FELFEDEZŐ
A Rovatból

„Mondhattok bármit, nem kamu a testem” – formás alakja miatt kritizálják, videóban vágott vissza egy fiatal ápolónő

Sokak szerint nem megfelelően viseli a munkaruháját, ez pedig azt bizonyítja, hogy nem is veszi komolyan a munkáját. A 22 éves lány ezt kikérte magának.


Elterjedt a TikTokon egy fiatal ápolónő videója, aki azoknak üzent, akik szerint nem megfelelően viseli a munkaruháját - számolt be róla a Daily Mail.

Erika Diaz több olyan videót is posztolt már magáról, amin a munkaruhájában látható. Sok kommentelő pedig beszólt neki, mondván túl szűk rá a ruha, főleg melltájékon. Többen teljesen kiakadtak azon, hogy lehet így dolgozni, ez nem való kórházba. Mások azon értetlenkedtek, hogy miért nem vesz fel egy mérettel nagyobb felsőt, hogy ne feszüljön ennyire az anyag a mellein.

A 22 éves lány videóban válaszolt a kritikus kommentelőknek. Ebben körbefordult a kamera előtt, hogy megmutassa, tényleg ilyen a teste, így áll rajta a ruha, nem tud mit tenni. Ráadásul mint megmutatta, a munkaruhát gyártó cég reklámfotón szereplő lányokon is hasonlóan néz ki.

"Egyeseknek a testemmel van problémája, nem az öltözékemmel"

- fűzte hozzá a videójához, amit már több mint 12 milliószor néztek meg.

@_erikamdiaz

some people just have an issue with my body not my scrubs and it shows

♬ original sound - bestspedup

A hozzászólók ezzel a magyarázattal nem elégedtek meg, és továbbra is azzal jöttek, hogy miért nem vesz fel eggyel nagyobb méretet. Sőt olyanok is akadtak, akik szerint Erica nem is veszi komolyan a munkáját, ha nem képes normálisan felöltözni. A nővér kommentben tette helyre az őt kritizálókat:

"Csak, hogy tisztázzuk, 157 centi és 48 kiló vagyok, alacsony és kistermetű. Mondhatjátok azt, hogy kamu a testem, meg bármi ilyet, de ez nem igaz. Kérdezzetek a hátproblémáimat! Két munkahelyen dolgozok és önténteskedek is, miközben még tanulok. Annak szentelem az életemet, hogy mások életét jobbá tegyem, és senki más véleménye nem számít. Nincs rajtam smink, műkörmöm sincs, a hajammal sincs semmi extra. Csak betűröm a felsőmet, ennyi."

A beszólók mellett bőven akadtak olyan hozzászólók is, akik Erica mellé álltak. Valaki azt írta, hiába venne fel a lány nagyobb méretű ruhát, az már lehet, hogy lógna rajta más helyeken. Egy másik kommentelő pedig nem is érti, min akadtak fenn ennyire az emberek, hiszen Erica teljesen normálisan viseli a munkaruháját, arról pedig nem tehet, hogy ilyen a teste.

A lány egyébként büszkén vállalja homokóra alakját, bikiniben is szívesen posztol magáról képeket Instagram-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elképesztő videó: Tömegverekedés tört ki egy luxushajó éttermében – a csirkefalatkák miatt balhézhattak az utasok
Több utas is összeveszett az étkezőben: ütötték, rúgták és a fölre lökdösték egymást. Az esetről az egyik utas felvételt is készített.


Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.

Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.

„Csirkefalatkák miatt van az egész, egyszerűen őrület!”

– fogalmazott a felvétel készítője, aki később az Instagramon több hozzászólásra is válaszolt, ahol azt írta, hogy a verekedés valójában „többről szólt”, mint pusztán az ételről.

„Nem voltunk elég közel, hogy tudjuk, miért indult el valójában a verekedés, csak azt láttuk, hogy a sorban álltak ételért”

– mondta később a New York Postnak a férfi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mike Terra (@mikeisterra) által megosztott bejegyzés

A felvételen azt is látni, hogy néhány biztonsági őr megpróbált közbelépni, de nem jártak sikerrel.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: