HÍREK
A Rovatból

Donald Trump első elnöki beszéde: Visszavesszük a Panama-csatornát, amerikaiak fogják a csillagos-sávos lobogó csillagait eljuttatni a Marsra

Az új elnök felmondja a Green New Dealt, hadat üzent a drogkartelleknek, és szerinte minden nagyon gyorsan fog megváltozni.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, beiktatták az Egyesült Államok 47. elnökének Donald J. Trumpot.

Röviddel ezután megtartotta beiktatási beszédét, amiben felvázolta jövőbeni terveit és kritizálta a mai napig hatalomban lévő Biden-adminisztrációt.

Amerika aranykorszaka most kezdődik – jelentette ki Trump a beszédében.

„Ettől a naptól fogva országunk virágozni fog, és tisztelet fogja övezni világszerte, minden ország irigységének tárgya leszünk és nem engedjük meg, hogy továbbra is kihasználjanak minket. A Trump-kormányzat minden egyes napján egész egyszerűen első helyre fogom helyezni Amerikát” – hangsúlyozta a frissen felesketett amerikai elnök.

„Helyreállítjuk szuverenitásunkat és biztonságunkat, az igazság mérlegét pedig kiegyensúlyozzuk” – emelte ki Donald Trump. Hozzátette: „Legfőbb törekvésünk egy büszke, virágzó és szabad nemzet megteremtése lesz. Amerika hamarosan nagyszerűbb, erősebb és jóval kivételesebb lesz, mint valaha volt”.

Első elnöki rendeletei között országos vészhelyzetet fog hirdetni az amerikai-mexikói határon, és megkezdik több millió illegális bevándorló kitoloncolását - jelentette be.

Trump bejelentette, hogy katonákat fog vezényelni a déli határszakaszra, hogy megállítsák a bevándorlók „katasztrofális invázióját”. Közölte azt is, hogy a kartelleket külföldi terrorszervezetnek fogják minősíteni.

Az újonnan beiktatott Donald Trump elnök élesen bírálta a Biden-kormányzatot beiktatási beszédében – miközben Joe Biden volt elnök néhány lépésre tőle ült –, mondván, nem tudják „kezelni a legegyszerűbb belföldi válságokat”.

Az elnök beszélt a bevándorlásról is, amely új kormányának egyik fő fókusza. „A kormány nem védi meg nagyszerű, törvénytisztelő polgárainkat, ugyanakkor menedéket és védelmet nyújt veszélyes bűnözőknek” – mondta. Hozzátette: „Olyan kormányunk van, amely korlátlan finanszírozást biztosít külföldi határok védelmére, de nem hajlandó megvédeni Amerika határait, vagy ami még fontosabb, a saját népét.”

Beiktatási beszédében Trump kitért azokra is, akik az elmúlt hetekben veszítették el otthonukat a Los Angeles környéki tűzvészekben. A tűzoltók magas szélerősséggel küzdöttek, ami gyorsította a tűz terjedését, és megnehezítette az oltási munkálatokat.

„A lángok házakat és közösségeket pusztítanak el, sőt, még az országunk leggazdagabb és legbefolyásosabb embereit is érintik, akik közül néhányan most is itt ülnek. Nincs többé otthonuk” – mondta Trump. „Ez érdekes. De nem hagyhatjuk, hogy ez megtörténjen” – tette hozzá.

Trump szerint 2025. január 20. „a felszabadulás napja”. „Remélem, hogy az elnökválasztásunkat az ország történetének legnagyszerűbb és legjelentősebb választásaként fogják emlegetni” – mondta Trump hétfői beiktatási beszédében.

Az elnök szerint győzelme azt mutatja, hogy „az egész nemzet gyorsan egyesül programunk mögött, drámai támogatottságnövekedést mutatva szinte minden társadalmi rétegből.”

Külön köszönetet mondott a fekete és spanyolajkú szavazóknak: „Hatalmas szeretetet és bizalmat mutattatok irántam a szavazataitokkal. Rekordokat döntöttünk, és nem fogom elfelejteni” – mondta Trump. „Hallottam a hangotokat a kampány során, és alig várom, hogy együtt dolgozzunk a következő években.”

Trump felsorolt néhány végrehajtási rendeletet, amelyeket már hétfőn aláír a programja megvalósítása érdekében.

„Ma történelmi végrehajtási rendeleteket írok alá. Ezekkel az intézkedésekkel megkezdjük Amerika teljes helyreállítását és a józan ész forradalmát. Az egész a józan észről szól.”

Bejelentette, hogy nemzeti vészhelyzetet hirdet az Egyesült Államok déli határán. Hozzátette: „Évek óta tartó illegális és alkotmányellenes szövetségi próbálkozások után, amelyek a szólásszabadság korlátozására irányultak, rendeletet írok alá, hogy azonnal megszüntessünk minden kormányzati cenzúrát, és visszahozzuk a szólásszabadságot Amerikába.”

Trump a tiszta energiát célzó intézkedések visszavonását is bejelentette.

„Ma véget vetünk a Green New Dealnek, és visszavonjuk az elektromos járművekre vonatkozó kötelezettségeket, megmentve az autóiparunkat, és betartva szent ígéretemet az amerikai autóipari dolgozóknak”

– mondta, amit taps követett.

„Más szavakkal: újra megvehetitek az általatok választott autót. Olyan ütemben fogjuk gyártani az autókat Amerikában, amit néhány éve még álmodni sem mertünk volna” – tette hozzá. Az autóipari dolgozóknak külön megköszönte a támogatást: „Hatalmas bizalmat szavaztatok nekünk.”

Trump az inflációs válságot és az energiaárak emelkedését nevezte az egyik legsürgetőbb problémának. Az elnök szerint „folyékony arany” van az amerikaiak lába alatt, ezért növelni fogja a földgáz- és olajkitermelést, valamint feltölti az ország stratégiai tartalékait.

Trump szerint az Egyesült Államoknak vissza kell vennie az irányítást a Panama-csatorna felett, amelyet állítása szerint Kína üzemeltet. Kijelentette: „Visszavesszük!” Az elnök emellett azt is bejelentette, hogy új szakaszt indít az űrversenyben, és amerikai űrhajósokat küld a Marsra. „Amerikaiak fogják a csillagos-sávos lobogó csillagait eljuttatni a Marsra” – mondta, amivel hatalmas tapsot aratott, különösen Elon Musk arcán látszott öröm.

Trump beszéde végén az amerikai nemzet erejét és jövőbeli felemelkedését hangsúlyozta.

„Olyan nemzet leszünk, mint korábban soha egyetlen nemzet sem. Megállítjuk a háborúkat, kiegyezést hozunk a világba. Amerika tisztelt, megbecsült és szeretett ország lesz újra”

– ígérte.

Az elnök beszédét azzal zárta: „Büszkén fogunk élni, semmi sem állhat az utunkba. Az aranykorszak most kezdődött el.” A szónoki emelvénytől távozva ökölbe szorított kézzel integetett, ahogyan azt az ellene elkövetett merénylet után is tette, ezzel lezárva a kampányt és a beiktatását.

(CNN)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Miután hetekig hazudoztak, hogy minden rendben van, be is omlott a Paks 2 gödör fala
A politikus egy hete számolt be arról, hogy tömegesen bocsátotta el a dolgozókat az orosz fővállalkozó cég. A munkások arról panaszkodtak, hogy gyakran nem kapták meg időben a bérüket.


Hadházy Ákos egy hete írt arról, hogy „néhány napja tömeges elbocsátásba kezdett Paks2 egyik orosz fővállalkozó cége az Orgenergosztroj Intézet RT, a negatív gazdasági hatások miatt kialakult helyzetre” hivatkozva. A független képviselő beszámolójában azt írta: „az engem informáló munkások szerint már nemcsak a német mélyépítő cég, hanem az oroszok is levonulnak és sok száz embert (nem csak magyarokat, hanem orosz, kazah és török munkavállalókat) is kirúgnak”. Azt is kiderítette, hogy az Orgenergosztroj Intézet RT. tavaly 1 milliárd hiányt produkált. A munkások pedig azt állították, hogy rendszeresen késve kapták meg a fizetésüket, és a munkakörülményeik sem voltak megfelelőek.

Most pedig újabb hírt kapott a független képviselő, azt írta:

„Miután hetekig hazudoztak, hogy minden rendben van, be is omlott a Paks 2 gödör fala”.

A posztjában megosztott képen még a beomlás előtti állapot látható. A politikus az Atomenergia Hivatal határozatát is posztolta, majd hozzátette: „Nyilván pont ennyire igaz, hogy eleve úgy tervezték, hogy leáll az építkezés és a német és az orosz cég is elbocsátja a munkásait”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: „Újabb siker! No Fidesz, no mutyi.”
A TISZA Párt vezetője a közösségi oldalán számolt be arról, hogy újabb területen sikerült eredményeket elérniük. Úgy véli, hogy ezzel a budapestiek akaratát tudták érvényesíteni.


Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be, hogy sikerült újabb sikert elérnie a TISZA Pártnak. Ezúttal a budapesti közgyűlésen érték el, amit már korábban is javasoltak.

A pártvezető azt írta:

„Újabb siker! A TISZA fővárosi frakciója a korrupt Maxi-Dubaj projekt tegnapi megakadályozása után, hosszas vitát követően

végre elérte, hogy nyílt és objektív pályázatok kerüljenek kiírásra a nagy budapesti cégek vezetői pozícióira.

A korábbi hatalmi elit képviselői minden trükköt bevetettek a valódi változás ellen, és az eddigi mutyik fenntartásáért, de végül győzött a budapestiek akarata. Ugyan a fideszes képviselők még az üléstermet is elhagyták, de nem tudták megakadályozni a változást. Szentkirályi Alexandrának maradt a Tik-Tok videók gyártása és a kaszinó.

No Fidesz, no mutyi”

– áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: „Nem törtem el senkinek a lábát, igazságtalanságként is éltem meg a dolgot" – exkluzív interjút adott a külügyminiszter
Nyolc év után újra futballcipőt húzott a magyar külügyminiszter. Szijjártó Péter a Honvéd öregfiúk csapatában kergeti a labdát, amikor ideje engedi.
F. P. - szmo.hu
2025. február 07.



Újra futballcipőt húzott a magyar külügyminiszter. Novemberben mutatkozott be a Honvéd old boys futballcsapatában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ráadásul rögtön bevette az ellenfél kapuját. A korábban Dunakeszin futsalozó 46 esztendős politikus a Blikknek adott exkluzív interjújában elmondta: nyolc év után kezdett el újra focizni, mert már annyiszor mondták neki a barátok és a kollégák, hogy néha-néha szálljak be, hogy végül beadta a derekát.

„A munkám mellett nagyon nehéz megtalálni azokat a szabad péntek vagy hétfő délutánokat, estéket, amikor a mérkőzések vannak és nyilván nem helyes, ha az ember így önmaga válogatja ki az időpontokat, mikor megy el meccsre. De nem tudtam ellenállni a Honvéd nevének

és Bárányos Zsolték hívásának. De azt is meg kellett várni, hogy old boy vagy mi a fene legyek, mert ugye 44 év fölött lehet ebben a kategóriában játszani. Fájdalom, most már nagyon könnyen beférek ide” – mondta.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Szijjártónak már két alkalommal is felmutatták a piros lapot. „Mindkettőt kezezésért kaptam a gólvonalon, nem törtem el senkinek a lábát, nem szóltam be a játékvezetőnek. Mindkétszer a gólvonalon kezeztem, véletlenül, ezért igazságtalanságként is éltem meg a dolgot” – fogalmazott a sportbarát politikus, aki minden nap fut és kondizik, és saját bevallása szerint 18-20 kilométereket simán szokott futni.

A külügyminiszter gyermekei is egyre jobban belerázódnak a futball világába, Szijjártó jó barátja, Dzsudzsák Balázs ad nekik gyakran jó tanácsokat.

„Egy-egy tanács tőle sokkal hitelesebb tud lenni, mint bárki mástól. Úgyhogy trükkök és tanácsok terén is meghagyom őt a fiúknak – mondta a politikus a Blikknek. – Egyébként játszanak mind a ketten, az egyikük most lett 11 éves, a másikuk hamarosan 14. Kiváló edzőik vannak a Honvédban, jó kezekben tudhatjuk őket. Nem egyszerű a családi élet megszervezése, a versenynaptáruk kezd az enyémmel vetekedni, úgyhogy a feleségemnek otthon különböző bűvésztrükköket kell bevetnie, hogy néha együtt legyen a család mind a négy tagja”.

Szijjártó elmondta: néha, egy-egy hosszabb repülőút során, miután minden szakmai kérdést, meg munkaügyet áttárgyaltak, a labdarúgásról is szoktak beszélgetni Orbán Viktor miniszterelnökkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tiborczék megmutatták exkluzív klubjukat, miután a Direkt36 bemutatta az Orbán családról szóló videót
A Botaniq Budai Klubba csak tagságival lehet bejutni. Bent pedig medence, teniszpálya, wellnessrészleg, tárgyalók és sok más szolgáltatás is elérhető.


Pénteken hozta nyilvánosságra a Direkt36 azt a dokumentumfilmet, amely Orbán Viktor családjának üzleti érdekeltségeiről szól. A felvételen egy exkluzív budai klub is szerepel, ahol egy ott dolgozó szerint „illegális szerencsejáték” is zajlott.

A nyomozóportál rejtett kamerával jutott be a Botaniq Budai Klubba, amelyet 2023-ban nyitott Tiborcz István érdekeltsége, a BDPST Group. A Svábhegyen található létesítményről a felvételen az egyik alkalmazott azt mondta, hogy volt már példa „illegális szerencsejátékra”.

A cég reagált a vádakra, és közölte, hogy határozottan cáfolják ezt az állítást. Azt írták, hogy a klubban „valós tét nélkül, zsetonokkal, játékpénzzel zajlik a tevékenység, pusztán rekreációs célból”.

A Direkt36 videójának közzétételének napján a turizmus.com egy cikket jelentetett meg a Botaniq Budai Klub exkluzív belső tereiről.

A klubban feszített víztükrű medence, padel- és teniszpályák, valamint wellnessrészleg is található. A tagok privát rendezvényeket is szervezhetnek, és több tárgyalóhelyiséget használhatnak. A sparészlegen japán szauna, krio szauna és masszázs is elérhető.

A Botaniq Budai Klub a korábbi Fonográf Klub helyén nyílt meg, amely 1985-től 2003-ig működött. A legenda szerint itt járt több világhírű zenész is, köztük Carlos Santana és a Queen együttes tagjai. A belépés most is tagsági rendszerben működik: jelentkezni egy tag ajánlásával vagy online lehet, a felvételről egy ötfős bizottság dönt.

A dokumentumfilm megjelenése után Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi médiában reagált. Azt állította, hogy a Direkt36 egy Ukrajna által finanszírozott lejárató kampányban vesz részt a miniszterelnökkel szemben, de erre nem szolgáltatott bizonyítékot.


Link másolása
KÖVESS MINKET: