ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Kisokos: minden a 2021-es otthonfelújítási támogatásról

Ki igényelheti? Hogyan és mekkora összeget vehetsz igénybe? Miket újíthatsz fel? Összeszedtünk mindent, amit az otthonfelújítási támogatással kapcsolatban tudni lehet.

Link másolása

Január elsejétől igényelhető az otthonfelújítási támogatás, mely akár 3 millió forintot is jelenthet az otthon felújításában, korszerűsítésében. Az igényléséhez azonban nem árt képben lenni az alábbi dolgokkal.

Ki igényelheti?

A támogatást azok a családok vagy egyedülálló szülők igényelhetik, ahol legalább egy, 25. életévét még be nem töltött gyermek van. Ha most tervezitek a családalapítást nincs gond, ha a magzat 12 hetes, már szintén igényelhetitek a támogatást.

Fontos, hogy csak már meglévő, felújítandó otthonra érvényes a támogatás. A támogatás igénybevételének feltétele az is, hogy már legalább egy éve (legfeljebb 30 nap megszakítással) az igénylőnek folyamatos legyen a társadalombiztosítási jogviszonya. Másik fontos feltétel, hogy az igénylő, valamint a támogatásra való jogosultságnál figyelembe vett kiskorú gyermek bejelentett lakóhelye az a lakás legyen, amelyikhez a támogatást kérik. Természetesen ez a magzatokra és az egy évnél fiatalabb gyermekekre nem vonatkozik. Emellett az igénylőnek nem lehet nyilvántartott tartozása az állami adóhatóságnál.

Milyen összeget igényelhetsz?

A támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 millió forint lehet.

Meddig kérheted a támogatást?

Egészen 2022. december 31-ig, így ha még nem felelsz meg minden fenti feltételnek, akkor is van idő, hogy addig ezek a feltételek teljesüljenek, így mindenképp érdemes észben tartanod ezt a lehetőséget.

Hogyan kapod meg az igényelt összeget?

Ez egy utólagos támogatás, azaz a számlák kifizetése után igényelheted vissza a költségek felét, maximum 3 millió forintot. A kérelmet a számla kifizetését követő 60 napon belül kell leadnod a Magyar Államkincstárnál. A formanyomtatványt benyújthatod elektronikusan, postai úton vagy személyesen a kormányablaknál. A Magyar Államkincstár a beérkezést követő 30 napon belül bírálja el a kérelmet és ha megállapítja a támogatást, akkor az összeget 5 munkanapon belül át is utalja az igénylő bakszámlájára.

Fürdőszoba felújításon gondolkozol?

Most érdemes fontolóra venni! A támogatott tevékenységek között szerepel a szaniterek beépítése és cseréje is, úgyhogy ha régóta szeretnéd lecserélni a kádadat és a fürdőszobára ráférne már a tisztasági festés és a padló felújítása, most itt a lehetőség, hogy a támogatás segítségével belevágj.

Milyen tevékenységekre kérheted a támogatást?

Rengeteg felújítási, illetve otthonkorszerűsítési tevékenységhez veheted igénybe a víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetésétől kezdve, a fűtési rendszer kialakításán és korszerűsítésén, tető cserén, akadálymentesítésen, galériaépítésen át a beépíthető bútorok és szaniterek cseréjéig igen sokrétű a tevékenységek listája.

• víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje,

• fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,

• fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,

• az épület szigetelése, ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,

• a külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása,

• tető cseréje, felújítása, szigetelése,

• égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése,

• klímaberendezés beépítése, cseréje,

• napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje,

• belső tér felújítása, ideértve

o a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását,

o a galériaépítést,

o a belső lépcső kialakítását és cseréjét,

o a szaniterek beépítését vagy cseréjét,

o a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét,

o a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását,

• a lakással azonos helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (pl. nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,

• kerítés építése,

• gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,

• terasz, loggia, erkély, előtető építése,

• térburkolat készítése, cseréje,

• télikert kialakítása,

• akadálymentesítési munkák (amennyiben az igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül),

• alapozási szerkezet megerősítése, valamint

• beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Nagyon a zsebedbe kell nyúlnod, ha a budapesti agglomerációban akarsz ingatlant – mutatjuk, hol a legdrágábbak
Majdnem 20 százalékkal nőtt a négyzetméterár, nincs nagy meglepetés a települések listáján.
MTI/Máthé Zoltán - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása


A Duna House csütörtökön közölte adatait az MTI-vel, amikből kiderül, hogy 2023-hoz képest nőtt az adásvételek száma, az otthonteremtés költsége pedig 10 millió forinttal nőtt a Budapest környéki területek ingatlanpiacán.

Tavaly a gazdasági nehézségek és magas hitelkamatok miatt országosan csökkent az ingatlanvásárlási kedv, ami az agglomerációban is éreztette hatását, 2022-hez képest 18 százalékkal esett vissza a forgalom.

Az ingatlanközvetítő adatai alapján idén is a nyugati szektorba vágyók (Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Páty, Törökbálint, Zsámbék) fizetik meg a legmagasabb átlagos négyzetméterárat, ami jelenleg 19 százalékkal több, mint tavaly, 824 ezer forint.

12 százalékos emelkedést tapasztaltak a délkeleti szektorban is (Alsónémedi, Gyál, Gyömrő, Maglód, Ócsa, Üllő, Vecsés), ott jelenleg átlagosan 569 ezer fointba kerül egy négyzetméter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Drága lesz idén a családi nyaralás, akár 30 ezer is lehet csak a strandbelépő
Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23.700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen, ott még drágább lesz bejutnia egy családnak.

Link másolása

<

Drága lesz idén strandolni, egy család számára már a belépő is több tízezres kiadást jelent majd – derül ki a Blikk összeállításából. Azt írják:

Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23 700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen összevont kedvezményes belépő és két gyerekjegyet is muszáj venni, a számla közelít a 30 ezer forinthoz.

Budapesten a legnépszerűbb a Palatinus a lap szerint, ahol június 15-től 5000-5500 forint lesz a belépő. Az előszezonban egy családi belépő 11 ezer forint, június közepétől már 13 900 illetve 15 300 forintot kell fizetniük, létszámtól és hétköznaptól, hétvégétől függően.

Kiemelkedik az áraival Hajdúszoboszló, ahol 8500-9000 a felnőtt jegy, a gyerekeknek pedig 5500 illetve 6000 forintot kell fizetni. Egy kétgyermekes családnál ez éppen 30 ezer forint, viszont a jegy érvényes lesz a csúszdaparkra is.

Szegeden a legdrágább a szimpla strandbelépő: a felnőtteknek 8300, a diákoknak 4600 forintot kell fizetniük. A családi jegy 23 700 forint.

Az olcsóbbak közé tartozik a Gyulai Várfürdő, felnőtteknek 4300, diákoknak 3900 forintért. Eger strandja pedig most 3800 forintos napi és 9700 illetve 12 100 forintos családi belépővel látogatható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
Az első babavárósok negyedénél nem született meg a gyerek, és mindjárt lejár a határidő
A kormányhivatal méltányosságból részletfizetést és halasztást is engedélyezhet, vagy akár el is engedhetik a tartozás egy részét.

Link másolása

Remekül kezdett a csok plusz a legfrissebb, márciusi adatok alapján, mondta az Indexnek Hornung Ágnes. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerint március végéig több mint 3100 igénylést adtak be, vagyis ennyi fiatal házaspár élt a lehetőséggel már az első három hónapban.

A befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, azaz a családok átlagosan 26 millió forint hitelt igényeltek

- mondta az államtitkár. Az interjúból az is kiderül, hogy az egy gyereket tervezők átlagosan 23 millió, a két gyereket tervezők 29 millió, a nagycsaládra vágyók pedig 44 millió forint összegű kölcsönt igényelnek. A családok mintegy háromnegyede első közös otthonának megszerzésére, negyedük pedig másik otthonba való költözéshez igényli a kölcsönt.

Hornung Ágnes az elmaradt gyerekvállalásokkal kapcsolatban elmondta, eddig csak a csok támogatás kapcsán állnak rendelkezésre részleges adatok, hiszen ott az előre vállalt gyermekek esetében a támogatást akkor kell visszafizetni, ha az első gyermek 4 éven belül nem érkezik meg.

Ám még nem tudnak teljes körű adatokkal szolgálni, hiszen ugyan az első gyermek vállalására vonatkozó négyéves határidők az első években igénylőknél elvileg már lejártak, de építkezés vagy bővítés esetén ez a határidő csak a munkák befejezésétől, vagyis akár több évvel később indul; a második gyermekek születésére előírt 8 éves határidők és különösen a három gyermeknél irányadó 10 éves határidők pedig értelemszerűen még nem esedékesek.

Az államtitkár kitért a babaváró hitelre is, ami 2019 júliusában indult. Ott az első gyermek születésére 5 éves intervallumot biztosítottak, így most még senkinek sem járt le ténylegesen, de 2024 második félévében, júliustól már lehetnek ilyenek. A Magyar Államkincstárnál lévő legfrissebb összevetés szerint

a 2019-ben igényelt babavárók esetében az igénylők kevesebb mint negyedénél nem volt igazolva az, hogy megszületett az első gyerek.

Bizonyosan nincs remény a gyermekvállalásra, ahol a gyermeket vállaló pár elvált. Ilyenkor a kamattámogatást a jegybanki alapkamat +5 százalékos büntetőkamattal kell visszafizetni.

Hornung hangsúlyozta: a kormányhivatal méltányossági eljárás keretében a fizetési kötelezettség teljesítésére részletfizetést, vagy legfeljebb 5 évre fizetési halasztást engedélyezhet, illetve a fizetési kötelezettséget részben vagy teljesen el is engedheti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
Megcsinálták: kiadóvá vált a Fel! című rajzfilm ikonikus repülő háza
Az Airbnb megvalósította a Fel! című rajzfilm ikonikus repülő házát. Azok, akiknek sikerül lefoglalniuk, kapnak egy "ifjú felfedező" jelvényt.
Fotó: Airbnb - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

A szálláshelyeket kiadó cég, az Airbnb most húzott egy merészet, és megvalósította a Fel! című rajzfilm ikonikus repülő házát az Icons program segítségével.

Ha valaki nem emlékezne rá, a 2009-es Disney-Pixar filmben feltűnik egy ikonikus ház, amely léggömbök segítségével repül az égen.

Az Airbnb most megcsinálta a valóságban ezt az építményt az új-mexikói Abiquiu városában. A házat több mint 8000 léggömb – illetve egy hatalmas daru tartja 50 láb magasan.

Brian Chesky, az Airbnb társalapítója és vezérigazgatója május elsején egy Los Angeles-i rendezvényen mutatta be a különleges házat.

Azok, akiknek sikerül lefoglalniuk az ikonikus lebegő házat, kapnak egy „ifjú felfedező” jelvényt. Aki pedig elvégez bizonyos házimunkát a ház körül, további jelvényeket kaphat, akárcsak Russell, az egyik szereplő a filmben.

Nem árt sietni, ha valaki szállást akar foglalni a repülő házban, ugyanis május 15-ig lehet csak jelentkezni erre a különleges élményre.

(via Unilad)

Link másolása
KÖVESS MINKET: