hirdetés

FELFEDEZŐ

„Oltasd be magad! Ha nem teszed, hamarosan találkozunk” - üzenik egy amerikai kitalált temetkezési vállalat nevében

Így próbálja ösztönözni az oltásra az embereket egy reklámügynökség. A kissé bizarr hirdetés sokak tetszését elnyerte.

Link másolása

hirdetés

A világ nagy részén még mindig azzal küzdenek az országok kormányai, hogy minél többen oltassák be magukat a koronavírus ellen, főleg, hogy közeledik a járvány negyedik hulláma, sőt, valahol már el is kezdődött.

Sokféleképpen próbálták már népszerűsíteni az oltást, egészen meglepő és megrázó reklámok is születtek már a témában.

Az amerikai Észak-Karolina állambeli Charlotte-ban egészen bizarr módon igyekeznek rávenni a lakosságot az oltásra. Egy temetkezési vállalatot reklámozó fekete kamion jelent meg a városban, amelyen ez a felirat olvasható: „Ne oltasd be magad!”, alatta pedig a Wilmore Funeral Home neve és honlapjának címe.

A meglepő feliratra sokan felkapták a fejüket. Akit kíváncsivá tett a fura reklám, rákattinthatott a cég weboldalára, amin ez a szöveg fogadta: „Oltasd be magad most! Ha nem teszed, hamarosan találkozunk.”

Bár ezek alapján eléggé úgy tűnik, hogy egy temetkezési vállalat egészen bizarr módszerekkel reklámozza magát, a Wilmore Funeral Home valójában nem is létezik. Az egész egy helyi reklámügynökség akciója, amellyel szerették volna felhívni az emberek figyelmét.

A "temetkezési vállalat" honlapján az "Oltasd be magad most!" szövegre kattintva egy olyan oldalon találja magát az ember, ahol oltásra tud regisztrálni.

David Oakley, a BooneOakley reklámügynökség tulajdonosa a CNN-nek azt mondta, azért döntöttek úgy, hogy radikálisabb módon népszerűsítik az oltást, mert szerinte a hagyományos reklámok nem működnek. Az egyszerű "oltasd be magad", "kérd a vakcinát" szövegeket nem tartja elég hatásosnak, ezért olyasmit szeretett volna megvalósítani, amely egy más nézőpontból közelíti meg a témát, és sokkolja az embereket.

Azért találtuk ezt ki, mert azt akarjuk, hogy az emberek oltassák be magukat. Ha csak egy ember beadatja a vakcinát magának a reklámunk hatására, már az is nagy siker

- mondta Oakley.

A fekete kamionról sokan posztoltak a közösségi oldalakon, és úgy tűnik, a többség tetszését elnyerte a furcsa reklám.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

A Kulcs Patikáknál fut az ősz legjobb nyereményjátéka!

Szuper nyeremények várnak!

Link másolása

hirdetés

Nincs még egy olyan patikahálózat itthon, mint a Kulcs. Nemcsak azért, mert magyar gyógyszerészcsaládok patikái alkotják a láncot (több mint 200-an vannak már országszerte!), de időről időre elő tudnak rukkolni valami szerethető, egészségtudatos kampánnyal is.

Itt van például a törzsvásárlói programjuk, ami az ún. Kulcs Kártyával elérhető. A kártyatulajdonosoknak garantálják a legnagyobb elérhető kedvezményeket a kiválasztott patikában, szuper vásárlói kedvezményeket kapnak országos partnereiknél, mint a Tchibo, az Intersport, a Synlab vagy a Könyvtündér. De a pénztárcán mérhető hasznon túl is tud újat mutatni: ingyenes, profi tornaedzésekkel tartják karban a törzsvásárlókat!

Most, az egészségtudatosság jegyében hirdették meg őszi nagy nyereményjátékukat is, a Kulcs Kártya Napokat, amelyben az újdonsült kártyások között jobbnál jobb nyereményeket sorsolnak ki.

Regisztrálj online Kulcs Kártyát, vagy digitalizáld a már meglévő plasztik Kulcs Kártyádat október 18-31. között és könnyedén tiéd lehet az egyik szuper főnyeremény: az egyedi női városi bicikli, vagy a két főre szóló hévízi pihenés a frissen felújított Hunguest Hotel Panorámában félpanzióval! De ez még nem minden, remek heti és napi nyeremények is várják a játékosokat!

Heti nyeremények:

hirdetés

2 db Veroval® 2 in 1 fül-és homloklázmérő

2 db Dcont Etalon vércukormérő

2 db Veroval® Compact felkari vérnyomásmérő

1 db trendi sporttáska

A heti nyeremények – a táska kivételével – gyógyászati segédeszközök. A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

Napi nyeremények:

1 db Kulcs Patikás hímzett törülköző

1 db Kulcs Egészséges Meglepetéscsomag

Még nincs Kulcs Kártyád? Légy most a Kulcs Patikák törzsvásárlói programjának részese!

IRÁNY A REGISZTRÁCIÓ ÉS NYERD MEG AZ ŐSZ „LEGKULCSOSABB” NYEREMÉNYEIT!

A játék leírása nem teljes, a képek illusztrációk; a játék és a nyeremények pontos leírását a játékszabályzat tartalmazz. További információk: www.kulcspatikak.hu/nyeremenyjatek


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Kigúnyolták az influenszert, aki lenyírta a füvet az udvarán, majd örömében elsírta magát

Az ausztrál lány büszkén osztotta meg örömét a követőivel, de sokan inkább kicikizték.

Link másolása

hirdetés

A 24 éves ausztrál influenszer, Olivia Mathers újabban kertészkedik, legutóbb a füvet nyírta le, ami után elérzékenyült.

"Örömkönnyekben törtem ki, mert annyira büszke vagyok magamra. Egyszerű lehet új dolgokat csinálni, de nekem ez nem megy könnyen"

- mesélte a 632 ezer követőjének.

Tanácsot is adott, szerinte mindenkinek jobban kellene értékelnie magát, és több kihívást találni az életben, amelyek előre viszik. Az édesanyjának is megköszönte, hogy milyen jó példát mutatott neki.

A lenyírt fű. Forrás: Olivia Mathers/Instagram-sztori

Több se kellett az Instagram más szereplőinek, hogy beleálljanak Oliviába. A 160 ezer követős Celeb Spellchek nevű oldaltól érkezett egy komment, hogy "te most csak lenyírtad a füvet", utalva ezzel arra, hogy az influenszer elég nagy feneket kerített ennek a hétköznapi dolognak. Más viccből azt írta, hogy ugyanezt érzi, amikor kitakarítja a zuhanyzót, de voltak olyanok is, akik a védelmére keltek.

A szintén ausztrál, szintén influenszer Georgia Grace azt írta, hogy

hirdetés
"dühös vagyok (a viccelődőkre), nyilván nehéz időszakon megy keresztül, csak büszke magára, hogy motivációt talált és csinált valamit, amit még korábban sose. Valószínűleg nem a fűnyírás volt nehéz neki, hanem felállni és csinálni valamit."

Olivia megköszönte neki, hogy kiállt mellette, és elmondta, hogy a viccelődők okozta szomorúság után hamar mosoly ült az arcára, amikor meglátta az ő reakcióját.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Duplafejű, malactestű, rózsaszín mutáns borjú született Oroszországban

A borjú még az ellést sem élte túl, az anyja néhány nap múlva pusztult el.

Link másolása

hirdetés

Nem élte túl az ellést az a borjú, ami két fejjel és a disznóéhoz hasonló rózsaszín testtel jött világra egy orosz faluban. A mutáns borjú után néhány nappal az anyja is elpusztult.

A bizarr állat tetemét még a hónap elején tanulmányozták az állatorvosok, melynek valódiságát a helyi egészségügyi hatóság október 25-i közleménye erősítette meg. Ebben elismerik, hogy a mutáns borjú valóban világra jött Matkechik falu egyik tanyáján.

A hatóság szerint a különös állat mesterséges megtermékenyítés eredménye lehetett. Éppen ezért olyan intézkedések bevezetését sürgetik, melyek megtiltanák a gazdáknak, hogy saját maguk végezzék el az állatok keresztezését.

A mutáns borjúról készült fotót a Daily Star cikkében lehet megnézni. A képen jól látszik, hogy a már kimúlt állatot az udvaron kiterítették.

A duplafejű borjú mindkét szájából nyelv lóg ki, ahogy a patás lábain pihennek a csukott szemű fejei. A furcsa állat már csak rózsaszín teste miatt is összességében sokkal inkább hasonlít egy sertésre, mint egy szarvasmarhára, jegyzi meg a lap.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés

Szexi fotót posztolt az apja temetéséről egy influenszer, most szétszedik a neten

A lány apja koporsója előtt pózolt, a képet pedig feltöltötte az Instagramra. Óriási botrány lett belőle.
Címkép: Reddit - szmo.hu
2021. október 25.


Link másolása

hirdetés

Egy influenszerlány szexi pózba vágta magát az apja koporsója előtt, a képet pedig feltöltötte az Instagramra.

A meg nem nevezett influenszer az apja nyitott koporsóját használta háttérnek a szexi pózhoz. Az Instagram-poszt alatt egyből meg is jelentek a követői, akik tiszteletlennek ítélték a lányt, és követelték tőle, hogy szedje le a képet.

Így is tett, a Redditre viszont felkerült a fotó, ahol azóta is elérhető. A kommentelők itt sem kímélték, volt, aki ilyen tiszteletlenséget még sosem látott, mások megjegyezték, hogy borzalmas az egész. Valaki azt írta, hogy

"ez egyszerűen szomorú, remélem, valaki leordította a fejét."

A kép alább látható, a lányon fekete, kivágott ruha van, harisnyával és magassarkúval.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: