcsolati hálóval rendelkeznek, amit azért építettek fel, hogy bevédessék magukat, amikor kell. Ezzel szemben viszont Lakatos Márk az általa nyilvánosan is felvállalt irányultságával akár tökéletes célpontja is lehetne egy kormány által megrendelt karaktergyilkosságnak. Hiszen ő eleve gyanús ebben a melegek ellen felhergelt közegben. Ráadásul éppen most történik mindez, amikor a TISZA és Magyar Péter már nem csupán ráúszott a Fideszre, de ebben a pillanatban erősebb is lett nála" - fogalmaz a teológus, aki ezután több szempontot is felsorol, amit fontosnak tart az ügyben.

Perintfalvi Rita először is kiemeli, hogy nem kíván állást foglalni Lakatos Márk ártatlansága vagy bűnössége mellett. "Hiszen nem voltam ott, nincsenek a kezemben bizonyítékok sem egyikre, sem másikra. Ez a rendőrség és az igazságszolgáltatás feladata. Őszintén remélem azonban, hogy annak ellenére, hogy ez az ügy politikai üggyé vált, mégis lehetséges lesz, hogy az esetleges áldozatoknak vagy éppen az ártatlanul megvádoltnak pártatlanul igazságot szolgáltassanak.

Ha Lakatos Márk bűnös, akkor az elsők között leszek, aki elítéli őt tettéért, ha viszont egy koncepciós per(sorozat) indult most el, akkor mindent meg kell tennünk azért, hogy ezt csírájában elfojtsuk!"

- fogalmaz.

A második pontban a teológus Ábrahám Róbertről ír.

"Ábrahám Róbert a vádló. Mit gondolok róla? Személyét teljesen hiteltelennek tartom, főként azért, mert „újságírói” pályafutása a Pesti Srácok kötelékében a legsilányabb és legaljasabb propagandista aknamunkát jelentette. Amivel számos hiteles személyt támadott és igyekezett lejáratni. Tehát ez Ábrahám eddigi eszköztárának része. Azt a bizonyos videót, ahol erről beszélt, csak részleteiben bírtam végignézni a gyomorforgató kocsmai hősködés és alpárian üvöltöző, bugris stílusa miatt. Elképesztő, hogy a közvélemény manipulálása ilyen mélyre süllyedt Magyarországon! És hogy ennek a mosléknak van közönsége"

- írja Perintfalvi, aki ezután hosszasan kifejti, milyen problémákat lát Ábrahám Róbert érvelésével.

A teológus szerint,

"amikor Ábrahám vádolja Lakatos Márkot akkor azt egy agresszív támadóhadjárat »csomagban« teszi. Vele egyidőben ugyanis bűncselekménnyel vádolja Osváth Zsoltot is, aki a februári influenszer-tűntetés egyik kulcsfigurája volt. De ugyanazzal a lendülettel nekimegy a »Jól van az így« csoportnak, Pottyondy Edinának, Gulyás Mártonnak is, akik szintén a tűntetés fő szervezői voltak. Sőt Puzsér Róbertet, akit nemrég dühödten felpofozott, az elsőszámú »szörnynek«, a »fő Kónya Endrének« nevezi.

Fotóját az összes olyan videójára is ráteszi, amelyekben egyetlen szót sem mond arról, hogy mivel is vádolja konkrétan Puzsért. Ez az egész setting azt a benyomást kelti, hogy itt nem egy őszinte, az áldozatokat védő valódi tényfeltáró szándékról van szó, hanem egy durva lejárató kampányról, amely sorra veszi egyrészt azokat a szereplőket, akiknek köze volt a politikai fordulatot hozó »Odakint most szörnyek járnak« c. hatalmas horderejű tömegdemonstrációhoz, másrészt egy füst alatt elintézni igyekszik Ábrahám Róbert személyes ellenségeit" - írja.

"Áldozatvédőként nyomatékosan tiltakozom az ellen, hogy az áldozatokból politikai fegyvert kovácsoljanak maguknak akár a politikusok, akár az ilyen influenszerek, mint Ábrahám Róbert, akár jobb- akár baloldalon. Mert igen, a gyermekek bántalmazása olyan téma, ami soha, de soha nem lehet politikai oldal kérdése! Mindenkinek fel kell lépnie ellene és egyúttal tartózkodnia kell attól, hogy rajtuk keresztül akarjon magának politikai tőkét kovácsolni. Ugyanezt láttam Varga Judit Hajdú Péternek adott nagyinterjúja kapcsán. Függetlenül attól, hogy igaz-e vagy sem, amit akkor elmondott, elfogadhatatlan az, hogy a rogáni propaganda olyan mélyre süllyedt, hogy a nőbántalmazás témájából politikai fegyvert kovácsolt. Persze anélkül, hogy a valós megoldás irányába – pl. Isztambuli Egyezmény ratifikálása – akárcsak egyetlen centit is tettek volna. Na nem, azt persze nem!" - fogalmaz Perintfalvi.

A teológus szerint "nagyon röhejes az a »libsi pedozás«, sőt »pedo-tiszázás«, amit Ábrahám a videóban művel! Ugyanis egy fontos dolgot nem vesz figyelembe: csak azok vádolhatók a pedofil-ügyek eltussolásával, akik hatalmon vannak! És akiknek lett volna érdemi lehetőségük kiállni az áldozatok mellett. Ezt láttuk a kegyelmi ügyben, s abban, hogy Balog Zoltán püspök még mindig püspök, vagyis semmilyen valós számonkérés nem történt azóta sem! Sőt azt sem tudtuk meg, hogy milyen módon van benne ebben az ügyben maga Orbán Viktor és a felesége. Sőt, a nemrégiben kirobbant katolikus botrányok és Tóth Tamás MKPK titkár belebukása megmutatta, hogy ott is az vétkes az eltussolásban, akié a hatalom! Tehát a pedo-fidesz tézis megáll – bár nem ízléses – , az ábrahámi variánsok viszont röhejesek".

Perintfalvi posztjában azt is kiemeli, hogy vérlázítónak tartja azt a 2021. júniusa óta tartó kormányzati akciót, ami tudatosan összekeveri a homoszexualitást a pedofíliával! "És ennek az erkölcstelen hadjáratnak az egyik zászlóshajója éppen a Pesti Srácok és ugyanezt műveli Ábrahám is számtalan megnyilatkozásában" - jegyzi meg.

A teológus szerint

"Ábrahám szándékosan hibás fogalmat használ. Ugyanis a 15 éves fiú kapcsán tévesen beszél pedofíliáról és ezt persze az egész kormánymédia is átveszi. Akkor most szólok, hogy a pedofílok az éretlen test iránt éreznek vonzalmat, aminek a felső korhatárát az orvostudomány 13 (ritkán 14) évben határozza meg. Tehát egy 15 éves áldozat esetén már nem beszélhetünk pedofíliáról. De nyilván a tények Ábrahámnak mit sem számítanak!"

Perintfalvi úgy gondolja, hogy Ábrahám Róbert vádló-videóit nagyon komoly szkepticizmussal kell kezelni, mert sem stílusában, sem szakmaiságában, sem Ábrahám emberi minőségében nem látja a valódi áldozatvédő munka legfontosabb ismérveit: az alázatot, a szolgálatot, a sebek gyógyítására való képességet.

"Ez nekem sokkal inkább egy gyomorforgató politikai akciónak tűnik. Ráadásul meglehetősen silánynak"

- fogalmaz a teológus, aki azzal zárja posztját, hogy reméli, tényleg lesz mód arra, hogy megismerhessük az igazságot a Lakatos Márkot ért vádak kapcsán. "Mert egy kreált koncepciós ügy semmit nem segít a valódi áldozatvédő munkában!" - teszi hozzá.

Mint azt mi is megírtuk: Néhány napja Ábrahám Róbert YouTube-videójában azt állította egy fiatal, hogy 15 éves korában egy gyerekotthonból, egy kerítőn keresztül közvetítették ki Lakatos Márkhoz, aki egy cipőért cserébe szexet várt el tőle. Az üggyel kapcsolatban Ábrahám Róbert feljelentést tett a rendőrségen, és tüntetést is szervezett. Lakatos Márk napokig nem szólalt meg az ügyben, később aztán a közösségi oldalán reagált. Nyilatkozatában tagadta, hogy igaz lenne, amivel vádolják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Medián: a Fidesz-szavazók között is népszerűbb Magyar Péter áfaötlete, mint Orbán Viktorék terve
Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége inkább az élelmiszerek áfájának csökkentését támogatná, mint a kormány által ígért nyugdíjas áfa-visszatérítést. Még a Fidesz szavazóinak nagy része is így gondolja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 12.



A Medián felmérése szerint a magyarok többsége inkább választaná az 5 százalékos élelmiszeráfát, mint a kormány által ígért áfa-visszatérítést a nyugdíjasok számára, írja a hvg.hu. A kutatásból az is kiderült, hogy még a Fidesz szavazóinak többsége is ezt a megoldást támogatja.

A kormány és a Tisza Párt eltérő javaslatokkal állt elő az élelmiszerárak emelkedésének kezelésére. A Fidesz terve szerint a nyugdíjasok visszakaphatnák az általuk megvásárolt zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek áfáját. Ehhez egy külön kártyát kapnának, amire a hónap végén jóváírnák az összeget, hasonlóan egy törzsvásárlói hűségkártyához. Orbán Viktor szerint így havonta akár 10-15 ezer forint is visszajárhat. Ugyanakkor ez csak akkor lehetséges, ha valaki havonta több tízezer forintot költ zöldségekre és gyümölcsökre, vagy több százezret tejtermékekre. A rendszer működése a piacokon egyelőre kérdéses.

Ezzel szemben Magyar Péter és a Tisza Párt javaslata szerint minden élelmiszer áfáját egységesen 5 százalékra csökkentenék, függetlenül attól, hogy most 18 vagy 27 százalékos adó vonatkozik rá. Ez nemcsak a nyugdíjasokat érintené, hanem minden vásárlót, és nem lenne szükség külön kártyára vagy egyéb adminisztrációs intézkedésekre. Ugyanakkor ez nagyobb terhet jelentene a költségvetésnek.

A Medián felmérése alapján a teljes lakosság körében 79 százalék támogatja a Tisza javaslatát, míg a kormány tervét csupán 17 százalék. Még a Fidesz szavazói között is többen állnak Magyar Péter ötlete mögé, mint Orbán Viktoré mögé.

A kutatást március első tíz napjában végezték, még azelőtt, hogy a kormány bejelentette az árrésstopot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz szerint a zsírleszívásos vád a honvédelmi miniszter lejárató kampányának része
A Bors azt állítja, hogy vezérkari főnökként közgyógyellátásból finanszírozott zsírleszíváson esett át. A volt tábornok egy videóban reagált a vádakra.


Ruszin-Szendi Romulusz egy Facebookra feltöltött videóban reagált a Bors cikkére, amely szerint vezérkari főnöksége idején zsírleszívást végeztek rajta a Honvédkórházban, méghozzá közgyógyellátás keretében, vette észre a 24.hu. A lap állítása szerint az eljárásra azért volt szükség, mert a túlsúly akadályozta a tábornokot katonai feladatai ellátásában.

A Bors azt is írta, hogy a műtét nagy vitát váltott ki az orvosok körében, mert szépészeti beavatkozásnak minősül, és magánellátásban több százezer forintba kerül. A cikk szerint azonban a kórházban nem tudták visszautasítani a tábornoki kérést.

Ruszin-Szendi visszautasította az állításokat, és azt mondta, szerinte ez a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf lejárató kampányának része. Úgy véli, hogy eközben a miniszter törvénytelenségeket követ el, és csúsztatásokat vet be ellene. A Tisza Párt szakértője hangsúlyozta, hogy ha egy vezérkari főnök a Honvédkórházban vesz igénybe orvosi ellátást, az kizárólag rá és az orvosára tartozik.

„Nagyon bízom benne, hogy a miniszter úr vizsgálata ki fog terjedni arra is, hogy a személyes adataim hogyan kerültek nyilvánosságra”

– mondta a volt vezérkari főnök.

Ruszin-Szendi emlékeztetett arra is, hogy havonta egyszer elment egy alakulattal futni, és egy alkalommal Szalay-Bobrovniczky is csatlakozott hozzájuk a Margitszigeten.

„A kör második felében kért, hogy ne beszélgessünk, mert az neki olyan égő, ő alig kap levegőt, úgyhogy a katonákkal elkezdtünk inkább tapsolni és énekelni, hogy szórakoztassuk magunkat futás közben” – idézte fel.

Hozzátette, ha a miniszter úgy érzi, hogy az ő fizikai állapota nem volt megfelelő, akkor szívesen kihívja egy futó- vagy fekvőtámasz-versenyre. Ennél azonban még jobban örülne egy nyílt televíziós vitának a valódi problémákról.

A volt vezérkari főnök arra is kitért, hogy bár a honvédségben valóban lehet 800 ezer forintos fizetés, ha mindent összeadnak, a harcoló alakulatok átlagbére ennél jóval alacsonyabb:

„ha egy harcoló alakulat átlagfizetését nézzük, az bruttóban kevesebb mint 650 ezer forint. Ha megnézem, hogy egy három évtizede szolgáló törzszászlósnak mennyi a havi bére, az is körülbelül 650 ezer forint bruttóban.”

Bírálta azt az elképzelést is, hogy az újonnan belépő katonák 734 ezer forintos fizetést kapjanak, mert szerinte ez bérfeszültséget okoz a honvédség állományában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: a 30 év alatti, egygyermekes anyák is szja-mentességet kapnak
Újabb adókedvezményt kapnak az édesanyák: 2026-tól a 30 év alatti, egy gyermeket nevelő nőknek sem kell személyi jövedelemadót fizetni. Orbán Viktor szerint a cél, hogy ne járjanak rosszabbul, mint a gyermektelenek.


2026. január 1-jétől a 30 év alatti, egy gyermeket nevelő édesanyák nem kell, hogy személyi jövedelemadót (szja) fizessenek – jelentette be Orbán Viktor szerdán a Facebook-oldalán a kormány döntését.

A miniszterelnök elmondta, hogy a kormányülésen tucatnyi fontos téma is napirenden volt, de ezt az intézkedést emelte ki a legfontosabbként. Hozzátette, hogy ezzel szeretnék elérni, hogy több gyermek szülessen, de ennél is közvetlenebb céljuk az, hogy

„azok az édesanyák, akik gyermeket vállaltak és gyermeket nevelnek, ne kerüljenek rosszabb anyagi helyzetbe, mint azok, akik nem vállalnak gyermeket.”

Orbán Viktor már február végén jelezte, hogy októbertől a háromgyermekes édesanyák számára is elérhető lesz az szja-mentesség. A kétgyermekes anyáknak pedig fokozatosan, 2026 és 2030 között vezetik be ezt a kedvezményt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Jogosítvány 70 év felett: az EU szerint szigorítani kellene
Az Európai Unió szigorítaná a 70 év feletti sofőrök jogosítványának meghosszabbítását. Gyakoribb orvosi vizsgálatok, sőt akár újabb KRESZ- és vezetési vizsga is jöhet.


Az Európai Bizottság új szabályokat javasol, amelyek szerint a 70 év feletti járművezetőknek gyakrabban kellene orvosi alkalmassági vizsgálaton részt venniük, sőt, akár újra kellene vizsgázniuk is ‒ számolt be róla a Spravy híroldal. A cél a közúti balesetek számának csökkentése és a közlekedésbiztonság javítása.

Jelenleg Magyarországon a 70 év felettieknek kétévente kell orvosi vizsgálatra menniük ahhoz, hogy meghosszabbíthassák a jogosítványukat. Az EU tervei szerint azonban még ennél is gyakoribb és alaposabb ellenőrzésekre lehet szükség.

Felmerült az is, hogy

az idősebb sofőröknek nemcsak orvosi vizsgálaton kellene átesniük, hanem újra elméleti és gyakorlati vezetési vizsgát is kellene tenniük.

Egyelőre nem világos, hogy ezt milyen formában és milyen gyakran kellene teljesíteni.

A szabályváltoztatás még nem végleges, az Európai Parlament és a Tanács jelenleg is tárgyal róla. Ha elfogadják a javaslatot, a 70 év feletti sofőröknek szigorúbb ellenőrzésekre kell számítaniuk a jövőben.

A jogosítvány meghosszabbításának időtartama az életkortól függ Magyarországon: 50 éves kor alatt 10 évre, 50 és 60 év között 5 évre, 60 és 70 év között 3 évre, 70 év felett 2 évre adják a vezetői engedélyt. A jogosítvány meghosszabbításához orvosi alkalmassági vizsgálat szükséges, amely eldönti, hogy az illető egészségügyi szempontból továbbra is alkalmas-e a vezetésre.

(via Vezess.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk