Karácsonyi ajándékvásárlás: a nagy családi lutri
A listázó
Listákat készít. Nyilvánvalóan. Innen a neve. De bárcsak ilyen egyszerű lenne. Hogy lead egy listát, aztán kész. Mi meg válogathatunk belőle kedvünkre és mindenki boldog. És a meglepetés is megvan, mert pontosan nem tudja, hogy végülis mit fog kapni a felsoroltakból.
Bárcsak ilyen egyszerű lenne! De nem.
A listázó komplett algoritmusokat képez, hogy melyik ajándék melyik ajándékkal passzol a legjobban, mik azok, amelyek teljesen ütik egymást és soha, de soha eszünkbe se jusson az ilyeneket egy alkalomra megvenni. Listáz ünnepnapok szerint, évszakok szerint, korosztály szerint, szín, ár, méret, forma, használhatóság, eltarthatóság, fenntarthatóság stb. szerint. És ezeket kombinálja. Tippeket ad. Tiltólistákat készít.
Majd elvárja, hogy megértsük.
Hol lehet egy ilyen rendszerben a meglepetés? Hát ha sikerül megértenünk a listáit… Néha sikerül. És akkor ő lepődik meg a legjobban. Utánunk.
A művész
A személyes kedvencem. Hogyan kíván egy művész? Hogy kívánna?!
Szavak helyett rajzban mondja el.
De csak azért, mert egyszer nagyon félreértett valamit.
Nevezetesen azt, hogy amikor egy-két évvel ezelőtt a kezembe nyomta az ajándékait tartalmazó aktuális kívánságlistáját és én elkezdtem ingatni a fejemet, majd kigúvasztottam a szememet, először a jobbat, aztán a balt, végül pedig végtelen hahotában törtem ki, azt ő úgy értelmezte, hogy nehézségbe ütközik számomra az írásának elolvasása, ezért aztán úgy döntött: a jövőben inkább megkönnyíti a dolgomat. Így esett, hogy következő alkalomtól kezdve már rajzokkal és ábrákkal bombázott. (Az persze eszébe sem jutott, hogy a reakcióm a lista tartalmának, illetve hosszának szólt, valamint annak, hogy elképzeltem magam, amint kétszeres porckorongsérvvel a hátamban kirabolok egy pénzszállítót Férjjel a nyomomban, hogy megvalósítsuk a vágyait… és hogy semmi köze nem volt az amúgy tényleg olvashatatlan írásképéhez.)
Na azóta ingatom a fejemet csak igazán. Meg gúvasztom a szememet. A jobbat is, meg a balt is.
Mert az orvosokat is megszégyenítő kesze-kusza írását még csak-csak meg tudtam fejteni, de a rajzai… Csodásak, színesek, tele vannak élettel. És titkokkal. Amelyek azok is maradnak.
Előttem legalábbis biztosan. Viszont a pszichológusok többsége nagy valószínűséggel odaadná mindenét, csak hogy megkaparintsa ezeket a műveket, mert a pácienseik fantáziavilágát úgy megmozgatnák, ahogy tizenöt Rorschach-teszt egyszerre sem.
Az enyémet is megmozgatják. Rendesen. Amikor egy piros pacába megpróbálok beleképzelni egy ajándékot. Így viszont tutira biztosított a meglepetés. És hát ez lenne a cél, nem?
Az összegző
Ő az, aki nagyon céltudatosan és célzottan folyamatosan listázza a kívánságait képekkel megtámogatva.
De tulajdonképpen neki mindegy is, hogy mit kap, mert mindennek nagyon örül és ha mégsem, akkor meg elboltolja a társaival
és amilyen ravaszul csinálja, még a végén keres is rajta, amiből aztán megveszi azokat az ajándékokat, amit az Angyal, a Mikulás vagy minden más esetben mi képesek voltunk lehagyni a listájáról.
És akkor a végére jöjjön a nem-meglepetés. Ajándékozni jó. Még akkor is, ha néha nem lehet pontosan tudni, hogy ki kit is lepett meg jobban?!
