HÍREK
A külügyminiszter szerint Ukrajna a Tisza Párt győzelmét akarja. Azt is elárulta, mi történne a magyarok pénzével, ha sikerrel járnának.
HÍREK
Magyar Péter péntek reggel a Facebookon jelentette be, hogy szombaton megnevezi pártja külügyi felelősét. Ezzel a lépéssel a Tisza Párt a gazdasági szakértő, Kapitány István után újabb kulcspozíciót tölt be.
HÍREK
A tömeg az amerikai nagykövetséghez vonult, miközben azt skandálták, „El a kezekkel Grönlandtól!”. A dán és grönlandi vezetők is kiakadtak, szerintük a terület nem eladó.
HÍREK
Donald Trump keményen üzent, hogy megszerzi a szigetet, akár tetszik a helyieknek, akár nem. A grönlandi vezetés most visszavágott, de holnap már Washingtonban tárgyalnak a felek.
HÍREK
Az amerikai elnök újra bejelentkezett a szigetért, sőt, egyik embere már a katonai erőfölényt emlegette. A dánok és grönlandiak mellett most már Európa is kiakadt.
HÍREK
A kormányfő szerint a hanyatló Nyugat hadigazdasággal próbálja menteni magát. Úgy véli, Európa amerikai nyomásra lépett háborús útra, a béke esélye pedig egyre fogy.
HÍREK
A házelnök a XIX. Nógrádi Vármegyenapon arról beszélt, hogy a közelgő választás tétje a „nemzeti hűség”, a bevándorlás és a szuverenitás. Történelmi párhuzamokat hozott 1705-től 1918–19-ig, és bírálta az EU-ban „magyarellenesnek” nevezett politikai erőket.
HÍREK
Vitézy Dávid határozati javaslatot nyújt be az „átláthatósági” törvény ellen a Fővárosi Közgyűlésben
A Podmaniczky Mozgalom képviselője szerint a szuverenitásunk védelmének egyik legfontosabb eszköze épp a sokszínű közélet, a plurális sajtó és az erős civil szektor.
HÍREK
A rapper szerint a kormány most már nem is próbálja elnyerni az emberek bizalmát. Úgy véli, a hatalom erővel akarja rákényszeríteni akaratát a társadalomra.
HÍREK
A Transparency International jogásza szerint a készülő törvény ellehetetlenítené a külföldről támogatott civileket. A pénzbírság akár brutális, 25-szörös visszafizetés is lehet.
HÍREK
A főpolgármester Facebookon üzent a kormánynak a civilek elleni törvénytervezet kapcsán. Szerinte ez a hatalomféltés és a megfélemlítés újabb lépcsője.
HÍREK
Szerintük a kormány ezzel minden korábbinál durvább támadást fog intézni a független szerkesztőségek jelentős része és számos civil szervezet ellen.
HÍREK
A miniszterelnök szerint a bevándorlás kezelése, a rezsiemelés és a nyugdíjak megszüntetése is veszélybe kerülhet, ha nem ők maradnak hatalmon.
HÍREK
Vitályos Eszter szerint a kérdező újságíró nem viselkedett megfelelően a legutóbbi tájékoztatón. A 24.hu szerint azonban a kormányszóvivő nem mondhatja meg, kit delegálnak az eseményre, így most bojkottálják az eseményt.
HÍREK
A szakértők úgy hiszik, hogy a törvénytervezet súlyos biztonsági és bizalmi kérdéseket vethet fel. Ez nemcsak a magyar állampolgárokra és szervezetekre nézve kockázatos, hanem a partnerszolgálatok bizalmát is alááshatja.
Népszerű
Ajánljuk