prcikk: Az Európai Központi Bank volt elnökét kérték fel kormányalakításra Olaszországban | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Az Európai Központi Bank volt elnökét kérték fel kormányalakításra Olaszországban

Mario Draghi az elemzők szerint már kész kormánylistával járul az államfő elé szerdán.


"Magas profilú", nem feltétlenül politikusokból álló kormány felállítását jelentette be Olaszországban az egészségügyi, társadalmi és gazdasági vészhelyzet kezelésére az államfő kedd este, miután eredménytelenül zárultak az eddigi kormánytöbbség fenntartásáról szóló egyeztetések.

Sergio Mattarella szerdán fogadja Mario Draghit, az Európai Központi Bank előző elnökét, akit várhatóan felkér a kormányalakításra.

Sergio Mattarella bejelentette az eddigi kormánytöbbség végét, két utat jelölve meg: egy másik kormány azonnali felállítását vagy az előrehozott választásokat. Hangsúlyozta, hogy a sürgős lépéseket követelő koronavírusjárvány-helyzetben teljes döntési joggal bíró kormányra van szükség, ami egy választási kampány esetében nem lenne lehetséges.

Mattarella az összes politikai erő támogatását kérte egy "magas profilú", nem feltétlenül politikusokból álló kormány létrejöttéhez.

Elemzők szerint Draghi már kész kormánylistával járul az államfő elé szerdán.

Az államfő azzal indokolta döntését, hogy a parlament feloszlatása és a választások között hatvan napnak kell eltelnie, és 2018-ban a voksolás után öt hónapig tartott az új kormány felállítása.

Elvetette, hogy Giuseppe Conte ügyvivő miniszterelnökként vezesse az országot a választásokig hangoztatva, hogy "korlátozott cselekvésű" kormány helyett súlyos döntésekre felhatalmazott csapatra van szükség az ország előtt álló hónapokban. "A következő időszak sorsdöntő lesz a vírus elleni küzdelemben, amelyet vagy legyőzünk, vagy elsöpör bennünket" - fejtette ki Mattarella.

Kiemelte a vakcinázási program hatékony folytatásának jelentőségét, a vírusmutációk Olaszországban is terjedő veszélye közepette. Emlékeztetett, hogy március végén lejár az elbocsátások tavaly tavasz óta tartó befagyasztása, amely minél gyorsabb szociális védőprogram bevezetését igényli. Áprilisban pedig Rómának be kell nyújtania az Európai Bizottságnak a gazdasági helyreállítási források felhasználási programját.

Az első elemzések a helyzet nagy vesztesének a jogászprofesszorból lett miniszterelnök Giuseppe Contét tartják, valamint az Öt Csillag Mozgalmat (M5S). A párt 2018-ban Contével került kormányra, először a jobboldali Ligával, majd 2019 szeptemberétől a baloldali Demokrata Párttal (PD).

A kormányválságot Matteo Renzi január 13-án robbantotta ki pártja, az Élő Olaszország (IV) minisztereinek visszahívásával. Conte január 26-án mondott le. Először az államfő, majd a képviselőház elnöke, Roberto Fico próbálta egyben tartani a kormánytöbbséget, de minden egyeztetés eredménytelennek bizonyult.

"Renzi egy csapással kiütötte Contét, az M5S-t és a PD-t is" - szóltak a sajtókommentárok. Emlékeztettek, hogy "Supermario" Draghi az EKB volt elnökeként már "Európát is megmentette". Rámutattak, hogy Mario Draghi megbízatása korlátozott idejű lesz. Draghi lehet a következő államfő is, Mattarella utódja 2022-ben, így mandátuma egy évig tarthat. Vélemények szerint Mario Draghit a közvélemény és a politika is megfelelő embernek tartja a gazdasági-pénzügyi talpraállás biztosítására. Pártokon kívüliként kész gazdasági helyreállítási programot ad majd át a következő politikai kormánynak, ráadásul Draghit az EU is támogatja. A felmérések szerint, ha most lennének a választások, a jobbközép könnyűszerrel győzne a kormányválságtól teljesen meggyengült eddigi kormányerők felett.

Matteo Salvini közösségi oldalán reagált az alkotmány első cikkét idézve, amely az ország sorsának döntési jogát a népnek ítéli oda. Giorgia Meloni az Olasz Testvérek (FdI) elnöke hozzátette, "az esetleges alacsony választási részvétel is jobb a választási jog megvonásánál". Meloni következő lépésnek a Conte-kormány felelősségre vonását jelölte meg, mert a kabinet szerinte téves járványpolitikával félmillió vállalkozást döntött csődbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megvan a Fidesz–KDNP hivatalos eredményváró helyszíne
A Fidesz–KDNP szerda este jelentette be, hogy a Bálna Kulturális Központban tartja a vasárnapi választás eredményváróját. Ezzel szemben a Tisza Párt már hétfőn tudatta, hogy a Parlamenttel szemben, a budai rakparton várja a szimpatizánsokat.


A kormánypártok közölték, hogy a Bálna Kulturális Központban tartják a közös eredményvárójukat – írta a HVG. A sajtóinformációk szerint a Bálna honlapján az is megjelent, hogy az épület csütörtöktől vasárnapig zárt körű rendezvény miatt nem látogatható.

A Fidesz immár negyedik alkalommal választotta az épületet az eredményváró helyszínéül, amely 2014 óta ad otthont a párt választási rendezvényeinek.

A Tisza Párt már hétfőn bejelentette, hogy a Parlamenttel szemben, a budai oldalon, központi helyszínként a Batthyány téren és a rakpartokon várják az eredményeket.

A felfokozott hangulat miatt elemzők rekordközeli részvételre számítanak vasárnap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
27 milliárdot szántak idén a csádi misszióra, ami a kormány szerint nem is létezik
Bár a kormányzat tagadja, hogy egyáltalán lenne csádi misszió, a 444 kiderítette, hogy tavaly ősszel még 2026 végéig terveztek vele, és a Honvédelmi Minisztérium úgy számolt, csak ebben az évben 27 milliárd forintot költenek rá.


A Honvédelmi Minisztérium 2025 őszén 2026. december 31-ig meghosszabbította az esetleges csádi katonai misszió mandátumát, és 27 milliárd forintos költségkerettel számolt a 2026-os évre – írta a 444. A lap birtokába került dokumentumok szerint

a keretösszegből négymilliárd forintot személyi jellegű és pénzügyi-dologi kiadásokra, 21,8 milliárdot logisztikára, 1,1 milliárdot pedig nemzetbiztonsági feladatokra szántak.

A tervezetet november végén továbbították jóváhagyásra egy közigazgatási államtitkári értekezletre, de az „aktuális helyzetre való tekintettel” végül nem került a kormány elé.

A csádi katonai szerepvállalás tervét az Országgyűlés még 2023 novemberében támogatta, amely alapján kétszáz magyar katonát telepítettek volna az afrikai országba. Bár az előkészületek zajlottak, 2025 júniusában nemzetközi sajtóhírek szerint a csádi fél felfüggesztette a tárgyalásokat a haderők jogállásáról, októberben pedig a Honvédelmi Minisztérium nyilvános tervei között már nem szerepelt a misszió.

Ehhez képest a belső minisztériumi dokumentumok alapján a tervezés a háttérben még hónapokig folytatódott.

A kormány azonban idén áprilisban már egyértelműen azt  kommunikálta, hogy „csádi misszió nincs, katonák Csádba nem mennek”.

Azután reagáltak így, hogy Pálinkás Szilveszter százados, a honvédség korábbi toborzóarca egy interjúban arról beszélt, hogy a misszió ötlete Orbán Gáspártól, a miniszterelnök fiától származott, aki „isteni sugallatra” kezdett a tervezésbe. Pálinkás szerint a tervben ötven százalékos „harcértékveszteséggel” számoltak.

„Ami azt jelenti, hogy az ő általa vezetett misszióban az ötven százaléka a katonáknak meg fog halni”.

A százados állításaira a kormányoldalról és a katonai vezetésből is érkeztek reakciók. A vezérkari főnök közleményben cáfolta, hogy politikai döntés született volna a műveletről. Orbán Viktor miniszterelnök pedig a még állományban lévő katonáról azt mondta, rá a katonai szabályok vonatkoznak: „Nem lennék a helyében”.

Az ellenzék élesen bírálta a terveket. Magyar Péter szerint a magyar katonák nem Orbán Gáspár kalandregényének statisztái, Fekete-Győr András pedig azzal vádolta a kormányt, hogy vágóhídra küldte volna a katonákat. Pálinkás Szilveszter később arról is beszélt, hogy a honvédelmi miniszter három ajánlatot is tett neki azért, hogy ne nyilatkozzon.

A misszió előkészületeinek részletei továbbra sem nyilvánosak. 

2025 novemberében a bíróság jogerősen kimondta, hogy a külügyminiszter véleményére hivatkozva a kormánynak nem kell kiadnia a misszió előkészítéséhez kötődő szerződéseket.

Képünkön: Orbán Viktor miniszterelnök 2024 szeptemberében fogadta Mahamat Idriss Déby Itno csádi elnököt a Szent György téren.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: Magyar Péter szerint g.ci nagy háború lesz Európában
A külügyminiszter a Patrióta által nyilvánosságra hozott hangfelvételre reagált, amelyen állítólag a Tisza Párt vezetője ezt mondta volt barátnőjének, Vogel Evelinnek. Szijjártó szerint Brüsszel és Kijev egész Európát a háború lángjába akarja borítani.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon reagált a Patrióta csütörtökön közzétett hangfelvételére, amelyen állítólag Magyar Péter és volt barátnője, Vogel Evelin beszélgetnek. A felvételen Vogel azt mondja: „lehet, jobb lenne a világ, ha a humoristák lennének politikusok. Csak színészek ne legyenek, mert akkor háború lesz”. Magyar Péter erre ezt válaszolta: „Így is az lesz, g*ci nagy háború lesz”. 

Szijjártó szerint ez a kijelentés azt a kormányzati álláspontot igazolja, amelyet már évek óta hangoztatnak. Úgy fogalmazott:

„A Tisza Párt elnöke szerint »g*ci nagy háború« lesz Európában. Erről beszélünk évek óta: Brüsszel és Kijev egész Európát a háború lángjába akarja borítani. Nekünk egy feladatunk van: kimaradni a háborúból! Az elmúlt négy évben ez sikerült, mert nap mint nap nemet mondtunk Brüsszelnek és Kijevnek”.

A miniszter a bejegyzését azzal a gondolattal zárta, hogy egyedül a jelenlegi vezetés képes megvédeni az országot a háborútól, mert ehhez „szuverén nemzeti kormányra van szükség”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Csalódtam a tiszásokban” – Gáspár Evelin kiosztotta a Szijjártó fórumán sípoló ellentábor tagjait
A külügyminisztérium sajtóreferense egy Instagram-videóban bírálta a Tisza Párt szimpatizánsait. Az ellentüntetők Szijjártó Péter hajdúböszörményi politikai fórumán jelentek meg.


Sípszóval és bekiabálásokkal zavarta meg egy kisebb csoport Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda délutáni hajdúböszörményi fórumát. Az eseményről Gáspár Evelin, a miniszter stábjának munkatársa számolt be egy Instagram-videóban, amelyben arról beszélt, csalódott a Tisza Párt szimpatizánsaiban.

A sajtóreferens szerint a tiszások online jelenléte nincs arányban azzal, ahányan egy-egy eseményen személyesen is megjelennek.

„Én is tapasztalom, hogy az interneten nagyon nagy a hangjuk, de amikor személyesen kell képviselni a gyűlöletkeltést, akkor fogyatkozik a létszámuk” – fogalmazott a videóban.

Hozzátette, a provokációt a tiszások előre meghirdették a Facebookon, ehhez képest szerinte mindössze 5-6 fő jelent meg.

A beszámoló szerint Szijjártó Péter nyugodtan kezelte az ellentüntetőket.

„Péter intelligensen kezelte őket, és kiemelte, hogy mindenkinek joga van idejönni. Sőt, megdicsérte az ízlésüket is, hiszen a mi rendezvényünkre jöttek el”

– mondta Gáspár.

Becslése szerint a fórumon mintegy 300 Fidesz-szimpatizáns vett részt, és az esemény a „szájkaratézáson” kívül rendben lezajlott.

A videó végén Gáspár Evelin a választások utáni időszakra is utalt: „Fontos megérteni, hogy április 13-án is fel fog kelni a Nap, és nem lehet ilyen gyűlöletkeltésben élni”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk