Ciprusi hétköznapok – egy 28 éve kint élő magyar feleség szemszögéből
A kőszegi lány Szegedre ment tanulni, ott futott össze egy ciprusi orvostanhallgatóval. Egy nyaralást szerveztek, de házasság lett belőle. Előző írásunkban elmesélte, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie az elején.
Most arról mesél nekünk, hogy milyenek a hétköznapok Cipruson, mit szeretnek enni, milyen az egészségügy és az oktatás, hogy éli meg a kétlakiságot ő, és hogyan boldogulnak a gyerekei, akik egy vegyes családban nőttek fel.
Jól hangzott a mezes, de komoly tanulság lett belőle
Mi sokáig egy – jó – keresetből éltünk, és mivel az árak megfizethetőek voltak, így spórolósan, de mindenre jutott. A többi ciprusi-magyar vegyes családokkal összejártunk grillezni, néha egy vendéglő is belefért.
1981-ben még csak látogatóban voltunk Paphosban, amikor egy rokonunk meghívott minket egy tengerparti vendéglőbe, ahol én – mivel nem ismertem az ételeket – rábíztam a rendelést. Azt gondoltam, hogy majd valami finom halat kapunk. Aztán jött a pincér és egy tálon kihozott 8 különféle színű szószt és hozzá kenyeret. Gondoltam, hogy jól megszívtam… csak ez lesz a vacsora???
Így bevágtam nyolc szelet kenyeret a finom szószokkal… És utána jött még 15 fogás.
Polip, kalamári, halak… Mint kiderült, a mezes a vendéglő kínálata, azaz minden ételből, ami csak van az étlapon, egy kis kóstolót hoznak. Azóta már tudom, hogy az elején felszolgált salátát, ikrasalátát, joghurtos uborkát (tzatziki) és a többit csak módjával szabad fogyasztani.
A mediterrán konyha sok zöldségből, halból, tenger gyümölcseiből áll, óriási szerepe van az olívaolajnak, az olajbogyónak, a babnak, lencsének, lóbabnak. De megterem itt a banán, a citrom – amit még a levesbe is belefacsarnak - és a narancs is.
Jeles ünnepek alkalmával összejön a nagy család, a barátok, gyakran 25-30-an is, és ilyenkor a férfiak „főznek”. A nyárson bárány, kecske, vagy souvlaki (kisebb-nagyobb húsok nyárson) forog – amit persze már áram forgat. Nálunk van néha-néha gulyás is, aminek az illatára és a látványára a szomszédok is átjönnek.
A gyógyszert jutányos áron adják, az oktatás ingyenes
A hivatalos ügyeket (is) eleinte a férjem intézte a nyelvi nehézségeim miatt. Aztán megegyeztünk, hogy Magyarországon én, Cipruson pedig ő intézkedik.
Az angol gyarmati időkből jó pár jó dolog megmaradt,
így például a földhivatal is, amik jól működnek ma is. Persze újabban az EU-hoz igazodik Ciprus is.
Férjem orvos, egy állami kórházban dolgozott, így az egészségügyről – ahol ezáltal protekcióm volt – jó tapasztalataim vannak.
A gyógyszereket szinte ingyen kaptuk,
de most is igen jutányos áron jutunk hozzá (pl. egy gyógyszer két hónapra 50 cent). Egy vizit jelenleg 3 euró, de a krízis óta itt is hónapokig kell várni egy vizsgálatra, ezért sokan inkább a magánklinikára mennek. Körzeti orvosi rendszer nincs, épp most akarják megreformálni az egészségügyet.
Az oktatás ingyenes, hozzá a tankönyvért sem kell fizetni.
A gyerekek görög egyetemre jelentkezhetnek, ahol szintén ingyen tanulhatnak. Cipruson 28 éve indult be az oktatás Vasiliou elnöksége alatt (ő is Magyarországon végzett). Így már egyre többféle szak van most, mellette pedig öt fizetős magánegyetem is működik. Sokan járnak Angliában egyetemre. Mi sajnos hiába próbáltuk a lányunkat hazaküldeni, akkor ez még megoldhatatlan volt. Ma már barátnőm három gyereke is otthon tanul. Fiam Angliába került, mivel addigra már EU-s ország lett Anglia, és az árak is jelentősen csökkentek.
Manapság is sok ciprusi tanul Magyarországon, sajnos angol nyelven, így kevésbé ismerik meg a hazánkat. A mi generációnk még párt vagy állami ösztöndíjjal, magyarul végezhetett, és kivétel nélkül mindenki szeretettel beszél róla.
Békében élnek a különféle nemzetek
A környékünkön kilenc féle náció él: amerikai, portugál, pondiosz (grúz-görög), angol, kínai, magyar, görög, orosz, ukrán, no meg ciprusi görög, de van vietnámi és thaiföldi háztartási alkalmazott is.
Békében élünk, nagyon jó szomszédi viszonyban. És ezt - azt hiszem - egész Ciprusra el lehet mondani.
A hazai növények nem bírták
Kedvenc hobbim a kertészkedés, ami sok örömet szerez. Eleinte otthonról hoztam növényeket, de hamarosan be kellett látnom, hogy ők is nehezen bírják az itteni klímát. Végül agglegény pálmát, orchideát és szukkulenseket (pozsgás, szárazságtűrő) növényeket ültettünk. Nagy meglepetés volt eleinte számomra, hogy az otthoni satnya szobanövények itt milyen hatalmasra nőnek. De furcsa volt az is, hogy a gyerekek az utcán naranccsal fociztak.
A hajóorvos családja ingyen utazhatott
Szeretünk utazni, és mikor kijöttünk Ciprusra, a hajókon még nem volt állandó hajóorvos. Ezért
az orvosok a szabadságuk alatt vállaltak egy-egy utat. Cserébe az orvos a családjával együtt utazhatott,
ingyen a csodaszép kirándulóhajókon. Mi is kaptunk az alkalmon, és bejártuk a gyerekekkel a görög szigeteket, Egyiptomot, Izraelt.
Orvosi kongresszusok révén eljutottunk Libanonba, Lengyelországba, Görögországba. És persze saját pénzen is utaztunk, hazajártunk minden évben, de beutaztuk Nyugat-Európát IS tavaly pedig Kubában és Mexikóban voltunk.
Kapcsolat a családdal
Korábban a szüleimmel hetente egyszer beszéltünk telefonon, és mentek a levelek oda-vissza. A technika fejlődése lehetővé tette, hogy a baráti szálak se szakadjanak el. Az internet világa közelebb hozza őket.
Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen barátaink vannak, akik jóban, rosszban velünk voltak, tartották helyettünk a frontot otthon, és lelkileg, sokszor fizikailag is segítettek bennünket. 
Nélkülük minden sokkal, de sokkal nehezebb lett volna. Nagy öröm, hogy ugyan már 28 éve, hogy elköltöztünk, de még most is vannak, akik hazavárnak. Nekem a reggelem a mai napig a magyar hírekkel indul.
A gyerekekkel évente hazamentünk, hogy ne szakítsuk el őket a nagyszülőktől, és hogy megismerhessék a hazájukat. Bejártuk velük egész Magyarországot.
Büszkék vagyunk rájuk, hogy a nehézségek ellenére is megőrizték az anyanyelvüket.
A lányom tolmácsol, fordít magyar nyelven is. Emellett remekül elsajátították az „apanyelvüket” is. Otthon mi magyarul beszéltünk, de ez nem befolyásolta az iskolai eredményeiket. Mindkét gyerek remekül megállta a helyét mindenhol. A gyerekeim emellett ragyogóan beszélnek angolul és németül is.
A soknyelvűség javukra vált. Jót tesz a gondolkodásmódnak,
de ahogy mostanában olvastam, még a gyerekek agyi fejlődését is befolyásolja, és segíti a különböző kultúrák, népek megbecsülését, az irántuk érzett toleranciát is.
Kedves dolog, és gyakran megesik, hogy a társaságunkban a ciprusi férjek egymás között is magyarul beszélnek, és sokszor kezdeményezik, hogy magyar nótákat énekeljünk egy bulin.
Most, hogy nyugdíjasok lettünk, gyakrabban és hosszabb időre megyünk haza. De már kettesben. Nyáron a Balatonon jön össze a család, most is oda várjuk az unokákat.
Otthon-itthon
Magyarország már teljesen más ország, mint volt 28 éve. Sok minden megváltozott. De hiányoznak a barátok, a táj, a városom, a kultúra.
Közben Ciprus is EU tag lett, több dologban európaiasodott. Eleinte furcsa volt, hogy a kávéházakba csak a férfiak jártak, az utcán nem foghattad meg a férjed kezét, mert a kortársai kifütyülték, és még az Após is leszidta őt az illetlen viselkedés miatt.
Volt, hogy egy búcsúcsók miatt esernyővel akartak megverni minket. De ma már egyre jobban hasonlít az élet az európaihoz.
Az egyik barátnőm fogalmazta meg jól: „A legjobb a repülőn.” Minden utazásnál egy kicsit meghalok. Valahonnan mindig búcsúzni kell. Ahová érkezünk, ott boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk. Otthon és itt is megteremtettük az otthonunkat, így itthonról hazamegyünk, otthonról hazajövünk. Örök vándorlás…
Nehéz lett volna hazatérni
A férjem Cipruson a belgyógyász, kardiológus végzettségével a sürgősségi osztályon kapott állami, biztos munkát. Később kinevezték osztályvezetőnek, jó fizetéssel (itt nem szokás a hálapénz).
Az idő múlásával, az otthoni változásokkal már látszott, hogy az otthoni iskolai munkát nem tudom majd folytatni. Én is kezdtem bedolgozni magam a német nyelvoktatásba. A Goethe Intézet nyelvvizsgáira készítettem fel gyerekeket, felnőtteket. Mivel itt a gyarmati idők miatt az angol az elsőszámú idegen nyelv, így érthető volt, hogy a németre kisebb volt a kereslet. Jelentkeztem ugyan tanárnak, de évente 1-2-t vettek fel és én az 50. voltam a listán. Ezért magánórákat adtam.
Egy szerelem története
És hogy hogyan kezdődött mindez? 1978-ban én épp lediplomáztam Szegeden és egy búcsú bulit szerveztünk, ahová én is és Marios is egyedül, partner nélkül érkeztünk.
A barátnőm meg épp nagyon szeretett volna egy görög körútra menni velem. Így megbeszéltük, hogy Marios segít nekünk megszervezni az utat… Hát ez lett belőle…
Az esküvőnk is érdekes volt. Ötszáz vendég volt, ami nekem már nagy tömeg. Apukám, aki nagy mókamester, a gratulációk fogadásakor ahelyett, hogy azt mondta volna: Ευχαριστώ (ejtsd evhárisztó: köszönöm), mindannyiszor közölte: ez fárasztó, ez fárasztó… Később megtudtam, hogy
a mi esküvőnk igen szerény volt, mert gyakran 2-3 ezer fős esküvőket rendeznek. Ehhez képest Kőszegen az esküvőn 13 voltunk.
Nemrégiben ünnepeltük a 38. házassági évfordulónkat. Ilyenkor az ember egy kicsit visszatekint. És ez a beszélgetés most nagyon jó lehetőség volt erre. Évek óta foglalkoztat a gondolat, hogy leírom a családom történetét. Talán egyszer majd csak elolvassák a gyerekeim is.
Már címet is adtam neki:
Átok, vagy áldás?... Hiszen ez egy „vándor família”.
A vándorlás sok nehézségével és szépségével. Épp nemrégiben láttam egy filmet arról, hogy milyen hihetetlen módon keveredtek már a DNS-ek. A mi családunk is ilyen. Régebben beregisztráltam a My Heritage nevű oldalra, ahol leírtam a családról, amit tudtam. Az anyai ágon olasz eredetűek, az anyukám Aradon élt… Aztán évek teltek el, és felhívott egy ismeretlen rokonom Aradról, hogy kiegészítené a családfát. Azóta már személyesen is találkoztunk. Így tettem szert egy új rokonra, és bővülhetett a családfánk.
Aztán írtam Pieve DiCadóréba - ahonnan dédnagyapám származik - az önkormányzatnak, akik email-fordultával megküldték a városháza bejegyzéseit a családomról, az 1860-as évekig visszamenőleg. Pár éve elmentünk és megnéztük a helyet, ahol a dédapám született, tavaly pedig bejártuk Erdélyt.
Fél Európa keveredik bennünk. És akkor még a férjem családjáról nem is beszéltünk.
Három gyerekünk született. Az első babánk sajnos meghalt. Ákos fiam Cipruson maradt, könyvelő a ciprusi nemzeti banknál. De Melina folytatta a vándorlást, ő Németországban él, Lipcsében tanított az egyetemen és ott is doktorált, most egy középiskolában tanít angolt.
Három unokám van, kettő messze, egy kicsit közelebb.
Édesanyám az utolsó éveit velünk töltötte. Itt is lett eltemetve. Halála előtt egy évvel Alaszkából talált rá egy tanítványa a Facebookon keresztül. Egy igen megható levéllel köszöntötte őt. Ezt a szeretetet én is megkaptam sok egykori, otthoni tanítványomtól, és mindez hihetetlen erőt tud adni egy pedagógusnak.
A férjem édesapjának jól menő „borgyára” volt, ám egyszer tönkrement. A mínuszból indulva próbálta fenntartani a családot. Apósom polgármester volt, és Stroumpiban a földrengés után az ő irányításával építették újjá a falut.
Amikor apósom meghallotta, hogy fia szerelme egy külföldi, fél évig nem írt neki. Majd mikor megismert, megszeretett, és sok mindennel kedveskedett (néha titokban).
Az anyósom nem dolgozott (akkoriban a nők nem dolgoztak), viszont társadalmi munkát vállalt, a szegélynek, elesettek megsegítésére. Olvasott, művelt asszony, aki az angol kormányzót is vendégül látta. A férjem édesanyja 91 éves, és remek az egészségi állapota.
Egyik évben elmentünk egy néptánc bemutatóra, ahol rengetegen voltak. A ciprusi csoport a szokásos bő bugyogóban lépett fel. Mondtam is a férjemnek viccesen – magyarul, és hangosan, mert hát úgysem ért itt minket más -, hogy azért hordanak ezek bő gatyát, mert rejtegetik a szerszámukat? Bezzeg a székelyek a harisnyában büszkén mutogatják magukat… Erre hátrafordult az előttünk ülő fiú, nagy vigyorogva… Ti is magyarok vagytok? Nos, azért hordanak bő nadrágot, mert a harisnya szétrepedne rajtuk - mondta. Abban az időben sokan jártak magyar egyetemre, és megtanulták a nyelvünket.
Sok magyarral is összehozott minket a sors. Egy érdekes házaspárral például, akik ’56 után hagyták el az országot és nagy karriert futottak be Szaud-Arábiában. Egy boltban ismerkedtünk meg velük, és örök barátság lett belőle. Szinte második szüleink lettek, sajnos már nem élnek. Hatalmas tudású, intelligens emberek voltak. De megismertünk egy operatőr házaspárt is, akik a BBC-nek, a NatGeo-nak és más híres csatornáknak forgattak, bejárták a világot és végül Cipruson kötöttek ki. De találkoztunk Koós Jánossal is, akivel együtt énekeltem a színpadon egy ciprusi magyar baráti összejövetelen.
A kérdés nyitott maradt: Átok vagy áldás?
Azt hiszem is-is.
Hiszen a szeretteink – szüleim, barátaink - messze voltak, vannak. A lányunk és az unokáink is… Sok nehézségben, de élményben és szépségben is volt-van részünk.
A mai fiatalok könnyebben szakadnak el az otthontól, a hazától, hiszen könnyebb már a kapcsolattartás is a repülőnek, az internetnek köszönhetően. A média pedig talán még gerjeszti is a kalandvágyat.
Az ókorban a sziget fővárosa volt, fantasztikus ókori villákkal, emlékekkel. A város az UNESCO-világörökség része. Tavaly Európa kulturális fővárosa volt. Most egy hihetetlen tempóban fejlődő, egyre inkább élhetővé váló, de még mindig Ciprus legelmaradottabb városa.
A családi fotókat Ildikó beleegyezésével közöljük. Paphosi képek forrása: Pixabay
