News here

GASZTRO

Nem túl bonyolult, és minden falat meghálája: pásztorpite krumpliban

Egyszerű étel, de mégis mutatós és finom. Tökéletes ebéd, ha vendégeket várunk vagy saját magunknak.

Link másolása

Sosem készítettem még Pásztorpitét ezelőtt. Azt viszont tudtam, hogy nem burgonyában készítik, így mikor megláttam a videót, tudtam, hogy én így fogom elkészíteni! Azért lett két kis formában sült is, mivel több lett a töltelék, mint ami a burgonyákba belefért. Na és a burgonyapüréből is sütöttem szép kis rózsákat. Nekem nem volt itthon Worcester szószom , de ettől függetlenül finom lett.

pasztorpite1

Hozzávalók

burgonyához:

4-5 nagy burgonya

ízlés szerint só

2-3 evőkanál vaj

1-2 dl tej

töltelékhez:

1-2 evőkanál olívaolaj (ha nincs napraforgó olaj is jó)

1 közepes vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

250 g darált hús (sertés vagy marha)

2 evőkanál liszt

2,4 dl húsleves

1,2 dl víz

2 teáskanál Worcester szósz

180 g mexikói zöldségkeverék

ízlés szerint só

ízlés szerint bors

1/2 teáskanál szárított kakukkfű

1/2 teáskanál szárított oregánó

Elkészítés

A burgonyákat nagyon alaposan megmossuk, leszárítjuk, majd 220 fokra előmelegített sütőben héjában 30-45 perc alatt puhára sütjük. Érdemes egy-egy vágást ejteni a burgonyán, nehogy felrobbanjon sütés közben. Amikor megsült, kivesszük, és hagyjuk kicsit hűlni. Amikor már biztonságosan meg tudjuk fogni, akkor elkészítjük a burgonyapürét és kis burgonyatálalókat.

A képen látható módon levágunk a burgonyából egy kis kalapot. Egy villával vagy kiskanállal óvatosan kikaparjuk a burgonya belsejét, de úgy, hogy maradjon a szélén is, különben nem tudjuk megtölteni. A héjat még rajtahagyjuk, fogyasztáskor eldönthetjük, hogy leszedjük vagy elfogyasztjuk. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral és a most még üres burgonyákat elrendezzük rajta.

A püréhez a burgonyát összetörjük, a vajjal jól kikeverjük. Ízesítjük sóval, majd apránként hozzáöntjük a tejet. Krémes állagot kell kapnunk, de vigyázzunk ne legyen folyós. Egy csillagcsöves habzsákba töltjük és félretesszük.

pasztorpite2

pasztorpite3

A vöröshagymát és fokhagymát megpucoljuk, majd kockákra vágjuk. Az olajat egy lábasban felhevítjük, beletesszük a vöröshagymát és 2 perc alatt puhára pároljuk. Hozzáadjuk a fokhagymát, kicsit még pároljuk, majd beletesszük a húst. Kb. 3 percig sütjük, míg szépen kifehéredik. Lehúzzuk a tűzről, rászórjuk a lisztet, összekeverjük, felöntjük a húslevessel és a vízzel. Visszatesszük a tűzre. Beletesszük a zöldségkeveréket, fűszerezzük a Worcester szósszal, sóval, borssal, kakukkfűvel és oregánóval. Addig főzzük, míg szépen besűrűsödik.

Most hogy minden elkészült, összeállítjuk. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A burgonyákba beletöltjük a tölteléket. Ami kimaradt, azt kis szufléformába töltjük. A burgonyapüréből szép kis sapkát nyomunk a töltelék tetejére. Ha marad ki püré, akkor a sütőpapírral kis rózsákat nyomunk.

A tepsit betesszük az előmelegített sütőbe és 20-30 perc alatt megsütjük. Kicsit piruljon meg. A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni, majd még melegen elfogyasztjuk.

Ha tetszett a recept, segítségképpen KATTINTS IDE, nézd meg a fázisfotókat és a videót!

Jó étvágyat!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Újra van 2 Michelin-csillagos étterem Magyarországon! – Ráadásul rögtön kettő, amiből az egyik vidéki
Ezek lettek Magyarország legjobb, Michelin-csillagos éttermei.
Vass Adrienn - szmo.hu
2022. november 03.


Link másolása

Újabb mérföldkőhöz érkezett el ma este a magyar gasztronómia. Idén először egész Magyarországról közölt étteremlistát a MICHELIN GuideNational Selection of Hungary néven.

Tavaly már kaptunk egy önálló kiadványt hazai éttermekről (Michelin Guide Budapest 2021), de akkor csak budapesti éttermek kerülhettek a legjobbak közé. Idén azonban a vidékiek is versenybe szálltak.

Megvan az első kétcsillagos, vidéki Michelin-csillagos étterem

Idén kétcsillagos éttermeknek is örülhetünk, amiből az egyik szintén vidéki:

2 Stars MICHELIN

Platán Gourmet, Pesti István (Tata)

Stand Restaurant, Széll Tamás és Szulló Szabina (Budapest)

Egy Michelin-csillagos éttermek

Nagy meglepetésre az egycsillagos éttermek közé is került vidéki, méghozzá a 42 Restaurant Esztergomból, Barna Ádám vezetésével.

1 Stars MICHELIN

42 Restaurant & Bar - Barna Ádám

Babel - Kaszás Kornél

Borkonyha - Sárközi Ákos

Costes - Koppány Levente

Essência Restaurant - Tiago Sabarigo

Rumour - Rácz Jenő

SALT - Tóth Szilárd

További díjak és díjazottak:

Az ár-érték alapján kitüntetett éttermek közé is került több vidéki étterem:

Bib Gourmand díjasok: Anyukám Mondta, Casa Christa, Kistücsök, Macok, Mór24, Sparhelt

Sommelier Award: Clarisse Restaurant - Langó Tamás

Service Award: Pajta - Kvaszniczáné Marjai Flóra, Kvasznicza Ferenc

Young Chef Award: MÁK Bistro - Mizsei János

Fontos kitüntetésnek számít a Zöld csillag is, amit a fenntarthatóságért küzdő éttermek kaphattak.

Zöld csillagot kapott az Almalomb, a Graefl Major Kétútközben, az ONYX Műhely és a SALT.

Ajánlott éttermek (Tányér):

67 Sigma, 84 Bisztró, A Konyhám Stúdió 365, Alabárdos, Alkimista Kulináris Műhely, Almalomb, Arany Kaviár, Avalon, Clarisse, Costes Downtown, FELIX Kitchen & Bar, füge, Graefl Major Kétútköz, Hoppá! Bistro, Horgonyzó Kisvendéglő,  Hosszú Tányér, IKON, Kővirág, Kreinbacher Birtok, LAMAREDA, Laurel, Lokal47,Mák, Morzsa, Natura Hill, Neked Főztem, Nobu Budapest, Onyx Műhely, Öreg Prés, Pajta, Pasztell,Platán Bisztró, Rézmozsár, Rókusfalvy Fogadó, Rutin, Sauska 48, Spago by Wolfgang Puck, St. Andrea, Stand25 Bisztró, Textúra, Tihanyi Vinarius, Umo, Végállomás Bistro&Wine, Víg Molnár Csárda, Villa Kabala, Zelna Borbár és Vinotéka, Zip’s

Az új csillagok és a rengeteg kitüntetés mellett az egyetlen szomorú hír, hogy a Costes Downtown elvesztette a csillagot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

GASZTRO
Egy megunhatatlan klasszikus: kapros-túrós lepény
Ha csak gyerekkori emlékeitekben él az íze, irány a piac friss kaporért, és álljatok neki!

Link másolása

Anyukám gyakran készítette, de nem maradt rám a recept. Limaránál találtam meg, és most kaporral kevertem a tölteléket. Fenséges lett! Ezúttal kicsit változtattam az összetevőkön, így leírom a folyamatot.

Hozzávalók

Tésztához:

30 dkg finomliszt

1 teáskanál só

1 evőkanál porcukor

10 dkg margarin

1 tojás

2 evőkanál tejföl

1,5 dkg élesztő

Töltelékhez:

90 dkg túró

20 dkg porcukor

csipet só

3 tojás sárgája

2 evőkanál búzadara

4 tojásfehérje

3 evőkanál vágott, friss kapor

A mázhoz:

1 tojás sárgája

1 evőkanál porcukor

3 evőkanál tejföl

Elkészítés

A lisztet, cukrot, sót összekeverjük, és belemorzsoljuk az élesztőt, majd a margarint is. Tojással és tejföllel összegyúrjuk. Letakarjuk, amíg elkészül a töltelék. A sütőt 200 fokra alsó-felső sütésre előmelegítjük.

A töltelék hozzávalóit összekeverjük, a fehérjét előbb jól felverjük habnak.

A tésztát kinyújtjuk, és leterítjük egy nagy gáztepsibe (30x40cm), rákenjük a túrót. Kb. 30 percig sütjük, majd megkenjük a mázzal. Felső sütésre állítjuk, és addig sütjük, amíg hólyagos nem lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Türelmetlen voltam, és különleges rakott krumpli lett belőle – némi csavarral
Próbáltad már úgy a rakott krumplit, hogy nem főzöd hozzá elő az összetevőket? Időt és energiát spórolhatsz vele!
Vass Adrienn - szmo.hu
2022. október 29.


Link másolása

Rakott krumplit készíteni nem ördöngösség, és bár sokan ragaszkodnak az alap recepthez, érdemes néha egy picit megreformálni, és a saját szájízünk szerint készíteni.

Az én verziómat úgy is nevezhetnénk, hogy a "lusták rakott krumplija", hiszen sokkal gyorsabban és egyszerűbben lehet összeállítani, mint az eredeti verziót.

(És ebből adódóan mosogatni is lényegesebben kevesebbet kell majd utána!)

Az ötlet egyfelől türelmetlenségből született. Nem akartam a tojás és krumpli külön főzésével időt vesztegetni. Másfelől meg szerettem volna, ha nem ennyire darabos az egész, és jobban összeérnek benne az ízek.

A krémesebb, szaftosabb hatásért tejszín is kerül bele, és az extra ízt a vöröshagyma adja meg.

Tippek és trükkök

- használjunk jó minőségű, szárazabb kolbászt, és minél vékonyabban szeleteljük, mert nem fogjuk elősütni

- burgonyából érdemesebb a piros héjút vagy a kifli burgonyát választani, mert ezek nem esnek szét úgy, mint például a sárga burgonya

-érdemes beszerezni egy kézi szeletelőt/mandolint, mert ezzel lehet igazán szép, vékony szelet krumplikat vágni

Hozzávalók:

500-600 g krumpli

150 g kolbász

1 nagy vagy 2 kis fej vöröshagyma

1-2 csepp édesítő vagy egy kis cukor

3 db tojás

2 dl tejszín

pirospaprika

bors

tejföl

zsír vagy olaj

Elkészítés:

Szeletlejük fel minél vékonyabbra a kolbászt, a burgonyát és a hagymát.

Egy megfelelő méretű sütőtál aljára tegyünk egy kis zsírt vagy olajat, és kezdjük el rétegezni a három összetevőt. Krumpli, hagyma, kolbász. Legalul és legfelül is egy sor krumpli legyen. A rétegeket óvatosan sózzuk és borsozzuk is.

Tegyük alufóliával lefedve, 40 percre, 200 fokos sütőbe.

Közben keverjünk össze a tojásokat tejszínnel, sóval, borssal, édesítővel és pirospaprikával, és a 40 perc után öntsük rá a keveréket a burgonyánkra. Az egész tetejére jöhet még egy kis tejföl és bors, és alufólia nélkül mehet vissza a sütőbe 180 fokra.

Süssük addig, míg megsül a tejszínes-tojásos rész is, és megpirul picit a teteje.

Mivel nem főtt tojást karikáztunk bele, teljesen más lesz az állaga, és jobban egyben maradnak a szeletek is. Ízében viszont semmi hiányt nem tapasztalunk majd!

Kínálhatunk mellé tejfölt vagy céklát is.

Nektek van valami titkos összetevőtök a rakott krumpliba?


Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Nem kell étterembe menni egy tökéletes marhahúsért – így készíts steaket magadnak
A világ legdrágább és legfinomabb marhahúsa, a wagyu marha is könnyedén elkészíthető otthon.
Vass Adrienn - szmo.hu
2022. november 26.


Link másolása

Top minőségű húsokkal az ember legtöbbször éttermekben találkozik, és talán ez az az élmény, amiről én eddig azt hittem, hogy soha nem is kerülhet be a konyhámba.

Pedig nem kell hozzá sem különleges felszerelés, sem sok hozzávaló. Szinte minden a minőségi hús beszerzésén áll vagy bulik.

Ha pedig a húson nem spórolunk, akkor olyan ételt tehetünk az asztalra, amitől mindenkinek leesik majd az álla. És talán az ünnepek közeledtével ezt a luxust amúgy is jobban megengedjük magunknak.

Tökéletes húsbeszerző hely a HúsSzabóság. Itt abban is tudnak segíteni nekünk, hogy melyik ételhez milyen húst válasszunk, vagy hogy hogyan készítsük el a legkülönlegesebb darabokat.

HúsSzabóság

Noha a HúsSzabóság fiatal vállalkozás, már több mint hét éve szolgálja ki ügyfeleit a legjobb húsokkal. Szépvölgyi úti kisboltként indult, ma már saját üzletekkel, bevásárlóközponti jelenléttel, önálló raktárral rendelkező cég.

A vállalkozás ügyvezetője Szabó Ferenc hentesmester, aki szakmáját családi indíttatásra választotta. Elve, hogy amit csinál, azt a lehető legjobban teszi, ezért döntött úgy, hogy a minőségi szegmensben építi üzletét. A hazai hentesképzés sajnos kihívásokkal küzd, ezért a szakma csínját-bínját munka közben, a vágóhidakon sajátította el a mester, aki szerint az önképzés folyamatosan szükséges. Így lehet csak a teljes, az állattól a takarmányozáson, feldolgozáson, kereskedelmen át az értékesítésig zajló folyamattal tisztában lenni, ami elengedhetetlen a színvonalas szolgáltatás nyújtásához.

Termékeikkel már három üzletben is megtalálhatóak Budán: a Rózsakert- és a Hegyvidék Bevásárlóközpontban, valamint a GOBUDA Mall-ban. Online, pedig a Kifli.hu oldalán.

Ha megvan a megfelelő hús, fordítsunk kiemelt figyelmet az előkészületekre.

Én első körben egy mangalicakarajjal kísérleteztem, ami sütés szempontjából a steakekhez hasonló. Forró serpenyőben, oldalanként 4-5 perc alatt készre is sül.

Konkrétan elfelejtettem sózni és borsozni sütés előtt, és így natúran is isteni íze lett.

Hihetetlen, hogy egy kiváló minőségű hús, mennyi ízt tartalmaz.

A mangalicakaraj mellé remekül illik a lecsós ragu, így azzal és quinoával tálaltam. De egy paprikás, vagy egy gombás szósz is kellőképpen kiegészítheti.

Mellé válasszunk jó minőségű, magyar vörösbort, és így lesz teljes a vacsoraélmény.

Ha pedig ennél is különlegesebb dologra vágynánk, akkor nem marad más, mint a világ legdrágább és legfinomabb marhahúsa: a wagyu marha.

Így süss tökéletes steaket

1 órával a sütés előtt vegyük ki a húst a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen.

Töröljük szárazra papírtörlővel, majd sózzuk és borsozzuk és vékonyan olajozzuk be. Olyan olajat használjunk, ami jól bírja a hőt, tehát semmiképpen se szűz olívaolajat.

Egy tapadásmentes serpenyőt maximum lángon kezdjünk el üresen melegíteni, majd ha már füstöl, tegyük bele a húst.

Amikor bekerült a serpenyőbe a hús, kicsi vegyük lejjebb a hőfokot, de még mindig süssük magas lángon. (Villanytűzhelynél ez mondjuk azt jelenti, hogy 9 helyett 7-es fokozaton süssük.)

Itt brutális sercegés és füstölés veszi majd kezdetét, de ettől nem kell megijedni.

Kapcsoljuk be a légelszívót, és élvezzük a látványt!

Nem mozgassuk, ne szurkáljuk, csak süssük 4-4 percig mindkét oldalát a szeletnek.

Ha tökéletes vastagságú wagyu szeletünk van, akkor nem kell sütőben sem utánsütni, nem kell hozzá vajat sem adni, és fűszereket sem igényel. Meg fogjuk látni a végén, hogy a húsnak önmagában is fantasztikus íze van.

Sütés után tegyük egy tálra, és pihentessük 5 percet, majd tálaljuk és élvezzük.

Ha pedig 4 helyett 5 percig sütjük mindkét oldalát, olyan húst kapunk, ami miatt a legtöbb séf csúnyán nézne ránk, hiszen így már well-done lesz... de mivel a saját konyhánkban vagyunk, senki nem szólhat be érte, ha ezt a jól átsült verziót választjuk.

Nyilván nem bűn tovább ízesíteni, szósszal és körettel tálalni, de egy ennyire prémium minőségű és ízű húsból mindenképpen kóstoljunk önmagában is pár falatot.

Tényleg teljesen más dimenzióba repít!


Link másolása
KÖVESS MINKET: