Bárándy Péter a kegyelmi ügyről: A köztársasági elnök egy fölötte álló hatalom kívánságának tehetett eleget
A szolgálati utat megkerülve, soron kívül íratták alá Varga Judittal a kegyelmet – állítja Magyar Péter. Varga Judit volt államtitkára, Répássy Róbert is megerősítette, hogy az eljárás szokatlan volt, de szerinte ha volt is befolyásolás, az nem a minisztériumban történt.
Mi tért el a szokásos eljárástól a Novák Katalin és Varga Judit bukásához vezető kegyelmi ügyben? Milyen jelek utalnak arra, hogy a köztársasági elnök felett álló hatalom akarata érvényesült? És kiderülhet-e valaha, hogy kik a valódi felelősök? Erről beszélgettünk Bárándy Péter ügyvéddel, volt igazságügyi miniszterrel.
— Hogyan zajlik rendesen egy kegyelmi eljárás?
— A kegyelmi eljárás kétféleképpen kezdődhet: hivatalból vagy kérelemre. A kérelmet előterjesztheti az érdekelt, a védője vagy a hozzátartozója. A hivatalból történőt nem kérelemnek, hanem kezdeményezésnek hívjuk, ezt az eljáró hatóság, például a bíróság vagy az ügyészség teheti meg. A kezdeményezés alapján összegyűjtik azokat az iratokat, amelyek szükségesek a kegyelem jogosságának bizonyításához vagy cáfolásához. Az igazságügyminiszter vagy a legfőbb ügyész ezek után, ha szükséges, további iratokat gyűjt be, majd az igazságügyminiszter mindkét esetben előterjesztést tesz a köztársasági elnökhöz. Az elnök a felterjesztés tartalmát figyelembe véve hozza meg a döntését, tehát azt, hogy a miniszter támogatja-e a kegyelmi jog gyakorlását vagy sem.
Az elnöknél szintén van egy kegyelmi apparátus, amely áttekinti az előterjesztést, és az elnök ez alapján dönt. Ha döntött, visszaküldi az igazságügyminiszternek, aki ellenjegyzi, ha egyetért vele. Ha nagyon nem ért egyet, ami borzasztó ritka, akkor megtagadhatja az ellenjegyzést. Ezt követően a miniszter visszaküldi a döntést a legfőbb ügyésznek vagy a bíróságnak, attól függően, honnan indult a kezdeményezés.
— Mi tért el ettől a megszokott menettől ebben a konkrét esetben?
— A nyilvánosságra került iratokból kitűnik: az elnök sürgette a minisztert, hogy a felterjesztés minél hamarabb történjen meg. Utána a szokásoshoz képest nagyon gyorsan született meg az elnöki döntés. Majd az elnök tovább sürgette a minisztert, hogy azonnal történjen meg az ellenjegyzés.
Ehhez vegyük hozzá, hogy az elnök sürgetése ellenére a miniszter egy negatív tartalmú felterjesztést tesz, tehát az apparátusának előkészítő anyaga alapján azt javasolja, hogy ne gyakoroljanak kegyelmet. Ezek után ezzel ellentétes az elnöki döntés. Ez nagyon-nagyon ritkán fordul elő, önmagában atipikus. És ezt az ellentétes döntést veszi tudomásul a miniszter, amikor a saját álláspontját megtagadva megteszi az ellenjegyzést. Persze lehet azt mondani, hogy az udvariasság megköveteli, hogy az elnök döntésének érvényesülését ne gátolják meg, hiszen ő az „öreg király” pozíciójában van, és méltányosságot gyakorol. Ha nincs ellenjegyzés, nincs kegyelem. De a kétszeri sürgetés és a felterjesztéssel ellentétes döntés együtt már több, mint ami általában a megalapozott gyanúhoz szükséges.
A kegyelmi gyakorlat lényege, hogy valamilyen utólagos tragikus körülmény miatt kell méltányosan eljárni a kegyelemért folyamodóval. Itt ilyen nincs. Ez az ember már kiszabadult a börtönből, reintegrációs őrizetét töltötte az otthonában, a büntetése végén járt. A kegyelem a büntetett előélethez fűződő hátrányoktól, a foglalkozástól és a közügyektől való eltiltástól szabadította meg. Ez teszi lehetővé számára, hogy továbbra is gyermekek felügyeletében, gondozásában vehessen részt. Akárhonnan nézem, az egész borzasztóan gyanús.
— Tehát a nyilvánosságra hozott iratokból valójában az a legérdekesebb, amit nem látunk? Ahogyan a Plútó létezésére is a látható bolygók rendellenes mozgásából következtettek a csillagászok, itt is a látható anomáliákból sejthetjük egy láthatatlan erő működését?
— A hasonlat tökéletes. Ezek az iratok olyanok, mint a Plútó környezete,
Ezt ugyan nem látjuk, de a vonzáskörzetet egyértelművé teszi a nyilvánosságra hozott iratok tartalma.
— A köztársasági elnök hivatala is nyilvánosságra hozza az anyagokat. Kiderülhet azokból valami új információ?
— Szerintem semmi. Ott is tükröződni fog az akkori elnök sürgető magatartása és az atipikus sebesség, de az nem, hogy ki terjesztett elő nála visszautasíthatatlan kérést. Az biztos, hogy egy ilyen befolyásolás nem írásban történt. Az informális volt, mint ahogy az is informális, hogy egy országban a köztársasági elnök fölött álljon valaki.
— Elképzelhető olyan forgatókönyv, hogy a sürgetés miatt az igazságügyi miniszter szeme átsiklott a részleteken, és a nyomás alatt nem tudott felelősen dönteni?
— Véleményt tudok mondani. A figyelmetlenség nem valószínű, hiszen nagyon ritka, hogy a miniszter azzal találkozik, hogy a saját felterjesztésével ellentétes a döntés. Ennek fel kellett tűnnie. A köztársasági elnök döntése és aláírása ugyanazon a papíron van, ahová miniszterként én is aláírok. Ez kizárt.
Az egész légkör olyan lehetett a hatalmi struktúrán belül, ahol az ilyen „renitenskedés” nem volt elképzelhető. Ez persze nem mentesíti a minisztert, csak megmagyarázza, hogy egy kényszerítő környezetben cselekedett. A figyelmetlenséget nem tartom elképzelhetőnek.
— Sokatmondó, hogy a pápalátogatásra hivatkozva éppen a Hunnia-ügyben terrorizmus miatt elítéltek és egy pedofilügyben bűnsegédként elítélt ember ügyét sürgették. Ez politikai számításra utal?
— Ez két nagyon különböző motivációjú kegyelmi folyamat. Az egyiknél látszik, hogy valamilyen személyes kapcsolat, személyes kérés az, amit az elnök igyekszik teljesíteni. A másikon, a Hunnia-ügyön az látszik, hogy az egy politikai döntés. Egy szélsőjobboldali társaság által elkövetett terrorcselekményről van szó. Normális esetben senkinek nem jutna eszébe kegyelemben részesíteni őket.
Valószínűleg, ahogy Horthy idején mondták: a legfelsőbb hely döntése. Lehet, hogy nem a kormány, hanem a kormányfő döntése, de olyan döntésről van szó, ami informálisan a miniszter és az államelnök fölött állt.
— A parlament vizsgálóbizottságot állítana fel. Ha ez megerősített jogköröket kap, a vizsgálat során kiderülhetnek a le nem írt részletek?
— Az iratok tartalma egyértelműen kirajzolja, hogy valamilyen pressziónak kellett történnie. Az egyik ügyben személyes, a másikban politikai pressziónak. Ez a politikai hatalom reméljük, örökre elmúlt. Ha ez így van, akkor a bizottság elé idézetteknek nem kell hátrányoktól tartaniuk. Ha mégsem mondják el az igazat, azt már csak a bukott hatalom képviselőihez fűződő hűség indokolhatja.
— A politikai felelősséget az igazságügyminiszter és a köztársasági elnök vitte el.
— A politikai felelősséget az igazságügyminiszter viszi. Pont azért alakult ki történelmileg, hogy miniszteri ellenjegyzés kell az „öreg király” rendelkezése mellé, mert a politikai felelősséget az elnök nem viseli. Azt a miniszter viseli. A formális politikai felelősség csak őt terheli. Ezt olyannyira érezte ez a mára megbukott társaság, hogy megváltoztatta az Alaptörvényt, és kivonta a politikai felelőst. Tehát ma már nincs szükség miniszteri ellenjegyzésre az elnöki kegyelmi rendelkezés mellett.
Ez a hibajavításnak egy igen furcsa, a Fideszre jellemző megoldása.
— Mit gondol, év végére tudni fogjuk a valódi felelősök nevét?
— Ezt nem tudom. Nagyot mozdult az ügy abba az irányba, hogy kiderüljön az igazság. Nyilvánosságra kerültek a körülmények, amelyek szinte bizonyossá teszik, hogy itt meg nem engedett külső hatás nyomása alatt születtek a döntések. A nyilvánosság terhe nyomasztja mindazokat, akiknek dönteniük kell, hogy elmondják-e az igazat, vagy sem. Az viszont igaz, hogy a nyilvánosságra került iratok alapján sokkal nehezebb lesz lehazudni a csillagot az égről, mint eddig volt.