Magyar Péter: Miniszterelnök úr, legyen szíves utasítsa a közmédia vezetőjét, a hírhamisító Papp Dánielt, hogy ne zaklassák a civileket, miközben dolgoznak
Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke élesen bírálta a kormánypárti médiát, miközben Neszmélyről jelentkezett be a Duna-parti árvízvédelem közepette. A politikus szerint „ahelyett, hogy segítenének homokzsákot pakolni, inkább zaklatják az embereket”. Ezt akkor mondta, amikor a párt önkéteseit az M1 munkatársai filmezték, ám amikor a politikus megszólította őket, szó nélkül távoztak.
Magyar külön felhívást intézett Orbán Viktorhoz is:
A bejelentkezés során Magyar ironikusan megjegyezte, hogy a kormánymédia inkább arról tudósít, hogy milyen „százezer forintos szettben” dolgozik, pedig
Végül pedig arra kérte a miniszterelnököt és csapatát, hogy „jöjjenek ki a Gucci Cuccba, és pakoljuk együtt a homokzsákokat”.
Korábban Magyar Péter már bejelentkezett ugyanonnan, hogy cselekvésre szólítsa fel a polgárokat. Akkor arra kérte Orbánt, hogy halassza el strasbourgi útját, ami éppen az árhullám tetőzésére esne, és inkább itthon irányítsa a védekezést.