HÍREK
A Rovatból

Rendkívüli kárrendezésről döntött a kormány a Bászna Gabona ügyében

A Bászna Gabona Zrt. károsultjainak a kormány méltányossági alapon fizet kártalanítást. A kérelmeket a NAK irodáiban kell benyújtani, a határidő jogvesztő, utána nincs lehetőség a pénz igénylésére.


Harminc napjuk van a gazdáknak, hogy bejelentsék a Bászna Gabona Zrt. miatti kárukat, különben egy fillért sem látnak az állami segítségből.

Kedden lépett hatályba az a kormányrendelet, amely rendkívüli állami segítséget nyújt a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak – vette észre a 24.hu.

A Magyar Közlönyben megjelent jogszabály célja, hogy az agrárcég pénzügyi helyzetének megrendülése ne vigye csődbe a neki terményt értékesítő kis- és középbirtokosokat, és ne kerüljenek veszélybe a következő termelési ciklus munkálatai.

A méltányossági alapú kárrendezésre az jogosult, akinek a céggel szemben gabonaügyletből származó követelése áll fenn, vagy büntetőeljárásban jelentett be polgári jogi igényt, illetve polgári perben érvényesíti a követelését. Nem kaphat pénzt az, aki a tavalyi vagy az idei évben a Bászna Gabona Zrt.-ben vagy annak kapcsolt vállalkozásában részvényes vagy tag volt.

A juttatás összege megegyezik a meg nem fizetett követelés tőkeösszegével, vagyis nem tartalmaz kötbért, kamatot, késedelmi kamatot vagy a beszedéséhez kapcsolódó egyéb költségeket.

Ha a vételár nem igazolható, vagy a bértárolt gabona nem adható vissza, a rendelet hatálybalépésének napján érvényes piaci termelői árat veszik alapul. A természetes személyeknek kifizetett összeg adómentes bevételnek számít.

A kérelmeket a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara bírálja el, és azokat kizárólag személyesen lehet benyújtani a kijelölt irodákban.

Ezek Nyíregyházán, Fehérgyarmaton, Mátészalkán, Nyírbátorban, Miskolcon, Sárospatakon és Debrecenben működnek. A helyszínen falugazdászok segítik a nyomtatványok kitöltését, ügyvédek pedig a nyilatkozatok hitelesítését. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívta a figyelmet, hogy az állami kárrendezéstől függetlenül a felszámolási eljárásba külön is be kell jelentkezni.

A károkat 30 napon belül kell bejelenteni, a határidő jogvesztő, ami azt jelenti, hogy február 26. után már nem lehet igényt benyújtani.

A kamara a hiánytalan kérelmekről 8 napon belül dönt, hiánypótlásra pedig 3 napos határidőt ad.

Fontos tudni, hogy a NAV a kifizetést követően minden benyújtott dokumentumot és nyilatkozatot utólag ellenőriz. Ha egy gazdálkodó a felszámolási eljárás során később olyan pénzhez jut, amit az állami kárrendezés keretében már megkapott, azt az összeget vissza kell fizetnie a Magyar Államkincstárnak. Jogosulatlan igénylés esetén a pénzt késedelmi kamattal növelten kell visszafizetni.

Nagy István agrárminiszter korábban azt ígérte, „nem fogjuk a diszkontálást alkalmazni”, és hozzátette: „A kormány helyt fog állni és garantálja, hogy a károsultak a pénzükhöz jussanak!” A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége ugyanakkor felhívta a figyelmet a Keleti Agrár Kft. károsultjaira is. A szervezet szerint a Bászna Gabona több mint 10 milliárd forinttal tartozik, nagyrészt termelőknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, a Lázár ellen tiltakozókat igazoltató rendőröktől kerültek Lázár Jánoshoz a tüntető romák adatai
Utána ezek az adatok eljutottak a Fideszhez is. A kormánypárt videóján bekarikázták a Lázár WC kefés mondatai ellen tiltakozókat, és egyenként melléjük írták a bűnlajstromukat, majd Orbán Viktor bűnbandáról kezdett beszélni.


„Amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom” – ezzel a mondattal magyarázta Lázár János építési és közlekedési miniszter, hogyan jutottak el hozzá a gyöngyösi fórumán ellen tiltakozókról szóló bűnügyi adatok.

Lázár János építési és közlekedési miniszter egy korábbi Lázárinfón tett olyan kijelentést, ami országos felháborodást váltott ki a romák körében. „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az Intercityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat, és a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti” - fogalmazott.

Később a szavaiért bocsánatot kért, ennek ellenére következő, január 29-én megtartott fórumán tüntetők jelentek meg. Gyöngyösön többen is felszólaltak, és kikérték maguknak Lázár János szavait. Voltak, akik bekiabáltak, és azt követelték, mondjon le. Azt is skandálták, "Lázár takarodj" és "mocskos Fidesz", valamint piros lapokat mutattak fel a miniszternek. A fórumot ezután a tiltakozók egy része elhagyta, és az épület előtt rögtönzött sajtótájékoztatót tartottak.

Ezután elindultak a helyszínről, de nem sokkal távolabb rendőrök állították meg őket, akik igazoltatni kezdték a tiltakozókat.

Másnap a kormánypárti Magyar Nemzet már arról írt, „a Tisza cigány bűnözőket uszított a fideszes rendezvényre”.

Az olvasóikkal részleteket is megosztottak. „Emberkereskedelem, zsarolás, sikkasztás, nemi erőszak, testi sértés – információnk szerint egyebek mellett ezekkel a bűncselekményekkel gyanúsítottak vagy vádoltak meg többeket is azok közül, akik csütörtökön botrányt okoztak Lázár János gyöngyösi fórumán.” Hogy mindezt honnan tudták, az a cikkből nem derült ki.

Egy nappal később a Fidesz facebook-oldalán megjelent egy videó, amin bekarikázták a tiltakozó romákat, és egyenként melléjük írták a monogramjukat, az életkorukat, valamint azt, pontosan ki milyen bűncselekményeket követhetett el. A videót Lázár János is megosztotta, és azt írta kommentként: „A Tisza lejáratja a cigányságot: bűnözőket küld a nevükben balhézni. Egymás ellen próbálnak hergelni minket.”

A miniszterelnök is posztolt, és arról írt, „a bűnlajstrom tetemes: garázdaság, rablás, sikkasztás, testi sértés, szexuális erőszak, zsarolás, emberölés. Ők a szeretet tiszás apostolai.”

Aznap délután a Digitális Polgári Körök rendezvényén Orbán Viktor külön is szóba hozta az eseményeket. Hatvanban már „bandába verődött bűnözőknek” nevezte a Lázár János mondata ellen Gyöngyösön tiltakozókat. „Bűnözők, bandába szerveződve, egy párt megbízásából elmenjenek egy békés összejövetelre, és ott balhét csináljanak azzal a céllal, hogy megfélemlítsék a fideszeseket, ilyet még nem láttam” – fogalmazott. Azt állította, hogy megnézte, „kikhez volt szerencsénk”, és azt látta „a priuszukban”, hogy „némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves.”

Bayer Zsolt kormánypárti publicista pedig úgy fogalmazott: „azok a cigányok, akik odamentek Gyöngyösre a másfél méteres priuszukkal, a rablástól az emberölésig, és ott üvöltöztek, mennyivel jobb lett volna nekik is meg a világnak is, ha bűnözés helyett szart pucolnak a vonaton”.

A videón szereplő romák közül többen is kitették erkölcsi bizonyítványukat, és azt mondták, ha évtizedekkel ezelőtt követtek is el bűnöket, az még nem lehet ok arra, hogy ne emeljék fel a szavukat, ha a cigányságot megalázzák. Megszólaltak olyan is, akik nem szerepeltek a videón, és nem is követtek el semmilyen bűncselekményt, és senki sem vezényelte őket Lázár János fórumára, csak úgy érezték, ki kell állniuk a cigányságért, amelyet megaláztak. Azt állították, a kormány meg akarja félemlíteni őket.

Lázárt a legutóbbi, pusztaszabolcsi fóruma után a sajtó arról kérdezte, honnan voltak meg neki ezek az információk. A Telex szerint

a miniszter ezt azzal magyarázta, hogy „a rendőrségnek hivatalból kell igazoltatnia azokat, akik megzavarják a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvényt, erőszakosan lépnek fel, és bűncselekmény elkövetésével fenyegetnek”.

Amikor visszakérdeztek, hogyan kerültek az adatok az igazoltatás után hozzá, így felelt:

„Bocsánat, de a rendőrség egy állami szervezet. Én az állam egyik vezetője vagyok mint kormánytag. Amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom”.

Arra a kérdésre, hogy Pintér Sándor belügyminiszter kérte-e ki az adatokat, azt mondta, a belügyminiszter „nem kért ki semmit. Én arra a kérdésre tudok válaszolni, hogy ami a kormányra tartozik, az rám is tartozik”.

Később egy Facebook-videóban már arról beszélt, hogy a rendőrség igazoltatott, „utána a belügyminiszter jelentett a miniszterelnöknek, mert egy miniszterről van szó”.

A miniszter ugyanakkor nem tudott arra felelni, hogy a gyöngyösi fórumán a tiltakozók mikor és hogyan sértették meg a gyülekezési törvényt.

Jogvédők szerint a bűnügyi személyes adatok pártpolitikai célú felhasználása jogsértő lehet. Hozzátették: ha az állítások hamisak, az rágalmazás gyanúját is felveti.

Lázár János hatvani sajtótájékoztatója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sokkoló napló került elő: eltitkolt gyerekei születhettek Jeffrey Epsteinnek kiskorú áldozataitól
A mindössze 16 éves lány szívszorítóan írta le, hogyan segédkezett a szülésnél Ghislaine Maxwell. A pedofil milliárdos csak inkubátorként tekintett rá.


Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által január végén nyilvánosságra hozott legújabb Epstein-iratok között egy állítólagos áldozat naplója is szerepel, amely szerint 2002 körül, 16-17 éves korában egy kislánynak adott életet, akit Jeffrey Epstein nemzett. A nőtől a babát tíz perccel a szülés után elvették. A naplóbejegyzések szerint Epstein célja egy „felsőbbrendű génállomány” létrehozása volt. „Miért én? Ennek semmi értelme. Miért a haj- és szemszínem?” – tette fel a kérdést a naplójában a nő.

A nő szívszorító részletességgel írta le a szülést és a csecsemő elvételét, amelynél állítása szerint Epstein bűntársa, Ghislaine Maxwell is jelen volt – írta a Daily Mail. „Egy injekció, és azok a rúdhoz hasonló dolgok horgosak voltak, és olyan sok fájdalom. Ghislaine azt mondta, toljam el magamtól az összes fájdalmat” – idézte fel a nő, aki szerint a folyosón hallotta, ahogy Maxwell azt mondja a babáról, hogy gyönyörű. „AZ VOLT. Nem ‘van’. Gyönyörű lány volt! Hallottam őt! Hol van? Miért hagyta abba a nyöszörgést?” – írta a nő.

A most közzétett dokumentumok egy másik lehetséges titkos gyerekről is szólnak. Sarah Ferguson, a volt yorki hercegné egy 2011-es e-mailben gratulált Epsteinnek, miután az szabadult a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények miatt kiszabott börtönbüntetéséből.

„Nem tudom, még használod-e ezt a BBM-et [BlackBerry Messenger], de A Hercegtől hallottam, hogy kisfiad született”

– írta Ferguson, aki valószínűleg volt férjére, András hercegre utalt.

Hivatalosan soha nem erősítették meg, hogy Epsteinnek születtek volna gyermekei, és a 2019-ben, börtöncellájában bekövetkezett halála előtt írt végrendelete sem említ utódokat. A naplót jegyző nő 2023-ban pert indított Epstein egyik üzlettársa, Leon Black ellen, akit nemi erőszakkal vádol. Black tagadja a vádakat, az ügy jelenleg is tart.

A pedofil üzletember eugenika iránti érdeklődése nem új információ. A mostani iratcsomagban egy dátum nélküli videó is van, amin egy DNS-apasági teszt látható Epstein New York-i házának asztalán. Korábban kiszivárgott e-mailek szerint Epstein és Maxwell már 2005 és 2007 között is termékenységi eljárásokról leveleztek.

A New York Times már 2019-ben beszámolt arról, hogy Epstein tudósoknak beszélt arról a tervéről, hogy új-mexikói birtokán nőket termékenyít meg, hogy „elszórja a DNS-ét” az emberi fajban. Ismerőseinek arról is beszélt, hogy halála után le akarja fagyasztani a fejét és a péniszét, és a transzhumanizmust támogató szervezeteknek adományozná azokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Dermesztő az egész” – Karácsony a kormány rendeletéről, amely szerint nem perelhető „a Fővárosi Önkormányzat kirablása”
Az új rendelet gyakorlatilag véget vet a főváros jogi küzdelmének a szolidaritási hozzájárulás ügyében. A főpolgármester szerint „a kormány már a látszatra sem adva, direktben nekirontott a jog uralmának”.


„Sok mélypontja volt már a kormányzatnak a jogállam és az alkotmányosság leépítésében az elmúlt tizenhat év során. Olyanra azonban nem emlékszem, mint ami kedden történt” – írta Karácsony Gergely szerda reggel a Facebook-oldalán egy friss kormánydöntésre reagálva.

Mint megírtuk, a kedd esti Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányrendelet, amely lényegében lezárja Budapest jogi küzdelmét a szolidaritási hozzájárulás ügyében. Visszamenőlegesen is megszünteti a főváros folyamatban lévő pereit, és előírja, hogy a Kincstár a perek lezárása után 15 napon belül behajtja a vitatott tartozást.

Mint írja „a kormány kedden az ukrajnai háborúra való hivatkozással alkotott rendeletet azzal a céllal, hogy ellehetetlenítse Budapest bíróság előtti küzdelmét a végtelenül igazságtalan és jogtalan szolidaritási hozzájárulással szemben.”

„Visszamenőleges hatállyal mondja ki a tegnapi kormányrendelet, hogy egyáltalán nem is peresíthető a Fővárosi Önkormányzat kirablása, de a biztonság kedvéért külön is előírja a bíróságok számára, hogy a folyamatban levő pereket meg kell szüntetni.”

Úgy véli, ez a lépés a kormány beismerése arról, hogy egyébként a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, és visszajárna a budapestieknek a pénz.

„Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni”

– írja Karácsony Gergely.

A főpolgármester szerint „a kormány már a látszatra sem adva, direktben nekirontott a jog uralmának”.

„Remélem, hogy a bíróságok ellen tudnak tartani ennek a rombolásnak. Mert ha nem, az éppen a kormánypárti politikusok számára lesz fájdalmas. Ennek a rendszernek is vége lesz egyszer. Azt pedig hogy hogyan lesz vége, a joguralom keretei között vagy a jogot áthágva, azt az dönti el, hogy mire teremt precedenst a jelenlegi hatalom”

– zárta posztját.

A kedden megjelent kormányrendelet kimondja, hogy a szolidaritási hozzájárulás megállapítása és beszedése a központi költségvetés végrehajtásának technikai folyamata, ezért ellene közigazgatási pernek vagy azonnali jogvédelemnek nincs helye. A jogszabály a folyamatban lévő, 2023–2025. éveket érintő pereket is megszünteti, a perköltséget az állam viseli. A rendelet szerint ha egy önkormányzat a per megszüntetése után 15 napon belül nem fizeti ki a tartozását, a Magyar Államkincstár hatósági átutalással szedi be azt.

2025-ben több bírósági döntés is a fővárosnak kedvezett. A Fővárosi Törvényszék júniusban azonnali jogvédelmet adott Budapestnek, ideiglenesen megtiltva a vitatott összegek inkasszóját, és elrendelte a korábban levont 10,17 milliárd forint visszautalását is. Emellett ősszel a Kúria is hozott a főváros érvelését támogató döntéseket a beszedés módjáról.

A kormány a 2026-os költségvetési törvénytől eltérve már 2025 végén is rendelettel szabályozta a hozzájárulást: ez 50 millió forintos összeghatár alatt mentesítette az önkormányzatokat a fizetési kötelezettség alól, miközben a sajtó összesítései szerint Budapest 2026-ra közel 98 milliárd forintos befizetéssel számol.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Orbán Viktor hibáiból könyvet tudnék írni” – mondta Lázár János, aki azt sem szégyelli, hogy „buditakarító miniszter”
A miniszter szerint a kormányfő erényei ellensúlyozzák a hibáit. Erről a pusztaszabolcsi Lázárinfóján beszélt, ahol ismét elnézést kért a korábbi, romákat sértő kijelentésért.


„Orbán Viktor hibáiból könyvet tudnék írni” – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter keddi pusztaszabolcsi fórumán, ahol a miniszterelnököt méltatta, a Tisza Pártot bűnözők felbérlésével vádolta, és ismét bocsánatot kért korábbi, romákat sértő kijelentéseiért.

A 24.hu tudósítása szerint a békés hangulatú rendezvényen Lázár a fórum elején leszögezte: „Nem kell kiabálni, nem kell fenyegetőzni, nem kell ordibálni.”

Bár a kormányfő hibáiról könyvet tudna írni a sok éve tartó közös munka révén, Lázár szerint Orbán Viktor erényei mégis többségben vannak; ilyen erénynek nevezte például azt, hogy a miniszterelnök nemet tud mondani akár az amerikai, akár az orosz elnöknek is. Ezzel szembeállítva Magyar Pétert, a Tisza Párt alelnökét úgy jellemezte:

„Magyar Péter összecsinálja magát, ha leül Trumppal.”

A miniszter megismételte korábbi vádját, miszerint a Tisza Párt bűnözőket bérelt fel, akiket múlt héten a gyöngyösi fórumára küldtek, hogy konfliktust szítsanak. Orbán Viktor is beszélt arról, hogy büntetett előéletű embereket vezényelhettek a gyöngyösi eseményre, míg Magyar Péter visszautasította a vádakat, és a kormányoldalt vádolta figyelemeltereléssel és szavazatvásárlással.

A fórumon több, magát romának valló felszólaló jelezte Lázárnak, hogy bár tisztelik a bocsánatkérését, rosszul esett nekik, amikor korábban vécépucoló romákról beszélt.

A miniszter erre reagálva ismét elmondta, hogy nincs különbség roma és nem roma között, a mondatai bántóak voltak, fájdalmat és kárt okozhattak az együttműködésben.

A rendezvényen egy fiatal nő azt a kérdést tette fel neki:

„Milyen érzés kielégíteni az Önök által gerjesztett rasszizmust?”

Lázár erre nem válaszolt konkrétan, helyette azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz adótámogatásai nélkül 200 ezer gyerek nem született volna meg az országban, majd hozzátette: „Mi két dolgot csináltunk ebben az országban: rendet és munkát.” Amikor a MÁV tisztasági helyzete került szóba, a közlekedési miniszter kijelentette:

„Én nem szégyellem, hogy buditakarító miniszter vagyok.”

A pusztaszabolcsi fórum után a miniszter újságírók kérdéseire is válaszolt. Többek közt azt is elárulta, hogyan kerültek hozzá a gyöngyösi fórumán ellene tiltakozó romák adatai. A miniszter ezt azzal magyarázta, hogy a rendőrség hivatalból igazoltatta a tüntetőket. Amikor visszakérdeztek, hogyan kerültek az adatok az igazoltatás után hozzá, ezt mondta: „Bocsánat, de a rendőrség egy állami szervezet. Én az állam egyik vezetője vagyok mint kormánytag. Amit a kormány tudhat, azt én is tudhatom”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk