KULT
A Rovatból

Azért kell kórusba járnunk, hogy megtaláljunk magunkban valamit

Tóth Árpád egész életét az éneklésre és kórusvezetésre tette fel. Hetente százakat tanít, nemrég egy előadása végén az egész terem felállva tapsolt neki.
Láng Dávid - szmo.hu
2017. június 02.


Link másolása

Másfél évvel ezelőtt már megjelent egy interjú itt a portálon Tóth Árpáddal, a Csíkszerda kórus vezetője azóta még nagyobb fordulatszámon pörög. Gyakorlatilag minden este más társasággal próbál, napközben középiskolában és egyetemen is tanít, nyaranta pedig sorra kapja a meghívásokat Kínától Ausztráliáig, hogy ott is átadja nem mindennapi szemléletét.

Június 10-én rendezik meg ötödik alkalommal a Kórusok Éjszakáját, aminek szintén ő az egyik alapembere. Ennek apropóján beszélgettünk, de szóba került például az is, mi a véleménye Deák Kristóf Oscar-díjas kisfilmjéről, a Mindenkiről.

– Hány kórust viszel most pontosan?

– A Csíkszerdának jelenleg öt kórusa van. A hétfői, a szerdai és a csütörtöki nagyobb kiadású, ahová évente egyszer bárki szabadon csatlakozhat. Ezen kívül van kedden délután egy gyerekkar (ahová főleg a tagok gyerekei járnak), esténként pedig egy válogatott kamarakórus. A Kisképzőben is van egy kórusom, amire talán a mezítlábas operatársulat megnevezés illik leginkább, valamint az idei évtől az egyetemen is én vezetem a Kodály Intézet vegyes karát.

– Van neked szabad estéd a hét bármelyik napján?

– Nincs, de ezt egyáltalán nem élem meg áldozatként. Nagyon szeretem csinálni, különben biztos nem vállalnék be ennyit. Igaz, valóban elég sok energiát kivesz belőlem, de

"
valahogy mindig úgy alakul, hogy a próbákról feldobottabban távozunk, mint ahogy megérkeztünk.

Szerencsém van, mert jó az energia-háztartásom, emiatt nincs szükségem sok alvásra.

– Összesen hány ember tartozhat hozzád?

– Ötszázra szoktuk becsülni a Csíkszerda-család kórusait, amiből nagyjából négyszáz az aktív tag. Tanítok kétszáz gyereket a Kisképzőben, a Kodály Intézet pedig ötven tagú és ott mindenki jár kórusba. Heti szinten összesen olyan hétszáz körül lehet azoknak a száma, akikkel találkozom.totharpi3

– És tudod mondjuk a nevüket? Vagy felismernéd őket az utcán, ha szembejönnének?

(nevet) Nagyon fura lesz a válaszom: nyilván a kórusos létnek nagyon sok dolog része, számtalan barátság és szerelem szövődött már a tagok között, de ezzel együtt számomra elsősorban mégiscsak az éneklésről szól. Ezt alapul véve nem érzem felelősnek magamat mondjuk azért, hogy feltétlenül mindenkit név szerint ismerjek. Nyilván vannak, akikkel közelebbi viszonyba kerülök, de röhejes lenne, ha valaki csak amiatt járna, mert jó barátok vagyunk.

Az őszi félévben, amikor egyszerre 120 új tag csatlakozik, simán előfordul, hogy megszólít valaki mondjuk a metrón és nem ismerem fel. Eleve nem szoktam az emberek szemébe nézni vezénylés közben, ez is nehezíti a dolgot. Most viszont már két táboron is túl vagyunk a legutóbbi bővülés óta, ezeknek köszönhetően a nevekkel és arcokkal azért már képben vagyok.

– Bárkivel beszéltem csíkszerdások közül, mindannyian úgy áradoznak rólad, mintha kisebbfajta személyi kultusz lenne körülötted. Hogyan tudod kezelni az ilyen fokú rajongást?

– Szeretve lenni nyilván mindenki számára jó érzés, ahogy az is, ha tisztelet övezi. Sokat dob az önbecsülésemen is, ugyanakkor személyi kultuszról beszélni szerintem túlzás. Az viszont biztos, hogy az utóbbi időben nagyon foglalkoztat engem a kérdés, vajon működőképes lenne-e az általam alkalmazott munkamódszer akkor is, ha más vezetné a kórusokat. Hosszabb távon mindenképp szeretném, ha lenne olyan kórusom, amit zökkenőmentesen átadhatok. Egyszer már volt egy ilyen kísérlet, abból levontam a tanulságokat, legközelebb máshogy fogom csinálni. Jelenleg addig már eljutottunk, hogy bár az összes kórust újra én viszem, mindenhol van helyettesem, aki adott esetben be tud ugrani.

"
Szilárdan hiszek benne, hogy az embereknek azért kell kórusba járniuk, hogy megtaláljanak magukban valamit, miközben énekelnek, és nem a személyem vagy a szedett-vedett poénjaim miatt.totharpi2

– Mennyire van ez így a gyakorlatban?

– Nagyon sok átalakulást látok a kórusban: szerintem az emberek jó részének fantasztikus lehetőség ez, hogy levetkőzze a félelmeit és nyitottabbá váljon a környezetére. Számos olyan tagunk is van, aki egyébként nem nagyon jár társaságba, sőt stresszelnek is, ha sok emberrel vannak egy légtérben. Mégis lejöttek, mivel szeretnek énekelni, és szép lassan már megszólalni is meg mernek. Nekem is az az érzésem, hogy ilyen társaságban – például a próbák utáni sörözések idején – könnyebben el tudok beszélni azokról a problémákról, amelyek foglalkoztatnak. És megoldást is jóval könnyebb így találni rájuk.

– A Mindenki filmről mi a véleményed?

– Szerintem óriási dolog, hogy megszületett ez a film és közbeszéd tárgya lett a téma, ami a középpontjában áll. A legnagyobb erényének azt érzem, hogy egy olyan jelenségről kezdtek el utána százezrek beszélni, ami addig egyáltalán nem volt széles körben ismert. Vegyük például a bátyámat: őt sosem foglalkoztatta igazán, amit csinálok, nem is szoktunk kórusos ügyekről beszélni szinte egyáltalán.

"
De miután megnézte a Mindenkit, felhívott és elkezdett kérdezgetni olyan dolgokról, amikről előtte soha, pedig 25 évig egy szobában laktunk.

Sokan felhozták, mennyire reális a film cselekménye. Egyrészt szerintem akár meg is történhetett volna adott esetben, de ha azt nézzük, egyáltalán nem kell reálisnak lennie. Elvégre játékfilmről beszélünk, nem dokumentumfilmről. Az üzenete pedig rettentően pozitív. A sikeresség ellenében az élményre helyezi a hangsúlyt, egy olyan világban, ahol mindent mérni akarunk. Ennek fényében csodálatos, hogy van egy kislány, aki hiába nagyon tehetséges, nem a győzelem a célja – csak azt szeretné, hogy mindenki jól érezze magát.totharpi5totharpi6

– Ti egyébként szoktatok versenyeken indulni?

– Nem, soha. Ezzel megint nem leszek népszerű, de

"
szerintem a versenyeket azoknak a pedagógusoknak találták ki, akik önmagában a zenével már nem tudják motiválni a csapatot.

Ezen a ponton túl pusztán a koncertezés többé nem kielégítő, mindenképp le kell győzni másokat a sikerélményhez. Én életemben egyszer indultam egy karvezető versenyen még huszonéves koromban, mondjuk az jól is sikerült és az önéletrajzomban is jól mutat. Illetve Felvidéken vezettem kórust sokáig, ott Galántán van egy nagy közös találkozó minden kórus számára. Ennek része egy verseny is, amin kötelező elindulni. Ez volt még kivétel, de sosem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.

– A május elején megtartott TEDx-es előadásod hatalmas sikert aratott, többen az egész konferencia csúcspontjaként emlegették. Hogyan élted meg a színpadról a közönség reakcióit?

– Nagyon nehéz volt a felkészülés, mivel a szervezők elég nagy hangsúlyt is fektetnek erre. Minden előadónak le kell írni és többször el kell mondani az egész beszédét, ami számomra lehetetlen feladat, mivel semmit nem tudok hitelesen előadni, amit előre kigondoltam. Mindegy, muszájból írtam egy szöveget, persze a végén pár mondat kivételével teljesen mást mondtam el. Eredetileg úgy lett volna, hogy én fejezem be a konferenciát. A főpróbán, üres terem előtt viszont nem tudtam magam annyira helyzetbe hozni, amennyire a szervezők elvárták volna tőlem. Nyilván elég nehezen tudták elképzelni, amikor azt mondtam: „és itt lesz majd az éneklés, rendben fog menni minden, nyugi...”

Az lett a vége, hogy másnap reggel felhívtak, hogy tök jó az egész, de inkább mégsem én leszek az utolsó előadó. Úgy éreztem, azért hívtak meg, hogy megénekeltessem az embereket és ez jó élmény legyen nekik, de a végén nem hittek eléggé benne, hogy sikerülni fog. Pedig sikerült, nem is akárhogy. Persze azért stresszeltem előtte, de ahogy felmentem a színpadra és észrevettem ismerős arcokat a nézőtéren, azonnal tudtam, hogy minden rendben lesz.

A teljes TEDx-es előadás:

– A világban merre jársz mostanában előadni?

– Van egy elég szoros kínai kapcsolatom, akik évente kétszer-háromszor hívnak különféle városokba, Angliában és Olaszországban is minden évben tartok nyári egyetemet, valamint a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke révén rendszeresen megyek Ausztráliába is. Utóbbi többnyire karácsony után pár nappal szokott kezdődni, ami ott a nyár közepét jelenti. Németországban középiskolásokat szoktam tanítani, és Felvidékre is a mai napig visszajárok időnként karvezetés kurzusokat tartani.

– Mindenhol ugyanannyira átjön a mondanivalód?

Nyilván vannak kulturális különbségek. Az a fajta együtt éneklősdi, ami nálunk eléggé megvan – a Mindenki is pont ezért válhatott a közbeszéd tárgyává –, Ázsiában például sokkal kevésbé megszokott. A viccekre is figyelni kell, hol mi jön át, min nevetnek. De azt tapasztalom, hogy

"
ha az ember elég élvezettel és átéléssel adja elő, amit szeretne, az azért mindenhol beüt.

– Mi várható az idei Kórusok Éjszakáján?

Hosszú programmal készülünk, délután 4-kor lesz az első Éneklő Utca és fél 12-kor a záró közös éneklés. Ugyanúgy 9 helyszín lesz, de nem pont ugyanazok, mint eddig, bevontunk újabbakat is – például a Vörösmarty Gimnázium belső udvarát. Szintén újdonság, hogy ezúttal két Éneklő Utcát is csinálunk, hogy kicsit megbolygassuk az este rendjét. A második nagyjából a közepén kap majd helyet, 8 óra körül. Ennek keretében az összes résztvevő kórust felállítjuk nagyjából 20 méterre egymástól, ez több száz embert jelent. Egymásnak adják a stafétát az éneklésben, a közönség pedig séta közben belehallgathat mindegyikükbe. További változás, hogy a gyerekkarokat most először nem soroltuk be a meglévő kategóriák közé, hanem kaptak egy sajátot.

A záródal:totharpi4

– Milyen projektjeitek lesznek még nyárig?

– A Kórusok Éjszakája előtti hétvégén, június 2-3-4-én a szerdai csoport adja elő az Átváltozások című művet a Lauder Gimnáziumban. Ovidius Metamorphoses című művéből mutatunk be két történetet: az Apolló és Küparisszoszt kórusimprovizációval, a Bibliszt pedig Jules Massenet francia romantikus zeneszerző megfogalmazásában.

Ezen kívül négy nyári hétvégén ismét lezárják a Szabadság-hidat, ennek örömére szervezünk oda egy flashmobot, amire egy külön dalt is írunk a témában. Ennek a konkrét időpontja még alakul. A keddi kamarakórussal pedig a saját műveimből – ugyanis zenét is szoktam szerezni – tartunk egy bemutatót a Kórusok Éjszakája után egy héttel. Idén először csinálunk egy Csíkszerda nyári egyetemet is a kórustagok számára. Aki szeretne, tanulhat kottaolvasást, csiszolhatja a hangképzését, illetve a karvezetésbe is belekóstolhat. Ez lesz július elején, utána kezdődik a nyári szünetünk szeptemberig.

– És az őszi folytatáson gondolkodsz már?

– Abszolút, elég sok projektötletem van, amelyeken egy ideje már egy kisebb csapattal dolgozunk. A Kórusok Éjszakája után fogunk összeülni, ekkor kezd majd el kikristályosodni, mi valósulhat meg a következő szezonban. Ami biztos, hogy a koncertek jobban el lesznek szórva: most tavasszal többször is csak pár hét telt el két bemutató között, ezt szeretnénk egyenletesebben szétteríteni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: