HÍREK
A Rovatból

Hajós András: Kizárólag Orbán Viktor érdeke a háború

A zenész-műsorvezető Gulyás Mártonnak nyilatkozott a Kossuth téren, ahol a sajtószabadságért tüntettek. Hajós szerint a törvényjavaslat újabb határátlépés a kormány részéről.
F. O. - szmo.hu
2025. május 15.



Hajós András is részt vett azon a demonstráción, amelyet a legnagyobb hazai független szerkesztőségek vezetői tartottak a sajtószabadságért a Kossuth téren. A zenész a helyszínen Gulyás Mártonnak adott rövid interjút, amelyben többek között a kormány új törvényjavaslatáról és annak következményeiről beszélt, írta a 24.hu.

A beszélgetés elején ironikusan megjegyezte: „Gondolom én a TV2-t képviselem”. Elmondta, elsőre úgy érezte, a javaslat csak egy újabb hatalomtechnikai húzás, később azonban úgy látta, ennél többről van szó. Úgy fogalmazott:

„Erre nem lehet azt mondani, hogy úgyis csak vicceltek, csináljátok csak”. Szerinte ez ismét egy határátlépés.

Hajós az interjú során külön szólt a „vidéki Fidesz-szavazó nénikhez” is. Azt mondta, ha valaki elhiszi, hogy az a szerkesztőség, amely külföldi támogatást kap, idegen hatalmak érdekeit képviseli, akkor azt is el kell fogadni, hogy ott dolgozók ezeknek az érdekeknek megfelelően végzik a munkájukat. Ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „De van ennek realitása, hogy szerkesztőségekben azon dolgoznak, hogy Magyarországnak ártsanak?” Majd hozzátette: „mit tudnak tenni, elárulják, hol nincs fal a magyar határon?”

A zenész szerint a fideszes szavazóknak el kell dönteniük, hogy egy olyan országban akarnak-e élni, amely kizárja a polgártársait, és meghatározza, hogy mi számít magyarnak, és ki nem.

Hajós a háborús helyzetre is kitért, és azt mondta: „jelenleg egy ember van, akinek érdeke a háború”. Úgy véli,

sem Zelenszkij, sem Putyin számára nem előnyös már a konfliktus, de „kizárólag Orbán Viktor érdeke a háború”.

A beszélgetés végén elmondta: „kevés Molnár Áron csörgedezik az ereiben”, de szerinte „nem lehet egy olyan országban élni, ahol csak olyan véleményt hall az ember, ami neki tetszik”. Hozzátette: „Mi lesz, ha egyszer nekik lesz a ellenzékben a véleményük? Ugye senki sem szeretné, ha Bohár Dánielt egyszer betiltanák?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Fut, menekül a gyáva propagandalappá silányított Index
Hétfőn indul a portál elleni helyreigazítási per. A pártelnök megfutamodásnak minősítette az Index érvelését, amelyben tagadják, hogy a kérdéses cikkük egyáltalán a TISZA Pártról szólt volna.


„Fut, menekül a gyáva propagandalappá silányított Index” - ezzel a felütéssel indította hétfő délutáni posztját Magyar Péter, jelezve, hogy 13:00 órakor kezdődött a sajtó-helyreigazítási per, amit a lap „adóemeléses hazugságai” miatt indítottak.

„Most, hogy az orbáni propagandalapnak a bíróságon kellene bebizonyítania a hazugságairól, hogy azok igazak, rögtön inukba szállt a bátorságuk.”

A TISZA elnöke az Index bírósági beadványát minősítette keresetlen szavakkal, mert abban „az aljas, gyáva Index” azzal terel és védekezik, hogy a hazug adóemeléses cikkük nem is a TISZA Pártról szólt.

„Azt is hazudják a bíróságnak - folytatja Magyar, hogy ők nem jelentették ki egyértelműen, hogy a hamisított feljegyzés a TISZA Párt programja vagy állásfoglalása lenne.”

„Azt is hazudja az Index, hogy a cikk megjelenése előtt minden oldalról megvizsgálták és feltárták az ügyet. Ja, csak pont a TISZA Pártot nem kérdezték meg” - osztotta meg a pártelnök.

Magyar Péter a poszt végén szokása szerint megfogalmazott egy végső üzenetet is. Ebben azt írja, „Kedves indexes propagandisták! Hazudtok reggel, délben, este, hazudtok minden hullámhosszon. Lebuktatok. Már mindenki látja, hogy ti vagytok az új Origo. Egyétek meg, amit főztetek!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás új kifejezést dobott be, miközben a megtorlásokról beszélt: „És ez hogy fog tetszeni, gyűlölethuszárok?”
Közölte: „most jön az elszámolás és a megtorlás, és most mindenkinek felelősséget kell vállalnia”, majd hozzátette: „Ezt nagyon komolyan is gondoljuk.”


Menczer Tamás kemény hangvételű videót tett közzé a közösségi oldalán, amelyben azokat bírálta, akik szerinte alaptalan pedofilvádakat terjesztenek a közösségi médiában. A felvétel a Váci Polgári Est nevű fórumon készült, a politikus pedig ezt írta a videó mellé:

„És ez hogy fog tetszeni, gyűlölethuszárok?”

A Fidesz országgyűlési képviselője és kommunikációs igazgatója a videóban arról beszél, hogy TikTok-videókban fiatal nők és férfiak ismétlik a vádakat. Úgy fogalmazott:

„majd amikor föl lesz jelentve mind, és az első tízmilliós bírság megérkezik, akkor talán majd mindenkinek eszébe jut, hogy a nappalimban kényem és kedvem szerint nem ócsárolhatok és nem sározhatok be embereket minden alap és minden bizonyíték nélkül.”

Hozzátette: „most jön az elszámolás és a megtorlás, és most mindenkinek felelősséget kell vállalnia”, majd azzal zárta gondolatait: „Ezt nagyon komolyan is gondoljuk.”

Az utóbbi napokban a Fidesz több politikusa, köztük Orbán Viktor és Rogán Antal is a jogi felelősségre vonás lehetőségéről beszélt azokkal szemben, akiket a „Zsolti bácsi” ügy kirobbantásáért tartanak felelősnek. Az igazságügyi tárca vizsgálati jelentése konkrétan is megnevezett személyeket ebben az ügyben.

A magyar jogszabályok jelenleg is lehetővé teszik, hogy ha valakit bizonyíték nélkül vádolnak meg, az érintett magánvádas eljárást indítson rágalmazás miatt. Emellett külön polgári peres eljárásban sérelemdíj is kérhető a bíróságtól az alaptalan állítások miatt.

Közben az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának kormánypárti többsége hétfőn nem támogatta a Demokratikus Koalíció javaslatát, amely vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte volna a Szőlő utcai javítóintézet ügyének részletes kivizsgálására.

Forrás: hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az Index-ítéletről: Botrány, a jogállam totális megcsúfolása
A TISZA Párt elnöke elítélte a bíróság Indexet megvédő döntését. Szerinte hamisított dokumentumra hivatkozva mostantól bármelyik sajtótermék megírhatná például, hogy Orbán Viktor embert akar ölni.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. szeptember 29.



Magyar Péter Facebook-posztban osztotta meg, milyen döntés született a TISZA Párt Index ellen indított helyreigazítási perében. A politikus szerint

„Egészen botrányos ítéletben védte meg ma a Fővárosi Törvényszék az orbáni propagandalappá silányított Indexet.”

Az ellenzéki vezető közölte, hogy „az eljáró bíró nem volt hajlandó meghallgatni a TISZA Párt adópolitikai szakértőjét, Kármán Andrást, aki elmondta volna, hogy a TISZA soha nem tervezte a személyi jövedelemadó emelését és

az Index által megjelentetett papírfecni egy ócska hamisítvány.”

Magyar közölte, „a diktatúrákat idéző ítéletben ugyan szerepel, hogy össze-vissza hazudozott az Index a TISZA Párt programjáról, de mivel az 'csak' egy vélemény, nem kötelezi a bíróság az orbáni propagandát a hamis állítás helyreigazítására”.

„Ezek szerint holnap bármelyik sajtótermék megírhatja egy általa hamisított dokumentumra hivatkozva, hogy Orbán Viktor embert akar ölni” - vonta le a következtetést.

A TISZA elnöke azt állítja a posztban, hogy a bíró „a tanúkat meg sem hallgatva, már a tárgyalás előtt meghozta az ítéletet„, ami „Botrány”, így „A mai ítélet a jogállam totális megcsúfolása”.

A bejegyzést a választásokig tartó szokásos visszaszámlálással zárja. Mint írta, „195 nap és az igazságszolgáltatás is független lesz”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Mészáros Lőrincék lezáratnák a forgalom elől az utat, ahonnan rálátni az antilopokra és zebrákra
A kérelem azután született, hogy fotók készültek az állatokról. Hadházy Ákos több tüntetést szervezett, ahol a demonstrálók saját szemükkel is láthatták az egzotikus patásokat.


Mészáros Lőrinc lánya kérvényezte, hogy a hatvanpusztai Orbán-birtok közelében futó „kivett / saját használatú utat” elzárhassák a közforgalom elől. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal nyilvánosan elérhető végzése szerint a kérelmet 2025. augusztus 13-án keltezték, majd szeptember 17-én nyújtották be a kormányhivatalhoz.

A végzés tárgya az Alcsútdoboz 0111/7 helyrajzi számú „kivett / saját használatú út” közforgalom elől történő elzárásának engedélyezése. Az ügyben a Fejér Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztálya eljárást indított egy nappal a kérelem benyújtása után.

Az út tulajdonosa, dr. Mészáros Beatrix azt kérte a közlekedési hatóságtól, hogy engedélyezzék a lezárást. A hatóság leírja, hogy az érintett út hatásterületébe azok az ingatlanok tartoznak, amelyek szomszédosak vele, illetve megközelítésük csak arról lehetséges - elemzi a Telex a dokumentumot, amely szerint azok, akik ebbe a körbe tartoznak, szóban vagy írásban is tehetnek nyilatkozatot a lezárásról.

Az út közelében az Orbán család hatvanpusztai birtoka található, ám azt nemcsak erről az útról lehet elérni.

A kérelmet nem sokkal azután keltezték, hogy felvételek jelentek meg a Hatvanpusztához közeli, Mészáros Lőrinchez köthető birtokon. A Mészáros-csoport akkor közölte, hogy nem vadászat céljából hozták az állatokat, a zebrákról pedig azt állították, mentett, beteg példányokról van szó, amelyek állatorvosi kezelést kapnak náluk.

Korábban kiderült, hogy Mészárosék vadásztársasága dagesztáni túrokra, zebrákra és antilopokra is kért engedélyt.

Mint ismert, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő augusztus 2-án tartott tüntetést és túrát Orbán Viktor apjának hatvanpusztai majorságánál, aztán elment egy, a birtoktól kilométerekre lévő területre is, ahol antilopokat, bölényeket és zebrákat láttak. Azt, hogy a területen valóban tartanak ilyen egzotikus állatokat, a honatya személyesen is megerősítette és fotókkal bizonyította.


Link másolása
KÖVESS MINKET: