KULT
A Rovatból

George Clooney és Julia Roberts visszahozza a kilencvenes évek báját – Beugró a paradicsomba

Két egymást gyűlölő ex, egy családi fészekből kiröppenő gyermek, egy Bali nevű egzotikus édenkert és egy megfúrnivaló esküvő. Van dolog bőven.

Link másolása

Azt rebesgetik, hogy a romantikus komédiák, azaz a romkomok ideje lejárt. Egykor az egyik legnépszerűbb filmes zsáner volt, amely kapcsán, ha netán időről időre alább is hagyott kissé a lelkesedés, mindig vissza tudott térni, hogy milliókat csábítson a vásznak elé. A kilencvenes években például óriásit ment ez a műfaj, a Micsoda nő! (1990) legalábbis kikövezte az utat az e szellemben fogant filmeknek, elég csak a Sztárom a páromra (1999), a Négy esküvő és egy temetésre (1994), a 10 dolog, amit utálok bennedre (1999), a Spinédzserekre (1995), a Nászok ászára (1998), az Aludj csak, én álmodomra (1995), A szerelem hullámhosszánra (1993), A szerelem hálójábanra (1998), az Álljon meg a nászmenet!-re (1997), a Sorsjegyesekre (1994), A bambanőre (1999), a Keresd a nőt!-re (1998), az Oltári nőre (1999) vagy A csaj nem jár egyedülre (1999) gondolni. És igen, még az Idétlen időkig (1993) is megfelelt a zsáner elvárásainak.

Akkoriban súlyos kasszasikerek kerültek ki a műfajból, mára azonban jócskán visszaesett az érdeklődés, és sokkal kevesebb romkom is készül a mozikba, főként a streamingszolgáltatók kínálatában találkozhatunk velük.

A kilencvenes évtized nagy romkomsztárjai közé tartozott a hölgyek közül Meg Ryan, Sandra Bullock, Drew Barrymore, Andie MacDowell, Alicia Silverstone, Julia Stiles, Cameron Diaz, nem mellesleg pedig az őrületet elindító Julia Roberts.

A Micsoda nő!-ért Oscar-jelölést kapott (az 1989-es Acélmagnóliák után a másodikat), nem mellesleg pedig a film óriási kasszasiker lett, így Roberts - bár nem követte Meg Ryan példáját, aki ekkoriban szinte teljes mértékben erre a műfajra állt rá - előszeretettel bólintott rá a romkomokra.

2001-ben aztán megkapta első és eddig egyetlen Oscar-díját az Erin Brockovich: Zűrös természetért, amely új fejezetet indított el a karrierjében, az ezredforduló után zömével már komolyabb filmekben bizonyította, hogy drámai színésznőnek sem utolsó, sőt!

George Clooney-t pedig annak ellenére, hogy mindig is főként a csábító, a sármos és a szívdöglesztő jelzőkkel illették, valójában eddig csupán egyetlen vegytiszta romkomban szerepelt, az 1996-os Szép kis nap!-ban Michelle Pfeiffer oldalán (a feleségének, Amalnak például saját elmondása szerint ez a kedvenc Clooney-filmje). A Mint a kámfor, a Kegyetlen bánásmód, az Egek ura és az Utódok legalábbis jócskán túlmutatnak ezen a zsáneren, így ezeket nem sorolnánk ide.

A George és Julia közti kémia kifogástalan működéséről pedig már az Ocean’s-filmek alatt meggyőződhettünk, de a 2016-os Pénzes cápában is együtt szerepeltek, és amúgy is közismert tény, hogy a való életben is kifejezetten közeli barátok. Clooney-t ráadásul az említett Pénzes cápa óta, vagyis hat éve nem láthattuk a mozikban (azóta csupán egyetlen filmet forgatott, a 2020-as, netflixes Az éjféli égboltot), Roberts pedig négy esztendeje, 2018-ban jelentkezett utoljára filmmel, az Egy fiú hazatérrel (nálunk 2019 márciusában került a mozikba), az utóbbi években ugyanis inkább sorozatokban (Homecoming, Gaslit) bontakozott ki.

Épp ezért van okunk örülni a Beugró a Paradicsom létrejöttének és mozikba kerülésének, mivel egyrészt évek után visszahoz és egymásnak ereszt két nagyszerű színészt, másrészt megidézi a kilencvenes éveket is.

(Ez utóbbival próbálkozott idén a Vegyél el is Jennifer Lopezzel és Owen Wilsonnal, csak ott kevésbé működött az összhatás.) Legalábbis a szinte teljes játékidő alatt egymással acsarkodó egykori házaspár újbóli összemelegedése kapcsán nem nem sok kételyünk lehet előzetesen, Ol Parker filmje pedig szépen fel is mondja a leckét a Romkomok Nagykönyvéből, ha létezne ilyesmi. Parkerről egyébként annyit, hogy ő írta és rendezte az Egy szoknya, egy szoknya (2005), a Most jó (2012), valamint a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018) című filmeket, illetve forgatókönyvírója volt a két Keleti nyugalom – Marigold Hotel-filmnek (2011, 2015), vagyis láthatóan nem szűkölködik a zsánerhez szükséges ismeretekben és készségekben.

A film Giorgiáról (Roberts) és Davidről (Clooney) szól, akik csupán öt évig voltak házasok, de ez idő alatt született egy Lily nevű lányuk (Kaitlyn Dever). S noha a szülők egymás agyára mentek a frigyünk alatt és után is, a szemük fénye miatt mégis kénytelenek voltak tartani a kapcsolatot. A válásuk óta eltelt majdnem másfél évtized legalábbis nem hozta őket össze újra, bármennyire is szeretik a lányukat. Sőt, konkrétan egymás mellé sem lehet őket ültetni sehol, mert azonnal veszekedni kezdenek. Ezért kerülnek számukra is furcsa helyzetbe, amikor kénytelenek összefogni. Egyetértenek ugyanis abban, hogy az érettségije után Balira utazó, és ott egy helyi srácba szinte rögtön belezúgó, egy hónappal később pedig már a házasságát tervező Lily elhamarkodottan döntött, így saját példájukat szem előtt tartva mindketten szeretnék megakadályozni lányuk feltételezett ballépését.

Az egzotikus indonéz szigetre utazva aztán szembesülnek azzal, hogy Lily választottja, Gede (Maxime Bouttier) egy igazán kedves és jóravaló srác egy nagyszerű családdal és a világ talán legszebb lakóhelyével.

Így kezdenek elbizonytalanodni, miközben az áskálódás közepette egyre közelebb kerülnek egymáshoz… egészen addig, amíg fel nem tűnik Giorgia fiatalabb pilóta pasija, Paul (az Emily Párizsban szépfiúja, Lucas Bravo ezúttal egy nem túl macsós szerepben parádézik)…

A Beugró a Paradicsomba a romkomok rendje és módja szerint gördíti előre a cselekményt, vázolja fel a figurákat, valamint a karakterdinamikát, és persze széjjelidealizál mindent, főként Balit és az ott élő embereket. De amolyan jóleső rózsaszín köd ez, egy régen látott, naiv, de szerethető műfajé, ami kirángat minket a stresszes hétköznapokból, és 108 percre valami szebb, jobb és szigorúan nem komolyan veendő fátylat borít ránk, amely alatt jobban érezhetjük magunkat.

Amennyiben Ol Parker filmje viccesebb lett volna, a zsáner nagy klasszikusai között is emlegethetnénk néhány év múlva, de a Beugró a Paradicsomba inkább bájos, mint humoros, inkább mosolygós, mint térdcsapkodós, s így főként Julia Roberts és George Clooney tisztán érezhető lelkesedése, valamint a ma már régimódinak számító filmkészítés nosztalgiafaktora miatt érdemes jegyet váltani rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: