HÍREK
A Rovatból

Fizetni kellett a próbaérettségiért egy salgótarjáni gimnáziumban, a tankerület vizsgálatot indít

Az iskola szerint a diákok, szülők és tanárok közösen döntöttek úgy, hogy igénybe veszik a fizetős vizsgát.


Fizetni kellett a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban a végzős diákoknak a próbaérettségiért – írja a Telex.

Mint kiderült,

a dolgozatok összeállítását és kijavítását egy külsős cégre – MEGAvizsga Oktatási Kft. – bízta az intézmény, ők pedig fejenként 4900 forintot kértek a munkáért.

A tankerület szerintük az intézménynek nem volt engedélye arra, hogy külső anyagi forrásokat vonjon be, ezért vizsgálatot indítanak.

A cég egyébként szakmai anyagokat ad iskoláknak, honlapot üzemeltet, és központi felvételi előkészítő foglalkozásokat is tart 8. osztályos és végzős tanulóknak egyaránt. Országszerte több mint 500 iskolával álltak már kapcsolatban – derült ki a honlapjukról.

A salgótarjáni gimnáziumban a diákok magyar nyelv és irodalomból, történelemből és matematikából írtak próbaérettségit. Ezért pedig középszinten fejenként 1800 illetve 1300 forintot fizettek tantárgyanként.

Az iskola szerint a diákok, szülők, tanárok közösen döntötték el, hogy részt vesznek a fizetős gyakorló vizsgán.

Az intézmény azt írta: „Így ez a próbaérettségi egyfajta külső megmérettetés a diákoknak, illetve tapasztalatszerzés a tavaszi vizsgaidőszakra.”

A próbaérettségit biztosító cég a Telexnek azt mondta: „Az összeg a dolgozat összeállítását, nyomdai előállítását és javítását fedezi. A befizetett összegből sem az iskola, azaz a pedagógusok és az igazgató, sem a tankerület nem részesült”. Az eljárás pedig nem egyedi, több iskolában is szerveznek hasonlókat. Ez a megoldás ugyanis komoly terheket vesz le a tanárok válláról.

Az iskolát fenntartó Salgótarjáni Tankerületi Központ nem tudott arról, hogy a Madách Imre Gimnáziumban külsős cég szervezi a próbaérettségit. A lappal azt közölték: „A megjelent hírek alapján az ügy kivizsgálását megkezdtük... A tankerületi központ intézményeiben a színvonalas szakmai feladatellátáshoz és a működéshez szükséges valamennyi feltétel adott, külső anyagi források bevonásra nincs szükség, arra engedélye sincs az intézményeinknek”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely: A Tisza Párt lényegében meghamisított egy kilenc évvel ezelőtti felvételt
A kancelláriaminiszter szerint lehagyták Orbán Viktor eredeti mondatának második felét. Ráadásul kilenc éve még teljesen más volt a helyzet.


Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a Tisza Párt félrevezette az embereket egy kilenc évvel ezelőtti videóval. A felvétel kapcsán Magyar Péter azt állította, hogy Orbán Viktor korábban támogatta Ukrajna európai uniós csatlakozását.

A minisztert a csütörtöki kormányinfón kérdezték erről a köztévé újságírói. Gulyás azt mondta, a kormány álláspontja világos: az ukrán csatlakozás az EU és Magyarország számára is katasztrofális lenne.

Szerinte a Tisza Párt lényegében meghamisított egy régi felvételt, mert

lehagyták Orbán Viktor eredeti mondatának második felét.

Gulyás azt is hangsúlyozta, hogy kilenc éve még teljesen más volt a helyzet.

A miniszter azt mondta, Ukrajna nem tehet arról, hogy Oroszország megtámadta, de szerinte:

„jelenleg nem egy szuverén ország”, amelynek a csatlakozását néhány év alatt nem lehet a csatlakozási kritériumoknak megfelelően lezongorázni.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Megerősítette az újabb fertőzést az agrárminiszter, aki néhány napja még arról beszélt, hogy elhárították a veszélyhelyzetet
Nagy István szerint a kormány anyagi segítséget nyújt a gazdaság újraindításához, ahol rövidesen 600 tejelő tehenet ölnek le.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 17.



Megjelent a ragadós száj- és körömfájás vírus egy Rábapordányban működő tehenészetben. Az állomány felszámolása már megkezdődött, és zajlik a kontaktkutatás is – jelentette be csütörtök délután a Facebookon Nagy István agrárminiszter.

A telepen 600 tejelő tehén él, az állatokat leölik, hogy megakadályozzák a betegség terjedését. Emellett vakcinázás is zajlik a vírus visszaszorítására. A környéken járványügyi vizsgálat indult, hogy kiderítsék, más gazdaságok is érintettek lehetnek-e.

A száj- és körömfájás gyanúja először egy állaton jelentkezett. Rábapordány polgármestere, Visy László közölte: egy helyi tehenészetben a betegség tüneteit észlelték egy állaton, a gyanú beigazolódott, a száj- és körömfájás betegség vírusa van jelen.

A hatóságok 3 kilométeres védőkörzetet és 10 kilométeres megfigyelési zónát jelöltek ki. A védőkörzeten belül minden, a vírusra érzékeny állatot összeírnak, és mintát vesznek tőlük.

Az agrárminiszter szerint a kormány anyagi segítséget nyújt a gazdaság újraindításához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Takács Péter üzent Kulja Andrásnak: Szégyelld magad!
A Tisza Párt EP-képviselője a kórházi állapotokat bírálta, az államtitkár szerint viszont hajléktalanokat ábrázolnak a képek.


Kulja András szerdán képeket tett közzé a Facebook-oldalán, amelyeken szemeteszsákba csomagolt emberek láthatók egy kórházi folyosón. A Tisza Párt EP-képviselője posztjában kemény kritikát fogalmazott meg a kormány egészségügyi politikájával kapcsolatban. Úgy fogalmazott: „a kormánynak 15 éve lett volna rendbe hozni az egészségügyet, ehelyett az alig 1 éves Tiszára mutogatnak és már a miniszterelnök is szánalmasabbnál-szánalmasabb magyarázatokkal próbálja magáról ledobni a felelősséget”.

A képviselő az egészségügyért felelős államtitkárt, Takács Pétert is említette. Szerinte „az egészségügyi államtitkár zártkörű rendezvényeken mulat, iszik-eszik és két ingyenszendvics vagy pezsgő között vállalhatatlan stílusban, másokat kioktatva kommentelget”.

A bejegyzés nagy visszhangot váltott ki, és másnap Takács Péter is reagált rá egy Facebookon közzétett videóban. Az államtitkár szerint a megosztott képek minden jóérzésű embert felháborítanak. Azt mondta, egészségügyi dolgozók is keresték a felvételek miatt. A videóban azt állította, hogy a fotókon hajléktalan emberek láthatók öntudatlan állapotban. Elmondása szerint

higiéniai okokból csomagolják őket nejlonba, mielőtt a mentők kórházba szállítják őket, de hozzátette: megkapják a szükséges ellátást.

Takács a poszt szöveges részében azt üzente Kuljának: „nem tudom, hogy ennyire gátlástalanná váltál-e vagy csak teljesen elfelejtetted a sokmilliós brüsszeli kamuállásodban, hogy hogyan működik egy sürgősségi osztály”.

Az ügy hátterében az áll, hogy Takács Péter az elmúlt napokban élesen bírálta Magyar Pétert is. A Hír TV-ben azt mondta, szerinte a Tisza Párt akadályozta meg a kórházfelújításokat. Később arról is írt, hogy a közeljövőben részletesen bemutatja a szerinte blokkolt egészségügyi fejlesztési terveket.

Magyar Péter szerdán újra ellátogatott a szolnoki Hetényi Géza Kórházba Kulja András társaságában. Legutóbb nyáron járt ott. A látogatás után közzétett Facebook-bejegyzésében kritikát fogalmazott meg Takács Péter korábbi nyilatkozataival szemben, és egyúttal Orbán Viktornak is üzent.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás: Magyar Péter hazudozik, a kormány nem törölné el a győzteskompenzációt a választások előtt
A kormány egy évvel választás előtt már nem tudja módosítani a választójogi törvényt. A kancelláriaminiszter szerint ez nem lesz másképp most sem.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 17.



Gulyás Gergely szerint nem igaz, hogy a kormány meg akarná változtatni a választási törvényt, vagy eltörölné a győzteskompenzációt. Újságírói kérdésre úgy fogalmazott a csütörtöki kormányinfón, hogy ez is a Magyar Pétertől megszokott hazudozás része.

Arra a kérdésre, hogy tervezik-e módosítani a törvényt a választásokig, Gulyás azt válaszolta, hogy

a választójogi törvényt egy évvel a választások előtt nem lehet módosítani, ezért ki tudja jelenteni, hogy ez nem is fog megtörténni.

„Átalakították százszor a választójogi törvényt: győzteskompenzáció, új választókerületek, ezt köszönjük! Tudjátok, miből lehet majd látni, mekkora gondban vannak? Mikor eltörlik majd a győzteskompenzációt, nehogy kétharmadunk, négyötödünk legyen” – mondta Magyar Péter még a múlt héten országjárása ceglédi állomásán.


Link másolása
KÖVESS MINKET: