FELFEDEZŐ
A Rovatból

Egy 50 éve eltűnt falu bukkant újra elő, miután 40 métert apadt egy mesterséges tó Görögországban

A falu régi lakói közül néhányan még életben vannak. Ők még azt is elképzelhetőnek tartják, hogy hamarosan viszontláthatják egykori házaikat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. szeptember 04.



Az Európa déli részét sújtó extrém szárazság miatt egy görögországi víztározó mélyéről újra felszínre került egy ötven éve elárasztott település, derül ki az RTL Híradójából. A nem mindennapi jelenséghez az kellett, hogy a mesterséges tó felszíne több mint negyven métert apadjon.

A görögországi Kalliót a hetvenes években szándékosan árasztották el. A falu helyén építették meg ugyanis azt a hatalmas tározót, amely a közeli Athén vízellátásáért felel a mai napig.

„Amikor a nyár elején elkezdett apadni a tó, úgy voltunk vele, hogy hát nagy melegben így szokott ez lenni. Csakhogy idén szinte egyáltalán nem esett eső errefelé, így ötven év után egyszer csak újra előbukkant az elöntött falu a víz mélyéről”

– mondta a legközelebbi település polgármestere.

A nem mindennapi jelenség izgalmas látványosságot jelent a környékbelieknek, akik közül a fiatalabbak soha nem látták az elsüllyedt falut. Sokan élnek még azonban Kallio egykori lakó közül, akiknek a víztározó építésekor kellett elhagyni otthonukat.

„Ha ez így folytatódik, hamarosan újra láthatjuk a régi házunkat is”

– nosztalgiázott egy asszony, akit tizenéves korában telepítettek ki Kallióból.

A hatóságokat azonban inkább aggodalommal tölti el a folyamat. A mesterséges tó ugyanis több mint negyven métert apadt pár hónap alatt, amire a keletkezése óta nemigen volt példa. Márpedig a víz elpárolgása nemcsak a főváros lakóit érintheti kellemetlenül, hanem a térség élelmezését biztosító helyi mezőgazdaságot is.

A súlyos és tartós aszály a Balkán-félsziget északabbi részén is különös dolgokat okoz. Belgrád lakóinak mindenképp szokatlan lehet, hogy a várost átszelő Száva egyik napról a másikra elzöldült. Mintha a folyó mocsárrá változott volna.

„A hónapok óta tartó trópusi időjárás és a minimális csapadék miatt rendkívüli módon elszaporodtak az algák. Vastagon beborítják a folyó felszínét. Ez tovább csökkenti a víz oxigénszintjét, ami katasztrofális hatással lehet a Száva élővilágára”

– magyarázta a jelenség okait egy vízügyi szakértő.

A folyó színeváltozását egyértelműen a klímaváltozás látványos jelének tudják be. Az előrejelzések szerint ráadásul mostanában nem várható jelentős hőmérséklet-változás, így egy ideig valószínűleg zöld marad a Száva.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mit gondoltok a portálunkról? Most elmondhatjátok a véleményeteket!
Sőt, kérjük, hogy tegyétek meg. Csak néhány percet vesz igénybe a kérdőívünk kitöltése, ami a munkánkhoz nagy segítséget jelent.


Változunk, alakulunk, fejlődünk – szeretnénk mindezt úgy tenni, hogy figyelembe vesszük a ti véleményeteket is. A szeretlekmagyarorszag.hu tartalmait ugyanis Nektek, az olvasóinknak készítjük, és mindenképpen az lenne a célunk, hogy a jövőben még inkább kiszolgálhassuk az igényeiteket.

Összeállítottunk egy rövid kérdőívet, mert kíváncsiak vagyunk arra, mit gondoltok a portálról, a tartalmakról:

mi az, amivel elégedettek vagytok, mi az, amit hiányoltok, és mit látnátok szívesen nálunk?

Most osztályozhatjátok, milyen típusú cikkekre kattintotok szívesen, elmondhatjátok, zavarónak találjátok-e a reklámokat, és tippet adhattok nekünk, milyen témákból látnátok szívesen többet a portálon.

Ha megválaszoljátok a kérdéseket, a munkánkat támogathatjátok, és egyben ti is beleszólhattok abba, hogy milyen irányban haladjunk tovább. Fontos számunkra, hogy a portálon megjelenő cikkek és videók a ti érdeklődésetekhez igazodjanak, számít a véleményetek!

A kérdőív kitöltése csak 6 percet vesz igénybe, de nekünk hatalmas segítséget jelent.

Köszönjük, ha szántok időt a válaszadásra, ígérjük, hogy odafigyelünk a véleményetekre.

Itt találjátok a kérdőívet:

Create your own user feedback survey


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
Tiszásnak álcázva kérdezte a tüntetőket a Pesti Srácok munkatársa
A szombat délutáni tüntetés résztvevőit kérdezgette az álcázott újságíró, akiről fotó is készült.


A Tisza Párt sajtósának álcázta magát a Pesti Srácok egyik munkatársa a párt szombati tüntetésén. Varga Ádám a Tisza Párt logójával ellátott pulóverben sétált a tömegben, amire az volt írva, hogy

Tisza Párt Sajtó.

A napszemüveges újságírót a HVG munkatársa vette észre az MTVA székház elé szervezett délutáni tüntetésen, amint éppen a demonstráción résztvevőket kérdezgette.

A lap megjegyzi, hogy Varga mikrofonján sem utalt semmi arra, hogy egyébként a Pesti Srácoknak dolgozik.

Varga Ádámot a HVG kollégája le is fotózta. Az áltiszásról készült képet ide kattintva lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
„Életem legijesztőbb pillanata” – levideózta Nagylábat egy oklahomai túrázó, pár százan azért vitatják
Vannak, akik hisznek a létezésben, akadnak viszont, akik kamunak tartják a videón látható lényt. Egy biztos: újabb videó került napvilágra, amiből aligha tudjuk megfejteni a Nagyláb-rejtélyt.


Egy oklahomai túrázó, E_ManAlfaro osztotta meg a TikTokon azt a felvételt, amelyen állítása szerint Nagylábat kapta lencsevégre – írja a New York Post. A videó már majdnem 6 millió megtekintést ért el, és igen heves vita alakult ki a kommentszekcióban. A tízmásodperces klipben egy bozontos, lény látható, aki épp virágokat szaglászik egy fa mellett. A videós elmondása szerint „élete legijesztőbb pillanata” volt, amikor meglátta az entitást.

A videó azonban nem győzött meg mindenkit. A TikTok-kommentelők közül sokan kételkednek a felvétel hitelességében. Néhányan megjegyezték, hogy a lény kísértetiesen hasonlít a Jack Link’s marhahús szárított reklámjában látható jelmezre.

„Jó látni egy igazi Nagylábúról készült valódi felvételt”

– írta gúnyosan egy kommentelő. Mások konkrétan rámutattak, hogy a lény megegyezik az „Adult Sasquatch Costume” nevű, kereskedelmi forgalomban is kapható jelmezzel.

„Hol lehet ilyen jelmezt venni?”

– viccelődött egy másik felhasználó.

@e_man580 Scariest moment of my life and I really think I caught a fucking Bigfoot on camera in parallel forest. I wakes just doing some sight seeing and enjoying the day and saw something in the distance. Im still shaking as I type this. #bigfoot #sighting #oklahoma #parallelforest #fyp #scared ♬ original sound - E_ManAlfaro

A videós azonban kitart az állítása mellett, hogy nem egy jelmezről van szó.

„Nem hiszem, hogy ez jelmez” – válaszolta egy kommentre, és hozzátette, hogy a „valódi” Nagylábú mindig homályos a fotókon, ezért érezte szükségét, hogy maga készítsen egy felvételt, bár közben „rettenetesen megijedt”.

Ez az új videó egy újabb fejezetet nyit a Nagylábú-mítosz történetében, ugyanis az évtizedek óta tartó vadászat a lény után rengeteg homályos felvételt produkált már. Augusztusban például egy 20 éves természetfilm hátterében véltek felfedezni egy vágtázó Nagylábút, ami szintén felkavarta az összeesküvés-elméleteket kedvelők körét.

Bár a videón látható lény sokak szerint inkább hasonlít egy „Harry és a Henderson család” jelmezre egy Halloween-áruházból, mint egy valódi kriptozoológiai lényre, mégis izgalmat keltett. A Nagylábú-kutatás világa továbbra is tele van rejtélyekkel, meg nem erősített felvételekkel és rengeteg szkepticizmussal.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Újra itt a sarki fény: ezeken a területeken lesz látható hazánk felett
Ma éjszaka a felhők miatt szinte semmi esély arra, hogy lássuk, de holnap este már tiszta lesz az ég.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 03.



Ritka jelenségnek lehetünk tanúi a következő napokban: ismét sarki fény tűnhet fel Magyarország egén, írja az Időkép.

A Nap aktivitása továbbra is erős, a ma délután bekövetkezett napkitörés értéke az X9.05-ös skálán az elmúlt hét év legnagyobb ilyen eseményének számít, a SpaceWeatherLive szerint. A várakozások szerint ez a napkitörés, valamint az azt megelőző X7.1-es értékű kitörés miatt a Kp-index péntek hajnalban és este akár 7-es értéket is elérheti, ami sarki fényt hozhat az ország területére.

A sarki fény leginkább a csütörtökről péntekre és a péntekről szombatra virradó éjszaka lesz látható, ha az időjárás is kedvezően alakul. Bár csütörtök este várhatóan mindenhol zárt lesz a felhőtakaró,

péntek este és éjszaka már esély van arra, hogy a Dunántúlon, valamint a középső és déli tájakon időnként felszakadozzon a felhőzet, így megpillanthatjuk a fényjelenséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET: