News here

HÍREK

Már több mint 200 iskola tanárai csatlakoztak a szerdai sztrájkhoz

Úgy tűnik, a kölcseys tanárok kirúgásánál elmérték a szankciók hatását.

Link másolása

„Már több mint kétszáz intézményből kapott visszajelzést a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) olyan pedagógusoktól, akik csatlakoznak az oktatás világnapjára, október 5-ére meghirdetett egységes országos sztrájkhoz” – mondta el a Népszavának Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője.

Mint kiderült, sokan akkor döntöttek a csatlakozás mellett, amikor kiderült, legalább öt tanárt elbocsátottak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, miután csatlakoztak az országszerte megtartott polgári engedetlenségi mozgalomhoz.

„Vannak olyan kollégák, akik például azzal kerestek meg bennünket, hogy lehet-e még bővíteni a sztrájkolók péntekig leadott névsorát, mert sokan az elmúlt napok eseményei miatt határozták el, hogy sztrájkkal fognak tiltakozni”

– nyilatkozta a lapnak Nagy.

A szakszervezet felajánlotta jogi segítségét az elbocsátott tanároknak, mert bár a sztrájkon kívüli munkabeszüntetést szankcionálhatja a munkáltató, szerintük annak arányosnak kellene lenni az okozott kárral. Az országos tanárhiány közepette öt tanártól megválni a PDSZ szerint semmiképp nem nevezhető annak.

Ezzel úgy tűnik, a tankerület elmérte a szankció hatékonyságát, azzal ugyanis nem letörték a pedagógusok, sőt a diákok tiltakozási kedvét, hanem éppen ellenkezőleg. A kirúgások után egy nappal, pénteken este több százan demonstráltak a Kölcsey előtt, és hétfőre is szolidaritási akciót szerveztek a diákok „Ne rúgjátok ki a tanárainkat!” címmel.

Október 5-én, szerdán az egyre duzzadó sztrájk mellett 17 órától a Margit-híd elfoglalását és koncertekkel egybekötött tüntetést is szervez a Tanítanék mozgalom. Ezen kívül a PDSZ korábban október 14-ére is országos sztrájkot hirdetett meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
33-Ft-tal olcsóbban adja az Auchan a benzint – állítják, minden kútjukon van elég belőle
Nagyot kaszálhat a hipermarket, ismét hatalmas sorok várhatók.

Link másolása

Valamennyi Auchan benzinkút átállt már a piaci árra, és mindegyiken elegendő üzemanyag áll a rendelkezésre, hogy kiszolgálják a vevőket – írta az Auchan PR-ügynöksége a Portfoliónak.

Azt is elárulták, hogy milyen áron kínálják az üzemanyagot,

  • a 95-ös benzin literjét 599 forintért,
  • a gázolajat 699 forintos literenkénti áron értékesítik.

Ezek az árak péntek éjféltől lépnek érvénybe valamennyi Auchan töltőállomáson - olvasható a tájékoztatásban.

Korábban mi is írtunk róla, hogy a MOL csökkenti az üzemanyagok árát. A holtankoljak.hu oldal szerint amennyiben a kutakon érvényesítik az árváltozást, akkor az átlagárak így alakulnak majd:

  • a 95-ös benzin litere 632 forint,
  • a gázolajé pedig 695 forint lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Lázár János továbbra is tájsebnek tartja a MOL ma átadott új, 143 méter magas toronyházát
Hernádi Zsolt szerint viszont nem is látható olyan sok helyről, a történelmi belvárosból például egyáltalán nem.

Link másolása

Átadták Budapest és Magyarország legmagasabb irodaházát, az új MOL-székházat. A Kopaszi-gátnál épült 143 méteres toronyházról az átadón azt mondták: az ország egyik legkorszerűbb irodaháza, amelynél odafigyeltek a takarékosságra is.

Az építkezést évekig viták övezték, sokak szerint a torony belerondít a főváros dunai látképébe.

Lázár János még kancelláriaminiszterként bírálta a projektet, ma az RTL Híradó megkeresésére is azt írta: „megvalósulása után is tájsebnek tartja azt”.

„Pont egy gázolaj- és üzemanyag-kereskedőnek kellene arra törekednie a 21. században, hogy ökológiailag viselhető és sebet nem ejtő épületeket hozzanak létre. Egy 120 méteres épület Budapesten tájseb lesz”

– véli az Építési és Közlekedési Minisztériumot vezető miniszter.

Vele ellentétben Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója úgy véli: „nagyon kevés helyről lehet majd látni az úgynevezett történelmi belvárosból, történelmi városközpontból”, így szerinte nem mondható ki, hogy az épület rontana Budapest látképén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
„Nincs értelme annak”, amit a magyar kormány mond az üzemanyaghiány ügyében az Európai Bizottság szerint
Magyarország mentesítést kapott a jelenlegi olajembargó alól, mégis erre fogja az üzemanyaghiányt a kormány.

Link másolása

A HVG szerint az Európai Bizottság vezető szóvivője, Eric Mamer a testület csütörtöki sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy az Oroszországgal szembeni olajembargó csak a tengeri szállítmányokra vonatkozik, Magyarország pedig felmentést kapott a vezetékes szállításra, így ez nem lehet magyarázat a magyarországi üzemanyaghiányra.

„Nincs értelme annak, amit a magyar kormány mond az üzemanyaghiány ügyében. Magyarország bűnbakként használ bennünket”

– közölte.

Csak a következő szankció fogja érinteni Magyarországot, február 5-től ugyanis az üzemanyag szállítását is megtiltják a tagállamok között. Addig viszont korlátlanul érkezhet a pozsonyi olajfinomítóban előállított, orosz eredetű üzemanyag.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Bulgáriát és Romániát sem veszik fel a schengeni övezetbe
Horvátország felvételét viszont megszavazták.
Címlapkép: Pixabay - szmo.hu
2022. december 08.


Link másolása

Az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsa csütörtökön szavazott Bulgária, Románia és Horvátország schengeni csatlakozásáról – írja a Transtelex.

Míg Horvátország felvételét egyhangúlag megszavazták, addig Románia és Bulgária kérelmét elutasították.

Románia és Bulgária schengeni csatlakozása ellen Ausztria és Hollandia szavazott. A hollandok ellenszavazata annak köszönhető, hogy Romániáról és Bulgáriáról összevonva szavaztak, Hollandia Románia csatlakozása mellett, viszont Bulgária csatlakozása ellen szavazott.

Horvátország csatlakozása viszont azt jelenti, hogy 2023. január 1-től megszűnik a határellenőrzés Horvátország és a többi schengeni tagállam szárazföldi határain. A horvát repülőtereken pedig 2023. március 26-tól nem lesz több ellenőrzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: