HÍREK

„Kéne valamiféle rendelet, amit kurva gyorsan össze kell pakolni” – mondta Schadl György egy újabb kiszivárgott hangfelvétel szerint

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke ekkor arról beszélt az Igazságügyi Minisztérium egyik munkatársával, hogy miként kell fellépni egy végrehajtó ellen.

Link másolása

Újabb lehallgatott hívásokról készült hangfelvételek kerültek elő a Schadl-Völner-ügyben. A Blikk birtokába került hanganyagokból kiderül, miként zajlott a végrehajtói pályázatok kiírása, amiről Völner Pál és Schadl György folyamatosan egyeztettek.

Az egyik beszélgetés így hangzott:

Völner: „Szerintem így egyben jobb, mert egybe írjuk ki, és akkor gyakorlatilag nem kell ugyanazokat az embereket többször…”

Schadl: „Ez így van, ez így van, mert egyébként, aki ugye, nem kerül be, ha négy csomagba írjuk ki, akkor mind a négyszer el fog jönni, mind a négyszer meg kell hallgatni.”

A volt államtitkár ezt is mondta a végrehajtói kar elnökének:

„Akkor mondom, azt a kettőt, nem indítjuk, hogy ha véletlenül fellebbezés onnan befut, akkor utána meg rögtön ki kell írni… De elvileg azt kellene végiggondolnunk, hogy a közjegyzőknél kiírnak olyan helyet is, ami még betöltött hely, csak látszik, hogy mikor üresedik. Tehát gyakorlatilag még azt is megtehetjük, hogy kiírunk egy helyet, és nem hirdetünk eredményt… Csinálhatjuk azt is, hogy az eredményhirdetésnél, tudod, egy lyukat hagyunk, és gyakorlatilag mindenki egy sorral hátrébb kerül.”

Egy másik hangfelvétel azt bizonyítja, hogy Schadl több utasítást is adott a végrehajtói kar hivatalvezetőjének:

„Na, visszahívott a Pali. Abban maradtunk, hogy a Sz. benne legyen, ez a négy ne legyen benne. Ez a kettő, amit jóváhagytak, a másik kettő, ahol még nem volt döntés… És küldjük be szépen, és ő hétfőn aláírja, és akkor hozhatjuk is el.”

A végrehajtói kar elnöke azonban nemcsak Völnerrel, hanem az Igazságügyi Minisztérium más munkatársaival is beszélgetett például arról, hogy miként kell fellépni egy végrehajtó ellen, ha az érdek azt diktálja.

Schadl: „Ha felfüggesztenek vagy valakit felállítanak, akkor mindenkit a saját irodája helyettesít. Mert ugye, gyakorlatilag a Vh. (A bírósági végrehajtásról szóló törvény a szerző.) ezt nem szabályozza. Csak az van benne, ami arra vonatkozik alapvetően, hogy ha 30 napon belül van távol a végrehajtó, akkor saját irodáján keresztül kell helyettesíteni. És R. (egy felfüggesztett végrehajtó) ugat, hogy a saját irodáján át helyettesítsék, és őt illesse meg az árbevétel, amihez nyilván nem fogunk hozzájárulni.

De addig is kéne valamiféle rendelet, amit kurva gyorsan össze kell pakolni. Mi összerakunk egy tervezetet, de nagyon égeti a talpunkat a sztori, mert a…”

X.: Nálunk marad a sztori, az IM-ben marad ez a rendelet. Nem kell vele megvárni a hatóságot.”

Schadl: „Nem. Ezt egy hónapon belül meg kell szülnünk. Meg addig is gondolkodjál már rajta légy szíves, milyen állásfoglalást, akármit tudunk kiállítani, mert a P. lett helyettes (P. egy másik végrehajtó), és elvitte az iratokat, és az R. már ott tart, hogy feljelentette a P.-t, bűnpártolásért már feljelentette K.-t, és előre fenyegetőzik, hogy feljelenti a Varga Juditot bűnpártolással, meg a Völnert is.”

Völner Pál a vallomásában tagadta, hogy korrupciós kapcsolatot alakított volna ki Schadl Györggyel, tőle rendszeresen kenőpénzt fogadott volna el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Hatalmas robbanás rázta meg Heves megye egy részét, az ablakok is beleremegtek
Egyelőre nem tudni, mi volt az, de azt kizárták, hogy földrengés okozta volna a jelenséget.

Link másolása

Délelőtt 10 órakor földrengéshez hasonló jelenséget tapasztaltak Heves megye területén, Heves, Boconád, Átány, Tarnaörs településeken – erről érkezett bejelentés a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (ELKH FI) Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumba.

A 444.hu által kiszúrt bejegyzésben azt írják:

a jelenség nem földrengéshez kapcsolódik, hanem valamilyen helyi hatás következménye.

Megfigyelték, hogy a Piszkéstetőn üzemelő infrahangállomásukon is megjelent ebben az időpontban a jelenség, igy vélhetően egy nagy hanghatásnak köszönhetők a bejelentett észlelések.

A kommentelők közül többen arról számolnak be, hogy a közelben az ablakaik is beleremegtek a hanghatásba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megrendítő légi felvételek: elképesztő pusztítást végzett a földrengés Törökországban
A hivatalos adatok szerint 4758 épület dőlt össze Törökországban az erős földmozgások miatt.

Link másolása

Mint arról beszámoltunk, hétfőn és kedden több erős földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát. A halálos áldozatok száma a hivatalos közlés szerint már 5000 felett jár, de lehetséges, hogy tízezrek haltak meg. Folyamatosan kutatnak túlélők után, szerencsére sokakat meg tudtak menteni, de még mindig rengetegen várhatnak arra, hogy kihúzzák őket a romok alól.

Az alábbi légi felvételeken látható igazán, mekkora pusztítást okozott a földrengés. A hivatalos adatok szerint 4758 épület dőlt össze Törökországban az erős földmozgás miatt.

Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Fotó: MTI/EPA/Necati Savas


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kimentett a romok alól egy fiút a Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapata Törökországban
A szír határ közelében fekvő Antakyában keresik a földrengés túlélőit hét mentőkutyával.

Link másolása

Sikerült egy fiút kimentenie a Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapatának a törökországi Antakyában.

A szeretetszolgálat az MTI-hez kedd este eljuttatott közleményében azt írta: a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport és egy sürgősségi ellátást végző 19 tagú egészségügyi csoport 7 mentőkutyával Pavelcze László parancsnok, veszélyhelyzet-kezelési igazgató irányítása mellett a késő délutáni órákban érkezett meg a szír határ közelében fekvő Antakyába, ahol felállították bázisukat, és megkezdték a keresést a helyiek által megadott koordináták alapján.

Körülbelül kétezer házat kell átnézniük a településen, ahol még nagyon sok ember rekedhetett a romok alatt. A keresőkutyák négyórás váltásokban kezdtek dolgozni, egyszerre négyen.

Voltak életjelek, majd magyar idő szerint körülbelül 19 órakor egy fiút sikerült kimenteni a romok alól. Megkezdték az ellátását.

A kutatás a földrengés túlélői után folytatódik - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Influenza elleni oltóanyagot is szerzett Schadl György Völner Pálnak, ami az államtitkárnak nem járt volna
Néhány napon belül be is oltották Völnert, aki meg is köszönte a segítséget a végrehajtói kar elnökének egy kiszivárgott hangfelvétel szerint.

Link másolása

A négykomponensű influenza elleni oltás beszerzéséhez is Schadl György segítségét kérte Völner Pál - derült ki korrupciós ügy nyomozati hanganyagából, amely az RTL birtokába jutott.

A volt államtitkár 2021-ben akart hozzájutni a több vírustörzs ellen védő és kevesebb mellékhatást okozó négy komponensű oltóanyaghoz, amelyet csak a 3 éves gyerekek, a várandósok, az autoimmunbetegeket és a szervátültetettek kaphattak meg.

A most kiszivárgott hangfelvételek szerint Völner megkérdezte a végrehajtói kar elnökétől, hogy tudna-e segíteni neki abban, hogy ő is hozzájuthasson a limitált számú védőoltáshoz.

Ez a beszélgetés zajlott le köztük:

Völner: Mondtad, hogy van ilyen egészségügyi kapcsolatod.

Schadl: Igen.

V: Ilyen 4 komponensű vakcinát, egy tíz adagot lehetne vásárolni ott? Vagy olyan ott nincs? tudod, ez az influenza.

S: Szerintem nincs, de biztosan tudnak szerezni.

V: Jó, jó. Influenzára, mert állítólag nem lehet kapni. Mondtam egy dokinak, hogy megkérdezem, mondta, hogy akkor...

S: Megkérdezem és visszacsörgök még délután.

Az RTL szerint az nem derült ki a hanganyagokból, hogy még aznap visszahívta-e Schadl Völnert, ahogy az sem, hogy a volt államtitkár fizetett-e az oltóanyagért. Az viszont biztos, hogy néhány nappal később beoltották őt a kért vakcinával, ugyanis ezt közölte a végrehajtói kar elnökével:

„Figyelj csak, köszönöm szépen a csomagot! Tegnap már meg is szúrtak, úgyhogy túl vagyok rajta”.

Az RTL Híradó megkereste a Nemzeti Népegészségügyi Központot azzal, hogy 2021-ben pontosan kinek járt a négykomponensű oltás és hogyan juthatott hozzá az, aki nem volt jogosult rá, de nem kaptak választ.

Az RTL Híradó riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET: