Ferenc pápa csütörtök reggel elesett a vatikáni Szent Márta-házban, és megsérült a jobb alkarja. A 88 éves egyházfő az elmúlt években több egészségi problémával küzdött, de továbbra is aktívan végzi feladatait.
Ferenc pápa csütörtök reggel elesett a vatikáni Szent Márta-házban, ahol lakik, és megsérült a jobb alkarja, írja az Index a Vatikán sajtóközpontjának közleménye alapján. Az egyházfő sérült karját elővigyázatosságból rögzítették.
A 88 éves pápa az elmúlt években több egészségi problémával küzdött. Korábban már térd- és hátfájdalmai miatt kerekesszéket kellett használnia, és 2023-ban hasi sérvműtéten esett át. 2021-ben eltávolították vastagbele egy részét.
Ferenc pápa az elmúlt időszakban többször szenvedett kisebb baleseteket. Tavaly decemberben is elesett, és beütötte magát egy éjjeliszekrénybe, amit akkor a Vatikán csak később erősített meg.
Ferenc pápa 2013 óta vezeti a katolikus egyházat, és eddig a bíborosok 80 százalékát ő nevezte ki. Ez növeli annak esélyét, hogy utódja az ő nézeteit követi majd egy befogadóbb egyházról.
Ferenc pápa csütörtök reggel elesett a vatikáni Szent Márta-házban, ahol lakik, és megsérült a jobb alkarja, írja az Index a Vatikán sajtóközpontjának közleménye alapján. Az egyházfő sérült karját elővigyázatosságból rögzítették.
A 88 éves pápa az elmúlt években több egészségi problémával küzdött. Korábban már térd- és hátfájdalmai miatt kerekesszéket kellett használnia, és 2023-ban hasi sérvműtéten esett át. 2021-ben eltávolították vastagbele egy részét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Most fog csak igazán bekeményíteni a tél: akár mínusz 15 fok is lehet
Fagyos levegő árasztja el a kontinens középső részét, mi is kapunk belőle. Pénteken jön a havazás, hétvégén sok helyen napközben sem lesz több nulla foknál.
A hét második felében Skandináviától nyugatra egy anticiklon erősödik meg, melynek keleti peremén észak felől több hullámban hideg, fagyos levegő árasztja el Európa középső és keleti területeit, beleértve hazánkat is – írja előrejelzésében az Időkép.
Szerdától péntekig a felhők lesznek túlsúlyban, és délnyugat felől egyre többfelé várható csapadék:
vegyesen lehet hó, havas eső, eső, néhol ónos eső is; észak, északkelet felé növekszik a szilárd halmazállapot valószínűsége.
Pénteken aztán egyre inkább a havazás lehet jellemző, de délutántól már szűnhet a csapadék.
Szombatra elárasztja térségünket a sarkvidéki eredetű légtömeg, így bár egyre többfelé kisüt a nap, többfelé erős, nyugaton és északkeleten viharos északi szél fújhat.
Jelentős lehűlés jön, több helyen napközben is fagypont alatt maradhat a csúcshőmérséklet.
Vasárnap hajnalra pedig több helyen -10 fok alá hűlhet a levegő, a hóval borított, szélcsendes tájakon -15 fok sem zárható ki.
A hét második felében Skandináviától nyugatra egy anticiklon erősödik meg, melynek keleti peremén észak felől több hullámban hideg, fagyos levegő árasztja el Európa középső és keleti területeit, beleértve hazánkat is – írja előrejelzésében az Időkép.
Szerdától péntekig a felhők lesznek túlsúlyban, és délnyugat felől egyre többfelé várható csapadék:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Donald Trump amerikai elnök egy friss interjúban ismét markáns véleményt fogalmazott meg az orosz-ukrán háború lezárásával kapcsolatban.
„Szeretném a pénzünket biztonságban tudni, több százmilliárd dollárt költünk el, ők lehet, hogy megállapodnak, lehet, hogy nem. Lehet, hogy egyszer oroszok lesznek, lehet, hogy nem lesznek oroszok, de
rengeteg pénzünk van ott, én azt mondom, hogy vissza akarom azt kapni”
– mondta Donald Trump amerikai elnök a Fox Newsnak adott hétfői interjújában az orosz–ukrán háború megoldási lehetőségeiről, és arról a ritkaföldfémekről szóló alkuról, amit még a hétvégén ajánlott neki Volodimir Zelenszkij.
Az ukrán elnök egy korábban titkosított, a ritkaföldfémek és más ásványi anyagok hatalmas lelőhelyeit bemutató térképet mutatva azt mondta, „ha egyezségről van szó, akkor kössünk egyezséget”, majd hozzátette, hogy cserébe Ukrajnának szüksége van a szövetségesei biztonsági garanciáira.
„Azt mondtam az ukránoknak, hogy 500 milliárd dollárral egyenértékű ritkaföldfémet akarok ezért cserébe, hogy legalább ne érezzük magunkat hülyének. Ők lényegében beleegyeztek ebbe”
– mondta az elnök, aki az interjúban azt is megerősítette, hogy hamarosan Ukrajnába küldi Keith Kelloggot, az orosz–ukrán háború amerikai különmegbízottját, akinek az a feladata, hogy javaslatot dolgozzon ki a háború megállítására.
Az amerikai elnök a konfliktus gyors befejezését sürgeti, Zelenszkij pedig kemény biztonsági garanciákat követel Washingtontól az Oroszországgal kötendő bármilyen megállapodás részeként.
Az amerikai elnök egy nappal azelőtt beszélt az alku lehetőségeiről, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és JD Vance amerikai alelnök várhatóan még a héten találkozik a müncheni biztonsági konferencián, amit február 14. és 16. között rendeznek.
a Trump-kormányzat azt is tervezi, hogy a Moszkvával folytatott esetleges béketárgyalások előtt arra ösztönzi majd az európai szövetségeseket, hogy több amerikai fegyvert vásároljanak Ukrajnának.
Ha ez hivatalossá válik, az megnyugvást nyújthat az ukrán vezetőknek, akik tartanak attól, hogy Donald Trump elnök esetleg megakadályozza, hogy Ukrajna további segélyeket kapjon.
Donald Trump amerikai elnök egy friss interjúban ismét markáns véleményt fogalmazott meg az orosz-ukrán háború lezárásával kapcsolatban.
„Szeretném a pénzünket biztonságban tudni, több százmilliárd dollárt költünk el, ők lehet, hogy megállapodnak, lehet, hogy nem. Lehet, hogy egyszer oroszok lesznek, lehet, hogy nem lesznek oroszok, de
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Miközben azt hazudozták, hogy agyonütötték az áremelkedést, ismét Magyarországon drágulnak legjobban az élelmiszerek – írta Magyar Péter a Facebook-oldalán kedden, miután a KSH közzétette a legfrissebb inflációs adatokat.
Eszerint januárban
a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt. Ezen belül a liszté 43,2, a tejé 25,0, a tojásé 23,8, az étolajé 21,5, a gyümölcs- és zöldségléé 16,0, a vaj, vajkrémé 15,5, a csokoládé és kakaóé 12,9, a tejtermékeké 9,1, a kávéé 8,1 százalékkal. A termékcsoporton belül a száraztészta ára 3,6, a margariné 2,9, a párizsi, kolbászé 2,1 százalékkal mérséklődött.
A szolgáltatások 8,5 százalékkal drágultak. Ezen belül a postai szolgáltatások 16,8, a telefon, internet 15,0, a lakbér 11,8, a járműjavítás és -karbantartás 10,3, a lakásjavítás és -karbantartás 9,9, a sport- és múzeumi belépők 9,0, a testápolási szolgáltatások 8,6, az üdülési szolgáltatás 7,2 százalékkal.
A Nemzetgazdasági Minisztérium később azt írta közleményében, hogy a januári magasabb szint átmeneti jelenség, amit a bázishatások, az év eleji szolgáltatás-átárazódás és egyes alapvető élelmiszerek, így a tej és a tojás árának növekedése okozott.
Magyar a friss adatok közlése után a bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy tovább száguld az orbáni infláció.
„Miközben azt hazudozták, hogy agyonütötték az áremelkedést, ismét Magyarországon drágulnak legjobban az élelmiszerek”
– írta a Tisza Párt elnöke, majd tételesen fel is sorolta, hogy az egyes termékcsoportok mennyivel lettek drágábbak egy év alatt.
„Orbán Viktorék 15 éve vannak kormányon. Az utóbbi években a magyar élelmiszer-infláció az európai átlag két és félszerese volt. Ma már minden körülöttünk lévő országban olcsóbb az élelmiszer. Vége van. Senki nem hisz már Orbán Viktornak és Hókuszpóknak (Nagy Márton), aki mindig melléfog, aztán persze mérgesen morog” – írta bejegyzésében Magyar.
Szerinte Orbán Viktor és a Fidesz képtelen kormányozni.
„Csak a harácsoláson és a nemzeti vagyon szétlopásán jár az eszük. Menniük kell. Legyen új választás!”
Magyar a posztban azt is hozzátette, hogy a TISZA kiszámítható gazdaságpolitikát hoz, leállítja az ipari méretű korrupciót, hazahozza az uniós ezermilliárdokat, és azonnal 5 százalékra csökkenti az egészséges élelmiszerek áfáját.
Miközben azt hazudozták, hogy agyonütötték az áremelkedést, ismét Magyarországon drágulnak legjobban az élelmiszerek – írta Magyar Péter a Facebook-oldalán kedden, miután a KSH közzétette a legfrissebb inflációs adatokat.
Eszerint januárban
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Deutsch Tamás Majkát idézte: „Pénz, pénz, a pénzecskének lőttek!
A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint a Biden-féle amerikai demokrata kormányzat a Soros-hálózattal karöltve világszerte baloldali-liberális újságírókat, médiumokat és aktivistacsoportokat vett meg kilóra.
Ahogy már írtunk róla, a napokban Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, nyilvánosságra hozza, hogy a különböző amerikai kormányzati szervek kiknek és mennyi pénzt juttattak az elmúlt években, szerte a világon.
„Kiderült, amit már évek óta mondunk: a Biden-féle amerikai demokrata kormányzat a Soros-hálózattal karöltve világszerte baloldali-liberális újságírókat, médiumokat és aktivistacsoportokat vettek meg kilóra azzal céllal, hogy az ideológiájukat és a politikájukat más országokban is terjesszék. Magyarországon az volt a céljuk, hogy erősítsék az ellenzéki pártokat és megbuktassák a magyar kormányt” – írta Facebook-bejegyzésébenDeutsch Tamás, majd hozzátette, hogy véleménye szerint ezek a szervezetek aztán a megrendelésnek megfelelően terjesztették és képviselték a bevándorlást támogató álláspontot, a családellenes politikát, a genderőrületet, és a háborús propagandát is.
A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint ebben a műveletben az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) játszotta a legfontosabb szerepet. Mindezt segélynek állították be, de valójában a politikai befolyásolás eszközéről van szó – írta. Tengerentúli összesítések szerint 6600 újságírót és 707 médiumot vettek meg kilóra, többek között Magyarországon. A brüsszeli elit szócsöve, a Politico csak egymaga 34 millió dollárt kapott, olvasható Deutsch posztjában.