KÉK HÍREK
A fiút négy és fél órán át keresték a hatóságok, miután bejelentés érkezett az eltűnéséről. Mozdulni sem tudott a rengeteg alkoholtól, amikor rátaláltak.
KÉK HÍREK
A 17 éves fiatalt egy orvosi vizsgálatról vittek vissza a Debreceni Javítóintézetbe, amikor sikerült megszöknie. Az őt kísérő rendőrök eljárását most a parancsnokuk vizsgálja.
KÉK HÍREK
A rablás miatt fogva tartott fiatalt kórházba vitték, majd a visszaszállítás közben lépett meg. Kutatócsapatok fésülik át a közeli erdőt, hogy megtalálják.
KÉK HÍREK
A fiút állítása szerint nemcsak verték, de bűncselekményre is kényszerítették társai, egy hamburgerezőbe kellett betörnie. Budapest utcáin élt, mielőtt egy járókelő kiszúrta.
KÉK HÍREK
Az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 nyarán egy észak-koreai törzsőrmester szintén Dél-Koreába menekült.
KÉK HÍREK
A nőt még márciusban fogták el Zala megyében, miután ide menekült Ausztriából. Két fia addigra már megszökött tőle. 12 éves lányát kommandósok szabadították ki.
KÉK HÍREK
Fontos, hogy beszélj a szüleiddel vagy kérj segítséget egy felnőttől, tanártól, mert minden helyzetre van megoldás” – fűzte hozzá a történtekhez a rendőrség.
KÉK HÍREK
A sportos múltjának köszönhette, hogy pár órára túljárt a rendőrök eszén a lengyel férfi. Könnyes szemmel kért bocsánatot a bíróságon, és halálos betegségéről beszélt.
KÉK HÍREK
Travis Decker három kislányát vitte el egy előre megbeszélt látogatásra, de soha nem vitte vissza őket. A férfi azóta bujkál, a rendőrök pedig most csökkentett erőkkel keresik.
KÉK HÍREK
A rendőrök órákig vártak, hogy előjöjjön, de ő inkább a padláson rejtőzött. Végül a tetőn próbált elszökni, de a mentők és a tűzoltók közbeléptek, mielőtt tragédia történt volna.
KÉK HÍREK
A pár nem jelent meg a bíróságon, és a rendőrség sem találta őket lakcímükön. Az ügy vádlottjai Németországban vagy Spanyolországban lehetnek.
KÉK HÍREK
Legújabb információk szerint a színészt ezután nem sokkal ismét megtalálták, egy rehabilitációs intézetbe kerülhetett.
KÉK HÍREK
Sokáig azonban nem élvezhette a szabadság ízét, mert három nap múlva a rendőrök elfogták és őrizetbe vették.
KÉK HÍREK
A szökött férfi a hírek szerint észak-koreai katonai egyenruhában érkezett, szökését állítólag dél-koreai katonák segítették.
KÉK HÍREK
6 év börtön elöl szökött a horvátországi Vir szigetére D. T. Lajos „élni az életet”. Úgy tűnik, gyakorlatilag magát buktatta le.
KÉK HÍREK
Az elszabadult lovak a brit hadsereg egyik legrangosabb ezredéhez tartoznak, amiknek fontos szerepe van állami és közfeladatok ellátásában.
KÉK HÍREK
Nyoma veszett a 2022-es ügy vádlottjának, miután fegyházbüntetést kértek rá. Az ügyészség videót is közzétett az emberöléssel végződő autólopásról.
Népszerű
Ajánljuk