KÉK HÍREK
A Rovatból

Megölte és elásta a nevelőapját egy csongrádi férfi, most kiderült, hogy a barátját is ő tüntethette el

A Szegedi Törvényszék bizonyítottság hiányában mentette fel a 2009-es gyilkosság vádlottját. Az ügyészség fellebbezett, így az ítélet nem jogerős, a holttest pedig továbbra sincs meg.


Két férfi is arról tett vallomást, hogyan ölték meg és ásták el a 29 éves Gergely Istvánt, a bíróság mégis felmentette a gyilkossággal vádolt A. Miklóst. Az áldozat holtteste 17 éve nem került elő, a családja pedig azóta sem tud végső búcsút venni tőle.

Gergely Istvánnak 2009. június 2-án veszett nyoma, miután egy csongrádi kocsmából távozott záróra környékén. A hatóságok 11 évvel később, 2020 májusában szereztek tudomást arról, hogy a férfit megölhették – írta a Blikk.

Az ügyben P. Zoltán és A. Miklós került a képbe, akik egymást vádolták a gyilkossággal. Mindketten azt állították, hogy a másikuk ölt, ők csak a holttest elrejtésében segédkeztek. A poligráfos hazugságvizsgálaton mindketten megbuktak. A Szegedi Törvényszék végül csak annyit állapított meg minden kétséget kizáróan, hogy mi történt az eltűnés éjszakáján.

„A bíróság minden kétséget kizáróan csak azt tudta megállapítani, hogy a több csongrádi szórakozóhelyen italozó áldozat éjszaka megjelent a vádlottra terhelő vallomást tevő P. Zoltán lakhelyén.

Ott a házigazda (P. Zoltán) vagy a vádlott (A. Miklós) – az nem meghatározható, hogy melyikük – egy szekercével egy határozott mozdulattal fejbe vágta, majd egy piszkavassal szív tájékon szúrta az áldozatot, a holttestet pedig egy kézikocsival a Tisza árterébe vitték”

– fejtette ki Tóth Tibor bíró. Az áldozat maradványait hiába keresték nagy erőkkel, kutyákkal és talajradarral is a Tisza árterében.

A bíróság tavaly decemberben bizonyítottság hiányában felmentette a gyilkossággal vádolt férfit, és szabadon is engedték. Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen, így az nem jogerős.

A felmentés oka az volt, hogy bár a két férfi vallomásában voltak egyezések, azokból nem lehetett megállapítani, hogy melyikük ölte meg Gergely Istvánt, és az sem derült ki, hogy esetleg közösen követték-e el a tettet. A bűnpártolásnak minősülő cselekmény, vagyis a holttest elrejtésében való segédkezés pedig már a nyomozás megindításakor elévült, így azért önmagában már nem vonhatók felelősségre.

„Fel nem foghatom, hogy ha egyszer mindketten bevallották, hogy ketten csinálták az egészet, miért nem lehetett valamilyen büntetést kiszabni rájuk... A családunk részéről mindketten egyformán bűnösek, csöppet sem érdekel, melyikük gyilkolt, illetve ki az, aki »csak« a holttest elrejtésben vett részt. Ilyen a mesében nincs, hogy bevallottak egy bűntettet, mégis megússzák”

– mondta az áldozat édesanyja, Katalin.

Gergely István 29 éves volt

„A bíróságon gyűlölettel tudtam rájuk nézni. Pisti nagyon jólelkű, rendes ember volt, nem érdemelte ezt. Ezek ketten megölték, elásták a fiamat, aztán elmehetnek, mintha mi sem történt volna. A szemembe sosem néztek, és még csak egy »sajnálom« sem hagyta el a szájukat” – tette hozzá az asszony, aki azt is üzente a két férfinak, hogy mondják el végre, miért végeztek a fiával, és árulják el, hol vannak a maradványai.

P. Zoltán egyébként nem először került gyilkossági ügybe. 2012-ben megölte a nevelőapját, akit a családi házuk udvarán ásott el.

Az 52 éves férfit senki nem kereste, az eltűnését nem jelentették be. A gyilkosságra közel öt évvel később derült fény, miután P. Zoltán egy fegyveres rablás miatt börtönbe került, és ott elfecsegte a tettét. Miután kiásták a holttestet, mindent beismert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A kisfiú élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves szigeten” - hat évet kérnek a 21 éves lányra, aki miatt hárman haltak meg
A vád szerint a lány a megengedettnél gyorsabban hajtott, amikor a tragédiát okozta. Az egyik áldozat a debreceni Csokonai Színház megbecsült munkatársa volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 18.



Hat év fogházbüntetést és a jogosítványának végleges bevonását kéri az ügyészség arra a 21 éves nőre, aki a vád szerint két éve Debrecenben halálra gázolt egy hétéves kisfiút, egy háromgyermekes édesanyát és egy 55 éves nőt. A tragédiát okozó, friss jogosítványos sofőr a vád szerint túl gyorsan ment, és figyelmetlenül váltott sávot, amikor egy másik autónak csapódott, majd mindketten a járdán várakozó gyalogosok közé sodródtak – számolt be róla az RTL Híradó.

A borzalmas baleset 2024. március 4-én, a délutáni csúcsforgalomban történt Debrecenben, a forgalmas Faraktár utcában. A T-betűs matricával ellátott autót vezető fiatal nő a felüljáróról érkezve, a belső sávból akart átsorolni a külsőbe, amikor összeütközött a mellette haladó kocsival.

Az irányíthatatlanná vált járművek a járdára repültek, ahol összesen hat embert taroltak le.

Egy 55 éves nő a helyszínen életét vesztette. Egy hétéves kisfiú és egy háromgyermekes édesanya, akik percekkel korábban szálltak le egy buszról, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a kórházban haltak meg. A mentéshez öt mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség szóvivője szerint a sofőr több szabályt is megszegett. „A sebességhatárt túllépve a belső forgalmi sávban közlekedett, és kellő körültekintés nélkül, szabálytalanul kezdte meg a jobbra történő sávváltást. Majd nekiütközött a mellette, a forgalmi sávban haladó személygépkocsinak” – mondta Szűcs Erika.

A tragédiának a délutáni csúcs miatt több szemtanúja is volt. Egyikük a Híradónak drámai részleteket idézett fel a történtekről.

„Azt láttam csak, hogy két autó repül a levegőbe. A járdára csapódtak, majd neki a hatalmas vasoszlopnak, ami a jelzőlámpát tartja. Embereket is elsodort a két autó. Egy kiskorú gyermeket is, aki élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves kis szigeten”

– fogalmazott a szemtanú.

Az elgázolt hat ember közül hárman élték túl a balesetet: egyikük súlyos, ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az ügyészség kettőnél több ember halálát eredményező, gondatlanságból elkövetett közúti baleset okozása miatt emelt vádat a most 21 éves nő ellen, akire letöltendő fogházbüntetést és a vezetéstől való végleges eltiltást kérnek. „Őt a járásbíróság hat év fogházbüntetésre ítélje, és végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművek vezetésétől” – közölte Szűcs Erika.

A balesetben a vádlott is megsérült, a történtek pedig lelkileg mélyen megviselték. Az egyik elhunyt áldozat a debreceni Csokonai Nemzeti Színház munkatársa volt.

Az RTL riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Rejtélyes körülmények között halt meg a tévés, arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, a thaiföldi paradicsom lett a veszte
Jordan Wright új életet kezdett a thaiföldi Phuketen, és látszólag boldogan posztolt az utazásairól. Az utolsó felvételeken azonban már egy zavart férfi látható, akinek holttestét egy csatornában találták meg.


Új életet akart kezdeni Thaiföldön, de a halál várt rá egy phuketi csatornában. A 33 éves brit tévésztár, Jordan Wright holttestére szombaton találtak rá, a rendőrség egyelőre nem talált erőszakra utaló jeleket, de az utolsó, róla készült kamerafelvételek nyugtalanítóak.

A hatóságokat március 14-én, helyi idő szerint dél után fél egykor riasztotta egy helyi lakos, miután rátalált a férfira. Wright januárban jelentette be, hogy Thaiföldre költözik, utolsó bejegyzését pedig március 6-án tette közzé, amelyben phuketi utazásáról posztolt, és látszólag semmi problémája nem volt - írja a Borsonline. A rendőrség most a boncolási eredményekre vár, hogy kiderüljön, alkohol vagy bódító szerek közrejátszottak-e a halálában.

A színészt arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, szürke ingben és fekete nadrágban, de cipő nem volt rajta. A zsebében ott volt a Coco Phuket Bangtao Hotel kulcskártyája, a telefonját pedig a közelben, a csatorna partján fedezték fel. A nyomozást nehezíti, hogy az utolsó kamerafelvételeken az látszott, hogy valami nincs rendben vele, majd pár órával később a rendőrök már csak az eszméletlen testét találták meg.

A szállodai alkalmazottak szerint Wright egyedül érkezett, és március 13-án, pénteken kellett volna kijelentkeznie, de a szobájában sem találtak semmi gyanúsat.

Phuketen nem ez az első hasonló tragédia. 2024 novemberében egy másik brit férfit, a 36 éves Fraser Wrightot szintén egy nyitott csapadékvíz-elvezetőben találták meg. Az akkori kamerafelvételek szerint a férfi elvesztette az egyensúlyát és a csatornába zuhant, a halálát baleset okozta. Jordan Wright esetében a halál pontos okát a Vachira Phuket Kórházban elvégzett boncolás fogja tisztázni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Gyászol a rendőrség: meghalt a 22 éves rendőr, akit elgázoltak Veszprémnél
Zalavári Bálint Zsoltot akkor ütötte el egy autó a 8-as főúton, amikor kollégájával egy elgázolt szarvas tetét vitték le az úttestről. A fiatal járőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.


Szomorú hírt közölt a rendőrség: meghalt egy járőr, akit szolgálatteljesítés közben elgázolt egy autó a 8-as főúton. Zalavári Bálint Zsolt csak 22 éves volt.

Ahogy megírtuk, a baleset csütörtök hajnalban történt Veszprém külterületén. A fiatal rendőr és kollégája egy elgázolt szarvas testét próbálta levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elgázolta őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség friss közleménye szerint Zalavári Bálint Zsolt nem élte túl a gázolást. A másik sérült rendőr állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.

Zalavári Bálint Zsolt 2003. április 14-én született Veszprémben. A 10 hónapos rendőrjárőr képzést követően 2025. január 14-én próbaidőre kinevezték a Veszprémi Rendőrkapitányság állományába járőrnek, őrmesteri rendfokozatba, majd 2026. január 14-ével beosztásában véglegesítették.

A rendőrség oldalán jelezték: a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában. A gyász miatt a rendőrség Facebook-oldalán fekete-fehérre változtatták a profilképet, amelyre a gyászszalag is felkerült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Verekedés volt Rubint Réka paksi táborában, Schobert Norbi szerint a zene hangereje miatt estek egymásnak ketten
A paksi rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy eljárást indítottak a fitneszedző táborában történt verekedés miatt. A megtámadott férfi sérülései nyolc napon túl gyógyulnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 18.



Mozgás, élmény és fergeteges hangulat helyett verekedés és mentőautó zárta Rubint Réka paksi Alakreform táborát. A február 21-22-én, a Hotel Energyben tartott rendezvény rémálomba fulladt, miután egy ittas férfi rátámadt a fitneszedző csapatának egyik stábtagjára, akit végül kórházba kellett szállítani. Az interneten terjedő beszámolók szerint

a megtámadott férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett: betört a koponyája, beszakadt a dobhártyája, és az eset után részleges emlékezetkiesés is kialakult nála.

A történteket a hatóságok is megerősítették. Az Országos Mentőszolgálat a story.hu megkeresésére közölte: „A megadott helyről egy férfit szállítottunk fejsérülés miatt helyszíni ellátást követően kórházba”.

A rendőrség is szűkszavú, de egyértelmű választ adott. A Paksi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint súlyos testi sértés miatt nyomoznak az ügyben, de ennél többet egyelőre nem árulnak el. „A kérdezett üggyel kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Paksi Rendőrkapitányságon súlyos testi sértés bűntette miatt van folyamatban eljárás. A nyomozás érdekeire tekintettel további tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményükben.

A lap megpróbálta elérni a sérült stábtagot is, ő azonban nem reagált a megkeresésre.

A Blikk elérte Schobert Norbit, aki szerint egészen más történt, mint ami az esetről terjed.

„Nem volt senki ittas. Két fellépő között volt egy nézeteltérés a backstage-ben, amiről mi nem is tudtunk, az egyik vendég szólt nekünk, hogy verekedés tört ki. Azonnal beszaladtunk és mentőt hívtunk a sérült miatt, akivel másnap beszéltünk, szerencsére már sokkal jobban volt.

A szóváltás a zene hangereje miatt tört ki, és a támadó úgy látta jónak, hogy egy ökölcsapással zárja le a vitát”

- mondta a lapnak Rubint Réka férje.


Link másolása
KÖVESS MINKET: