FELFEDEZŐ
A Rovatból

Ötven év után került elő a brit farmer Rolexe, amit megevett az egyik tehene

Fél évszázadig vágyakozott az órája utána a brit gazda, de soha nem akadt nyomára. Aztán megjelent egy lelkes fémkereső nála.


Egy marhafarm-tulajdonos, James Steele körülbelül ötven évvel ezelőtt, elveszítette Rolex óráját – írja a Metro . A 95 éves gazda szerint elszakadt a fémszíj, aztán pedig hiába kereste napokig az órát. Steele ezt követően beszélt egy állatorvossal, aki azt mondta neki, meglehet, hogy egy tehén egy falat takarmánnyal együtt lenyelte az órát.

Steele ezért néhány napig még minden szeme elé kerülő tehénlepényt átvizsgált, de végül feladta a kutatást, vett magának egy új Rolexet. Nemrég azonban egy idegen kopogtatott az ajtaján.

Liam King, akinek az a hobbija, hogy fémkeresővel kutat régi érmék után, engedélyt kért Steele-től, hogy átvizsgálhassa a farmját. King pedig hamarosan meg is találta a fél évszázada elvesztett Rolexet.

„Elképesztő szerencse, hogy előkerült, miután ennyi időt töltött a földben. Sajnos nem jár, és a számlap kicsit bezöldült, de egyáltalán nem rozsdásodott be, ebből is látszik, milyen jól megcsinálták ötven évvel ezelőtt”

– mondja Steele.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
A szolnoki kalandparkban felrúgott kisfiú volt a Hungaroring sztárja, Roli életében először látott élőben versenyautót
Rolit a Hungaroring vezetői hívták meg a hétvégi futamra, így élőben nézhette a versenyt.


A szolnoki kalandparkban felrúgott kisfiú is ott volt a hétvégén a Forma 1-es Magyar Nagydíjon. Roland most először látott élőben F1-es versenyautót.

A kisfiút Hungaroring vezetői hívták meg a futamra, ő pedig vasárnap a Hungaroring paddockjáról figyelhette élőben az elsuhanó autókat

a Blikk beszámolója szerint. Rolinak nincs kedvence a pilóták között, de a lelátón kiabáló holland drukkerek megtetszettek neki, így attól kezdve a narancssárgákért dobogott a szíve.

A Blikk képei alapján Roli, illetve a plüss teknőse, találkoztak Gyulay Zsolttal, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójával, illetve Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterrel is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megszólalt a szakma: ezért kerül 4000 forintba egy bundáskenyér Tihanyban
A szakember szerint akik bementek a cukrászdába és rendeltek, azok tisztában voltak az árakkal. A szakmabeliek nem értik a népharagot.


A Világgazdaság utánajárt, hogy vajon mi kerülhet 48 ezer forintba egy ötszemélyes reggeliben a tihanyi Apátsági Rege cukrászdában.

Mint arról korábban írtunk, 3 jegeskávé 11 ezer forintba, 4 töltött bundáskenyér 17 ezer forintba került a népszerű balatoni vendéglátóhelyen, az Apátsági Rege Cukrászdában.

A lap felidézte, hogy több mint négyezer forintba kerül a tihanyi cukrászdában egy töltött bundás kenyér, 2390 forintba egy limonádé, és 3690 a jeges kávé ára.

Egy ötfős reggeliző asztaltársaság több mint 48 ezer forintos számlája kapcsán valóságos népharag zúdult a cukrászdára. A brutális árak miatt megkérdezték a szakmát.

„Ezért az árért a Wörthi-tó partján senki egy szót sem szólna”

– válaszolta a Világgazdaság érdeklődésére Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

A szakember szerint akik bementek a cukrászdába és rendeltek, azok tisztában voltak az árakkal.

Egy másik vendéglátóipari cégvezető a Világgazdaságnak azt mondta, hogy hisztériának tartja a tihanyi sztorit, ami újabb alkalom volt arra, hogy ismét terítékre kerüljenek a balatoni árak.

"A tihanyi cukrászda különleges helyen üzemel, és az ilyen páratlan értéket mindenhol a világon beárazzák"

– érvelt a szakmabeli cégvezető.

(via Magyar Nemzet)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
A világ legforróbb városa, ahol a halak felforrnak a tengerben és a madarak holtan hullanak az égből
Olyan meleg van, hogy az ország energiafogyasztásának nagy részét az állandó légkondicionálásra fordítják.


Kuvaitváros (Kuvait) a világ legforróbb városa, ahol a leghűvösebb napon is 32°C-ot mérnek – számolt be róla a LadBible.

A Mirror brit bulvárlap szerint

a hőmérséklet olyan magas, hogy a helyi élővilág egyszerűen nem bírja elviselni: madarak hullanak holtan az égből és csikóhalak forrnak fel a tengerben.
Természetesen az ilyen perzselő hőség az emberek számára is rendkívül veszélyes, ha nem tesznek meg megfelelő óvintézkedéseket. A dehidratáció és a hőguta mindennapi probléma a város lakóinak életében.

Az Egyesült Királyságban 30°C már aggodalomra adhat okot, nálunk a hosszan tartó 40 fok körüli adatok aggasztóak, ám a világ azon részein, amelyeknek el kell viselniük ilyen forróságot, elkerülhetetlenül alkalmazkodniuk kell hozzá.

A phys.org szerint faültetéssel próbálják hűteni a nap perzselte talajt, de még ez sem segít azon, hogy

az ország energiafogyasztásának nagy részét az állandó légkondicionálásra fordítják.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Nagyon ciki: fizetés nélkül távozott egy pár az étteremből, de kénytelenek voltak visszamenni
A floridai étterem vezetője már várta őket vissza. Az esetről videó is készült, a pár húzása pedig természetesen kiakasztotta a kommentelőket.


Egy fiatal nő és barátja úgy gondolta, hogy a floridai LongHorn Steakhouse-ban elköltött vacsorájukat ingyen megússzák, de a sunyi távozás után kénytelenek voltak visszatérni az étterembe. És persze az egész esetről készült egy videó is, ami pillanatok alatt felrobbant a TikTokon.

Július 11-én a páros beült egy jó kis vacsorára a Panama City Beachen található steakhouse-ba, majd az étkezés végén szándékosan fizetés nélkül távoztak.

A tervük azonban nem jött össze, mert a fiatal nő a nagy sietségben ottfelejtette a táskáját. Így a két kalandor visszakullogott az étterembe

– írta meg a Daily Mirror.

A visszatérésük pillanatait egy másik vendég videóra vette, és feltette a TikTokra. A videón jól látszik, ahogy az étterem vezetője a nő táskáját szorongatja, és addig nem adja vissza, amíg ki nem fizetik a számlát. A fiatal nő eleinte kifejezetten agresszívan, káromkodásokkal próbálta visszaszerezni a táskáját.

@missyp711 ♬ original sound - Momx3

A TikTokra feltöltött videó már több mint 7,6 millió lejátszást, 725 ezer lájkot és 18 ezer kommentet gyűjtött össze az elmúlt bő másfél hétben.

A kommentelők sem kímélték a párost. Egyikük csak annyit írt: „Rendkívüli elégtétel.” Egy másik pedig kifejtette: „Ha nincs benned annyi, hogy kifizesd, amit rendeltél, ne lepődj meg, ha a valóság durván visszaüt!” Sokan pedig azon háborodtak fel, hogy a nő még dühös is volt: „Az a kiakasztó, hogy még ő dühös” – fogalmazott egy harmadik kommentelő.

Az étteremből fizetés nélkül való távozás, vagyis a dine and dash, nem új jelenség, de mostanában egyre több ilyen esetről hallani, főleg az Egyesült Királyságban lett egyre nagyobb „divat” a pofátlan távozás.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: