Nem mindennapi élményben volt része egy fiatal nőnek New Yorkban, mégis lemaradt róla. Már csak otthon jött rá, hogy az egyik turistáskodó fotóján Paul McCartney sétál el mellette - számolt be róla a Mirror.
Mae Archie egy TikTok-videóban mesélte el hihetetlen kalandját. Mint mondta,
éppen a Beatles-ről nézett meg egy kiállítást New York-i vakációja során, aztán megállt fotózkodni egy zebrán. Sajnos már csak a hazatérése után vette észre, hogy a képen a legendás zenész is rajta van, éppen vele ellentétes irányban ment el mellette.
Nagyon bánkódott is, amiért ott és akkor nem ismerte fel McCartneyt, hiszen hatalmas Beatles-rajongó. Pedig érezhette, hogy nem akárki sétál ott.
"Az anyukám felé néztem, szóval igazából nem is láttam igazán Pault, amíg meg nem fordultam. Összenéztünk pár másodperc erejéig, és biztos, hogy tudta, hogy próbálom kitalálni, miért tűnik ennyire ismerősnek. Ő pedig kacsintott egyet és elsétált"
- idézte fel az igencsak emlékezetes pillanatot.
A lány videója gyorsan elterjedt a TikTokon, már több mint 50 ezer megtekintésnél járt. Sokan együttéreztek vele, míg egyesek nem értik, hogy nem ismerhette fel McCartney-t.
Nem mindennapi élményben volt része egy fiatal nőnek New Yorkban, mégis lemaradt róla. Már csak otthon jött rá, hogy az egyik turistáskodó fotóján Paul McCartney sétál el mellette - számolt be róla a Mirror.
Mae Archie egy TikTok-videóban mesélte el hihetetlen kalandját. Mint mondta,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.
Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.
A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.
Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.
Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Különös ajándékot kapott Putyintól egy alaszkai férfi, de nem érti, hogy miért
A nagykövetség hivatalos dokumentumban tájékoztatta a motorról. Viszont a levélben nem szerepelt indoklás, miért is kapta az ajándékot az orosz elnöktől.
Mark Warren, az alaszkai Bird Creek lakója először el sem hitte, amikor arról értesítették, hogy Vlagyimir Putyin ajándékot küld neki. Úgy gondolta, biztosan átverésről van szó – számolt be róla az Alaska's News Source.
Néhány nappal korábban Anchorage belvárosában motorozott, amikor két férfi odalépett hozzá. Azt mondták, hogy az orosz állami médiának dolgoznak, közben videót készítettek róla, és a motorjáról kérdezték. Warren elmesélte nekik, mikor vette a járművet, miért és hogyan hozta rendbe. Később az egyik férfi ismét felhívta, és közölte vele, hogy a róla készült felvétel virálissá vált az orosz közösségi médiában. Pár nappal ezután újabb hívás érkezett: azt mondták, hogy Putyin elnök szeretné megajándékozni őt egy új Urallal.
Warren először kételkedett, de hamarosan kézhez kapta a hivatalos dokumentumot is.
Az Oroszországi Föderáció amerikai nagykövetsége Putyin nevében értesítette a motorkerékpár ajándékozásáról. A levélben viszont egy szó sem volt arról, miért kapja a különös meglepetést.
A férfinak korábban is volt már egy Uralja, amellyel augusztus 6-án, a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti alaszkai csúcstalálkozó előtt motorozott Anchorage-ban.
„Nehezen fogom fel, miért történhetett. Nem tettem a kedvükért semmit és senkit sem ismerek a követségen” – mondta.
A helyi média kérdéseket tett fel a nagykövetségnek az ügyben, de választ nem kaptak. Warren végül úgy döntött, hogy elfogadja az ajándékot.
Mark Warren, az alaszkai Bird Creek lakója először el sem hitte, amikor arról értesítették, hogy Vlagyimir Putyin ajándékot küld neki. Úgy gondolta, biztosan átverésről van szó – számolt be róla az Alaska's News Source.
Néhány nappal korábban Anchorage belvárosában motorozott, amikor két férfi odalépett hozzá. Azt mondták, hogy az orosz állami médiának dolgoznak, közben videót készítettek róla, és a motorjáról kérdezték. Warren elmesélte nekik, mikor vette a járművet, miért és hogyan hozta rendbe. Később az egyik férfi ismét felhívta, és közölte vele, hogy a róla készült felvétel virálissá vált az orosz közösségi médiában. Pár nappal ezután újabb hívás érkezett: azt mondták, hogy Putyin elnök szeretné megajándékozni őt egy új Urallal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Három betű hiányzott a fődíjhoz a Szerencsekerékben, de nem tudta megfejteni a játékos
A közel másfél millió forint sorsa a kandi kamera megfejtésén múlt, ám a versenyző nem jött rá időben. A műsorvezető és a szerencselány sem hagyta szó nélkül a hibát, a közönség pedig csalódottan sóhajtozott.
A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.
„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”
– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:
„Hidd el, megmondom őszintén, most ketten vagyunk, aki azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha otthonról nézed…”
A rossz megfejtés miatt közel másfél millió forinttól esett el a játékos. A stúdióban később a szerencselány, Balogh Eleni is reagált rá: miután Kasza Tibi szívtiprónak nevezte Milánt, és rákérdezett, érez-e valami vibrálást, Eleni így válaszolt: „Én elhiszem, hogy szívtipró, de nem nálam.
A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.
„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”
– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogyan lapunk is megírta korábban, Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.
Erről készült rövid videónkat itt tudjátok megnézni: