HÍREK
A Rovatból

A Belváros fideszes polgármestere vett egy lakást az államtól, majd elajándékozta az apjának, így a vagyonnyilatkozatába sem került bele

A politikus szerint a vásárlásra családi beruházásként tekintettek.

Link másolása

Szentgyörgyvölgyi Péter, a Belváros-Lipótváros fideszes polgármestere egy lakást vásárolt az államtól tavaly nyáron. Az I. kerületi ingatlant fél évvel később elajándékozta az apjának. Így nem is került bele a tavalyi évre vonatkozó vagyonnyilatkozatában - írja az RTL.hu. A portál kérdésére a politikus azt közölte, hogy a vásárlásra családi beruházásként tekintettek.

A lakást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő árvereztette el, és Szentgyörgyvölgyi ajánlata volt a legmagasabb. A Fém utcai 49 négyzetméteres ingatlanhoz egy 7 négyzetméteres pincerekesz és egy 15 négyzetméteres kocsitároló is tartozik. A kikiáltási ára 40 millió 700 ezer forint volt, és végül 48 millió 500 ezer forintért kelt el.

Az árat a polgármester részben hitelből fizette ki. A 22 millió forint fedezeteként nem erre a lakásra jegyeztek be jelzálogjogot, ami azt jelzi, hogy a hitel fedezetéül nem a Fém utcai ingatlan szolgál - jegyzi meg a portál.

A lakás december 16-án került az apja nevére, akit szintén Szentgyörgyvölgyi Péternek hívnak. Ő is politizált régebben, a Független Kisgazda Párt frakciójának vezetője volt. Majd a 2002-es választáson a Fidesz-MDF közös listáján szerzett parlamenti mandátumot.

Az RTL.hu megkeresésére a kerületi sajtóosztály azt írta:

"az online árverés adta keretek miatt döntött a család úgy, hogy az ifjabb Szentgyörgyvölgyi Péter licitál, majd ajándékozással rendezték egymás közt a tulajdonviszonyokat. Az ingatlan vásárlására családi befektetésként tekintettek, és megerősítették, hogy a hitel fedezetéül egy másik ingatlan szolgál".

A cikk megemlíti, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter idei vagyonbevallásában 57 millió forintnyi megtakarítást írt be. Pénzkövetelése is volt, és tartozásai 58 millió forintot tettek ki. Az ingatlanvételhez szükséges további 26 millió forintnak nincs látható nyoma a bevallásában, a kerületi sajtóosztály válasza szerint azonban a finanszírozás szintén családilag történik - írák.

A polgármesternek 17 különböző méretű rét, szántó, erdő, vízmosás valamint legelő van a nevén Bakonybélen (külnböző tulajdoni hányaddal), ezek összterülete mintegy 60 hektár. Van még egy 31 négyzetméteres és egy 99 négyzetméteres budapesti lakás fele, valamint az I. kerületben egy 72 négyzetméteres lakás harmada is.

Bruttó jövedelme több százezer forinttal emelkedett egy év alatt, 2021-ben 1,3 millió forintot, a költségtérítése pedig 149 ezerről 195 ezer forintra nőtt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A fideszes képviselők véletlenül megszavazták, hogy 1000 forint legyen az egy napos autópályamatrica
Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e. Nyilván nem.

Link másolása

Az Alfahír számolt be róla, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek figyelmetlensége okán a Jobbik-Konzervatívok egynapos sztrádamatricát sürgető javaslata elfogadásra került a Gazdasági bizottságban kedden.

Mire a honatyák észrevették, hogy mi történt, már késő volt, nem lehetett visszavonni a leadott szavazatot.

A lap szerint a kormánypárti politikusok megpróbálták visszavonni a szavazatukat, de ha egyszer megnyomták a gombot, már nem lehet azt megmásítani.

Két fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf és Varga Gábor nyomott félre, ráadásul mindketten helyettesítettek.

Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter: A kisrendőrök 80-90 százaléka velünk van, azt kérték, toljuk be őket az árokba
Varga Judit exférje arról is beszélt Nyíregyházán, hogy bármerre járnak, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogatja őket. Az országjárás folytatódott.

Link másolása

A TISZA Párt országjárása kedden is folytatódott: Magyar Péter Nyíregyházán járt, ahol többek között beszélt arról is, hogy ha megválasztják, akkor jelentős változások lesznek majd a magyar politikai életben.

Varga Judit exférje először arra kérte a tüntetőket, hogy integessenek Pintér Sándor drónjainak a levegőben, majd így folytatta beszédét:

"Azt tudjuk, hogy a magyar rendőr velünk van! El kell mondanom, hogy bármerre járunk, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogat minket. Jártam a rendőrkapitányságon a Teve utcai székházban, de a jókívánságaikat küldték Pintér Sándornak, és azt üzenték, hogy toljuk be őket az árokba"

- mondta Magyar Péter a beszédében Nyíregyházán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: 2 napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútján
Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára. A közösségi oldalán írt minderről.

Link másolása

A választás előtti országjárását javában tartó Magyar Péter arról írt a Facebookon, hogy szerinte két napja blokkolni kezdték az internetet és a mobilhálózatot az országjáró körútjának állomásain.

"Add tovább! Két napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein. Két nap alatt egyszer tudtunk csak élő közvetítést adni itt a Facebookon. A fényképek Hajdúnánáson készültek civil ruhás rendőrökről (titkosszolgálati munkatársakról?) és a feltételezhetően a blokkoláshoz használt eszközről. Legutoljára Újfehértón ment el a téren mindenkinél az érkezésünkkor minden térerő és a mobilnet, ami a rendezvény végén rögtön helyreállt.

Felszólítjuk Rogán Antalt és Pintér Sándort, hogy állítsák le az orosz és észak-korai módszereket és ne korlátozzák az internet szabadságát és a szabad véleménynyilvánítást! A BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára."

- írta a közösségi oldalán Varga Judit exférje.

Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója vele utazik délutántól és mindent dokumentálnak a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára.

Elég volt, nincs hova hátrálnunk!

- zárta bejegyzését Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Teljesen besötétült a Balaton kedd délután, Fonyódligeten korai sötétség állt be
A Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be. Látványos jelenség volt.

Link másolása

Az Időkép írta meg friss cikkében, hogy kedden a Dunakanyarban és északkeleten mozogtak záporok, zivatarok, de a csapadéktömbök csak nagyon lassan helyeződnek át.

Kedd 6-7 óra magasságában nagyjából a Keszthely-Paks vonalon jár egy intenzívebb csapadéksáv, de a villámtevékenység jelenleg mindenhol alábbhagyott.

Viszont a Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be.

Keszthelyről pedig így nézett ki a sötétedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: