HÍREK
A Rovatból

Orbán: Most igazán belevaló kormány kell, amely felelős, egyesíti az országot és kellő erőt mutat

A miniszterelnök szerint az erős választói akarat és a jövő bizonytalansága együtt minden korábbinál nagyobb felelősséget ró az új kormányra.


Most igazán belevaló kormány kell, amely felelős, egyesíti az országot és kellő erőt mutat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés keddi ülésén.

A miniszterek eskütétele előtt, miután ismertették a köztársasági elnök átiratát a miniszterek kinevezéséről, a kormányfő felszólalásában kiemelte: a veszélyek és különösen a háború kijelöli a következő magyar kormány feladatait.

"Megőrizni, sőt megerősíteni a Kárpát-medence és Magyarország fizikai, anyagi és szellemi kulturális biztonságát, támogatni a magyar családokat, tőkeerőssé izmosítani a magyar vállalkozásokat és növekedési pályán tartani a magyar gazdaságot"

- sorolta. Hozzátette: Magyarország következő kormányának tagjait erre figyelemmel kérte fel a közös munkára.

Kifejtette: a választópolgárok akaratából 2010 óta a negyedik, összességében az ötödik alkalommal mutathatja be Magyarország új kormányának tagjait. A helyzet mégis páratlan Magyarország 1990 utáni történetében és köszönet illeti a választópolgárokat, hogy április 3-án "a népakaratot soha nem látott egyértelműséggel kinyilvánították" - mondta. Hangsúlyozta: 1990 óta soha nem állt még kormány mögött olyan nagy és egységes választói akarat, mint amekkora a most hivatalba lépő kabinet mögé sorakozott föl, "ez részben megszolgált, részben megelőlegezett bizalom". A kormány tagjaitól azt várja, hogy a megszerzett bizalmat megőrizzék, a megelőlegezett bizalmat pedig valóra váltsák - jelentette ki Orbán Viktor.

Úgy vélte, ez most különösen emberpróbáló feladat lesz, mert "a koronavírusból még alig lábaltunk ki, a szomszédunkban háború zajlik, Brüsszelben pedig összezavarodott az iránytű, ezért onnan nem számíthatunk segítségre". Felidézte, hogy 32 éve képviselő és vesz részt a külpolitikai életben, de még soha nem látott akkora bizonytalanságot a jövőt illetően, mint napjainkban. Hozzáfűzte:

az erős választói akarat és a jövő bizonytalansága együtt minden korábbinál nagyobb felelősséget ró az új kormányra.

A miniszterelnök szerint a 2020 és 2030 közötti évtized a veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk kora. 2020-2021-ben koronavírus-járvány volt, 2022 eleje óta pedig háború a keleti szomszédunkban - emlékeztetett. Úgy látja, mindezek következményeként menekültáradat, soha nem látott mértékű energia- és nyersanyag-áremelkedés, infláció is tört a világra. Egy időben fenyeget a 21. század eddigi legnagyobb geopolitikai átrendeződése, valamint egy globális energia- és élelmiszerválság.

Kiemelte: az energia- és élelmiszerválság destabilizálja a népes, de törékeny országokat, ami újabb háborúkat és még a 2015-ösnél is nagyobb népvándorlást indíthat útjára. Ez óriási kihívást jelent a világ gazdagabbik fele számára, ideértve Magyarországot is - tette hozzá. Közölte: ez "egy kirobbanó formában lévő, ragyogóan irányított Európai Unió" számára is komoly feladat lenne, de az EU "ma minden, csak nem kirobbanó formában lévő, ragyogóan irányított szervezet". Inkább késlekedést látni, zavaros ideológiákat hallani, kapkodó és ésszerűtlen döntéseket tapasztalni - mondta.

Orbán Viktor szerint Magyarország egy ilyen korszakban nem engedheti meg magának "a felelőtlenség, a széthúzás és a gyöngeség luxusát", vagyis most igazán belevaló kormány kell.

A kormányfő ismertette: Varga Juditot az Igazságügyi Minisztérium vezetésére kérte fel. Kiemelte: az igazságügyi miniszternek érvényre kell juttatnia az Alaptörvényt, védenie kell az alkotmányosságot, ezért számára vétójogot biztosít valamennyi minisztériumi előterjesztéssel szemben. Hozzátette: Deák Ferenc tárcája ma a kormány uniós kapcsolataiért is felelősséget visel. Ezt senki sem irigyli a tárca vezetőjétől - fogalmazott, hangsúlyozva: a miniszter a brüsszeli vitákban eddig is a magyar nemzeti érdek határozott képviselője volt és azt várják, a jövőben is az legyen. Ez továbbra sem lesz könnyű, ezért sok erőt és kitartást kívánt a miniszternek.

Pintér Sándorról - aki ismét a Belügyminisztériumot irányítja - a kormányfő azt mondta: 16 évet szolgáltak együtt és ezalatt minden rábízott feladatot példás pontossággal teljesített, ezért feltétel nélküli bizalmát élvezi. Helyreállította a közbiztonságot, radikálisan csökkentette a bűnözést, mind a vagyon, mind az emberi élet ellen irányuló bűncselekményeket látványosan visszaszorította, a rendőrséget megfiatalította és megújította, az állomány visszanyerte becsületét és megbecsültségét. A rendőrviccek kora lejárt - fogalmazott Orbán Viktor. Aláhúzta: bár minisztériumát továbbra is Belügyminisztériumnak hívják, de valójában ez már a belügyek minisztériuma. A politikában a tapasztalat a legnagyobb érték, az számít igazán, ezért bízzák rá a legnehezebb területek irányítását - mondta és sok sikert kívánt a belügyminiszternek.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszter lesz ismét. A kormányfő úgy fogalmazott: miniszterelnök-helyettesként továbbra is a történelmi egyházakat és a Kárpát-medencei magyar közösségeket érintő ügyek előmozdításáért felel. "Minden magyar felelős minden magyarért, ha ez így van, márpedig így van, akkor Semjén Zsolt miniszteri felelőssége az összmagyarság képviselete" - hangsúlyozta. Aláhúzta: azt várják tőle, hogy az egységes magyar nemzet alaptörvényben rögzített eszméjét váltsa valóra a mindennapokban. A Kereszténydemokrata Néppárt a kormány szellemi-ideológiai magja, ezért elnökét megkülönböztetett tisztelettel köszönti a kabinetben - mondta.

Csák Jánosról, aki a Kulturális és Innovációs Minisztérium irányítója lesz, azt mondta: tárcáját jövőügyi minisztériumnak kellene nevezni. Hozzátartozik a családpolitika, a kultúra, a felsőoktatás, a szakképzés és az innováció. A miniszterre összetett feladat vár, munkája olyan különleges személyiséget igényel, aki ismeri az üzleti világot, nem téved el a szellemi viták modern útvesztőiben, egyszerre fegyelmezett, de közben keresi, miként léphetünk túl a mai realitások korlátain. Ide igazi Klebelsberg-karakter kell - mondta és sok szerencsét kívánt.

Varga Mihály pénzügyminiszterről szólva kiemelte: az ő előrelátó szigora tette lehetővé a növekedés és a pénzügyi fegyelem közötti egyensúly fenntartását a koronavírus jelentette kihívás éveiben, és ugyanez a vele szembeni elvárás most, amikor a háború a gazdaságot újabb próbatétel elé állítja.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter portfóliója kapcsán Orbán Viktor arra emlékeztetett: az ipar és az energetika nagy átalakulás előtt áll, a kormánytag feladata az, hogy folytassa e területen az elmúlt négy évben elindított fordulatot, illessze a magyar energetikai rendszert az új kor kihívásaihoz. Ennek részeként említette, hogy kezelje az átalakulás, a növekvő fogyasztás és az emelkedő árak miatt kialakult helyzetet, eközben csökkentve a gazdaság károsanyag-kibocsátását, és hangolja össze a gazdasági növekedés és a környezetvédelem szempontjait.

Nagy István agrárminiszter tárcájáról szólva a miniszterelnök emlékeztetett: az elmúlt években "nagyot léptünk előre", az ország 20 millió embert képes ellátni élelmiszerrel, rakétasebességgel emelkednek a nemzeti vidékfejlesztési támogatások, a gazdák pedig végképp leküzdhetik a nyugattal szemben a kommunizmus idején keletkezett lemaradást. Hozzátette: a régi-új miniszternek ki kell védenie a küszöbön álló globális élelmiszerválság következményeit, továbbá erősítenie kell a magyar agrárium külgazdasági pozícióit.

Navracsics Tibor területfejlesztésért felelős miniszter komoly uniós, belpolitikai és közigazgatási tapasztalatát emelte ki a kormányfő, megemlítve, hogy 2006 után évekig frakcióvezető volt, miniszterként döntő szerepet játszott a magyar állam újjászervezésében, ezt követően pedig uniós biztosként tevékenykedett. Neki van a legtöbb esélye arra, hogy a brüsszeli bürokraták és a magyar képviselők malomkerekei között ne őrlődjön föl - fogalmazott Orbán Viktor.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter feladatairól szólva a miniszterelnök megjegyezte: a Zrínyi haderőfejlesztési program révén Magyarországé lehet a térség egyik legütőképesebb hadserege. Hangsúlyozta: a szomszédban zajló háború bizonyítja, milyen felelőtlenség volt, hogy egész Európában háttérbe szorították a hadsereget és a honvédelmet, néha már a létjogosultságát is megkérdőjelezve.

A kormányfő Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel folytatta kormánya bemutatását. Mint mondta, a demokráciában fontos a folyamatos kapcsolattartás, ami nehéz feladat, mert a munkát adatvédelmi jogszabályok tömegei, az állampolgárok érthető érzékenysége és az ellenzék folyamatos támadásai is nehezítik. Hozzátette: ez most sem lesz másképp, így Rogán Antalt arra kérte fel, hogy oldja meg ezt a feladatot, a kormányzati döntések mögött húzódó elvek és célok a demokratikus közvélemény egésze számára legyenek megismerhetők. Kiemelte: ebben a háborús évtizedben különösen fontos, hogy a "velünk egyetértőknek és az egyet nem értőknek is világos legyen, mit miért teszünk". Jelezte azt is: a következő időszakban az ország függetlenségét és Magyarország szuverenitását számos támadás éri majd. Hozzátette: a szuverenitás védelme a miniszterelnök első számú kötelessége, ebben a munkában elsősorban Rogán Antalra számít majd.

Orbán Viktor közölte: Lázár Jánost az Építési és Beruházási Minisztérium vezetésére kérte fel, de ezt igazából országépítési minisztériumnak kellene nevezni. Emlékeztetett: korábban ez a feladat a minisztériumok között felparcellázott, széttagolt terület volt, de ez mára hátránnyá vált. A növekvő nyersanyagárak, a háború gazdasági hatásai, a várható európai recesszió, a beruházók óvatossága alaposan bonyolítja majd az életünket - fejtette ki a kormányfő, aki szerint Lázár János feladata a beruházásokra fordított állami erőforrások hatékony felhasználása, az építésügyi szabályok megújítása, valamint az épített örökségünk védelme és a "polgári jó ízlés" képviselete lesz az építkezéseknél.

A miniszterelnök úgy folyatta: Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminisztert arra kérte fel, hogy továbbra is a "tőle megszokott fáradhatatlansággal" képviselje a magyar nemzeti érdekeket, erősítse meg Magyarország kapcsolatait a szövetségeseivel és keressen újabb kereskedelmi és beruházási lehetőségeket. A minisztertől azt kérte: "játsszon minden hangszeren, legyen okos, mint a kígyó és szelíd, mint a galamb, de leginkább érje el azt, amit kell". Kitért arra is: a jövőben Szijjártó Péter felel a Paks2 beruházásért is. Megjegyezte: ez a munka így együtt több embert is kívánna, de a miniszter az elmúlt években bizonyította, "egyszerre több helyen is tud lenni". (Ezzel arra utalhatott a kormányfő, hogy 2020 nyarán Szijjártót Szíjj László milliárdos üzletember jachtján fotózták le Horvátországban, az Adrián, miközben a Facebook-oldalára kikerült egy kép, amely alapján a miniszter éppen budapesti irodájában dolgozott.)

Orbán Viktor utolsóként Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert mutatta be. Feladataként a stratégiai tervezést nevezte meg, jelezve, hogy neki nemcsak minisztériumokat, "hanem egy egész országot kell látnia". Elmondta: azt várja tőle, hogy hangolja össze a minisztériumok működését, képviselje a tisztelet és az együttműködés kultúráját, alakítsa ki ennek technikáit. "Ez a munka sohasem ér véget, erre a feladatra kap újabb négy évet" - fogalmazott. Hozzáfűzte: ez a minisztérium egyben a kormány "villámhárítója is", ezért arra kéri Gulyás Gergelyt, hogy képviselje bátran a kormány érveit a Magyarországról szóló szellemi természetű vitákban itthon és külföldön egyaránt.

Orbán Viktor úgy összegzett: az új kormány névsora is mutatja, hogy az előttünk álló veszélyekkel teli éveknek "egy erős és ütőképes, válságálló és világos jövőképpel rendelkező kormánnyal vághat neki Magyarország".

A magyar kormány tagjaiként a rájuk nehezedő feladat súlyával arányos felelősséggel, határozottsággal és alázattal vállalják a magyar nemzeti érdekek képviseletét, a magyar szabadság és szuverenitás védelmezését - jelentette ki, hozzáfűzve, hogy számítanak a képviselők támogatására.

"A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt, hajrá Magyarország, hajrá magyarok!"

- zárta beszédét a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Így próbálják megbüntetni azokat, akik elmesélik például A dinasztia történetét” – megszólalt a Direkt36 a tavaszi nagytakarítás-törvényről
Szerintük a kormány ezzel minden korábbinál durvább támadást fog intézni a független szerkesztőségek jelentős része és számos civil szervezet ellen.


Ahogy arról korábban írtunk, kedden, az éj leple alatt Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője benyújtotta a parlamentnek A közélet átláthatóságáról című törvényjavaslatot.

A törvényjavaslat szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal bármilyen olyan szervezetet listára tehet és megbüntethet, amelyik külföldről kapott pénzt. A listára került szervezetek nem gyűjthetnek többé 1 százalékos felajánlásokat. Minden támogatóról és támogatásról teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatot kell kérniük, amiben az szerepel, hogy a pénz nem külföldről származik. Ha kiderül, hogy a szervezet mégis külföldi pénzt fogadott el, a pénzmosás elleni hatóság a támogatás 25-szörösét szabhatja ki bírságként, amit 15 napon belül be kell fizetni. Az így befolyt összegek, valamint a megszüntetett szervezetek teljes vagyona a Nemzeti Együttműködési Alaphoz kerülnek.

A hírre már reagált a Direkt36 is, akik az egyik legtöbbet támadott szervezet. Azt írják: „Múlt éjjel a Fidesz beterjesztett egy törvényjavaslatot, amely – elfogadása esetén - minden korábbinál durvább támadást fog intézni a független szerkesztőségek jelentős része és számos civil szervezet ellen.”

A kormány célja szerintük kettős.

„Ez a törvényjavaslat egyrészt a bosszúról szól. Így próbálják megbüntetni azokat, akik elmesélik például A dinasztia történetét, feltárják többek között az MNB-alapítványtól eltűnt százmilliárdok ügyét, vagy éppen hírt adnak arról, amikor elnöki kegyelmet kap egy pedofil bűncselekményben érintett elítélt.”

„Közben azonban az igazi célpont nem mi, újságírók vagyunk. A kormány ezzel a lépéssel azt akarja elérni, hogy ti ne értesülhessetek ezekről az ügyekről. Azt akarják, hogy csak a propaganda által sulykolt hazugságokat halljátok. Azt akarják, hogy a magyar választók ne tudjanak szabadon, a saját érdeklődésüknek megfelelően tájékozódni és döntéseket hozni” – teszik hozzá.

A jövőre nézve ettől függetlenül azt ígérték: „De azt már most meg tudjuk ígérni, hogy még elszántabban fogjuk végezni a munkánkat, mint eddig.”

A teljes cikket ITT lehet elolvasni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Momentum-elnök: Ha ez nem viszi át az ingerküszöböt, akkor itt a vége
A Momentum elnöke szerint az új törvényjavaslat padlóra küldené a független sajtót és civileket. Úgy érzi, most dől el, maradt-e még esély a demokráciára Magyarországon.


Ahogy arról korábban írtunk, kedd éjjel Halász János benyújtotta a parlamentnek A közélet átláthatóságáról című törvényjavaslatot. Ennek értelmében bármilyen, külföldről pénzt elfogadó civil szervezetet vagy sajtóterméket súlyos büntetéssel sújthatnak: elvehetik az adó 1%-os felajánlások lehetőségét, és a támogatás 25-szörösének azonnali visszafizetésére kötelezhetik az adott szervezetet.

Tompos Márton, a Momentum elnöke szerint Magyarország előtt most nagy próbatétel áll. A politikus Facebook-oldalán arról írt, hogy szerinte ez nemcsak egy újabb szabályozás, hanem „kivégzik MINDEN független magyar sajtóterméket, kivégezhetnek MINDEN kormányfüggetlen civil szervezetet, ami közügyekkel foglalkozik, és büntethetővé teszik az uniós pénzek felhasználását”.

Azt írta, a törvényjavaslat gyakorlatilag felszámolja a magyar nyilvánosság kormánytól független maradékát, a civil szféra közügyekben is aktív szereplőinek maradékát, valamint az uniós pénzek kormánytól független lehívásának és felhasználásának minden lehetőségét.

Tompos szerint a Fidesz ezzel megkezdte Orbán Viktor március 15-én beígért „tavaszi nagytakarítását”. A Momentum elnöke úgy fogalmazott, hogy a következő hetekben dől el, lehet-e még Magyarország demokrácia.

A Momentum minden pénzét, jogi tudását és politikai lehetőségét felhasználja majd, hogy ezt megakadályozza.

De felteszi a kérdést: mit tesz a magyar társadalom? Szerinte ha ez nem üti át az ingerküszöböt, „akkor itt a vége”.

Felidézte azt is, hogy korábban már szóltak, a gyülekezési törvény csak a kezdet volt. Úgy véli, a Tisza Párt akkor nem állt melléjük. Most megint figyelmeztet:

ha nem lépnek fel együtt, „akkor nem lesznek tiszta választások 2026-ban. Nem lesz, aki tudósít majd a csalásokról, fenyegetésekről, verésekről. Nem lesz, aki segít majd érvényt szerezni a jogaidnak, amikor a helyi erősember meghurcol vagy megzsarol. Nem lesz más, csak a Fidesz”.

Azt írta, most dől el, hogy a magyaroknak tényleg Mohács kell-e, vagy képesek saját kezükbe venni a sorsukat.

A Momentum az elmúlt héten azzal került be a hírekbe, hogy több egykori vezető politikusa is hátrébb lépett vagy erre szólított fel. Miután Orosz Anna visszaadta parlamenti mandátumát, a párt egykori elnöke, Fekete-Győr András azt javasolta, hogy ne induljanak a 2026-os választáson. Korábban Hajnal Miklós, majd Tóth Endre és Gelencsér Ferenc képviselők már be is jelentették, hogy nem indulnak parlamenti mandátumért egyéniképviselő-jelöltként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotókon, ahogy Magyar Péter elindul Nagyváradra
Magyar Péter túrazsákkal a hátán egy kisebb tömeggel kezdte meg a 300 km-es utat, amit gyalog tesznek majd meg.


Szerda délelőtt elindult Budapestről Magyar Péter Nagyváradra. A Tisza Párt elnöke azután vállalta be a 300 km-es távot, hogy Orbán Viktor május 9-én a Tihanyi Apátságban a korábban magyarellenes megnyilvánulásaival ismertséget szerző, szélsőjobboldali román elnökjelölt, George Simion szavait idézte egyetértően. Magyar hazaárulással vádolta Orbán Viktort, majd bejelentette, hogy szerdán gyalog indul Erdélybe.

A túra előtt beszédet is mondott a Szent István-bazilika előtt, ahol sokan gyűltek össze, hogy elkísérjék az indulásra.

A beszéd után útnak is indult a menet, Magyar Péter túrazsákkal a hátán egy kisebb tömeggel kezdte meg a sétát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Tegnap a hatalom átlépett ismét a Rubiconon, minket vádolnak jó kommunista módjára azzal, amit ők tettek” – Magyar Péter megkezdte egymillió lépését Nagyvárad felé
A Tisza Párt elnöke a Szent István-bazilikától indult el szerda délelőtt. Útja előtt keményen üzent Orbán Viktornak, és megerősítette, hogy feljelentést is tett a miniszterelnök ellen.


Szerda délelőtt elindult Budapestről Magyar Péter, hogy gyalog tegye meg az utat Nagyváradra. A Tisza Párt elnöke a békéért és a nemzet egységéért vállalta a közel 300 kilométeres távot. A túra előtt beszédet mondott a Szent István-bazilika előtt, ahol sokan gyűltek össze, hogy elkísérjék az indulásra.

„Egymillió lépést teszünk, nem hagyjuk, hogy még jobban megosszák a magyar embereket, hogy még mélyebb árkokat ássanak” – hangsúlyozta a politikus, aki azt is elmondta, hogy útja során külhoni magyarokkal is szeretne találkozni.

Magyar Péter korábban közösségi oldalán jelentette be az akciót, és azt is hozzátette: „Szerdán elindulok és egymillió lépést teszek meg egy magyar nemzeti lobogóval a békéért és a magyar nemzet egységéért.” A politikus azt szeretné, ha minél többen csatlakoznának hozzá, akár csak néhány kilométerre is. A magyar-román határt egy kis, legfeljebb húszfős csapattal tervezi átlépni.

A gyaloglás apropóját az adta, hogy Orbán Viktor nemrég Tihanyban, a felújított apátság átadásán kijelentette: egyetért George Simion román politikussal, aki így fogalmazott: „Most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk.” Magyar Péter ezt úgy értékelte, hogy „a tihanyi apátság csodálatos barokk oltára előtt állva árulta el a külhoni magyarságot, és ezzel a nemzetet”.

„Nem magyar áll szemben a magyarral, mi komolyan gondoljuk, hogy nincs jobb, nincs bal, csak magyar” – fogalmazott beszédében, és hozzátette: bárki, aki annak született vagy annak vallja magát, magyar.

A Tisza Párt elnöke a beszéd végén felolvasott egy nyilatkozatot is, amelyben arról beszélt, milyen feltételek mellett hajlandó válaszolni újságírói kérdésekre.

Mint mondta, azok tegyék meg vele legalább két napig az utat, élő adásban kérdezzenek, és előbb kérdezzék meg Orbán Viktort: „hogy jön ő ahhoz, hogy elárulja a magyar nemzetet”.

Orbán Viktor keddi szavaira reagálva Magyar Péter azt mondta: „Tegnap a hatalom átlépett ismét a Rubiconon, vádolnak minket jó kommunista módjára azzal, amit ők tettek.” Szerinte az Orbán-kormány „külföldi hatalmak kottájából játszik”, és bejelentette, hogy feljelenti a miniszterelnököt. A miniszterelnök szerint a Tisza Párt segít az ukránoknak”, és „tevékeny szerepet vállalt egy ukrán titkosszolgálati akcióban”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: