Magyar Péter: Tudjuk, hogy a Fidesz balhét akar kelteni
A TISZA Párt elnöke azt kérte az emberektől, hogy kerüljék el „a propagandabohócok mai 15.00 órás tüntetését, amit azért tartanak, hogy még több uniós forrást ellophassanak”.
„Mindenki kerülje el a propagandabohócok mai 15.00 órás tüntetését, amit azért tartanak, hogy még több uniós forrást ellophassanak” - írta Facebook-oldalán szombat délután Magyar Péter.
Mint azt mi is megírtuk: a TISZA Párt EP-képviselőjének brüsszeli beszéde a Civil Összefogás Fórum (CÖF) tüntetést hirdetett szombat délutánra a Millenáris Parkba. A rendezvényről Bayer Zsolt publicista számolt be a közösségi oldalán. A bejegyzésében arról írt, hogy nem hagyja nyugodni a tiszás Kollár Kinga brüsszeli beszéde, és úgy gondolja, hogy ez nem lehet szó nélkül hagyni.
„Tudjuk, hogy a Fidesz balhét akar kelteni. A múltkor le kellett fújniuk a hamis zászlós műveletet Lázár fórumán, ezért most újra próbálkoznak, hátha a TISZA-t meg lehet vádolni erőszakkal és ezzel elterelni a figyelmet az Orbán-janicsárok által az önkénteseink és a TISZA Sziget tagok ellen elkövetett támadásokról”
- fogalmazott a Magyar.
„Csak Kubatov-listás meghívottak és Fidesz statiszták vesznek részt egy olyan bohóckodáson, amikor egy 15 éve kétharmaddal kormányzó, a fél országot ellopó hatalom szervez demonstrációt, hogy elterelje a figyelmet az ország történetének legnagyobb bankrablásáról és az Orbán által okozott megélhetési válságról, valamint az inflációról”
- tette hozzá.
„Mindenki kerülje el a propagandabohócok mai 15.00 órás tüntetését, amit azért tartanak, hogy még több uniós forrást ellophassanak” - írta Facebook-oldalán szombat délután Magyar Péter.
Mint azt mi is megírtuk: a TISZA Párt EP-képviselőjének brüsszeli beszéde a Civil Összefogás Fórum (CÖF) tüntetést hirdetett szombat délutánra a Millenáris Parkba. A rendezvényről Bayer Zsolt publicista számolt be a közösségi oldalán. A bejegyzésében arról írt, hogy nem hagyja nyugodni a tiszás Kollár Kinga brüsszeli beszéde, és úgy gondolja, hogy ez nem lehet szó nélkül hagyni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt Laponyi Zsolt ügyvédje a felmondásról: A Rétvári-ügy óta folyamatosan úgy érezte, hogy „szívatják” a munkahelyén
A toborzóvideókból ismert rendőr a Gyorskocsi utcai fogdába való átvezénylése után döntötte el, hogy otthagyja a rendőrséget. Ügyvédje szerint a lépést egyértelműen büntetésnek érezte a Rétvári-ügyben tett kifogása miatt.
Ahogy megírtuk, azonnali hatállyal felmondott Laponyi Zsolt rendőr őrmester, aki még tavaly vált országosan ismertté, amikor tiltakozott, mert arcképe a beleegyezése nélkül szerepelt a KDNP logójával ellátott fotón.
Tavaly áprilisban Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára tette közzé azt a képet a Facebookon, amelyen Laponyi és társai egy KDNP-s logó mellett szerepeltek. A rendőr őrmester azt kifogásolta, hogy a képmását politikai célra használták fel a hozzájárulása nélkül.
A minap a saját Facebook-profilján jelentette be, hogy március 9-én ügyvédei segítségével beadta az azonnali hatályú lemondását. Mint írta, élete egyik, ha nem a legnehezebb döntését hozta meg, de világossá vált számára, hogy a rendszerben uralkodó lojalitás sokszor fontosabb, mint az igazság. Úgy fogalmazott, a büntetéseként meghatározott Gyorskocsi utcai fogdába zárás ellehetetlenítette az egyenruhában történő közterületi feladatellátását.
A 444.hu-nak nyilatkozó ügyvédje, Sziklai Tamás szerint
Laponyi a Rétvári-ügy óta folyamatosan úgy érezte, hogy „szívatják” a munkahelyén. A korábbi szerepléseit, amelyekben a rendőrségi toborzóvideók arca volt, lemondták, és állandósult a konfliktus közte és a munkáltatója között. Úgy vélte, olyan feladatokat kap, amelyekkel büntetni akarják.
Ilyen volt az is, amikor a Gyorskocsi utcai fogdába vezényelték át. Az ügyvéd Laponyitól úgy tudja, hogy ide azokat a rendőröket helyezik, akiket büntetni akarnak, mivel a fogdában rendkívül szigorú szabályok uralkodnak. Az ott szolgálatot teljesítők nem vihetnek be telefont, nem állhatnak szóba senkivel, és húszpercenként ellenőrizniük kell a fogvatartottakat, hogy megelőzzék az öngyilkossági kísérleteket. Az átvezénylés után Laponyi azonnal jelezte ügyvédeinek, hogy fel akar mondani.
A felmondásban végül egy konkrét jogszabályhelyre hivatkoztak: „Ha a szolgálati elöljárója részéről a hivatásos állomány tagját a törvényben meghatározott jogaiban vagy emberi méltóságában olyan súlyos sérelem érte, amely miatt szolgálati viszonyának fenntartása nem várható el tőle, az arra okot adó körülmény megjelölésével azonnali hatályú lemondással élhet. A szolgálati viszony megszűnése az azonnali hatályú lemondás bejelentését követő napon hatályba lép.”
Ahogy megírtuk, azonnali hatállyal felmondott Laponyi Zsolt rendőr őrmester, aki még tavaly vált országosan ismertté, amikor tiltakozott, mert arcképe a beleegyezése nélkül szerepelt a KDNP logójával ellátott fotón.
Tavaly áprilisban Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára tette közzé azt a képet a Facebookon, amelyen Laponyi és társai egy KDNP-s logó mellett szerepeltek. A rendőr őrmester azt kifogásolta, hogy a képmását politikai célra használták fel a hozzájárulása nélkül.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Otthagyta a rendőrséget Laponyi Zsolt, aki nem akarta, hogy Rétvári Bence politikai célokra használja a fotóját
Az őrmester a Facebookon jelentette be, hogy március 9-én azonnali hatállyal beadta lemondását. Döntését azzal indokolta, hogy a fegyelmi és a fogdabüntetés ellehetetlenítette a szolgálatát.
„Elhagytam a Magyar Rendőrség kötelékét” – közölte hétfőn a Facebookon Laponyi Zsolt, az az őrmester, aki ellen azért indult fegyelmi eljárás, mert nem akarta, hogy fotóját a KDNP marketingkampányában használják fel. A hvg.hu vette észre a videóját, amelyben elmondta, hogy azonnali hatályú lemondását március 9-én adta be.
Korábban megírtuk, hogy Rétvári Bence belügyi államtitkár tavaly áprilisban a kdnp.hu felirattal ellátva posztolta politikusi oldalára Laponyi Zsolt egy évekkel korábban készült fotóját. Az őrmester akkor a Facebookon fejtette ki, hogy bár tudja, egyenruhában közszereplőnek minősül, és a rendőrség által jóváhagyott tartalmak felhasználása megengedett, ahhoz nem kíván hozzájárulni, hogy a KDNP-t az arcával népszerűsítsék.
A hivatalos indoklás szerint azért indult ellene fegyelmi eljárás, mert panaszát nem a felettesének jelezte, hanem a szolgálati utat megkerülve, a saját felületén írt az államtitkárnak. Az eljárás megállapította, hogy „Facebook-posztjaival veszélyeztette a testület fegyelmét”, ezért eltiltották a szakmai és nyilvános szereplésektől, és tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Laponyi a most közzétett videójában arról beszélt, számára világossá vált, hogy a rendszerben uralkodó lojalitás sokszor fontosabb, mint az igazság.
„A büntetésemként meghatározott Gyorskocsi utcai fogdába zárásom oly mértékben ellehetetlenítette az egyenruhában történő közterületi feladatellátásomat, hogy március 9-én 23 óra 12 perckor ügyvédeim és egyben barátaim segítségével beadtam az azonnali hatályú lemondásomat”
– mondta.
„Hittem, hogy jól cselekedtem. Hittem, egy igazságos igazságszolgáltatásban. Hittem egy politikamentes elbírásban és bánásmódban” – folytatta, majd azt is kijelentette: „Bár a rendőrség állományát egy hete elhagytam, a rendőr bajtársak kezét elengedni sem most, sem pedig a jövőben nem kívánom.” Azt ígérte, igyekszik segítő kezet nyújtani, mert úgy gondolja, „a magyar rendőrség állománya megbecsülést, életpálya-modellt, és elismerést érdemel”. Ehhez azonban szerinte rengeteg változásra és külső támogatás van szükség.
A videóhoz még azt is hozzátette:
„Életem egyik, ha nem a legnehezebb döntését hoztam meg egy hete. De hiszem, hogy minden nehéz pillanat és időszak, egy szebb jövőkép kialakulását alapozza meg!”
„Elhagytam a Magyar Rendőrség kötelékét” – közölte hétfőn a Facebookon Laponyi Zsolt, az az őrmester, aki ellen azért indult fegyelmi eljárás, mert nem akarta, hogy fotóját a KDNP marketingkampányában használják fel. A hvg.hu vette észre a videóját, amelyben elmondta, hogy azonnali hatályú lemondását március 9-én adta be.
Korábban megírtuk, hogy Rétvári Bence belügyi államtitkár tavaly áprilisban a kdnp.hu felirattal ellátva posztolta politikusi oldalára Laponyi Zsolt egy évekkel korábban készült fotóját. Az őrmester akkor a Facebookon fejtette ki, hogy bár tudja, egyenruhában közszereplőnek minősül, és a rendőrség által jóváhagyott tartalmak felhasználása megengedett, ahhoz nem kíván hozzájárulni, hogy a KDNP-t az arcával népszerűsítsék.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ilyen születésnapot azért nem álmodtam” – Tortákkal és énekléssel köszöntötték Magyar Pétert három településen is
A TISZA Párt elnöke Békés megyei településekre látogatott el 45. születésnapján, a fórumain összegyűlt emberek pedig nem feledkeztek meg a jeles napról. A politikus azt mondta, a legnagyobb ajándékot már a vasárnapi Nemzeti Meneten megkapta.
Hétfőn, március 16-án ünnepelte 45. születésnapját Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke. A politikus ezt a napot is munkával töltötte, folytatta a választások előtti utolsó országjárását. Ezúttal Békés vármegye három településére, Dobozra, Újkígyósra és Orosházára látogatott el, és nagy meglepetésére mindhárom helyen felköszöntötték születésnapja alkalmából.
A Facebook-oldalára feltöltött videó alapján
tortákat, csokoládét, virágot és más ajándékokat is kapott, a fórumain összegyűlt emberek pedig a jól ismert születésnapos dalt is elénekelték neki.
Magyar Pétert láthatóan meghatotta a szimpatizánsok kedvessége, de mint elárulta, a legnagyobb ajándékot már vasárnap, a Nemzeti Meneten tapasztalt sokaságtól megkapta.
„Én már tegnap mondtam, hogy ilyen születésnapot azért nem álmodtam, nem képzeltem, hogy ott leszünk több százezren, és együtt ünnepelünk. Nagyon megható, nagyon kedvesek vagytok, köszönöm!”
Hétfőn, március 16-án ünnepelte 45. születésnapját Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke. A politikus ezt a napot is munkával töltötte, folytatta a választások előtti utolsó országjárását. Ezúttal Békés vármegye három településére, Dobozra, Újkígyósra és Orosházára látogatott el, és nagy meglepetésére mindhárom helyen felköszöntötték születésnapja alkalmából.
A Facebook-oldalára feltöltött videó alapján
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egész Kubában elment az áram – Trump már alig várja, hogy elfoglalhassa az országot
Hétfőn a teljes kubai áramhálózat összeomlott, 11 millió embert hagyva áram nélkül. A másfél éven belüli hatodik teljes leállás miatt a kormány vészhelyzeti protokollokat léptetett életbe.
Egész Kuba elsötétült hétfőn délután: helyi idő szerint 13 óra 40 perckor az ország teljes áramszünetet jelentett, miután a nemzeti villamosenergia-rendszer száz százalékosan összeomlott.
Másfél év alatt ez már a hatodik alkalom, hogy a karibi szigetország teljesen áram nélkül maradt.
A kubai elnöki hivatal hivatalos csatornáján közölte a teljes lekapcsolás tényét, a hatóságok pedig vizsgálják a leállás pontos okait és megkezdték a vészhelyzeti protokollok alkalmazását. A hálózat újraindítása elszigetelt mikrorendszerekből indul, és a munkálatok még ma, kedden is tartanak.
Az elmúlt tíz napban a hiány csúcsidőben már elérte a 2035–2075 megawattot, ami azt jelentette, hogy az ország 63–68 százalékában egyidejűleg szünetelt az áramszolgáltatás. Alig két hete, március 4-én egy részleges összeomlás során Kuba kétharmada borult sötétbe egy hőerőmű meghibásodása miatt.
A kubai energiaügyi minisztérium és az állami áramszolgáltató szakemberei szerint a teljes lekapcsolás után a termelő egységeket csak szigorúan lépcsőzetesen szabad elindítani. Lázaro Guerra, a minisztérium villamosenergia-igazgatója kiemelte, hogy a gyenge rendszer terhelhetősége miatt óvatosan kell eljárni. „Fokozatosan kell eljárni, különben visszaesés lehet” – mondta a szakember.
A hűtés hiánya az élelmiszer-ellátást is veszélyezteti. Tomás David Velázquez Felipe, egy 61 éves havannai férfi így foglalta össze a kilátástalanságot:
„Ami kevés ételünk van, megromlik. A népünk túl idős ahhoz, hogy ezt tovább szenvedje”
– nyilatkozta az AP hírügynökségnek.
A növekvő frusztráció a hétvégén utcai feszültségekhez vezetett. Szombaton a közép-kubai Morón városában megrongálták a helyi kommunista párt székházát, ami után a rendőrség öt embert vett őrizetbe. A hatóságok és a helyiek az esetet az állandósult energiahiánnyal és az élelmiszer-ellátás akadozásával hozták összefüggésbe.
A kubai vezetés az Egyesült Államok energetikai blokádját és a külső üzemanyag-szállítások leállását teszi felelőssé a krízisért.
Miguel Díaz-Canel kubai elnök már februárban közölte, hogy december óta egyáltalán nem érkezett importüzemanyag az országba. „Ez teljes megfojtás” – fogalmazott az államfő.
Ugyanakkor március 13-án megerősítette, hogy kormánya tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal. A washingtoni adminisztráció retorikája eközben kemény maradt.
Donald Trump amerikai elnök március 6-án úgy fogalmazott: „Kuba rövidesen össze fog omlani”, bár hozzátette, hogy jelenleg Iránra fókuszálnak. Hétfőn már azon tűnödött az irodájában, hogy vajon megkapja-e a „megtiszteltetést Kuba elfoglalására”.
„Akár felszabadítom, akár elfoglalom, azt hiszem, azt tehetek vele, amit akarok”
Az amerikai kormányzat mindeközben jóváhagyott egy 6 millió dolláros, átszámítva mintegy 2,16 milliárd forintos humanitárius segélycsomagot a szigetország számára.
Február 9-től a hatóságok bejelentették, hogy több repülőtéren nem tudnak kerozint biztosítani a repülőgépek utántöltéséhez, ami azonnali járatritkításokhoz vezetett. A jelenlegi kihívások mögött súlyos szerkezeti okok húzódnak meg: a kubai hőerőművek elöregedtek, túlhajszoltak, krónikus a beruházáshiány, és az ország túlzottan függ az importált üzemanyagtól. Egy teljes leállás utáni hideg újraindítás napokig is elhúzódhat, ami sokkal bonyolultabb feladat, mint a korábbi részleges összeomlások kezelése.
A hivatalos szervek óránként adnak tájékoztatást a szigetüzemekből indított hálózatépítésről. A menetrendet az aktuális erőművi kapacitások és a terhelés rendkívül óvatos emelése határozza meg. A folyamat során a nagyvárosok, köztük Havanna belső körzetei, valamint a kritikus infrastruktúrák, mint a kórházak és a vízellátó rendszerek élveznek abszolút prioritást.