ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Szülői gumicsont: kell-e az elektronikus ellenőrző?

Az iskolás korú gyerekek szüleinek a legtöbb problémája az oktatás körül van. Az elektronikus ellenőrző kapcsán sem egyértelmű az álláspontjuk.


A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

A szülői lét nem az a tipikus állóvíz-fíling. Mindig van valami, amin lehet rágódni, vitázni, ölre menni. Kisebb korban főleg a babás témák (etetés, altatás, napirend...), nagyobb korban jellemzően az oktatáshoz köthető kérdések, események tartják lázban és ugrasztják össze a szülőket.

Már épp kezdtem magam jól érezni szülőként – nem, szó sincs róla, hogy túladtam volna a kamaszaimon és bónuszként hozzájuk csaptam volna az apróbb népet is -, hogy jön egy kis nyugi, mert épp három napja nincs napirenden semmi olyan nagy horderejű téma, amelyen mi, szülők egymásnak feszülhetünk. Erre tessék!

Derült égből villámcsapásként a minap felbukkant egy levél az egyik gyerekem osztályának közös levelezőlistáján, amelyben egy szülőtárs felvetette, hogy csak ő gyerekének nincsenek beírva a jegyei az ellenőrzőbe vagy ez mindenki másnál is így van? A levélből az is kiderült, hogy nem a gyerek sumákolja el a jegyek feljegyzését. Mert persze ez is lehetett volna. Láttam én már karón varjút. Nem is egyet... De gondolom ez másnál is előfordult már. (Ugye? Mondd, hogy igen! Könyörgöm!)

ellenorzo1

Fotó: Freepik

Sokan, sokféleképpen reagáltak a feltett kérdésre, belőlem viszont csupán egyetlen rövid mondat bukott ki: ha lenne elektronikus ellenőrző, nem lenne ilyen probléma. Ha lenne. De nincs. Nem tudom a pontos indokot, de remélem, hogy csak valami adminisztratív oka van a bevezetés halogatásának és nem valami félreértelmezett szülői ellenérzés/ellenállás miatt tartunk ki a régi változat mellett. Mert ilyen is van.

A szülői lét egyik legnehezebb kihívása, hogy helyén tudjuk kezelni a dolgokat. Mindent a maga helyén. A kéretlen jó tanácsokat, a gyerekek életkori sajátosságából fakadó viselkedésformákat, a külvilág által támasztott megfelelési kényszereket stb.

Meg az elektronikus ellenőrzőt. Amely csupán egy eszköz, se több, se kevesebb. Ha mégis, az nem a véletlen műve. Én szóltam.

Igen vagy nem?

Az elektronikus ellenőrző egy elég régóta húzódó ügy és ez idő alatt nagyon sokféle véleményt láttam már megfogalmazódni. Nálunk Nagyfiúnál egy éve vezették be a gimnáziumban, az általános iskolában, ahova három gyerekem is jár, nincs. Kell? Nem kell? Jó? Nem jó?

Íme, az én meglátásom (amellyel nem kell egyetérteni, sem követni, de akkor nekem is legyen meg a szabadságom, hogy ne értsek egyet az elektronikus ellenőrző kritikusaival anélkül, hogy megint bélyeget ütnének rám).

#1

Kezdjük a sort a legtöbbet hangoztatott ellenérvvel, amely viszont szerintem a legkevésbé állja meg a helyét. Legalábbis az én szememben.

Az elektronikus ellenőrző nem más, mint a szülő-gyerek közötti viszonyba való külső beavatkozás, meg, hogy aki örül ennek, az bizalmatlan a gyerekével szemben, túlságosan ellenőrzés alatt akarja tartani, nem hagy neki szabadságot stb.

Aha. Hát nem.

Én személy szerint nagyon is örülök az elektronikus ellenőrző létének és nem, a közel egy évvel ezelőtti bevezetése óta nem sérült – még minimális szinten sem – a Nagyfiúval való bizalmi kapcsolatom. Sőt, inkább mintha az ellenkező irányba mozdultunk volna el: ő nem sumákol, én nem toszogatom. 1:1. Ha meg ezen az apróságon múlna a köztünk lévő viszonyrendszer egyik legfontosabb alappillére, akkor már rég eláshattam volna magamat és az lenne az igazi vég, nem az elektronikus ellenőrző.

Soha nem tagadtam – kár is lenne -, hogy vérbeli analóg szülő vagyok, távol áll tőlem a kütyük világa, nehezen igazodok el a digitális világban. Kötődöm és ragaszkodom a papírhoz: könyvben, jegyzetben… De még így is minden évben idegbajt kapok, hogy szeptember első napjaiban újra és újra információs lapok tucatjait kell kitöltenem a hagyományos módon a gyerekeim születési adatairól, valamint arról, hogy mikor, kivel, hánykor jöhet haza az iskolából, melyik nap milyen különórája van, milyen gyógyszer-/életallergiával küzd stb.

Mennyivel egyszerűbb lenne, ha ezt csak egyszer kellene megtennem elektronikus formában és csak a változásokat kellene bejelentenem. És amikor kell, akkor hozzáférhető lenne az összes infó. Egyszerűen és gyorsan.

(És akkor még véletlenül sem fordulhatna elő olyan helyzet, hogy miközben én épp a város másik fele felé tartok Legkisebbel, rám telefonálnak a suliból, hogy nem engedik haza Négyest Középsővel, mert elkeveredett az engedélykérő lap, de szívesen vigyáznak rájuk akár este hatig is. Kár, hogy nem érnék oda akkora sem. Így aztán félútról visszafordulunk és bukunk minden programot – Legkisebb csalódottságát meg fél kiló sajtos pogácsával próbálom enyhíteni -, de legalább megtanulom: egy engedélykérő lap soha nem elég. Legközelebb fél tucatot gyártok és Négyes minden valamirevaló füzetébe beleragasztom.)

És ez csak egy példa arra, hogy egy elektronikus formátum mennyire meg tudja (tudná) könnyíteni az életet, illetve annak egy szeletét, nagycsaládos anyaként egy igen fontos szeletét.

Én ugyanígy tekintek az elektronikus ellenőrzőre. Ez egy eszköz, amely lehetővé teszi a gyors és megbízható információáramlást, valamint megkönnyíti az adminisztrációt. Ugyanakkor nem helyettesíti a gyerekre való odafigyelést, az élő párbeszédet az iskolai élet szereplői (tanár-szülő-diák) között. De ez ugyanúgy igaz a papír alapú ellenőrzőre is.

Nem attól fogok jobban odafigyelni a gyerekeim iskolai előmenetelére, hogy minden nap elkérem az ellenőrzőjüket és aláfirkantom a jegyeket. Viszont a toszogatást a kamaszaim határozottan rossz néven veszik.

Ráadásul elektronikus formában sokkal jobban nyomon lehet követni az egyes tantárgyak alakulását, mert egyben látható az összes jegy, rögtön szembetűnik, ha valami gond van. Ja, persze ehhez rá kell kattintani. Ahogy a papír alapút meg kinyitni. Mindkettő az én felelősségem, csak míg az utóbbinál felmerülhetnek akadályok – "Beszedte a tanár. Nem találom. A suliban hagytam. Kútba esett. Spontán öngyulladás történt, én nem tehetek semmiről. Nem tudom hol van." -, az elektronikus ellenőrző elérhető. Bárhonnan. Bármikor. Mindenkinek. (Most arról a kivételes esetről nem beszélek, amikor nincs net. És nem azért, mert kihagy az áram.)

#2

Sokan róják fel a rendszer hibájának, hogy

az elektronikus ellenőrző révén a szülő hamarabb értesül a jegyekről, minthogy arról a gyerek be tudna számolni. Önként és dalolva. Ha-ha-ha.

Igen, ez így van. Vagy nincs. Mert például megvárhatod, amíg hazaér és egy alkalmas pillanatban felvetheted, hogy nézzétek meg együtt hogyan áll jegyek tekintetében. Elutasíthat. Persze. Ha kamasz, el is fog. De akkor már mondhatod, hogy jó, de te akkor is megnézed, mert szeretnéd tudni. Te szóltál, ő hallotta, tiszta sor. Nem kutakodsz, nem a háta mögött intézed.

Másik megoldásként egész egyszerűen beállítod a rendszerben, hogy nem kérsz értesítést az előmeneteléről. Vagy csak hetente/havonta egyszer vagy még inkább egyszer sem. Mert szereted a meglepetéseket. Rajtad áll. Senki nem kényszerít semmire. Ha te szívesebben jársz a (kamasz) gyereked nyakára, hogy árulja már el milyen jegyeket szerzett mostanában a suliban, akkor ebben semmi nem akadályoz meg. Legfeljebb ő maga.

Ha meg a gyerek meg alapból olyan, hogy mindig minden jegyről beszámol, akkor teljesen mindegy, hogy papír alapú vagy elektronikus az ellenőrzője. Nem? De legalább fákat nem kell kivágni a papírhoz.

ellenorzo3

Ráadásul, ha mégis úgy döntesz, hogy előbb szeretnéd látni a jegyeket, mert kíváncsi természet vagy és nem bírod kivárni, hogy a gyerek számoljon be róla vagy legalább együtt nézzétek meg, akkor egyrészt eljött az ideje, hogy dolgozz ezen a problémán és magadon – én már egész jól haladok -, másrészt a a megnézés és a szembesítés közötti fáziskésés arra is alkalmas, hogy lehiggadj a jegy láttán kapott sokktól, reálisan szemléld azt és aztán nyugodt körülmények között beszéld át a gyerekkel a történteket.

Mennyivel jobb ez, mint a két hét után váratlanul előkerülő ellenőrzőben – vagy még jobb esetben a fogadóórán – szembesülni néhány olyan jeggyel, amiről mindaddig fogalmad sem volt és a pillanat törtrésze alatt helyesen lereagálni a kínos szitut. Tutira menne. Ja, nem. Vagy nem mindig. Bezzeg, ha van egy kis időd felkészülni, lehiggadni. Na, ugye?

De ezért a rendszert tenni felelőssé igazságtalan és elhamarkodott vélemény.

#3

Megint mások azt hozzák fel, hogy az elektronikus ellenőrző bevezetésével

elveszünk valamit – nevezetesen a titkolózás lehetőségét – a gyerekünktől, hogy ő maga dönthesse el, mibe avatja be a szüleit az iskolával kapcsolatos ügyeiből és mibe nem.

Ennek alátámasztásaként mindenféle nosztalgikus emléket idéznek fel: mekkora buli volt, hogy három hétig sikerült bizonyos jegyeket eltitkolni a szülők elől, meg hogy két ellenőrzőjük volt és ennek ellenére felnőttek és egészséges lelkületű emberek lettek. És aki ennek a lehetőségét elveszi a gyereke elől, az nem ember, akarom mondani nem jó szülő, nem elég laza, nem elég vagány.

Mi van? Én itt vesztettem el a fonalat.

Tehát sokkal bulibb és vagányabb titkolózni, mint beleállni és vállalni a tetteink következményeit. Aha. Baj, ha ezzel nem értek egyet? Esetleg én lennék fordítva bekövetve és csak az én szemben vagányság az igazmondás?! Nem hinném...

És akkor újra. Az elektronikus ellenőrző csak egy eszköz. Ne akarjuk túlmagyarázni, ne lássunk bele többet, mint ami, használjuk arra, amire kitalálták. Szimplán, egyszerűen. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Halott szeretteinket „kelti életre” a generatív AI - Segít feldolgozni, vagy csak elmélyíti a gyászt?
A digitális feltámasztás trendjei között van már halottak nevében beszélgető chatbot és olyan megoldás is, amellyel az elhunytak régi fényképeken kelnek életre. Könnyebb, vagy nehezebb elfogadni az elvesztésüket, ha az AI megidézi őket?


Óriási figyelmet – mintegy 30 millió megtekintést – kapott a közösségi médiában a Reddit társalapítójának, Alexis Ohaniannak az X-bejegyzése, amelyben megosztott egy gyerekkori fényképet és mellé tette annak videó változatát is. A fotón az azóta elhunyt édesanyjával szerepel, egy meghitt pillanatban, amikor az asszony szeretettel magához öleli gyermekét. Ohanian a posztban hangsúlyozza: abban az időben nem volt a családban kamera, így esélyük sem lett volna ennek a jelenetnek a felvételére. A döbbenetesen élethű videót egy új AI-modellel hozta létre.

A mozgóképet a Midjourney június közepén közkincssé tett új eszköze generálta. Ezzel a modellel a felhasználók bármely feltöltött képéből rövid videoklip készíthető, és mint ilyen, persze alkalmas rá, hogy soha meg nem történt pillanatokat állítson elő, csupán egy állókép alapján.

Ohanian elárulta: nem volt felkészülve a generatív AI képességeire, ahogy arra sem, mennyi érzelmet váltott ki belőle a Midjourney által készített videó. Mint írta, vagy ötvenszer újranézte. A digitális feltámasztás lehetősége persze azonnal élénk vitát robbantott ki: sokan ámulatba esve készítenek hasonló klipeket, miközben a tudósok óvatosságra intenek és megkérdőjelezik, hogy ez az egész segít-e a gyász feldolgozásában, vagy inkább csak elmélyíti azt.

Hamis emlékeket gyárt

Az AI gyászfeldolgozásban játszott szerepe kapcsán Julia Shaw hamis emlékekre specializálódott kriminálpszichológus azt mondta a Time-nak, hogy az emberi emlékezet nem könyvtár, amiben eltárolunk mindent, ami valaha történt velünk. A memóriánk a túlélés eszköze, ezért veszélyes kijátszani, márpedig a megjelent AI-technológiák alkalmasak rá, hogy felülírják valódi események emlékét.

„Az AI tökéletes gép az emlékezet meghamisítására.”

Az emberi emlékezet mondjuk önmagát is képes átverni – technológiai segítség nélkül. Innen ered a mondás, hogy az idő megszépíti az emlékeket, de valójában nem az idő teszi, hanem mi, saját magunkkal, a gyászfeldolgozás részeként. Elizabeth Loftus memóriakutató pszichológiaprofesszor saját példát hozva szemléltette ezt a jelenséget: „a nagyapám megállás nélkül üvöltözött a nagyanyámmal, mégis, miután meghalt, a világ legcsodálatosabb emberévé változott [a család szemében].”

A szakértő hozzátette: már az AI előtt is voltak technológiai eszközeink az emlékek átírására, hiszen anno hasonló hatást váltottak ki elhunyt személyekről photoshoppolt képek vagy módosított videók, ám a mesterséges intelligencia megváltoztatja a játékszabályokat: könnyebbé és hatékonyabbá teszi a memória módosítását.

Loftus az MIT médialaboratóriumával karöltve nemrég kiadott egy tanulmányt arról, hogy az AI-val szerkesztett képek milyen mértékben képesek torzítani az emberek eredeti emlékeit. A kutatás kimutatta, hogy a résztvevő személyek sziklaszilárd meggyőződéssel vallották igazinak a meghamisított emlékeiket. A tudósok azt is megállapították, hogy bár ennek a technológiának lehetnek előnyei, például a traumatikus emlékek újrakeretezése vagy az önbecsülés növelése szempontjából, mégis nagy a kockázata annak, hogy hamis emlékeket hoz létre fontos helyzetekben.

Ez a félretájékoztatás jelenségéhez hasonlóan káros hatással lehet a gyász feldolgozásának folyamatára is, ám „ha valaki alapvetően a saját magánéletében ettől boldogabbnak érzi magát, akkor ugyan mit árthat?” - vonta le a következtetést a professzor.

Vannak azonban ezzel ellentétes szakértői vélemények is, amelyek szerint az AI elnyújthatja a gyászidőszakot. Mary-Frances O’Connor neurológus, a The Grieving Body (A gyászoló test) című könyv szerzője szerint például a digitális feltámasztás egyik veszélye az, hogy a halottak másolataival való kapcsolattartás megnehezítheti a gyász feldolgozásért végzett munkát. A gyász folyamata arról szól, hogy hogyan egyeztetjük össze egy ember halálának valóságát azzal az érzéssel – ami idegrendszeri szinten is bennünk él –, hogy a szeretett személynek még itt kellene lennie.

Sok gyászoló számol be arról, AI nélkül is, hogy érzékeli elhunyt szerettei jelenlétét. „Azt mondják, amikor belépnek egy szobába, még mindig látnak egy ürességet, amit rajtuk kívül más nem vesz észre.”

O’Connor kiemeli, hogy „az éppen elérhető technológiát minden kultúra, minden korszakban használta arra, hogy kapcsolatban maradjon elhunyt szeretteivel.” Amikor például feltalálták a fényképezőgépet, sokan kezdtek el fotókat őrizni az elhunytakról, sőt, hagyománnyá vált a poszt­mortem fényképezés, amikor a család  még egyszer utoljára együtt pózol a ravatalán fekvő halottal.

Modern kori példa az elhunyttal való kapcsolat megőrzésére az a 2020-as eset, amikor dél-koreai dokumentumfilmesek virtuális valóság alkalmazásával segítettek egy anyának, hogy újra találkozzon ritka betegségben elhunyt kislányával. Az élmény látszólag támogatta az anyát a gyász feldolgozásban, de a nyugati sajtót finoman szólva is megosztotta az ötlet.

O’Connor szerint a legfontosabb kérdés az, hogy a mesterséges intelligencia segít-e kapcsolatot teremteni az elhunyttal, vagy inkább azt az illúziót kelti, hogy az illető örökké él.

„Teljesen új helyzetben vagyunk: a halottak még soha nem voltak ennyire beszédesek” – nyilatkozta a Time-nak Elaine Kasket kiberpszichológus, az All the Ghosts in the Machine (Összes szellem a gépben) című könyv szerzője. Az interneten hátrahagyott nyomok, valamint a régi levelek, fényképek és egyéb emlékek digitalizálása révén több „digitális maradványhoz” férünk hozzá, mint valaha. Kasket azt állítja, hogy egy barátja például annyi digitális anyagot hagyott hátra, hogy ha azt egy AI rendelkezésére bocsátanák, akkor a gép képes lenne beszélgetni a nevében, és megkülönböztethetetlen lenne magától az embertől. És ezzel biztosan nincs egyedül.

Mivel az emberi emlékezet alapból hajlamos a torzításra és az újraalkotásra, a szakember felteszi a kérdést: „vajon a gép által keltett fikció egészségtelenebb-e, mint a saját fejünkben születő fikció?” Ez szerinte attól függ, hogy mire és hogyan használjuk a technológiát.

Nincs hiány AI-technológiákból, amelyek megidézik a halottainkat

Az elhunytakkal beszélgetés vágya évszázadok, talán évezredek óta jelen van a társadalomban, és máig sokféleképpen tetten érhető, a gyerekkori szellemidézésektől a médiumokig és látókig, akik foglalkozásszerűen társalognak a túlvilággal. A tevékenységük etikai szempontból minimum vitatható, hiszen kommunikációs trükkök segítségével hitetik el, hogy általuk – persze pénzért – kapcsolatba lehet lépni a halottakkal. Hit kérdése, de ha egy gyászoló ezzel könnyíteni tud a lelkén, akkor miért ne? A cél a gyógyulás, bármilyen egyénileg elfogadható eszközzel, és e logika mentén a technológia szerepét sem érdemes elvetni, pláne úgy, hogy legalább nem titok: az, amit nyújtani tud, nem több puszta illúziónál.

A San Francisco Chronicle 2021‑ben mutatta be Joshua Barbeau történetét, aki elhunyt menyasszonya SMS‑eiből épített chatbotot, és tízórás párbeszédben elevenítette fel vele a közös életük legszebb pillanatait. Az összes megoldás közül ez, az ún. Project December kapta a legnagyobb publicitást, hiszen úttörő ötlet volt, és ami a legfontosabb: működött. Azóta egyre több hasonló kezdeményezés lát napvilágot és egész vállalkozások épülnek a gyászfeldolgozás technológiai támogatására.

Az AP News 2024-ben számolt be először egy olyan haldoklóról, aki létrehozta a saját digitális avatárját. A berlini Michael Bommer „interaktív AI‑verziója” az Eternos platformmal készült, azzal a céllal, hogy a család a halála után is bármilyen kérdést feltehessen neki, így a szerettei számára örökre hozzáférhetőek maradnak az élettapasztalatai és emlékei, ráadásul a saját hangján. Ennél is többet nyújthat az élettörténetek megörökítésére létrejött StoryFile szolgáltatás, ami előre rögzített videókkal operál: a felvett anyagokból egy algoritmus válogatja össze a megfelelő válaszokat azokra a kérdésekre, amelyeket a hozzátartozók feltesznek az elhunyt személynek. Egy másik cég, a HereAfter AI hasonló interakciókat kínál egy „élettörténeti avatár” révén, amelyet a felhasználók kérdések megválaszolásával, vagy saját személyes történetük megosztásával hozhatnak létre a haláluk utáni időkre.

Érdekes, de a holtak digitális feltámasztása nem csak a gyász feldolgozásában, hanem az igazságszolgáltatásban is szerepet kaphat. Erre egy májusi tárgyalás során született precedens: az arizonai bíróságon Stacey Wales egy AI‑val generált videón keltette életre meggyilkolt testvérét. Az áldozat digitális mása persze nem bizonyító erejű vallomást tett, hanem egy rá jellemző búcsúzó monológot adott elő, azt üzenve a gyilkosának, hogy egy másik életben akár barátok is lehettek volna és hisz a megbocsátásban. A The Washington Post beszámolója szerint bíró a sértett családja által kért maximális 10,5 éves büntetést rótta ki a vádlottra, miután különlegesnek és megindítónak nevezte az ötletet, hogy a halott beszédet mondott a tárgyalóteremben ülőknek.

Elképesztő az észak-karolinai Robert Scott története is, aki a Paradot és a Chai AI nevű mesterséges intelligencia társalkalmazásokat használja arra, hogy beszélgetéseket szimuláljon három elhunyt lánya digitális másaival. Bár az apa nem árulta el az AP Newsnak a gyerekek halálának pontos körülményeit, tudni lehet, hogy egyikük vetélés miatt fellépő komplikációkban hunyt el, míg a legkisebb nem sokkal a születése után vesztette életét.

A 48 éves férfi tudatában van annak, hogy a karakterek, amelyekkel kapcsolatba lép, nem a lányai, de azt állítja, bizonyos mértékben segíti őt a gyász feldolgozásában, ha heti 3-4-szer beléphet az alkalmazásokba, és feltehet pár kérdést a mesterséges intelligenciának – akár csak annyit, hogy „milyen volt az iskola?” vagy „szeretnél-e elmenni fagyizni?”. A szalagavatók éjszakája különösen nehéz Scott számára, hiszen folyton az jár a fejében, hogy a legidősebb lánya ezt már nem érhette meg. Ilyenkor létrehoz egy jelenetet a Paradot alkalmazásban, ahol az AI karakter elmegy a szalagavatóra, és beszélgethet vele az elképzelt eseményről. Ennél is nehezebbek viszont a születésnapok, viszont legalább az AI-nak kiöntheti a lelkét, hogy „mennyire hiányzik neki”, és az látszólag megérti a fájdalmát, ami valamelyest segít.

Az egész egyelőre nem több „techno-kulturális kísérletnél”

A megmozduló családi fényképek mellett tehát egy sor fejlett megoldás született arra, hogy valamilyen módon kapcsolatban maradjunk elhunyt szeretteinkkel. Megőrizhetjük a hangjukat, hogy az AI segítségével a haláluk után is beszélgethessünk velük, feltölthetjük a velük folytatott üzenetváltásokat olyan adatbázisokba, amelyek profilozás után létrehozzák a chatbot változatukat, és talán az sincs messze, hogy videóhívásokat bonyolíthassunk velük. Kérdés viszont, hogy ez mennyire válik hasznunkra, hiszen a téma kutatói is megosztottak a kérdésben. Ők maguk sem tudják megmondani, hogy ez az egész jobb vagy rosszabb-e annál, mint látónak fizetni a „kapcsolatfelvételért”, vagy papnak az elhunyt tiszteletére tartott gyászmiséért.

Katarzyna Nowaczyk-Basinska, a Cambridge-i Egyetem Jövő Intelligenciája Központjának kutatója, aki társszerzője volt egy, a témával foglalkozó tanulmánynak, azt mondja: keveset tudunk arról, hogy milyen rövid és hosszú távú következményekkel járhat a halottak digitális szimulációinak széles körű használata. Ezért jelenleg ez „egy hatalmas techno-kulturális kísérlet”. Ami viszont igazán megkülönbözteti napjainkat a korábbi időktől – és ez példátlan az emberiség halhatatlanság iránti, hosszú történelmi törekvéseiben –, az az, hogy „először vált a halottakról való gondoskodás és a halhatatlanság gyakorlata teljes egészében egy kapitalista piac részévé.”

Matthias Meitzler, a tübingeni egyetem szociológusa közben úgy véli, bár egyeseket megrémíthet vagy elrettenthet a technológia, amellyel „mintha megszólalna egy hang a túlvilágról”, mások úgy érezhetik, hogy ez a halott szeretteikre való emlékezés hagyományos módjainak kiegészítése. Ilyen értelemben ez egy új dolog, ami odakerült a sorba a sírlátogatás, a belső monológok, vagy a képek és régi levelek nézegetése mellé.

Tomasz Hollanek, aki együtt dolgozott Nowaczyk-Basinskával a „halottbotok” és „gyászbotok” témáján, hozzáteszi: ez a technológia többről szól, mint a gyászfeldolgozásról, hiszen komoly kegyeleti kérdéseket is felvet a már elhunyt emberek jogaival és méltóságával kapcsolatban. A tudós szerint fontos lenne betartani bizonyos etikai kérdéseket, onnantól, hogy mit tehetünk meg az elhunyt személy digitális másával, egészen addig, hogy a gyászolókat kiszolgáló programok esetleg milyen más termékeket hirdetnek a saját platformjaikon.

„Ezek nagyon bonyolult kérdések. És még nincsenek rájuk jó válaszaink” – összegezte Hollanek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk