FELFEDEZŐ
A Rovatból

Beazonosíthatták a 9 éve eltűnt maláj utasszállító pontos helyét

A Malaysia Airlines Kuala Lumpur és Peking között közlekedő MH370-es járata 2014. március 8-án hajnalban tűnt el. A szakértők most egy úttörő rádiótechnológia segítségével határozhatták meg a roncsok helyét.

Link másolása

Szakértők úgy gondolják, a legmodernebb technológiának köszönhetően sikerült beazonosítani, hogy pontosan hol zuhant le a Malaysia Airlines MH370-es járata még 2014. március 8-án - írja a Daily Star.

A géppel 39 perccel azután veszítették el a kapcsolatot, hogy felszállt a kuala lumpuri repülőtérről fedélzetén 239 utassal.

Egy új, 229 oldalas jelentés most arra jutott, hogy az utasszállító roncsai Perthtől 1560 km-re nyugatra lehetnek.

A megdöbbentő felfedezésre egy állítólag úttörő rádiótechnológia, a Weak Signal Propagation Reporter (WSPR) segítségével jutottak a szakértők, amit az elmúlt három évben fejlesztettek ki.

A technológia lehetővé teszi az időbélyeg, a helyszín és a sodródás kétpercenkénti rögzítését az adatbázisban.

„Nagyon magas a bizalom ebben a jelentésben, amely már négy éve készül és folyamatosan felülvizsgálják. A kutatók biztosak abban, hogy megtalálták azt a helyet, ahol a repülőgép van”

- mondta Geoff Thomas légiközlekedési szakértő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kórházban gyógyuló gyermekeknek szállítanak finomságokat a Provident dolgozói
Idén novemberben és decemberben a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben lábadozó gyermekek kaphatják meg a huszonhat főből álló önkéntes csapat segítségével három üzlet péksüteményeit.

Link másolása

Negyedik éve tartja meg hagyományos karácsonyi előkészületi kezdeményezését a Provident Pénzügyi Zrt., a Csodalámpa Alapítvány és a Jókenyér pékségeket üzemeltető Ludwig és Mentesi Kft. Idén novemberben és decemberben a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben lábadozó gyermekek kaphatják meg a huszonhat főből álló önkéntes csapat segítségével három üzlet péksüteményeit.

Megédesíti a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben gyógyuló gyermekek kórházban töltött napjait az a kis figyelmesség, amelyet a Provident Pénzügyi Zrt. önkéntesei által kiszállított péksütemények jelentenek. A pénzügyi szolgáltató immár negyedik éve dolgozik össze a Jókenyér pékségeket üzemeltető Ludwig és Mentesi Kft.-vel, hogy az egyes üzletekben nap végén megmaradó termékek a lehető legjobb helyre kerüljenek. A kezdeményezésben 26 önkéntes vesz részt, akik a szabadidejükben vállalták, hogy a programban résztvevő 3 üzletből elszállítják a frissen készített, de készleten megmaradt péksüteményeket a kórházba.

„A mosoly gyógyerejét nem kell bemutatni senkinek sem. Gyermekként kórházba kerülni ugyan sosem ideális, de a november és a december – ha lehet ilyet mondani – még kevésbé szerencsés, hiszen a rövid nappalok és a hideg, gyakran borús idő miatt nehezebb felvidítani a lábadozó gyermekeket. Éppen ezért választottuk ezt az időszakot a kezdeményezés megvalósítására, és nagy örömmel vágunk bele idén is. Kollégáink figyelmessége sokszorosan megtérül, tudva, hogy a Jókenyér finomságai egy kis időre el tudják terelni a kis betegek figyelmét, mosolyt csalva az arcukra, ezáltal pedig hozzájárulva mielőbbi gyógyulásukhoz” – mondta el a kezdeményezés kapcsán Pálfalvi Márta, a Provident Pénzügyi Zrt. vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója.

A pénzügyi szolgáltató önkéntesei két csapatban, összedolgozva viszik el a három pékség termékeit a GOKVI portájára, hogy a kórház dolgozóin keresztül eljuthassanak a péksütemények a gyógyuló gyermekekhez.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina: „Bayer Zsolt oktat vidékiségből? Engem?? Ez az első kerületi várlakó burzsuj?!”
A humorista vlogger most a Fidesz egyik legismertebb publicistáját osztotta ki, nem titkolva csalódottságát, hogy a publicista igencsak lagymatag stílusban írt róla.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. december 03.


Link másolása

Pottyondy Edina vasárnap megjelent tízperces videójában a korábbi, a magyar focival, Marco Rossival is foglalkozó megszólalásával kapcsolatos reakciókkal kapcsolatban mondja el véleményét. Előtte azonban felvezetésként megjegyzi, hogy szerinte a „ballibsik” miért nem szeretik a magyar válogatottat.

„Az Orbán-fóbiás ballibsik, akik úgy gondolják, hogy a válogatott fügefalevél a rendszer természetén. [...] Ők, amikor a válogatottra néznek, nem egy gyönyörű Szoboszlai alakú fügefalevelet látnak, hanem Orbán Viktor ronda nagy f@szát”.

De nem vélekedik másként a rendszer rajongóiról sem. Szerinte

„ők ránéznek a gyönyörű Szoboszlai alakú falevélre, és Orbán Viktor még gyönyörűbb falloszát látják, meg egy csomó ballibsit, akik nem akarják leszo@ni.

Innen néhány bekezdéssel később eljut oda, hogy nagy izgalommal vette hírét, hogy Bayer Zsolt foglalkozott vele a Magyar Nemzet nevű kiadvány hasábjain, azonban csalódott. Lelkiállapotát az elhíresült videóhoz hasonlította, amikor egy kisgyerek elkámpicsorodik, mert Minecraftot kér karácsonyra, de a nagyapja a Mein Kapfot vette meg. Ő most a szerzőtől a Mein Kampfot várta, de Minecraftot kapott.

„Bayer Zsolt homlokára ugyanis ezúttal nem állandó múzsája, Goebbels lehelt csókot, hanem a Baginacsából inspirálódott a lovagkeresztes torrente”.

Majd hosszasan élcelődik azon, hogy Bayer legfőbb problémája az, hogy

„a Pottyondy, meg az összes többi nem szeretik a pálinkát, a disznóvágást, a focit, Szoboszlait, Rossit, a magyar sikert. Nem szeretnek minket”.

Erre a humorista így reagál:

„Titeket? Én nem hinném, hogy valaha bárki egy kalap alá vette volna Bayer Zsoltot és Szoboszlait, vagy a magyar sikereket. Vagy volt ilyen? Kiáltott fel valaha szurkoló, hogy a Bayer Zsolték hogy becsavarták ezt a labdát? Vagy a Bayer Zsolték megint kaptak két Nobelt?”.

A szokás szerint nem éppen visszafogott stílusú videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Biztos befér a kéményen a miniszterelnök úr?” – így reagáltak a kommentelők Orbán Viktor üzenetére, miszerint éjjel érkezik
Nem kímélték a kormányfőt a hozzászólók a szakállas kép alatt. Igaz, voltak olyanok is, akik szerint kifejezetten humoros lett a poszt.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, szokatlan, nyárra jellemző szakállal jelentkezett kedd este Facebook-oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök a Mikulásra utalva, az EDDA híres dalának címével azt üzente: „Éjjel érkezem.” A nyomaték kedvéért azt is megírta: „Csizmákat kipucolni, éjjel érkezik a Mikulás”.

Számosan voltak, akiknél betalált a poszt: többen gondolták úgy, hogy ennyi lazaság belefér egy miniszterelnöki posztba, egyesek kifejezetten humorosnak tartották a bejegyzést.

Nem kevesen voltak azonban azok sem, akik – viccesebben vagy határozottabban – arra használták a kormányfő posztját, hogy kritikát fogalmazzanak meg vele szemben.

Íme néhány a legfrappánsabbak közül:

„Éjjel érkezem, száraz, kiégett aggyal – és az új adócsomaggal”

„De szép csizma – mondta a Mikulás, majd eltette a zsákjába”

„Biztos, hogy befér a kéményen, miniszterelnök úr?”

„Ide már ne jöjjön, innen elvitt mindent!”

„Ez a Mikulás nem hoz, hanem visz”

„Noo, akkor reggelre már csizma sem lesz...”

„Inkább az ajtón gyere be, mert a kémény elég szűk lenne neked, harcosom!”

„Ez a Mikulás üres zsákkal jön, és telivel megy”

„Még egy ilyen télapót, aki elől hordja a puttonyát...”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Horváth Gréta reagált Meggyes Dávid kiborulására: „Egyetlenegyszer sem kereste a kisfiamat”
Gréta elmondta, hogy neki a gyerek lelki egészsége a legfontosabb, ezért sem taglalta az eseményeket, a történéseket, amik egyébként számára is megdöbbentőek voltak, nemhogy egy 7-8 éves gyereknek.

Link másolása

A Blikk foglalta össze, hogy nemrég mi történt Meggyes Dáviddal: az üzletember annyira a szívén viselte Horváth Gréta kisfiának a sorsát, hogy a szakításuk után egy évvel elsírta magát a kamerák előtt, amikor egy szóról eszébe jutott a Párharc forgatása közben.

Meggyes akkor elmondta, hogy azért érintette ennyire érzékenyen az ügy, mert hároméves kora óta ő is nevelte Gréta gyermekét, és már-már sajátjaként szerette.

Azt is hozzátette, amikor a gyermek 8 éves lett, elváltak útjaik, így a kapcsolatot sem tudta vele tartani.

Ennek kapcsán szólalt meg most Horváth Gréta, aki elmondta, hogy a volt párja egyszer sem jelezte felé, hogy látni akarná Filipet, azt pedig felháborítónak tartja, hogy valaha is eltiltotta volna tőle.

„Én félre tudtam tenni az egómat, ezért a gyerek előtt sosem tüntettem fel őt rossz színben. Különben meg Filipnek van édesapja, aki példásan neveli őt, és akire mindig számíthattunk, és akivel a mai napig jó a kapcsolatunk. Nekem a gyerek lelki egészsége a legfontosabb, ezért sem taglaltam az eseményeket, a történéseket, amik egyébként számomra is megdöbbentőek voltak, nemhogy egy 7-8 éves gyerek számára… Köszönöm szépen, mi jól vagyunk, és Dávidnak nincs keresnivalója az életünkben”

– mondta Gréta a Story magazinnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: