HÍREK
A Rovatból

„Kőkorszak” Mariupolban: a fehérneműtől a kasszáig mindent elloptak a boltokból a helyiek

82 nap után ért véget Mariupol ostroma. Körülbelül 150 000 ember maradt a városban a csaknem félmilliós lakosságból, de az ott maradtak többsége is menekülni próbál.


Majdnem három hónapos könyörtelen támadás után Mariupol elesett. A harcok kezdetén a közeli acélmű kohászai, Natalija és Andrij már

felszeletelték az utolsó két cipót, amit meg tudtak venni, és hagyták kiszáradni, hogy legyen mit enniük az előttünk álló hetekben

- kezdi riportját a BBC.

A huszonkét éves mérnöki végzettségű Marija az első robbanások idején még azt gondolta, hogy vihar van. Lassan tudatosodott benne, hogy megtámadták őket.

Hirtelen jött számára a felismerés, hogy a háború kezdetét megelőző napokban miért jelentek meg katonák abban a festéküzletben, ahol dolgozott, hogy kék és sárga szalagot vegyenek.

Szükségük volt ugyanis ezekre ahhoz, hogy meg tudják jelölni egyenruhájukat.

Amikor 2014-ben kitörtek a harcok Donyeckben és Luhanszkban, a kormány rövid időre elvesztette az irányítást Mariupol felett. 2015 januárjában a lázadók rakétatámadása a város keleti szélén csaknem 30 civilt ölt meg. A fegyverropogás a város hétköznapjainak részévé vált, nem sokkal később azonban a kormány Donyeck megye közigazgatási fővárosává tette Mariupolt. Középületeket újítottak fel, új parkokat hoztak létre, kávézókat, valamint informatikai iskolát nyitottak, népszerűsítették a kortárs művészetet és a sportot. De míg Mariupol virágzott, a lázadók kezében lévő Donyeckben egyre rosszabb lett a helyzet.

A háború kitörése után az orosz hadsereg meglepően gyorsan vette ostrom alá a várost, majd megtámadta az áram- és vízellátást. Március 9-én légicsapás érte a szülészeti klinikát, egy héttel később pedig lebombázták az óvóhelyként használt színházat. A helyiek szerint a lázadókat a bosszú vezérelte, amikor visszatértek Mariupolba.

„Ha mi szarban élünk, akkor te is szarban fogsz élni”

- mondták a mentősként dolgozó Volodimirnek egy ellenőrzőponton, amikor megszökött a városból. Ő sokáig csak beteg édesanyja miatt maradt a városban, aki meghalt az élelmiszer- és gyógyszerhiány miatt.

Ivan és felesége a helyi szupermarket alatti pincében kerestek menedéket és csak az életben maradáshoz való legszükségesebb dolgokra szorítkoztak:

"Primitív emberekként éltünk. Fát vágtunk, tüzet raktunk, tűzön főztünk ételt. Még olyanokról is hallottam, akik galambot ettek."

Ivan naplót vezetett az ostrom alatt, ami később az interneten is megjelent.

„Elérkezett a kőkorszak” – mondja március 6-i bejegyzésében, amelyben arról ír, hogy végignézte, ahogy ukrán polgártársai

az elhagyott üzletekben portyáznak, és a számítógépektől a fagyasztókon át a fürdőruhákig és fehérneműkig mindent elvisznek.

Volt, aki egy üveg kaliforniai Merlot-ot hozott el egy közeli üzletből hozott, de loptak orvosi felszereléseket is, egyes helyeken pedig a kasszát is elvitték.

„Mi vagyunk önmagunk legrosszabb ellenségei”

– írja Ivan a naplójában.

Azt is feljegyezte, hogy "egyesek szerint Mariupol hős város státuszt kapott"

Körülbelül 150 000 ember maradt Mariupolban a csaknem félmilliós lakosságból, de az ott maradtak többsége is menekülni próbál. Azok az emberek, akik korábban a szupermarket előtt álltak sorban ételért, most egymásra pakolt holttesteként várták, hogy eltemessék őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Ha nem engedik, hogy orosz fűtőelemeket használjunk a paksi erőműbe, akkor a rezsicsökkentést nem fogjuk tudni fenntartani
A miniszterelnök reagált a Bizottság keddi döntésére az orosz energiahordozók leválásáról. Úgy fogalmazott: „Ez veszélyes, itt össze kell magunkat szedni.”


Orbán Viktor rövid időn belül másodszorra látogatott el egy lakossági fórumra váratlanul. A kedd esti ráckevei fórumot eredetileg nem vele, hanem Pánczél Károly országgyűlési képviselővel és Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel hirdették meg. Amikor azonban a miniszterelnök megérkezett, átvette a szót, és többek között az Európai Unió keddi döntéséről is beszélt. Az Európai Bizottság kedden bejelentette, hogy 2027 végéig teljesen megszüntetné az orosz olaj-, gáz- és nukleáris üzemanyag-importot.

Orbán Viktor szerint a REPowerEU terv „arról szól, hogy milyen eszközökkel és milyen határidőkön belül – meglehetősen gyorsan - teszik lehetetlenné, hogy Oroszországtól gázt és olajat tudjunk venni, és még azt is meg akarják tiltani, hogy orosz fűtőelemet használjunk a paksi erőműbe.” Pedig szerinte az volt az eredeti terv, hogy olcsóbbá tegyék az energiát Európában.

Hozzátette:

„ha elrekesztik az orosz gáz és kőölaj behozatali lehetőséget, ha nem engedik az orosz fűtőelemeket, akkor a rezsicsökkentést nem fogjuk tudni fenntartani. Pénzügyileg nem fog menni, mert akkor máshonnan és drágábban kell beszerezni az energiát.”

Bár azt a kormányfő is elismerte, hogy jogilag megteheti ezt az Unió. Arról beszélt, hogy elképzelhető, hogy a kérdést nem viszik a miniszterelnökök elé, hanem a Bizottság saját hatáskörében dönt a kérdésről. Megfogalmazása szerint: „Ez veszélyes, itt össze kell magunkat szedni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor kiakadt: „Kevés idiótább ötlet van ennél!” – Központi raktárból látnák el a kórházakat, mint a hipermarketek
A belügyminisztérium új rendelettervezete szerint egyetlen központi raktárból látnák el az összes kórházat. Kunetz Zsombor szerint ez beláthatatlan következményekkel járhat.


Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a Facebookon osztotta meg véleményét egy friss kormányzati rendelettervezetről, amely szerint központi raktárból látnák el a kórházakat.

„Mindig van újabb és újabb ötlet arra, hogy még nyomorultabbá tegyék az egészségügyi ellátást” – írta posztjában. Szerinte ez a központosítás brutálisan lassítani fogja az ellátást, mert nem lesz képes olyan gyors kiszolgálást biztosítani, mint egy régiós raktár vagy a mostani szállítók.

Hozzátette, hogy a rendszer nem lesz rugalmas, mivel a mérete ezt nem teszi lehetővé. A költségek is nőni fognak, mert 30–50 ezer terméket kell majd tárolni, köztük sokat külön hőmérsékleten és szabályozás szerint.

Szerinte az informatikai rendszer sincs olyan állapotban, hogy ez a logisztika működőképes és a betegbiztonságot szolgáló szolgáltatással rendelkezzen. Úgy véli, ez a modell sehol a világon nem működik az egészségügyben.

Felvetette azt is, hogy egy ilyen logisztikai rendszer rendkívül sérülékeny. Példaként egy raktártüzet említett, és azt kérdezte, hogy ennek milyen következményei lennének a betegellátásra.

„Összegezve, kevés idiótább ötletet láttam az utóbbi időkben, mint ezt. És tulajdonképpen az értelmét sem találom, a katonai, kontrollmániás gondolkodás kivételével. Éppen ellenkezőleg, nagyon költségigényes, nehezen megvalósítható és felesleges is”

– írta Kunetz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Pápaválasztás: Ekkor szállhat fel az első füst
Mutatjuk, mikor érdemes kémlelni a Sixtus-kápolna kéményét.


A pápaválasztó bíborosok szerda délután fél ötkor vonulnak be a Sixtus-kápolnába, ezért

az első füst este hét óra előtt nem száll fel

- közölte a szentszéki szóvivő, Matteo Bruni hétfőn.

Csütörtök délelőtt két szavazási kört tartanak: ha már az elsőn sikerül megválasztani az új egyházfőt, akkor a fehér füst fél 11 körül emelkedhet fel.

Ha a szavazás eredménytelen, akkor újabb voksolást tartanak, és azt követően dél körül várható a füstcsík. Csütörtök délután fél hatkor szavaznak, valamint este hét óra körül.

Szerdán a pápaválasztó bíborosok a Vatikánban töltött első éjszaka után, közös imával és a Szent Márta-házban, fél héttől fogyasztható közös reggelivel kezdik a konklávé napját. Az utolsó pillanatig lehetőségük van az egymás közötti egyeztetésre.

A nyolcvan évesnél fiatalabb, pápaválasztásra jogosult 135 bíborosból 133 van a pápai államban: a spanyol Antonio Canizares és a kenyai John Njue betegség miatt lemondta részvételét. A sikeres választáshoz szükséges kétharmados többséget tehát 89 voks adja majd.

A bíborosok gyalogosan mennek át a Szent Péter-bazilikában tíz órakor kezdődő misére, amelyet a hagyomány szerint a megválasztandó pápáért mutat be a bíborosi testület dékánja, Giovanni Battista Re bíboros.

Délután autóbusz viszi át őket az apostoli palotákhoz: fél ötre kell a Sixtus-kápolnába együtt bevonulniuk. A Sixtus-kápolna ajtaját a legfiatalabb pápaválasztó, az ukrán származású Mykola Bychok melbourne-i püspök zárja le.

Az első feladatok között szerepel a szavazatellenőrzők és jegyzőkönyvvezetők kisorsolása: a Vatikán felvételeket adott ki arról a 133, egyenként megszámozott gömbről, amelyek mindegyike egy-egy bíboros nevéhez párosul. Ezek sorsolásával választják ki a szavazást felügyelő testület tagjait.

Nyilvánosságra került a bíborosok szavazási sorrendje is: az első Pietro Parolin lesz. Erdő Péter tizedikként adja le voksát a különböző fordulókon. Németh László, a belgrádi főegyházmegye metropolita érseke, akit tavaly decemberben kreáltak bíborossá, a sorban százegyedikként voksol.

Európát 54, Ázsiát 21, Afrikát 17, Közép- és Dél-Amerikát 21, Észak-Amerikát 21, Óceániát négy bíboros képviseli.

A konklávé eredményét szokás szerint számos találgatás kíséri. A jövőbeli egyházfő tulajdonságait a bíborosok hétfői és keddi ülésének közleménye részletezte, amely szerint "pásztor" pápára van szükség, aki példát mutat emberiességből, aki képes megtestesíteni az egyház irgalmas arcát, közel áll a rászorulókhoz és a sebzett emberiséghez a háborúk, erőszak és erős polarizáció jellemezte korunkban. A bíborosi testület "erőteljesen érzi, hogy lelki vezetőre van szükség, aki irgalmasságot, szinodalitást, reményt képes adni".

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Minden magyar földgázfelhasználót érinteni fog az Európai Bizottság kemény döntése
Szijjártó Péter közölte: a magyar kormány nem hajlandó önként lemondani az orosz energiáról. Brüsszel ezért akár súlyos büntetéseket is kiszabhat Magyarországra.


Az Európai Bizottság kedden bejelentette, hogy 2027 végéig teljesen megszüntetné az orosz olaj-, gáz- és nukleáris üzemanyag-importot. A tagállamoknak még az év végéig kötelező érvényű nemzeti leválási terveket kell készíteniük. A részletes jogi csomagot június elején terjeszti be a Bizottság – írta meg a Portfolio.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán reagált a brüsszeli tervre. Szerinte az orosz energiahordozók „erőszakos, mesterséges és ideológiai” kizárása súlyos következményekkel járhat az energiaárakra, az ellátásbiztonságra és az európai versenyképességre.

A miniszter azt mondta:

„Ez az európai bizottsági döntés súlyosan veszélyezteti Magyarország energiaellátásának biztonságát is, mert az energiaellátás kérdése az nem politikai ügy, hanem egy kőkemény fizikai kérdés. Onnan lehet földgázt és onnan lehet kőolajat vásárolni, ahonnan vezetékek jönnek ide.”

Szijjártó szerint az új intézkedések mögött nem energiapolitikai megfontolás áll, hanem az Ukrajnának nyújtott támogatás költségeinek áthárítása. Úgy fogalmazott, hogy ezt „az észszerűen működő” országokkal, például Magyarországgal akarja Brüsszel megfizettetni.

A brüsszeli javaslat kétlépcsős rendszerben vezetné ki az orosz gázt. 2025-től tiltanák az új szerződéseken alapuló beszerzéseket, 2027 végétől pedig minden hosszú távú vezetékes és cseppfolyósított földgázszerződés megszűnne.

Brüsszel hangsúlyozta, hogy a hosszú távú gázszerződésekből való kilépés jogi védelmet élvez majd. A cégek a vis maior elvére hivatkozva jogi következmények nélkül léphetnek ki a meglévő szerződésekből.

A Bizottság szerint az orosz gázimport 2025-ben várhatóan 37 milliárd köbmétert tesz majd ki. A növekvő LNG-kapacitások és a csökkenő uniós gázkereslet ezt fokozatosan helyettesítheti. Dan Jörgensen uniós biztos úgy fogalmazott: emiatt nem várható általános áremelkedés, de elismerte, hogy egyes tagállamok – például Magyarország – nehezebb helyzetben lesznek.

Az EU szerint a tagállamoknak az év végéig saját leválási tervet kell készíteniük az orosz energiahordozókról. Ha ezt nem teljesítik, az uniós szabályrendszer alapján eljárás indulhat, és súlyos pénzbüntetésre számíthatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk