HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter szerint Bohár Dánielék több száz mozijegyet vettek, hogy lejárató fotókat készítsenek a róla szóló film vetítésén

Azt állítja, hogy a kormánypárti Megafon olyan képeket akart csinálni, amelyen szemmel láthatóan kevesen ülnek a moziteremben a Tavaszi szél című film premierjén. Magyar úgy gondolja, hogy Bohár Dánielék ezzel épp a film rekordnézettségét támogatják.


Magyar Péter a Facebookon írt arról, hogy szerinte a kormánypárti influenszer, Bohár Dániel és csapata szándékosan próbálja meg lejáratni a róla szóló, Tavaszi Szél című dokumentumfilmet. A Tisza Párt elnöke szerint a Megafon és Bohár Dániel ezzel épp a film rekordnézettségét támogatja. Mint írja, egy „egész hadműveletet raktak össze a még 31 napig velünk lévő propagandisták”.

Magyar azt állítja, hogy a kormánypárti szereplők három budapesti moziban délelőtti vetítésekre foglaltak le teljes termeket.„(A mi pénzünkön megvettek több száz mozijegyet), majd persze csak az a 30-40 ember ült be a vetítésre, aki ténylegesen meg is akarta nézni a filmet. Erre azért volt szüksége Boháréknak, hogy tudjanak készíteni néhány fotót, amin kevés ember látszódik a mozitermekben”

– írja a posztban.

A politikus szerint a szervezők nem számoltak azzal a következménnyel, hogy a rengeteg megvásárolt jegy miatt a mozik újabb termeket fognak megnyitni, és még több vetítés lesz.

Magyar Péter a bejegyzésében azt is megemlíti, hogy szakértők szerint a film „valódi repülőrajttal indult”, és sok helyen teltházakkal fut, ami szerinte egy dokumentumfilmnél teljesen szokatlan. Posztját azzal zárja, hogy arra kéri a nézőket, értékeljék a filmet a hivatalos oldalakon. A bejegyzés a „Tavaszi szél Tiszát áraszt” mondattal végződik.

A Magyar Péterről szóló, Tavaszi szél – az ébredés című dokumentumfilm országos premierje március 12-én van. A filmet Topolánszky Tamás Yvan rendezte, producere Sümeghy Claudia, akik hangsúlyozták, hogy az alkotás állami és szponzori pénz nélkül, saját forrásból készült.

Az előfoglalási számok az alkotók szerint kifejezetten erősek voltak a premier előtt.

Bohár Dániel, vagy gyakrabban Bohár Dani a Megafon nevű, 2020 óta működő kormánypárti digitális kommunikációs szervezet egyik legismertebb arca. A szervezet jelentős, többmilliárdos éves bevételekről számolt be, miközben működésének átláthatósága rendszeresen viták tárgya. Bohárt korábban több esetben is érte kritika manipulatív vagy félrevezető tartalmak készítése miatt, például egy délelőtti fotó félreértelmezett használata vagy egy interjú meghamisítása kapcsán.

A Magyar Péterről szóló dokumentumfilmet egyébként mi is megnéztük, itt olvashatjátok a kritikánkat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szíjj László cége is megszólalt Magyar Péter vagyonvizsgálati terveiről
A befolyásos milliárdos érdekeltsége, a Duna Csoport a Forbesnak reagált az új kormány korrupcióellenes terveire. A cégcsoport jelezte, hogy készen áll minden vizsgálatnak alávetni magát, és fontosnak tartja az átlátható együttműködést.
M.M. / Fotó: RTL - szmo.hu
2026. április 18.



Miközben az új kormány az első nagy korrupcióellenes lépéseire készül, a Forbes-listás milliárdosok közül újabb szereplők is megszólaltak.

A közpénzes megrendelésekből megerősödött Duna Csoport stagnálást jelez az építőiparban, de EU-s pénzekre támaszkodó új beruházási hullámot vár – és kész alávetni magát minden vizsgálatnak.

Szíjj László érdekeltsége a Forbes.hu-nak küldött válaszában az elmúlt bő másfél évtizedre történelmi léptékű infrastruktúra-fejlesztési időszakként tekint.

„Vállalatcsoportunk számára különösen fontos és egyben megtisztelő volt, hogy ezekben a minden magyar érdekét szolgáló fejlesztésekben magyar vállalatként aktív szerepet vállalhattunk”

– fogalmaztak.

Jelenleg azonban a tervezett beruházások átütemezése, a költségvetési korlátok és a magas alapanyagköltségek miatt már lassulást tapasztalnak a szektorban. Ezt az időszakot hatékonyságnövelésre, digitalizációra és kutatás-fejlesztésre szánják. A kiutat az uniós forrásokban látják.

„A következő, rövid átmeneti időszak stagnálását követően a közlekedésfejlesztésre fordítható EU-s források elérhetőségének függvényében egy intenzívebb, állami, önkormányzati megrendelések által vezérelt beruházási időszakra számítunk.”

Magyar Péter leendő miniszterelnök korábban megerősítette, hogy létrehozzák a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, amely utólagosan kivizsgálja majd az összes tízmilliárd forint feletti közbeszerzés jogi hátterét.

A Duna csoport erre diplomatikusan reagált, hangsúlyozva, hogy fontosnak tartják az átlátható és korrekt együttműködést a magyar állammal.

Miután Magyar Péter bejelentette a vagyonosodási vizsgálatokat, a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Group is hasonló közleményt adott ki, jelezve, hogy a jövőben is együttműködnek a hatóságokkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kiesett a parlamentből Rogán Antal titkosszolgálatokért felelős államtitkára, aki az ukrán pénzszállító elleni akciót felügyelte a Vsquare szerint
Farkas Örs a győzteskompenzációval a Tisza Pártnak juttatott plusz listás mandátum miatt nem lesz országgyűlési képviselő. A politikust így nem illeti meg a mentelmi jog, miközben neve a kampány egyik legsúlyosabb botrányában merült fel.


A Tisza Párt a győzteskompenzációval szerzett még egy helyet a parlamentben a levélszavazatok és átjelentkezések összeszámlálása után, ezt a mandátumot pedig éppen Farkas Örstől vette el – írja a 24.hu.

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkár neve a kampányban egy komoly botrány kapcsán került előtérbe.

Március 5-én a Terrorelhárítási Központ rajtaütött az ukrán állami Oschadbank két páncélozott járművén Budapest térségében, az M0-s autóút környékén, és mintegy 82 millió dollárnyi készpénzt és aranyat foglalt le. A kormányzati kommunikáció pénzmosás-gyanúra hivatkozott, a

Vsquare oknyomozása szerint azonban egy politikailag motivált, tudatosan felépített titkosszolgálati akció zajlott, amelynek célja Ukrajna provokálása és a konfliktus kampánycélú felhasználása volt. A Vsquare forrásai szerint a művelet élén Farkas Örs állt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ledarált iratokkal teli kukát fotózott Lengyel Tamás az MTI hátsó bejáratánál
A színész-műsorvezető fotókat tett közzé egy szemetesről, amely tele volt ledarált papírokkal. A képek az állítólag az MTI Fém utcai hátsó bejáratánál készültek.


Lengyel Tamás színész a Facebook-oldalán arról írt, hogy nem tartja valószínűnek a bizonyító erejű iratok feltűnő megsemmisítését.

Állítása szerint: „Nem igazán hiszek abban, hogy a bizonyító erejű iratokat, annyira balf@sz módon darálják le, hogy mindenkinek a szeme kiég tőle.”

Azonban felidézte, hogy korábban, a Budacash-ügy kirobbanásának napján a Ménesi úton járva mindenütt papírdarálmányt látott.

Ezzel szemben most meglepőnek találta, amit az MTI hátsó bejáratánál látott.

A Fém utcai kukáról a következőket írta, a posztjához csatolt képekre utalva: „Az MTI hátsó bejáratánál a Fém utcánál található kuka mégis meglep és kb az ezt nem hiszem el kategória.”

A Tisza Párt azzal vádolja a kormányt, hogy egyes minisztériumokban és kormányzati szerveknél nagyüzemi bizonyítékeltűntetés zajlik. Még egy oldalt is létrehoztak, ahol be lehet jelenteni az iratdarálásokat. Szijjártó Péter külügyminiszter az iratdarálásról szóló pletykákat „óriási baromságnak” nevezte, és azt állította, hogy minden megvan digitálisan.

Az MTI munkatársai a héten egy petícióban követelték a kormányzati kézi vezérlés megszűntetését.

Lengyel Tamás képei:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fél év után elvitték az Ötöslottó főnyereményét, valaki 6,78 milliárd forinttal lett gazdagabb
Az Ötöslottó történetének eddigi legnagyobb nyereményét fizetik ki egyetlen szelvényre, a nyertesnek 90 napja van, hogy jelentkezzen. A telitalálat mellett 54-en lettek milliomosok a négyesükkel.


Fél év után valaki elvitte az Ötöslottó főnyereményét szombaton, és ezzel minden idők legnagyobb Ötöslottó-főnyereményét zsebelte be: 6 780 926 220 forintot.

A Szerencsejáték Zrt. szombat esti sorsolásán a 9-es, a 23-as, a 45-ös, a 71-es és a 84-es számokat húzták ki.

Egyetlen szelvényen találták el mind az öt számot.

A Joker-szám a 867069 lett, amin szintén volt egy telitalálat, ez közel 30 millió forintot ért. A főnyeremény mellett 54-en nyertek egyenként 1 297 580 forintot négy találattal, míg a hármasokért 19 260, a kettesekért pedig 2805 forint járt.

A mostani nyeremény megdöntötte a korábbi, 2024. októberi 6,613 milliárd forintos rekordot.

A jackpot azért nőhetett ekkorára, mert nagyjából fél éve, 2025. október 4. óta nem volt telitalálatos szelvény az Ötöslottón.

A nagy lottónyeremények mögött sokszor egészen hétköznapi történetek állnak. Korábban egy 4 milliárdos főnyeremény nyertese például egy véletlennek köszönhette a szerencséjét: csak egy papucsot akart venni, de az üzlet zárva volt, ezért inkább lottózni ment.

A nyertesnek most 90 napja van, hogy jelentkezzen a nyereményéért a Szerencsejáték Zrt. nagynyertes-vonalán. A 300 millió forint feletti összegeket banki átutalással fizetik ki, és a jelenlegi szabályok szerint a nyeremény után nem kell személyi jövedelemadót fizetni.

Via Hvg


Link másolása
KÖVESS MINKET: