HÍREK
A Rovatból

Népszámlálás: Először kerültek többségbe a nem vallásosak Magyarországon

Annak ellenére csökkent a magukat valamelyik vallási közösséghez tartozók száma, hogy az állam évek óta bőkezű támogatást nyújt a felekezeteknek.


2011-hez képest egymillió hívőt veszített a római katolikus egyház, a reformátusok közel 300 ezret, ami at jelenti, hogy először kerültek többségbe a nem vallásosak Magyarországon, írja a Válasz Online a 2022-es népszámlálás vallási közösségekre vonatkozó adatai alapján.

A tavalyi népszámlálás során sokkal többen nem válaszoltak a vallási, felekezeti hovatartozást firtató kérdésre, mint 2011-ben. Összességében 12 százalékkal kevesebben vallották magukat valamelyik vallási közösséghez tartozónak, mint legutóbb: a 2011-es 55 százalékhoz képest most csak 43 százalék volt ezek aránya. Ez pedig a cikk szerzője, Máté-Tóth András valláskutató szerint azt jelenti, hogy először kerültek többségbe Magyarországon azok, akik nem tartják vallásosnak magukat.

2011-ben még 3,9 millió ember jelölte magát a római katolikus egyházhoz tartozónak, 2022-ben azonban már csak 2,6 millió. A református egyház taglétszáma a 2011-es 1,2 millióról 928 ezerre esett. Egyedül a Hit Gyülekezete tudott növekedést produkálni: ők már a 20 ezer fő fölötti sávba kerültek.

Az egyházhoz nem tartozók számának alakulása és a két nagy történelmi egyház visszaesése nem tér el a környező országok trendjétől. Nálunk ennek súlya azért nagyobb, mert Magyarország 1992-ben még a térség második legvallásosabb országának látszott a népszámlálási adatok alapján Horvátország után, megelőzve Ausztriát, Szlovákiát és Csehországot. A lap öt országra vonatkozó összehasonlításából kiderült, hogy 2001-re viszont már olyan jelentős volt a visszaesés, hogy csak a cseheknél vallották magukat kevesebben valamelyik egyház tagjának, mint nálunk.

A valláskutató megjegyzi, hogy mindez a kormány bőkezű támogatásai ellenére történt. Az állam 2013-tól kötelezővé tette az iskolai hit- és erkölcstan oktatását, 2002 és 2019 között megduplázta az egyházi fenntartású gimnáziumok, és négyszeresére növelte általános iskolák számát. Óriási összegek jelentek meg az ingatlanok renoválásától kezdve a zöldmezős beruházásokig, és a szociális ellátásban is hatványozottan megnövekedett az egyházak fenntartói szerepe.

Máté-Tóth András valláskutató szerint „a mostani népszámlálási adatokat politikai szempontból tehát úgy is lehet értékelni, hogy kár volt a nagy támogatásokért, mert nemhogy nem hoztak látható növekedést az egyházak és a többi vallási közösség tagságában, de még a csökkenést sem tudták megállítani”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter Sulyokról: Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere abban bízik, hogy a köztársasági elnök legkésőbb a választások után önként távozik a posztjáról.


„Ha volt is valaki, aki eddig azt gondolta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökként valódi támasza lehet a magyar demokráciának, annak az augusztus 20-i beszéde után végképp ki kell ábrándulnia” – kezdte Facebook-bejegyzését Márki-Zay Péter.

Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere arról írt, hogy az államfő szerint Magyarország „keresztény értékekkel felvértezett szuverén, európai jogállam”, a „nagylelkű, szabad emberek otthona”.

„Szép szavak, csak épp fájdalmasan távol állnak a valóságtól.

Ahol a hatalom szűk kör kezében összpontosul, ahol a gazdaságot a dinasztia és a NER bitorolja, ahol a bíróságokat, médiát, intézményeket folyamatosan ellehetetlenítik, ott nem beszélhetünk jogállamiságról.

Nem is értem, hogy jogászként, volt alkotmánybíróként Sulyok hogy mer ilyen nyilvánvaló hazugságokat hangoztatni” – fogalmazott Márki-Zay, majd hozzátette: Sulyok beszéde példája volt a tökéletesre formálódott szervilizmusnak.

„Igaz,

nem is azért tette oda Orbán, a gazdája, hogy a nép köztársasági elnöke legyen, hanem azért, hogy a sajátja. Magyarországnak nem szép szavakra van szüksége, hanem valódi szabadságra, fékekre és ellensúlyokra, a jogállam biztosítékaira,

amelyek közül nyilvánvalóan egyiket sem várhatjuk el Sulyok Tamástól… Remélem, hogy legkésőbb a választások után önként távozik” – zárult a bejegyzés.

Márki-Zay egy másik csütörtöki posztjában reagált Sulyok Tamás megváltoztatott Facebook-bejegyzésére is. Mint arról már beszámoltunk, a köztársasági elnök törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából. Az ellenzéki politikus csak ennyit írt: Sulyok Tamás:o̵r̵o̵s̵z̵ rakétatámadás. Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter úgy írt a munkácsi orosz rakétatámadásról, hogy kihagyta a posztból a „Munkács”, az „orosz” és a „rakétatámadás” szavakat
A külügyminiszer bejegyzésében a magyarok lakta terület bombázásából „Ukrajnából érkezett hírek” lett. Sulyok Tamással ellentétben az áldozatoknak sem üzent.


Csütörtök délelőtt Szijjártó Péter is írt arról a támadásról, amelynek következtében az oroszok rakétája Munkács területén csapódott be. 12 embert megsérült a bombázásban.

A külügyminiszter épp csak a legfontosabb részleteket hagyta ki a posztjából. A bejegyzésben a legfontosabbnak azt tartotta kiemelni, hogy a támadás igazolja a kormány békenarratíváját:

„A délelőtt folyamán Ukrajnából érkezett hírek újra azt bizonyítják, hogy minél előbb békére van szükség! Mindenkinek, minden erejével azon kell dolgoznia, hogy minél előbb létrejöjjön a háborút lezáró békemegállapodás! Csak így lehet elejét venni a további vérontásnak és pusztításnak.”

A posztban azonban nincs megemlítve Kárpátalja vagy Munkács, nincs szó rakétatámadásról, arról pedig pláne nem, hogy orosz rakéták csapódtak volna be. Szijjártó Péter Sulyok Tamás köztársasági elnökkel ellentétben nem írt együttérzésről sem, és nem üzent a sérült áldozatoknak sem.

Mint arról korábban írtunk, a köztársasági elnök a Facebookon előbb azt írta: „Mély együttérzésemet fejezem ki a Munkácsot ért rakétatámadás sérültjeinek”, majd nem sokkal később posztjából eltűnt az „orosz” szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Reagált a kormány a tűzijáték-ügyre: Akinek nem inge, ne vegye magára
Az augusztus 20-i tűzijáték egyik része Orseolo Péterről szólt, akit árulónak neveztek. A kormány szerint történelmi bemutatóról volt szó, nem politikai üzenetről.


Ahogy már írtunk róla, az idei augusztus 20-i tűzijáték középpontjában az Árpád-kor eseményei álltak. Tavaly a honfoglalás jelent meg a műsorban, idén pedig többek között Orseolo Péter alakját is bemutatták. A közvetítésben úgy jellemezték: dölyfös, felfuvalkodott, áruló. A királyról azt is elhangzott, hogy tanácsait idegenek súgták, és átadta a királyságot a német-római császárnak.

Az ábrázolás sokaknak feltűnt, mert többen politikai áthallást véltek benne felfedezni. A Telex megkereste a szervezőket és a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztályát is, hogy kiderüljön, szándékos volt-e a párhuzam. A választ végül a Kormányzati Tájékoztatási Központ adta meg.

„Az augusztus 20-i tűzijáték minden évben történelmi tematikájú. Míg 2024-ben a honfoglalás, addig az idei évben az Árpád-kor eseményeit mutatta be az ünnepi műsor. Orseolo Péter az árpád-kori történelem része” – írták, és hozzátették:

„Orseolo Péter és a jelenlegi magyar ellenzéki vezető között összefüggést egyedül a baloldali sajtó feltételez. Mindenki ismeri a mondást: akinek nem inge, ne vegye magára!”

A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség egyelőre nem reagált a lap megkeresésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás báb köztársasági elnök mélységesen szégyellje magát!
A Tisza Párt elnöke reméli, hogy Szijjártó Péter, „mint a nemzettársaiért aggódó külügyminiszter", már bekérette Oroszország nagykövetét.


Magyar Péter is reagált Sulyok Tamás csütörtöki Facebook-poszt módosítására. Ahogy már megírtuk, a köztársasági elnök bejegyzésének közzététele után nem sokkal törölte az „orosz” szót abból a bejegyzésből, amiben együttérzését fejezte ki a munkácsi orosz rakétatámadás sérültjei felé.

„Sulyok Tamás báb köztársasági elnök pedig mélységesen szégyellje magát!” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter, aki szerint „mindig van lejjebb”. A Tisza Párt elnöke azt írta, „mélységes szomorúsággal” értesültek a hírről, és jobbulást kívánt a sérülteknek.

Magyar Péter reméli, hogy Szijjártó Péter, „mint a nemzettársaiért aggódó külügyminiszter, már bekérette »a más országok belügyeibe soha be nem avatkozó Oroszország« nagykövetét”.

Csütörtök hajnalban a magyar határtól mindössze 30 kilométerre fekvő Munkácson egy amerikai tulajdonú, többek között kávéfőzőket gyártó üzemet ért rakétatalálat. A telephelyen nagy tűz ütött ki, amely még reggel is bőven égett. A csapásban Volodimir Zelenszkij csütörtök délelőtti beszámolója szerint legalább 15-en megsérültek, több embert kórházban ápolnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: