Egy generáció, aminek a tartalomelőállítás a lételeme - hogyan beszéljünk a Zoomerekkel?
Hogyan alakítja át az oktatást és a generációk közötti kommunikációt a technológiai fejlődés? Ezt a témát is körüljárták a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság A jelenből a digitális jövőbe című online konferencia résztvevői.
Dr. Szűts Zoltán médiakutató, a Milton Friedman egyetem tanára Ki tanít kit? című előadásában a digitális oktatás időszerűségéről és problémáiról beszélt. Mindenekelőtt leszögezte: az oktatásban a hangsúlyt az élményszerűségre kell fektetni.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a digitális technológia lehet kreatív, de destruktív is. Rengeteg előnye van, ugyanakkor veszélyes üzem is – mondta, és felidézte, hogy a pandémia miatt világszerte, így nálunk is, áttértek az iskolákban az online oktatásra. Csakhogy az iskolarendszer ennek ellenére sem képes a diákoknak megtanítani, hogyan szelektáljanak az interneten ránk zúduló információáradatból.
Márpedig éppen a járvány során értékelődött fel különösen az információk hitelességének kérdése, példaként említve a vírustagadók és az oltásellenesek posztjait.
A kutató az elmúlt 40 év informatikai fejlődését a két végponttal, a Commodore 64 számítógéppel és a „szabad görgetést” lehetővé tevő okostelefonokkal illusztrálta. „Kezdetben mi irányítottuk a gépet, ma a gép irányít minket” – mondta és ennek következménye, hogy „a világot képernyőn keresztül szemléljük”, és ha valami nincs rajta, már nem vagyunk biztosak a létezésében.
A digitális világnak számtalan előnye van, például az egymástól való tanulás, az együttműködés, amely képesség ma már elengedhetetlen, akár a munkaerőpiac, akár a tudományos kutatások trendjeit nézzük. Önállóságra nevel, több lehetőséget ad a hibázásra, és abból is lehet tanulni.
Ugyanakkor számos veszélyt is tartogat. Már létezik elmélet a „digitális demenciáról”, amely összefügghet a mai információ-fogyasztás felszínességével, a figyelem szétszórtságával, ami a közösségi oldalak működési sajátossága.
Márpedig ha nincsen elég koncentráció ahhoz, hogy tudást tároljunk, és annak csak az elérhetőségeit ismerjük, nincs, amiből kreativitásunk táplálkozhat
– figyelmeztet dr. Szűts Zoltán. És ugyanilyen kockázat a gyors visszajelzés csapdája, a lájkolások, illetve a FOMO-szindróma, a „kimaradástól való félelem”.
Ebben a helyzetben természetesen más feladatok hárulnak a tanárra: egyszerre kell lennie mentornak, a diákok közti viták moderátorának, „facilitátornak”, aki segít eligazodni a digitális szférában, sőt, még „influencernek” is.
Ez utóbbi valójában a „példakép” 21. századi változata, akire valamilyen okból felnézünk, akinek gondolkodását, felfogását, értékrendjét modellnek tekintjük, akit követésre érdemesnek tartunk. Valójában szinte minden embernek voltak/vannak ilyen tanárai, miért pont a mai generáció ne találhatná meg azt a pedagógusokban?
Dr. Szűts Zoltánnak meggyőződése, hogy
a digitális oktatás nem pótolja a „kőből épült iskolát”, és annak kereteit, mert a tanóra, a tanrend, a csoportmunka, és a szocializáció mind az oktatás fontos elemei, ezért a jövőben is szükség lesz rájuk.
