HÍREK

„Össze kell fogni az önkény ellen!” – közös üzenetet küldött az ellenzék október 23. alkalmából



A közösséggé válás élménye teszi fontossá október 23-át, 1956 és 1989 e napját is - mondta Karácsony Gergely főpolgármester pénteken Budapesten, a fővárosi önkormányzat által az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján rendezett ünnepi megemlékezésen. Október 23-án már kétszer mutatkozott meg a jobbik énünk, a legszebb képességünk. Az, hogy "ezer és egy különbözőségünk" - a származásunk, a neveltetésünk, a hitünk és a világnézetünk - ellenére összeköt bennünket valami sokkal erősebb: a haza és a szabadság szeretete - jelentette ki Karácsony Gergely a Városháza parkban. Hozzátette: a szabadságot és a hazát nem lehet egymás ellenében szeretni, mert azzal felszámolnánk mindkettőt.

Magyarországon nincs helye diktatúrának - jelentette ki a Demokratikus Koalíció alelnöke a párt pénteki, Budapesten tartott, online közvetített 1956-os megemlékezésén. Varju László úgy fogalmazott: hisznek a szabad, demokratikus, európai Magyarországban, és ugyanolyan bátran és határozottan kell eltüntetniük a "kiépült pártállamot", mint ahogyan azt az emberek 1956-ban tették. Október 23. olyan dátum a magyar történelemben, amely mindenki szemébe könnyet csalhat, mindenkinek megdobogtatja a szívét. Arra hívta fel a figyelmet, hogy különösen fontos visszaemlékezni ennek a véres a forradalomnak az első napjára. Egyetemisták és a hozzájuk csatlakozó munkások, értelmiségiek, idősek, fiatalok, szülők és gyerekek gyújtották meg a lángot, ők mondták ki először hangosan az utcán is, hogy elég volt a zsarnokságból. Hosszú évtizedek után ma ismét ott tartunk, hogy az egyetemisták, az utca emberei szembeszegülnek "a zsarnok hatalommal", mert ugyanúgy, ahogy akkor, most sem kérnek az elnyomásból, nem kérnek a diktatúrából, nem kérnek a "központosított gondolkodtatásból" és nem kérnek a sokszorosított propagandavéleményből. A zsarnok nem csak a múltban létezett, hanem "ma is itt van velünk, aki nem akasztat, hanem kirúgat és ellehetetlenít" - mondta a DK-s politikus.

A Párbeszéd egyetért az '56-os forradalmárokkal és azt gondolja, hogy Magyarország helye az európai demokratikus közösségben van - mondták a párt politikusai pénteki, online is közvetített budapesti megemlékezésükön. Kocsis-Cake Olivio arról beszélt, hogy október 23. jó alkalmat ad az emlékezésre és a visszatekintésre, mert mesél a múltról és üzenete van a mának is. A forradalmárok mindenekelőtt a szabadságért álltak ki, azért, hogy a mindenkori hatalom ne szóljon bele abba, mit gondolnak, miben hisznek az emberek. Már akkor is furcsa jelzőkkel látták el azokat, akik mást gondoltak, voltak ők imperialisták, rendszeridegenek, ellenforradalmárok. Ma is azt látni, hogy akik másként gondolkoznak, azokat mindenféle furcsa jelzővel illetik: libernyákok, diplomás kommunisták, sorosisták vagy éppen hazaárulók - tette hozzá. 1956-ban a forradalmárok nemet mondtak a félelemre, a forradalom is azért tört ki, mert az emberek már nem féltek a hatalomtól, október 23-án félnivalója csak a hatalom embereinek volt. A mai hatalom semmi mástól nem fél, csak a hatalma elvesztésétől, annak rendeli alá minden cselekedetét, hogy még négy évig "gyűjtse azt a pénzt, amiből még több hatalmat vesz" - jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán Viktor: Veszélyes volt az esti buli, ledobták a láncot a fiatalok
A miniszterelnök egy új videóban beszélt a Harcosok Klubja eseményéről, amelyen politikusok és influenszerek is jelen voltak.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



A Harcosok Klubja második alkalommal rendezi meg nagyobb szabású találkozóját a zánkai Erzsébet-táborban. A rendezvényen jobboldali politikusok és influenszerek is részt vesznek. Szombaton több felszólaló is színpadra lépett, köztük Lázár János és Menczer Tamás. A miniszterelnök 1500 jelenlévő előtt mondott beszédet.

Orbán Viktor vasárnap egy újabb videóban jelentkezett be a helyszínről. A felvételen azt mondta:

„Most vasárnap délelőtt van, ez a polgári világban egy konszolidált időpont, úgyhogy visszafogottságot, elmélyült gondolkodást és konzultációt várok.”

A kormányfő a szombat esti buliról is beszélt. Úgy fogalmazott: „az esti buli veszélyes volt, ledobták a láncot a fiatalok.” A videóban egy rövid részlet is látható a buliról, amelyen Orbán Balázs az Edda Álmodtam egy világot magamnak című dalának mulatós változatára táncol.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Átszökött a határon egy észak-koreai katona Dél-Koreába, mert ott akar letelepedni
Az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 nyarán egy észak-koreai törzsőrmester szintén Dél-Koreába menekült.


Vasárnap egy észak-koreai katona Dél-Koreába szökött a szigorúan őrzött szárazföldi határon – írja az AP hírügynökség.

A dél-koreai hadsereg szerint

a férfi a határ középső szakaszán lépte át a vonalat, ezután őrizetbe vették. A katona jelezte, hogy Dél-Koreában akar letelepedni.

Ez az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 augusztusában egy észak-koreai törzsőrmester a keleti szakaszon jutott át Dél-Koreába.

A demilitarizált övezet 248 kilométer hosszú és 4 kilométer széles; aknamezők, harckocsiakadályok, szögesdrótkerítések és katonai alakulatok védik. Éppen ezért ritka, hogy valaki a szárazföldi határon próbáljon átszökni. 2017-ben egy menekülő észak-koreai katonának sikerült átfutnia a határon, akkor az északi katonák körülbelül 40 lövést adtak le rá, a dél-koreaiak pedig biztonságba húzták a sebesültet.

Az 1950–53-as koreai háború óta nagyjából 34 ezer észak-koreai érkezett Dél-Koreába, többségük Kínán keresztül, mert Kína Észak-Koreával hosszú, nehezen ellenőrizhető közös határon osztozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ez aztán a meglepetés: 16 vaddisznót számolt meg Attila budai otthona kapujában
A fővárosi férfi pont a házuk bejáratánál találkozott szembe a vaddisznócsordával, és gyorsan visszamenekült a kocsiba.


A 444 olvasója, Attila szombaton késő este ért haza budai, XII. kerületi otthonához, és nem várt események történtek a ház előtt.

„Leparkolás után gyanútlanul kiszálltunk az autóból, és körülbelül tőlünk 10 méterre,

pont a házunk bejáratánál találkoztunk szembe ezzel a vaddisznócsordával.

Gyorsan visszamenekültünk a kocsiba, a felvétel már onnan készült, ahogyan elmennek mellettünk” – írta a meglepett férfi, aki összesen 16 darab állatot számolt meg, a vaddisznók nem ijedtek meg, békésen haladtak tovább a budai éjszakában.

A váratlan esetről készült videót a 444 osztotta meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elesett a MÁV győri fővonala, jelentős késésekre számíthatnak az utasok
A MÁV vasárnap esti tájékoztatása szerint Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



„Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.

A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban jelentősen hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell számítsanak”

– írta vasárnap este 20 órakor oldalán a MÁV.

„Pótlóbuszok szervezése, a forgalom átszervezése folyamatban” – közölték. Az Emma térképes keresőn szereplő adatok szerint több vonat már 15-30 perces késésben van, de akad olyan is, ami már egy vagy akár másfél óra késést is összeszedett az eredeti menetrendjéhez képest. Győrszentiván és Öttevény, Győrszabadhegy és Győr között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Fél hét körül még azt írták, hogy „Győrnél biztosítóberendezési hiba lassítja a közlekedést. A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban késésekre, hosszabb menetidőre kell számítsanak”. Ezután

20 óra után érkezett a hír, hogy Győrben szünetel is a vonatközlekedés.

A Telex olvasói arról számoltak be, hogy a vasárnapi legfrekventáltabb időszakban teljes összeomlást tapasztalnak. „Vonatok maradnak ki, én személyesen 1+ órás késéssel várakozok a vonaton Győr állomáson. A vonatra már áttereltek másik, kimaradt vonatokról is embereket, teljes a káosz. Semmi tájékoztatás nem érkezik” – írták.

Másik arról számoltak be, hogy a Railjet, az IC, a Regiojet is régóta várakozik a vágányokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk