Magyar Péter a közösségi oldalán reagált Orbán Viktor több kijeletésére is.
A TISZA Párt vezetője többek között azt írta:
"Miniszterelnök úr, Nem érzi magát rendkívül kínosan, amikor pofátlan módon hazudozik a magyar embereknek? Ön hazudik a benzin áráról, Brüsszelről, Sorosról, Trump elnökről".
Emlékeztet rá, hogy Orbán Viktor szombaton az üzemanyag árak emelkedésére így reflektált:
A tiszás politikus ennek kapcsán azt írta: "Ön hazudik a benzin áráról, amit idén már nyolcszor emeltek. Január 1-jén például 8 forinttal annak köszönhetően, hogy Ön ismét megemelte a jövedéki adót. Nem Brüsszel és nem Soros, hanem ön emelte meg".
Az uniós forrásokat is felemlegette:
"Ön a Magyarországnak járó uniós forrásokról is hazudik a honfitársainak. Egészen pofátlan módon azt hazudja, hogy a brüsszeli korrupció miatt nem érkeznek meg a magyar embereknek járó támogatások. Miközben a valóság az, hogy az Európai Unió az önök kormányzati és családi korrupciója miatt nem utalja a fejenként 800 ezer forint uniós forrást.
Magyar Péter emlékeztet arra is, hogy Soros Györgyöt is kritizálta a miniszterelnök:
"Olvastam a tegnapi értekezését, amiből kiderül, hogy ön szerint a 94 éves Soros György ide-oda hajókázik Washington és Brüsszel között, meg, hogy Brüsszel a Soros-hálózat kezében van, miközben Trump elnök felszabadította Amerikát. Arról miért nem beszélt, hogy Trump elnök Soros György jobb kezét, Scott Bessent világhírű befektetőt választotta pénzügyminiszterének? Arról miért nem beszél, hogy Trump pénzügyminisztere volt Soros londoni helytartója, amikor 1992-ben az önnel akkor baráti viszonyt ápoló Soros Györggyel közösen bedöntötte az angol fontot és több milliárd font kárt okoztak az embereknek.
Trump elnök pénzügyminisztere a mostani szenátusi meghallgatásán kijelentette, hogy ő száz százalékban az orosz olajtermelők elleni szankciók fokozása mellett áll. Arról is beszélt, hogy Joe Biden kormányzatának Oroszország elleni szankciói nem voltak elegendők" Majd még hozzátette: "ui.: Trump új pénzügyminisztere egyébként a férjével egy rózsaszín házban neveli az örökbefogadott gyerekét. De ezt nyilván ön is tudja".
Magyar Péter a közösségi oldalán reagált Orbán Viktor több kijeletésére is.
A TISZA Párt vezetője többek között azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Olyat csinált a Lidl az árrésstopos termékeknél, amire kevesen számítottak
Hétfőtől a nagy élelmiszerboltok legfeljebb 10% árrést tehetnek 30 alapvető élelmiszerre. A Lidl változtatott az árazásán, a Spar veszteségekre panaszkodik.
Hétfőtől életbe lépett az új szabály, amely szerint a nagyobb élelmiszerboltok legfeljebb 10 százalékos árrést számíthatnak fel 30 alapvető élelmiszerre. A Lidl Magyarország bejelentette, hogy ennek megfelelően alakította át az árazását, és az érintett termékeket „Tartósan olcsó!” feliratú fehér ártáblákkal jelöli, írja a 24.hu.
A Lidl döntése értelmében a lakossági vásárlók számára nem lesz mennyiségi korlátozás, vagyis annyit vásárolhatnak ezekből a termékekből, amennyit szeretnének.
Ugyanakkor a vállalat hétfőtől nem engedélyezi a kereskedelmi vásárlóknak (azaz azoknak, akik áfás számlát kérnek), hogy az árrésstop alá tartozó termékeket megvásárolják. Hasonlóképpen a Tesco és a Spar is korlátozásokat vezetett be: ők mennyiségi limitet szabtak meg ezekre a termékekre.
A Lidl hangsúlyozta, hogy eddig is törekedtek a kedvező árakra, például akciókkal, és most a jogszabály miatt még több termék árát csökkentették. A cég közlése szerint több mint 180 terméket forgalmaznak az érintett kategóriákban.
A Spar vezetősége komoly aggodalmát fejezte ki az új szabályozás miatt. Egy belső levél szerint a havi szinten közel 1,5 milliárd forintos veszteség komoly terhet jelent a vállalat számára. Emiatt változtatni fognak üzleti gyakorlatukon, és ha a helyzet nem javul, akár további szigorításokat is bevezethetnek, bár ennek pontos részleteit nem közölték.
Hétfőtől életbe lépett az új szabály, amely szerint a nagyobb élelmiszerboltok legfeljebb 10 százalékos árrést számíthatnak fel 30 alapvető élelmiszerre. A Lidl Magyarország bejelentette, hogy ennek megfelelően alakította át az árazását, és az érintett termékeket „Tartósan olcsó!” feliratú fehér ártáblákkal jelöli, írja a 24.hu.
A Lidl döntése értelmében a lakossági vásárlók számára nem lesz mennyiségi korlátozás, vagyis annyit vásárolhatnak ezekből a termékekből, amennyit szeretnének.
Ugyanakkor a vállalat hétfőtől nem engedélyezi a kereskedelmi vásárlóknak (azaz azoknak, akik áfás számlát kérnek), hogy az árrésstop alá tartozó termékeket megvásárolják. Hasonlóképpen a Tesco és a Spar is korlátozásokat vezetett be: ők mennyiségi limitet szabtak meg ezekre a termékekre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Akár egyetlen bíró is keresztbe tehet a Pride-on részt vevők büntetésének – állítja a Vidéki Prókátor
A kegyelmi botrányban is főszerepet játszó jogász üzent Orbán Viktornak azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök pénzbüntetést ígért azoknak, akik részt vesznek a felvonuláson.
A Vidéki Prókátor álnevű ügyvéd élesen reagált Orbán Viktor brüsszeli kijelentéseire, amelyek a Pride-felvonulások kapcsán hangzottak el. A miniszterelnök arról beszélt, hogy a felvonuláson részt vevőket nem fogják letartóztatni, hanem pénzbírságot kell majd fizetniük.
Az ügyvéd a Facebookon hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyarországon a letartóztatásokról nem a miniszterelnök dönt, hanem a bíróságok ~ írta meg a hvg.hu.
„Felhívom tisztelt Miniszterelnök Úr figyelmét arra a tényre, hogy Magyarországon a letartóztatásról egyelőre még nem ő, hanem a bírói taláros áttelelt poloskák döntenek, ugyanúgy egyébként, ahogy a szabálysértési határozatok elleni jogorvoslati kérelmekről (kifogásokról) is”
– írta a kegyelmi botrány kirobbantásában is kulcsszerepet játszó jogász.
Az ügyvéd arra is rámutatott, hogy a bíróknak lehetőségük van előzetes döntéshozatali kérelemmel az Európai Unió Bíróságához fordulni, ha úgy látják, hogy a magyar jogszabályok nincsenek összhangban az uniós joggal. Ha egy bíró él ezzel a lehetőséggel, az összes többi hasonló ügyben eljáró bíró felfüggesztheti a folyamatban lévő eljárást az Európai Unió Bíróságán indított eljárás lezárásáig.
A vita középpontjában az a törvény áll, amelyet az Országgyűlés gyorsított eljárásban, botrányos körülmények között fogadott el. A jogszabály kimondja, hogy tilos olyan gyűlést tartani, amely „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”. Aki ezt megszegi, akár 200 ezer forintos pénzbírsággal is sújtható, amelyet közérdekű munkával nem lehet kiváltani.
Az alaptörvény-módosítást, amely ehhez a jogszabályhoz kapcsolódik, a parlament április 7-én fogadja majd el.
A Vidéki Prókátor álnevű ügyvéd élesen reagált Orbán Viktor brüsszeli kijelentéseire, amelyek a Pride-felvonulások kapcsán hangzottak el. A miniszterelnök arról beszélt, hogy a felvonuláson részt vevőket nem fogják letartóztatni, hanem pénzbírságot kell majd fizetniük.
Németország figyelmezteti az USA-ba utazó állampolgárait, miután többeket nem engedtek be az országba
Nem az első állam, amelyiknek meggyűlt a baja az Egyesült Államokkal a második Trump-kormány óta. A németek most arra figyelmeztetnek, hogy a vízum megléte még nem garantálja a belépést az országba.
Németország frissítette az Egyesült Államokra vonatkozó utazási tanácsait, miután több német állampolgárt nem engedtek be az amerikai határon – közölte a Reuters.
A német külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy sem az ESTA-rendszeren keresztül megszerzett engedély, sem egy amerikai vízum nem garantálja a belépést. A minisztérium kedden tette közzé a frissített utazási tanácsokat az Egyesült Államokra vonatkozóan, hogy világossá tegye:
„A végső döntést arról, hogy valaki beléphet-e az Egyesült Államokba, az amerikai hatóságok hozzák meg.”
A szóvivő azonban kiemelte, hogy ez a változtatás nem minősül utazási figyelmeztetésnek.
A német külügyminisztérium azt is közölte, hogy figyelemmel kíséri, történt-e változás az amerikai bevándorlási politikában. Az elmúlt időszakban három német állampolgárt fordítottak vissza az Egyesült Államokban. Kettőjük már visszatért Németországba, míg a harmadik esetben a bostoni főkonzulátus nyújt segítséget az ügy rendezésében.
A bostoni WGBH közszolgálati műsorszolgáltató szerint egy zöldkártyával rendelkező német férfit is feltartóztattak a hónap elején a bostoni repülőtéren, akit jelenleg egy fogvatartási létesítményben tartanak. A német külügyminisztérium egyelőre nem válaszolt arra a kérdésre, hogy pontosan hol tartózkodik a férfi.
A fejlemények hátterében az állhat, hogy Donald Trump január 20-i hivatalba lépése óta több olyan rendeletet jelentett be, amelyek célja az amerikai határpolitika szigorítása, a vízumok alaposabb ellenőrzése és az illegális bevándorlók elleni szigorúbb fellépés.
Németország frissítette az Egyesült Államokra vonatkozó utazási tanácsait, miután több német állampolgárt nem engedtek be az amerikai határon – közölte a Reuters.
A német külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy sem az ESTA-rendszeren keresztül megszerzett engedély, sem egy amerikai vízum nem garantálja a belépést. A minisztérium kedden tette közzé a frissített utazási tanácsokat az Egyesült Államokra vonatkozóan, hogy világossá tegye:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Elég a félrebeszélésből és a hazudozásból” - Magyar Péter hét kérdést tett fel Orbán Viktornak Ukrajnáról
Többek között arról kérdezi a miniszterelnököt, hogy ha valóban ellenzi az ukránok EU-csatlakozását, akkor miért nem vétózta meg a csatlakozási tárgyalások megkezdését.
Miniszterelnök úr, elég a félrebeszélésből és a hazudozásból Ukrajna kapcsán. Öntsünk tiszta vizet a pohárba - írja csütörtök délutáni posztja elején Magyar Péter. A Tisza Párt vezetője ezután hét kérdést tesz fel Orbán Viktornak:
„1. Ha önök valóban ellenzik Ukrajna uniós csatlakozását, akkor ön miért nem vétózta meg 2023 decemberében Brüsszelben a csatlakozási tárgyalások megkezdését?
Ha valóban ellenzik, hogy Ukrajna az Unió tagja legyen, akkor miért támogatta határozottan Szijjártó Péter és Orbán Balázs az ukrán csatlakozás megkezdését? Miniszterelnök úr ne beszéljen mellé, a mai napig olvasható a kormányzati portálokon, hogy önök határozottan kiállnak Ukrajna csatlakozása mellett. Tudja mit, a március 24-én induló Nemzet Hangja elnevezésű népszavazásunkon, mi valóban megkérdezzük a magyar emberek véleményét Ukrajna uniós csatlakozásáról. Csak aztán, fogadja is el a magyar emberek döntését Miniszterelnök úr. Ne úgy, mint általában.
2) Ha tényleg a magyar emberek érdeke az első, akkor önök miért nem akadályozták meg határozottan a fertőzött és GMO tartalmú ukrán gabona beáramlását Magyarországra? Miért hagyták, hogy sok magyar gazda ennek következtében tönkremenjen? Nem szavakban és a propagandában kell keménykedni, hanem valódi lépésekkel. Tudja, a tett az első, a szó a második.
3) Öntsük tiszta vizet a pohárba, hány ezer ukrán állampolgárságú nyugdíjas kap ma Magyarországon nyugdíjat, miközben önnek köszönhetően több százezer nyugdíjas honfitársunk él a létminimum alatt? Hány ukrán állampolgár kap ma Magyarországon TB ellátást? Hány ukrán állampolgár dolgozik az önök jóváhagyásával a magyar munkaerőpiacon? Erről miért nem szoktak a magyar embereknek beszélni?
4) Mi a helyzet a Magyarországon tevékenykedő ukrán és balkáni bűnbandákkal miniszterelnök úr? Mi van az ön által a börtönökből kiengedett, jogerősen elítélt ukrán emberkereskedőkkel?
5) Miért volt rengeteg olyan eset a 2022-es és 2024-es szavazásoknál, amikor egyes szabolcsi településeken voltak olyan lakóházak, ahová a választások idejére több száz ukrán állampolgárt jelentettek be?
6) Miniszterelnök úr, ön szeret a külhoni magyarok védelmezőjeként tetszelegni. Mikor járt ön utoljára Kárpátalján? Mikor kérdezte meg az ott élő kettészakított családokat, hogy mi a véleményük Putyinról és a magyar kormány Ukrajna politikájáról? Miért fél elmenni Kárpátaljára, meglátogatni a bajban lévő magyar testvéreinket?
7) Ha ön tényleg annyira békepárti, ahogy a Facebook posztjaiban és a propagandában mutatja magát, akkor mondja már el, hogy felhívta-e a haverját Vlagyimir Putyint, hogy fogadja el az amerikaiak által kitárgyalt és az ukrán fél által jóváhagyott tűzszüneti tervet. Vagy mégse olyan fontos a béke miniszterelnök úr?”
Magyar Péter ezután még egy bónuszkérdést is feltesz a kormányfőnek: miniszterelnök úr, kelet vagy nyugat?
A Tisza Párt vezetője végül azt írja: „önök Ukrajna és a magyar érdekek kapcsán is csak hazudnak, gyűlöletet keltenek. De tudja, miniszterelnök úr, a magyar emberek sem nem vakok, sem nem eltaposandó poloskák. Átlátnak magán és a hazug propagandáján is.”