Fekete-Győr: „Senki nem fog lámpavason lógni, de lesznek büntetőügyek”
Bizakodó Fekete-Győr András, a Momentum júniusban újraválasztott elnöke, ez derül ki a Népszavának adott interjújából.
Úgy véli, hogy az ellenzéknek van esélye a 2022-es választáson a győzelemre. Ehhez legalább 54 körzetben kell nyerniük. Ebből pedig akár 27-28 helyen a Momentum lehet majd a befutó - véli.
A pártelnök szerint a Momentum az egyik legerősebb ellenzéki párt, és ennek megfelelően, a társadalmi súlyuk szerint szeretnének jelöltet állítani. Szerinte "minél nagyobb képviselethez jut az új politikai generáció, annál nagyobb lesz a változás Magyarországon".
A győzelem esetén nem törekednek arra, hogy revansot vegyenek a mostani országvezetésen, de nem lehet következmények nélkül hagyni azt, ha valaki politikai vagy más bűncselekményt követett el. Ők számíthatnak a felelősségre vonásra.
"Senki nem fog lámpavason lógni, de lesznek büntetőügyek, mert kell, hogy legyen következménye az elmúlt évtizedek bűneinek. Ez vonatkozik nem kormánypárti személyekre, politikusokra is"
- mondta Fekete-Győr.
A Momentum a választás kapcsán arra kérte ellenzéki párt társait, hogy csak feddhetetlen múltú jelöltet állítsanak. A végleges jelöltet pedig a választókörzetekben előválasztásokkal dönthetik majd el.