KÉK HÍREK
A rendőrség elárulta, mik kerültek elő a rapper kocsijából, amikor igazoltatták őt még szeptember végén.
KÉK HÍREK
Igazoltatások mellett eljárásokat is indított a rendőrség, többek között garázdaság és közerkölcs megsértése miatt. Aligha csak a Pride résztvevői ellen léptek fel, hiszen egyszerre több rendezvény zajlott a városban.
KÉK HÍREK
A férfi tavaly három autót tarolt le, most egy taxiba csapódott bele a belvárosban. Az ütközés után futva próbált menekülni, de elfogták.
KÉK HÍREK
Az ügyében közmunkára ítélték, de mivel nem kapta meg a leveleket, nem jelent meg, ezért került börtönbe. Vaskó Csaba most az államtól vár elégtételt a megalázó fogva tartás miatt.
KÉK HÍREK
A hivatalos rendezvény végén a tüntetők egy része hazaindult. Sokan maradtak még a meghirdetett programokon, transzparanseket, táblákat készítenek. Fotókon az este pillanatai.
KÉK HÍREK
174 tüntetőt igazoltattak, miután többen lökdösődni kezdtek az útjukat elálló rendőrökkel.
KÉK HÍREK
A momentumosokat már a járdán megállították, majd körbevették őket, és elkezdték igazoltatni az embereket addig, amíg a miniszterelnök bement.
KÉK HÍREK
A Momentum és Hadházy Ákos által szervezett tüntetésen négy budapesti hidat foglaltak el a demonstrálók. A rendőrség több száz embert igazoltatott, és nyomozást indított egy súlyos testi sértés ügyében.
KÉK HÍREK
A Belügyminisztérium elmondta, nem igazoltatják majd a betegeket. Céljuk az, hogy hatékonyabb legyen az ellátás.
KÉK HÍREK
A környéken lakók szerint elviselhetetlen zajjal jár a beruházás, ami ráadásul hajnaltól éjszakáig tart.
KÉK HÍREK
A színésznő még a volt férjével volt egy bulin. Szinetár Dóránál nem volt jogosítvány és a forgalmi sem az ő nevére szólt, ráadásul a szondát is meg kellett fújnia.
KÉK HÍREK
A drukkerek közül többen maszkot viseltek, és különböző ütésre alkalmas szerszámok és veszélyes eszközök voltak náluk.
KÉK HÍREK
Csütörtökön késő este igazoltatták a férfit a rendőrök, mert tudták róla, hogy korábban eltiltották a járművezetéstől.
KÉK HÍREK
A rendőrség közlése szerint „általános igazoltatást” tartottak, bár a Sándor-palota előtt senki máshoz nem mentek oda, csak akinél molinó volt.
KÉK HÍREK
Courtney Bannick nem sokra emlékszik, de arra még igen, hogy kihajtogatta a bankjegyet, és ott volt benne a fentanil. Utána nem sokkal már elkezdett szédülni, és nem nagyon tudott beszélni.
Népszerű
Ajánljuk