KULT
A Rovatból

„Egyik oldalamon ült a Rogán, a másikon Orbán, nagyon durva dolgok hangoztak el. Ha azt vettem volna fel, már égne a Parlament” – megnéztük a Magyar Péter-filmet

Ha valaki a mai napon azt hallja, hogy „propaganda”, szinte teljesen biztosan tudjuk, hogy mire gondol. Lehet sorolni a szoft és a nem annyira szoft filmeket (lásd még: Elkxrtuk). De lehet más a propaganda? Mi szükség van ilyenekre? És különben is, minek a dokumentumfilmje a Tavaszi szél – Az ébredés?
Varga Vencel - szmo.hu
2026. március 12.



Mert valóban, 2026-ban úgy ülünk napra pontosan egy hónappal a választások előtt a Cinema Cityben, hogy most nem a “nyilvánvaló” oldalról várunk egy propagandafilmet, már ha ezt annak lehet tekinteni. Az előzetesek alapján a Tavaszi szél – Az ébredés márpedig egy Magyar Péterről szóló dokumentarista, de annál sokkal nagyobb dolgot ígérő alkotásnak tűnik. Az, hogy ez valóban pusztán egy szintén agresszív, arcbamászós mű lesz-e, vagy pedig valami más, ehhez türelemmel kellett várni a premierre, ugyanis nagyon kevés információ került ki előzetesen.

A téma egészen adott, hiszen az elmúlt két év történéseivel mindenki tisztában van, viszont azt, hogy ez a film egy igazán történelmi időszakot von maga után, ezt pontosan egy hónap múlva fogjuk tudni megmondani.

Mindenesetre, a Tavaszi szél már előre eljátszik azzal a gondolatkísérlettel, hogy a dokumentarista film mellett egy karakterdrámát mutasson a következő miniszterelnökből. Ez a film tehát jó előre kijelölte magának, hogy csak akkor lehet sikeres, de még inkább történelmi vonatkozásában időtálló, ha a jelenlegi mérések mentén beigazolódik a jelenlegi rendszer teljes leváltása.

Nem nagyon tudom felidézni, hogy az összellenzékről valaha láttam-e a Cinema Cityben de akár csak bármilyen kisebb művészmoziban ehhez hasonlót. Ugyanannyira izgatottan vártam, mint amennyire kétkedve süppedtem a fotelbe a vászon előtt. Meglepően sokan voltak rajtunk kívül, de ezt csak amiatt furcsállom személy szerint, mert 10:45-kor ötletem nem lenne moziba járni, de úgy tűnik, a Tavaszi szél összehozza az embereket, a kezdésig közel 60 ember érkezett a terembe. A sors legszebb poénja volt a Kreml Mágusa film előzetesét nézni ez a film előtt.

A film igyekszik persze dokumentarista jelleggel tálalni az alaphelyzetet, és az országosan nagy port kavart- kegyelmi ügy irányából indít. A dokumentumfilm alátámasztásaként olyan szakértők is megszólalnak, mint Ruff Bálint, Szabó Andrea, Lakner Zoltán, vagy Dull Szabolcs.

A mozinak a moziélménye annyira nem jön át, a hangminőség sem ekkora vásznakra termett a valóságban. Hogy ez felróható-e egy ilyen filmnek? Ezt a fogyasztóra bízzuk.

A film maga az elmúlt éveket, illetve magát a 16/14 év rendszerét nem dolgozza fel, nem is kívánja a problémát megfogalmazni, viszont magát a megoldást kívánja és annak a folyamatát próbálja bemutatni. Magyarul maga az, hogy “a Fidesznek ez és ez és ez a vétsége” konkrétan nem fogalmazódik meg a kegyelmi ügyen túl, vagy azon túl, hogy “pár család kezében az ország”. Egészen jól határolja el magát/választja le magát arról, hogy ez az új valami ez ebben a rendszerben készül, ez a rendszer ez bár van, de tudomást venni róla csak annyira kell, hogy hogyan veszi át a helyét majd annak. Közben a Tisza arcai, Radnai Márk, Bódis Kriszta, Nagy Ervin, és a többiek is megszólalnak.

„Leslie Mándoki születésnapján vettem részt, egyik oldalamon ült a Rogán, a másikon Orbán, nagyon durva dolgok hangoztak el. Azt gondolom, ha azt vettem volna fel, már égne a Parlament”

– Azért a Tavaszi Szélben vannak extrém mondatok, amelyek a kampány hátralévő részében komoly diskurzust jelenthetnének, ugyanakkor ez a film ezt nem támasztja alá, vagy nem ad új bizonyítékokat.

Innentől, hogy az alapkontextust körvonalaztuk, viszont egy kicsit heroikus montázsba megy át a történet, ahol a “legkisebb királyfi” országjárásra indul, és egy olyan energiát ad át, főleg a vidék megszólításával kapcsolatban, amely korábban csak a Fidesznek ment az országban. Közben persze valamilyen szinten megismerjük Magyar Péter személyiségét is, de inkább ő is csak egy része ennek a történetnek. Nyilván nem lehet más a fő szál, mint a személye, ugyanakkor

ez nem egy “Magyar Péter Film”, hanem az üzeneteké, és azoké az embereké, akiknek elegük lett a jelenlegi helyzetből.

Ugyanezt az elválasztást teszi meg kijelentve is a “főhős” is, aki elmondja, hogy az valóban szokatlan, hogy a politikus az emberek között van, közöttük létezik.

A közönség egy emberként horkan fel körülöttem szörnyülködve a rövidtávú nosztalgia-reality checken, mind Menczer, mind Bayer Zsolt arcának láttán is, nyilvánvaló cél az, hogy az általános kormányzati hangnemet a film ezekkel a karakterekkel azonosítja.

Ugyanígy leválasztja magát az ellenzékről, a “mindenkori baloldalról” ahol többek között az elemzők is kijelentik, hogy ezeknek a politikusoknak valóban nem az elsőség, hanem a politikai megélhetés a cél. Tehát erősen sulykolja, hogy ők nem összemoshatóak semmilyen korábbi kánonnal.

Azért valahol szép önreflexióra is sor kerül, amikor a “te milyen embernek tartod magad?” kérdésre a „nehéz” a válasz. Ugyanitt ki is van mondva, hogy nem a Magyar Péter a nehéz, hanem az az ember, aki le akarja váltani Orbán Viktort. A film körülbelül felénél ez az emberi rész ad egy feloldozást, egy olyan kitekintést, ami megkönnyíti a befogadhatóságát a látottaknak.

Innentől pedig nagyjából ugyanazt kapjuk egybemosva, amiket az előző bekezdések taglalnak: valami megmozdult, aminek már nem lehet az útjába állni, mert bizony ez az anyag ez már nem egy emberben van a választókban koncentrálódik, hanem abban a szellemben, ami egy feljebbvalót képvisel. Ugyanakkor a doku-jelleg feleleveníti azokat a dolgokat, amelyek történtek, az országjárásokat, a gyalogos túrát Nagyváradig, és az összes ilyen történést. Ugyanakkor Magyar Péter elszámol a saját jellemfejlődéséről is.

A Tavaszi szél – Az ébredés tehát egy dokumentarista karakterdráma, amelyben mindenki megérti, hogy ehhez az érdek és értékközösséghez tartozni jó (tehát ebben az értelmében semmiben nem különbözik egy propagandafilmtől). Ugyanakkor nem monumentális és igyekszik nem torzítani a valóságon, hiszen a politikai túloldalt nagy vonalakban túlzás nélkül mutatja meg.

Ugyanakkor ez a film nem sulykol, nem tolakodó, ez viszont egy moziba betérő bizonytalan szavazónak egy tökéletes film pár héttel a választás előtt, és valószínűleg ilyen szimpatikusan politikai karaktert korábban nem sikerült a vászonra vinni.

Az, hogy van-e szükség ilyen filmekre, igazából április 13-án, reggel 8 órakor választ adunk majd rá. Ugyanis ez a film akkor nyeri el a titulusát a kettő út közül: az egyik legfontosabb korlenyomatot, vagy az egyik legnagyobb “mi lett volna ha” történetének az emlékét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
A Vidnyánszky vezette Nemzeti Színház nem hirdet új évadot: Nem kívánjuk a leendő vezetőt előre meghatározott döntési keretek közé helyezni
A keddi társulati ülés után a Nemzeti Színház igazgatója megerősítette, elhalasztják a következő évad meghirdetését. Vidnyánszky Attila a döntést a hivatalos kormányzati iránymutatás hiányával indokolta.


Kedden társulati ülést tartott a Nemzeti Színház, amely után Vidnyánszky Attila igazgató bejelentette: egyelőre várnak a következő évad meghirdetésével.

„A Nemzeti Színház társulata kedden társulati ülést tartott, amely egy általános helyzetértékelést szolgált” – erősítette meg az igazgató a HVG-nek. Vidnyánszky Attila szerint

a jövőre vonatkozóan nem hangzott el konkrét információ, mivel jelenleg nem áll rendelkezésre hivatalos kormányzati iránymutatás, így döntés sem született.

Ezzel kapcsolatban hozzátette: „A következő évad meghirdetésével egyelőre várunk.

Ilyen helyzetben nem kívánjuk a leendő vezetőt előre meghatározott döntési keretek közé helyezni.”

A helyzetet árnyalja Nagy Ervin, a Tisza Párt kultúrával foglalkozó képviselőjének korábbi nyilatkozata. A színész a HVG-nek azt mondta, azok a színházigazgatók, akiket a Fidesz emberei választottak meg, „ki fogják tölteni a mandátumukat.

Nem bosszút kell állni: a kultúrában békére van szükség, nem tocsoghatunk tovább ebben a jobboldali–baloldali bipolaritásban”.

Ugyanakkor több interjúban is beszélt arról, hogy szerinte Vidnyánszky Attila komoly bűnöket követett el.

Vidnyánszky Attila 2013-ban, Alföldi Róbert után vette át a Nemzeti Színház vezetését. Igazgatása alatt több, nagy vitát kiváltó esemény is történt, köztük a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása, amelynek során az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke lett, valamint a 2023-as színházi baleset a Rómeó és Júlia előadásán.

A bizonytalanság ellenére Vidnyánszky a működés folytonosságát hangsúlyozta. Az igazgatói kinevezésem 2028 nyaráig szól.

„A színház működése a megszokott rendben folytatódik, jelentős feladatok állnak előttünk”

– mondta, majd felsorolta a közeljövő programjait: zajlik a MITEM Fesztivál, a kassai színházzal közös előadás ismét műsorra kerül, terveik szerint májusban Dél-Koreában mutatják be a Körhinta című előadást, a színház ad otthont a roma holokauszt megemlékezésnek, és több fesztiválon is szerepelnek, az évad végén pedig Gödöllőn mutatják be a Csíksomlyói passiót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Majka szerint puha diktatúra volt Magyarországon, és a Csurran-cseppen után komoly retorziók érték
Majka a Partizánnak adott interjújában arról beszélt, hogy a kormánykritikus dala után hirtelen hatósági ellenőrzéseket kaptak, szerinte Magyarország a Fehérorosz-rendszer felé sodródott. A legfájdalmasabban az érintette, hogy Pápai Joci szerepet vállalt a Fidesz oldalán.


Majoros Péter, azaz Majka a Partizánnak adott hosszú interjút, ahol Gulyás Mártonnak beszélt a választás estéjéről, a Tisza Párthoz fűződő viszonyáról és arról, miért nem vett részt a rendszerbontó koncerten. A zenész szerint a Fidesz azért veszített, mert „kiment a divatból”, és kemény szavakkal illette azokat a zenésztársait, akik a kormánypárt mellett kampányoltak.

Majka a választás estéjét egy barátjánál töltötte, ahol hajnalig ünnepeltek. Elmondása szerint az egész napot gyomorgörcsben töltötte, nem gondolta, hogy a választás ennyire nagy hatással lesz rá. „Én reggel óta olyan gyomorgörcsbe voltam, hogy nem tudtam aludni délután” – áulta el. Folyamatosan frissítette a híroldalakat, és az esti ünneplésben „kifakadt belőlük” a feszültség. Állítása szerint nem volt kérdés, hogy melyik oldalt erősíti, de hangsúlyozta, hogy egy előadónak nem feltétlenül kell pártok mögé beállnia. Úgy véli, a Tisza Párt volt az, amelyiknek látszott esélye a változásra, ezért rájuk szavazott.

„Szerintem annak a fajta előadónak, mint én, annak inkább mindig arra kell felhívni a figyelmét, hogy mi a rossz az adott pillanatban az országban. És ez vonatkozik ugyanúgy a Tiszára, ha az elkövetkezendő pár évben valamilyen dolgot csinálnak” –

jelentette ki.

A rendszerbontó buliról - amelyen végül nem vett részt - elmondta, hogy Puzsér Róbert hívta fel, és bár a személyes sérelmeiket félretették, több oka is volt a távolmaradásra. Egyrészt nem akarta, hogy a jelenléte miatt szavazzanak az emberek valakire. Másrészt technikai és logisztikai aggályai is voltak, de a legfontosabb indok az volt, hogy nem akarta elveszíteni a kontrollt. „Nincsen kontrollom arra, hogy mi történik ott. Tehát hogyha ott valami történik a színpadon, valaki olyat mond, valaki olyat tesz, egy párt a magáévá teszi, az valami olyan dolog lesz, amivel azonosítják az előadót. Én nekem ez döntött” – magyarázta.

Majka szerint a Fidesz azért veszítette el a fiatalok támogatását, mert egyszerűen kiment a divatból.

„Az, hogy kimentek a divatból. Az, hogy ez az egész csapat kiment a divatból úgy, ahogy van. És ez igaz minden egyes szegmensére az életnek”

– jelentette ki.

Kritizálta a Fidesz mellé álló celebeket és a párt kommunikációját, különösen a Dopemannal való kapcsolatot is. A Fidesz-közeli előadókról, például Curtisről azt gondolja, hogy számukra nincs visszaút, és szerinte sokan közülük kényszerből, egzisztenciális okokból álltak a párt mellé. A legfájdalmasabban azonban egyik legjobb barátja, Pápai Joci szerepvállalása érintette.

„Ő az egyik legjobb barátom 25 éve. És nekem az felfoghatatlan volt, hogy azoknak az embereknek a rendezvénye van, akik engem tönkre akartak tenni”

– mondta, hozzátéve, hogy a barátságuk valószínűleg túléli ezt a konfliktust.

A nagy sikerű Csurran Cseppen című daláról és a Bindzsisztán kifejezésről elmondta, hogy az a „balkáni, suttyomban megoldós” mentalitásra utal, ahol a kapcsolatok mindent felülírnak. A klipben szereplő, Magyar Péterre feltűnően hasonlító pincér szerinte teljes véletlen volt. A szerepet eredetileg más játszotta volna, de egy időpontváltozás miatt végül a klip egyik rendezője, Elek Péter ugrott be, akinek a karaktere hasonlít a Tisza Párt vezetőjére. „Szerintem az egy ilyen isteni sugallat, vagy az ilyen, ahogy Maradonának az Isten keze szólt bele abba, hogy pont a Peti csinálta” – mondta nevetve.

A dal megjelenése utáni időszakot puha diktatúraként írta le. Állítása szerint komoly retorziók érték. „Érdekes módon két héttel utána azonnal kaptunk olyan ellenőrzéseket különböző szervektől, amiket addig nem” – közölte. Megemlítette azt is, hogy egy telekommunikációs céggel kötött szerződését felbontották és bulikat is visszamondtak.

„Gyakorlatilag ez mi más, hogyha nem egy olyan puha diktatúra”

– tette fel a kérdést.

Szerinte Magyarország afelé sodródott, hogy egy „fehérorosz rendszer” alakuljon ki.

„Egy ilyen rendszerben az ilyen típusú embereket, mint én, azokat vagy felakasztják, vagy börtönbe küldik. Tehát akinek ekkora pofája van, az előbb-utóbb nem jár jól egy ilyen rendszerben”

– fogalmazott.

A visszatérő Heti Hetesről elmondta, hogy szerinte a műsor azért szünetelt tíz évig, mert a brand „kiégett”. A TV2-től való távozásáról pedig elárulta, hogy annak hátterében nem politikai, hanem egy pénzügyi vita állt, ami az egyik műsorvezetőtársa fizetésével kapcsolatos volt.

Az interjú végén elárulta, hogy már készül a Csurran Cseppen 2., amihez egy 25 perces, eredeti „bindi” nyelven forgatott kisfilmet is tervez.

A teljes interjú


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Három napig volt kómában, a drogok miatt hidegült el a húgától, Julia Robertstől, és ő tartja a legtöbb filmszerep hollywoodi rekordját – Eric Roberts 70 éves
Már 825 mozgóképben tűnt fel valamilyen módon, ezzel ő a csúcstartó Hollywoodban! Nem semmi ez egy olyan színésztől, aki gyerekkora óta küzd a dadogással.


Eric Anthony Roberts 1956. április 18-án született Biloxiban, Mississippi államban, Betty Lou Bredemus és Walter Grady Roberts gyermekeként, akik egykor színészek és drámaírók voltak, majd alapítottak egy színésziskolát gyerekek számára a georgiai Decaturban. Később Betty egyházi titkárnő és ingatlanügynök lett, Walter pedig porszívóügynökként dolgozott. Eric fiatalabb testvérei, Julia Roberts (akivel 2004-ig nem nagyon állt szóba) és Lisa Roberts Gillan szintén színészek.

1971-ben a Roberts szülők beadták a válókeresetet. Eric úgy döntött, az apjával marad, aki aztán pár évvel később, 1977 márciusában halt meg rákban, akkor már Atlantában éltek.

Ahogy a család többi tagja is, csak a város más részén, mivel a válás után a húgai az anyjukkal maradtak. 1972-ben Betty hozzáment egy Michael Motes nevű férfihoz, akitől 1976-ban született egy újabb lánya, Nancy Motes, aki 2014. február 9-én, 37 évesen, feltehetően kábítószer-túladagolás következtében elhunyt. Michael Motes egyébként erőszakos volt és gyakran munkanélküli, így Betty 1983-ban „kegyetlen bánásmódra” hivatkozva elvált tőle, később pedig azt mondta, hogy a vele való házasságkötés volt élete legnagyobb hibája.

A Finding Your Roots című tévéműsor egyik 2023-as adásában (amiben Julia Robertset mutatták be) kiderült, hogy az apai ük-ükapjuk vezetékneve valójában Mitchell volt, nem pedig Roberts. Vagyis hivatalosan Eric és Julia Mitchellnek kellene őket hívni. A híres színész, Edward Norton egyébként a távoli unokatestvérük.

Dadogásból világhírnév

Roberts szülei kétségkívül hatással voltak Eric azon korai döntésére, hogy ő is színész legyen. Különösen az apja biztatta őt, mivel rájött, hogy a különféle szövegek megtanulása az egyetlen módja annak, hogy a fia legyűrje a beszédhibáját. Eric ugyanis gyermekkorában súlyosan dadogott. James Spada, Julia Roberts életrajza, a Julia: Her Life szerzője így írt erről: „Eric ötéves koráig egy szót sem szólt, majd szinte mozgásképtelenné tévő dadogás gyötörte.” Spada szerint az színészórák során Eric előre megtanulta a felolvasásra kijelölt szövegrészeket, hogy elrejtse a dadogását. A szülei fontolóra vették, hogy egy speciális osztályba íratják be, de amikor az apja rájött, milyen könnyedén beszél a fia a szövegek memorizálása után, azonnal színészórákat javasolt helyette.

A dadogás miatt gyerekként Eric introvertált volt, mivel sok kortársa kigúnyolta őt emiatt. „Gondolom, vicces volt, de nekem nagyon fájt” – mondta erről a színész.

„Ezért inkább könyveket olvastam, mert az egy magányos tevékenység volt, ahol nem kellett attól tartanom, hogy kinevetnek.”

Roberts egyébként ma is küzd még a dadogásával. A Stuttering Foundationnak adott interjújában elismerte, hogy legutóbb egy késő esti talkshow-ban jött zavarba emiatt. Arra a kérdésre, hogy milyen tanácsot adna a dadogóknak, így válaszolt: „Ugyanazt, amit mindenkinek adok, vagyis, hogy folyamatosan dolgozzanak az önelfogadáson.” Sokak szerint azáltal, hogy továbbra is nyíltan és őszintén beszél a beszédhibájáról, és hogy folyamatosan kiáll az önbizalom és az önelfogadás mellett, Eric Roberts inspirációt jelent a dadogók közösségének.

Rekord Hollywoodban

Eric Roberts kiterjedt filmes karrierje egészen a ’70-es évekig nyúlik vissza. Első munkái az 1977-es Another World című sorozat és az 1978-as A cigányok királya című film. Egészen elképesztő filmes karriert futott be azóta. Bár az igaz, hogy ő nem a minőségre, hanem a mennyiségre ment.

E cikk írásakor mindösszesen 825 mozgóképes színészi kredidet (egész estés filmekkel, sorozatokkal, rövidfilmekkel, szinkronmunkákkal, videoklipekkel, tehát mindennel együtt) jegyez a neve alatt a világ legnagyobb filmes adatbázisa, az IMDb, ezzel pedig ő tartja a legtöbb szereppel rendelkező hollywoodi sztár rekordját.

A világon azért nem ő a csúcstartó, hiszen például az indiai Brahmanandamnak (aki két hónap híján egyidős Robertsszel) például 1200 filmes kreditje van, de a Top 10-ben azért Roberts neve is ott díszeleg. Csak 2025-ben például kb. 40 egész estés filmben tűnt fel (köztük az 1242: A nyugat kapujában című magyar fércműben is), idén pedig már 10 filmben szerepelt, illetve 68 (!) további projektet leforgatott már (amiket még nem mutattak be), valamint hat projekt jelenleg is forog. Egészen hihetetlen számok ezek, és persze felvetik a kérdést, hogy miként férhet bele ennyi munka egyetlen ember idejébe.

Ezek többsége persze Zs-kategóriás, szóra sem érdemes alkotás, amiket sosem fogunk látni, de azért nem volt ez mindig így. A karrierje első két évtizedében Roberts nagyobb projektekben is feltűnt, még Oscar-díjra is jelölték egyszer, Golden Globe-ra pedig három ízben. Ha a nevéhez kapcsolódó legfontosabb filmekből szeretnénk listát készíteni, akkor az a következő címekből állna: A cigányok királya (1978, Golden Globe-jelölés), Az utolsó telefonhívás (1981), Egy aktmodell halála (1983, Golden Globe-jelölés), Szökevényvonat (1985, Oscar- és Golden Globe-jelölés), Riválisok (1989), Dermesztő szenvedélyek (1992), A specialista (1994), Különösen veszélyes (1997), Cecil B. Demented (2000), Nemzetbiztonság Bt. (2003), A sötét lovag (2008), Hősök (sorozat), The Expendables – A feláldozhatók (2010), Beépített hiba (2014), Briliáns elmék (sorozat), Az erényes Gemstone-ék (sorozat) és Babylon (2022). Azért itt sem minden arany…

Amikor a filmszínészi karrierjéről kérdezték, Roberts azt mondta, szerencsésnek érzi magát, amiért ennyi nagyszerű projektben vehetett részt.

„Úgy látom, hogy én vagyok az egyik legszerencsésebb ember Hollywoodban” – mondta. „Minden nap kb. 8-tól 30-ig terjedő számú ajánlatot kapok a világ minden tájáról. Nagyon szórakoztató, hogy ennyi felkérés fut be, és ilyen széles skálán játszhatok el különböző karaktereket.”

Majdnem meghalt

Eric utólag bevallotta, hogy 27 évesen azt hitte, véget ér a színészi karrierje, miután egy elég súlyos autóbalesetet szenvedett. Még 1981-ben, miután elhagyta a Wiltonban lévő házat, ahol az akkori barátnőjével, Sandy Dennisszel élt, Roberts elment a Jeepjével egy kirándulásra a barátnője német juhász kutyájával. Amikor az eb túlságosan kihajolt az ablakon, Roberts megpróbálta megfogni az állatot, így azonban elengedte a kormányt, és az autó végül egy fának ütközött (szerencsére a kutyának nem esett baja). Állítása szerint a lábadozása után mély depresszióba esett, mivel a szerencsétlenség miatt rövid távú memóriavesztéssel, illetve kéz-szem koordinációs nehézségekkel küzdött, ezért is érte nagy meglepetésként, amikor szerepet kapott Bob Fosse Egy aktmodell halála című filmjében.

„Nagyon furcsa, különös és nehéz időszak volt számomra, mert az előző évben autóbalesetet szenvedtem, és három napig kómában voltam. Ezért azt hittem, a színészi karrierem valószínűleg véget ért, vagy legalábbis a napjaim meg vannak számlálva, és életem legmélyebb depresszióját éltem át.” A baleset miatt ráadásul az arca is roncsolódott, és idegi sérülések is érték, így valóságos csoda volt a számára, amikor e sötét időszakában felhívta őt a menedzsere, aki kapott egy „Bob Fosse-forgatókönyvet”, amit nem lett volna szabad továbbadnia. A történet egyébként nem keltette fel Eric érdeklődését, de az Oscar-díjas rendezővel (Kabaré, Mindhalálig zene stb.) való együttműködés miatt mégis elment a Paul szerepére szóló meghallgatásra. A karakter az övé lett, és meghozta számára a második Golden Globe-jelölését 1984-ben.

Hosszú házasság

A People magazin 1989-es, Sandy Dennis színésznőről (Nem félünk a farkastól) szóló portréja szerint öt éven át élt együtt Robertsszel egy Connecticutban bérelt, hét hálószobás házban. Eric autóbalesetét is együtt vészelték át, s utána még pár évig együtt voltak. A kapcsolatuk állítólag a színésznő Ellen Barkinnal folytatott viszony miatt ért véget, Roberts azonban a szakítás okaként azt hozta fel, hogy Dennis nem volt hajlandó menhelyet nyitni a pár közös otthonában élő mintegy 100 kóbor macska számára.

Eric a 2024-es önéletrajzi könyvében, a Runaway Trainben azt írta, hogy teherbe ejtette Dennist, a nő azonban nem akarta megtartani a babát, így abortuszt végeztetett magán.

Roberts felbontotta az eljegyzését Dennisszel, majd később a színésznő Dana Wheeler-Nicholsonnal is.

1991-ben aztán megszületett a lánya, Emma Roberts akkori barátnőjétől, Kelly Cunninghamtől. Később Emma is világhírű színésznő lett: 10 évesen debütált a 2001-es Betépve című drámában, majd olyan filmekben tűnt fel, mint a Vadócka, a Kutyaszálló, a Valentin nap, a Nyomás alatt, a Sikoly 4, a Családi üzelmek, az Idegpálya, a Milliárdos fiúk klubja, a Pizzarománc, a Vadászat, a Madame Web vagy az Űrkadét. A Cunninghammel való kapcsolata után Eric 1992-ben feleségül vette Eliza Garrettet, akivel azóta is együtt vannak, idén augusztusban ünneplik a 34. házassági évfordulójukat.

Drogok, botrányok

2001. január 12-én Eric és Eliza együtt vendégeskedtek Howard Stern rádióműsorában, ahol a színész megerősítette, hogy ő és nővére, Julia már több éve elhidegültek egymástól. Ennek oka pedig az ő korábbi drogfüggősége volt, illetve az is, hogy Julia az ő exe, Kelly Cunningham oldalára állt a lányuk, Emma felügyeleti jogának kérdésében. 2004-ben aztán Eric a People magazinnak elmondta, hogy sikerült kibékülniük Juliával, amikor meglátogatta a húgát a kórházban, az ikrei születésekor.

Azért a drogsztorikon kívül is volt még néhány botránya a színésznek, mint például, amikor 1987 decemberében letartóztatták, miután a rendőrség rajtakapta, ahogy egy nő lakásának ajtaját döngette Manhattan Upper West Side negyedében.

Vádat emeltek ellene birtokháborítás, kokain és marihuána birtoklása, valamint másodfokú testi sértés miatt, mivel megütött egy rendőrt. 1988 februárjában bűnösnek vallotta magát zaklatás vádjában, és hat hónapos próbaidőre ítélték. A kábítószer-birtoklás és a testi sértés vádjait ejtették. 1995 februárjában aztán újra letartóztatták Los Angelesben, amikor a feleségét, Elizát a falnak lökte. Szerencsére sikerült rendbe tenniük a kapcsolatukat, és máig együtt vannak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ma reggel láthatták utoljára így az RTL Reggelit, hétfőtől jön a nagy változás
A péntek reggeli adásban búcsúzik a régi díszletektől a Reggeli stábja, amelyet Peller Anna és Tihanyi Péter vezet. A hétvégi szünet után a nézők már egy vadonatúj, modern stúdióból láthatják kedvenc műsorukat.


Pénteken jelentkezett utoljára a megszokott helyszínről az RTL Reggeli, a stáb ugyanis végleg elköszönt a régi stúdiótól, hogy a jövő héten már egy új bázison folytassa a munkát.

Ezzel egy korszak zárul le a műsor életében, hétfőtől pedig egy teljesen megújult, modern környezetből köszöntik a nézőket.

A péntek reggeli adás különleges, egyben nosztalgikus lett, hiszen ez volt az utolsó alkalom, amikor a stáb a jelenlegi díszletek között dolgozott.

A búcsúadást Peller Anna és Tihanyi Péter vezette, akik reggel 6 órától várták azokat, akik szerettek volna még egyszer a jól ismert környezetben ébredni a csapattal.

A változásról a készítők az RTL Reggeli hivatalos Instagram-oldalán tájékoztatták a közönséget. A közösségi médiában megosztott bejegyzésből kiderül, hogy a stáb számára is érzelmes a pillanat, hiszen rengeteg közös élmény köti őket a falakhoz.

A nézőket megnyugtatták, hogy a műsor nem szűnik meg, csupán a stúdiótól köszönnek el.

A háttérben már zajlanak az előkészületek az új fejezethez, a költözést követően hétfőtől már egy új helyszínről folytatódik a sugárzás.

A Reggeli az RTL egyik legrégebbi műsora, amely egy hosszabb szünet után 2017-ben tért vissza a képernyőre, 2025 januárjától pedig megújult formában, hosszabb adásidővel és több híradós bejelentkezéssel fut.


Link másolása
KÖVESS MINKET: