KÉK HÍREK
A Rovatból

Felfüggesztették a fóti gyermekotthon vezetőjét, miután egy kórházba került gyerek azt állította, az igazgató bántalmazta

A Heim Pál Kórház tett feljelentést, miután egy náluk ápolt gyerek azt állította, az igazgató bántotta. A férfit másfél éven belül másodszor függesztették fel, de korábban tisztázták.


Hiányzik a kulcsfontosságú kamerafelvétel arról a napról, amikor a gyanú szerint bántalmaztak egy fiatalt a fóti Károlyi István Gyermekközpontban. Az ügyben a rendőrség lefoglalta az intézmény szerverét, az otthon igazgatóját pedig 2026. január 30-án azonnali hatállyal felfüggesztették, miután egy kórházba szállított gyerek azt állította, hogy ő bántotta – számolt be róla az RTL Híradó. A fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rendőrségi feljelentést tett és belső vizsgálatot indított.

Az ügy azután robbant ki, hogy a gyermeket a Heim Pál Kórházba szállították, ahol elmondta, ki bántalmazhatta.

„Szombat reggel egy ismerőstől hallottam, hogy a kórház feljelentést tett, mert az egyik, speciális otthonban élő gyereket bántalmazás érte, és a kórházban a gyerek azt mondta, hogy az igazgató úr volt az. Úgy tudom, a kórház hivatalból megtette a feljelentést”

– mondta el egy, az intézményt ismerő, névtelenséget kérő forrás. A kórház a gyermek állapotáról a személyiségi jogokra hivatkozva nem adott tájékoztatást. A Híradó információi szerint a rendőrök a bejelentés után kivonultak az intézménybe. „Kimentek a rendőrök, és lefoglalták a szervert, amin a kamerafelvételek vannak, és az ismerősöm azt mondta, hogy pont annak a napnak a felvétele nem volt meg” – tette hozzá a nyilatkozó.

Az igazgatót nem először éri bántalmazási gyanú. Körülbelül másfél évvel ezelőtt, 2024 szeptemberében már felfüggesztették, miután egy autista fiú bántalmazásával gyanúsították meg. Akkor a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárást, mert megállapították, hogy nem történt bűncselekmény. Az igazgató 2024 novemberében visszatérhetett a posztjára. Az intézmény neve legutóbb 2025 decemberében került a hírekbe, amikor egy videófelvétel került nyilvánosságra, amin az látszott, hogy egy nevelő egy földön fekvő, fogyatékossággal élő fiút fojtogat. A nevelő ügyvédje akkor azzal védekezett, hogy a férfi csupán a fiatal vállát fogta le, mert az ön- és közveszélyesen viselkedett.

A most felfüggesztett igazgató korábban a botrányairól elhíresült, budapesti Szőlő utcai javítóintézet oktatási szakmai vezetőjeként dolgozott. Éveken át annak az igazgatónak volt a közvetlen munkatársa, akit később többek között emberkereskedelemmel, kényszermunkával, pénzmosással és szexuális bűncselekményekkel gyanúsítottak meg, majd le is tartóztattak.

Az újabb fóti botrányra Magyar Péter is reagált.

„Szomorú, megmagyarázhatatlan és megdöbbentő, hogy épp a bicskei kegyelmi botrány második évfordulóján derül ki egy újabb gyermekbántalmazás, vagy érkeznek erről hírek”

– nyilatkozta a TISZA Párt elnöke, aki szerint a gyermekvédelmi rendszer romokban hever. Hozzátette:

„A leendő Tisza-kormány egyik legfontosabb feladata lesz, hogy teljesen átalakítsa a magyar gyermekvédelmet, szakmai és költségvetési segítséget nyújtva az ott dolgozó szakembereknek, hogy soha többé ilyen ne fordulhasson elő.” A fóti igazgató tavaly májusban, amikor a TISZA Párt adományait vette át, még így beszélt a kollégáiról:

„Akik itt dolgoznak, nagyon lelkesek, szeretik a gyerekeket, tényleg szívüket-lelküket kiteszik, és végtelenül büszke vagyok a kollégákra, hogy ilyen csapat része lehetek.”

A gyermekvédelmi rendszer súlyos problémákkal küzd, egy korábban kiszivárgott belső dokumentum szerint az állami gyermekotthonokban országosan átlagosan 24 százalékos a szakemberhiány. A felfüggesztett igazgatót telefonon érték el, de nem kívánt nyilatkozni az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A kisfiú élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves szigeten” - hat évet kérnek a 21 éves lányra, aki miatt hárman haltak meg
A vád szerint a lány a megengedettnél gyorsabban hajtott, amikor a tragédiát okozta. Az egyik áldozat a debreceni Csokonai Színház megbecsült munkatársa volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 18.



Hat év fogházbüntetést és a jogosítványának végleges bevonását kéri az ügyészség arra a 21 éves nőre, aki a vád szerint két éve Debrecenben halálra gázolt egy hétéves kisfiút, egy háromgyermekes édesanyát és egy 55 éves nőt. A tragédiát okozó, friss jogosítványos sofőr a vád szerint túl gyorsan ment, és figyelmetlenül váltott sávot, amikor egy másik autónak csapódott, majd mindketten a járdán várakozó gyalogosok közé sodródtak – számolt be róla az RTL Híradó.

A borzalmas baleset 2024. március 4-én, a délutáni csúcsforgalomban történt Debrecenben, a forgalmas Faraktár utcában. A T-betűs matricával ellátott autót vezető fiatal nő a felüljáróról érkezve, a belső sávból akart átsorolni a külsőbe, amikor összeütközött a mellette haladó kocsival.

Az irányíthatatlanná vált járművek a járdára repültek, ahol összesen hat embert taroltak le.

Egy 55 éves nő a helyszínen életét vesztette. Egy hétéves kisfiú és egy háromgyermekes édesanya, akik percekkel korábban szálltak le egy buszról, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a kórházban haltak meg. A mentéshez öt mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség szóvivője szerint a sofőr több szabályt is megszegett. „A sebességhatárt túllépve a belső forgalmi sávban közlekedett, és kellő körültekintés nélkül, szabálytalanul kezdte meg a jobbra történő sávváltást. Majd nekiütközött a mellette, a forgalmi sávban haladó személygépkocsinak” – mondta Szűcs Erika.

A tragédiának a délutáni csúcs miatt több szemtanúja is volt. Egyikük a Híradónak drámai részleteket idézett fel a történtekről.

„Azt láttam csak, hogy két autó repül a levegőbe. A járdára csapódtak, majd neki a hatalmas vasoszlopnak, ami a jelzőlámpát tartja. Embereket is elsodort a két autó. Egy kiskorú gyermeket is, aki élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves kis szigeten”

– fogalmazott a szemtanú.

Az elgázolt hat ember közül hárman élték túl a balesetet: egyikük súlyos, ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az ügyészség kettőnél több ember halálát eredményező, gondatlanságból elkövetett közúti baleset okozása miatt emelt vádat a most 21 éves nő ellen, akire letöltendő fogházbüntetést és a vezetéstől való végleges eltiltást kérnek. „Őt a járásbíróság hat év fogházbüntetésre ítélje, és végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművek vezetésétől” – közölte Szűcs Erika.

A balesetben a vádlott is megsérült, a történtek pedig lelkileg mélyen megviselték. Az egyik elhunyt áldozat a debreceni Csokonai Nemzeti Színház munkatársa volt.

Az RTL riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Rejtélyes körülmények között halt meg a tévés, arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, a thaiföldi paradicsom lett a veszte
Jordan Wright új életet kezdett a thaiföldi Phuketen, és látszólag boldogan posztolt az utazásairól. Az utolsó felvételeken azonban már egy zavart férfi látható, akinek holttestét egy csatornában találták meg.


Új életet akart kezdeni Thaiföldön, de a halál várt rá egy phuketi csatornában. A 33 éves brit tévésztár, Jordan Wright holttestére szombaton találtak rá, a rendőrség egyelőre nem talált erőszakra utaló jeleket, de az utolsó, róla készült kamerafelvételek nyugtalanítóak.

A hatóságokat március 14-én, helyi idő szerint dél után fél egykor riasztotta egy helyi lakos, miután rátalált a férfira. Wright januárban jelentette be, hogy Thaiföldre költözik, utolsó bejegyzését pedig március 6-án tette közzé, amelyben phuketi utazásáról posztolt, és látszólag semmi problémája nem volt - írja a Borsonline. A rendőrség most a boncolási eredményekre vár, hogy kiderüljön, alkohol vagy bódító szerek közrejátszottak-e a halálában.

A színészt arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, szürke ingben és fekete nadrágban, de cipő nem volt rajta. A zsebében ott volt a Coco Phuket Bangtao Hotel kulcskártyája, a telefonját pedig a közelben, a csatorna partján fedezték fel. A nyomozást nehezíti, hogy az utolsó kamerafelvételeken az látszott, hogy valami nincs rendben vele, majd pár órával később a rendőrök már csak az eszméletlen testét találták meg.

A szállodai alkalmazottak szerint Wright egyedül érkezett, és március 13-án, pénteken kellett volna kijelentkeznie, de a szobájában sem találtak semmi gyanúsat.

Phuketen nem ez az első hasonló tragédia. 2024 novemberében egy másik brit férfit, a 36 éves Fraser Wrightot szintén egy nyitott csapadékvíz-elvezetőben találták meg. Az akkori kamerafelvételek szerint a férfi elvesztette az egyensúlyát és a csatornába zuhant, a halálát baleset okozta. Jordan Wright esetében a halál pontos okát a Vachira Phuket Kórházban elvégzett boncolás fogja tisztázni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Verekedés volt Rubint Réka paksi táborában, Schobert Norbi szerint a zene hangereje miatt estek egymásnak ketten
A paksi rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy eljárást indítottak a fitneszedző táborában történt verekedés miatt. A megtámadott férfi sérülései nyolc napon túl gyógyulnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 18.



Mozgás, élmény és fergeteges hangulat helyett verekedés és mentőautó zárta Rubint Réka paksi Alakreform táborát. A február 21-22-én, a Hotel Energyben tartott rendezvény rémálomba fulladt, miután egy ittas férfi rátámadt a fitneszedző csapatának egyik stábtagjára, akit végül kórházba kellett szállítani. Az interneten terjedő beszámolók szerint

a megtámadott férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett: betört a koponyája, beszakadt a dobhártyája, és az eset után részleges emlékezetkiesés is kialakult nála.

A történteket a hatóságok is megerősítették. Az Országos Mentőszolgálat a story.hu megkeresésére közölte: „A megadott helyről egy férfit szállítottunk fejsérülés miatt helyszíni ellátást követően kórházba”.

A rendőrség is szűkszavú, de egyértelmű választ adott. A Paksi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint súlyos testi sértés miatt nyomoznak az ügyben, de ennél többet egyelőre nem árulnak el. „A kérdezett üggyel kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Paksi Rendőrkapitányságon súlyos testi sértés bűntette miatt van folyamatban eljárás. A nyomozás érdekeire tekintettel további tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményükben.

A lap megpróbálta elérni a sérült stábtagot is, ő azonban nem reagált a megkeresésre.

A Blikk elérte Schobert Norbit, aki szerint egészen más történt, mint ami az esetről terjed.

„Nem volt senki ittas. Két fellépő között volt egy nézeteltérés a backstage-ben, amiről mi nem is tudtunk, az egyik vendég szólt nekünk, hogy verekedés tört ki. Azonnal beszaladtunk és mentőt hívtunk a sérült miatt, akivel másnap beszéltünk, szerencsére már sokkal jobban volt.

A szóváltás a zene hangereje miatt tört ki, és a támadó úgy látta jónak, hogy egy ökölcsapással zárja le a vitát”

- mondta a lapnak Rubint Réka férje.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
24.hu: Egy épület tetejéről zuhant le a honvédtisztjelölt az NKE campusán, csak 21 éves volt
A lap úgy tudja, hogy a harmadéves honvédtisztjelölt a laktanya egyik épületének tetejéről zuhant le. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit.


Korábban beszámoltunk arról, hogy meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Campusán, a 24.hu most részleteket közölt a halálesetről. 

A lap legfrissebb információi szerint egy 21 éves fiatalember halt meg a Ludovika Campusán. Értesüléseik szerint a fiatal honvédtisztjelölt az egyetemhez tartozó X. kerületben található laktanya egyik épületének a tetejéről zuhant le.

Megkeresték a rendőrségeit is, akik azt közölték, hogy nem merült fel idegenkezűség gyanúja és a haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET: