SZEMPONT
A Rovatból

14 áldozat három balesetben két nap alatt – tényleg olyan súlyos a helyzet a magyar utakon?

Az esetek így egymás után ijesztők, az elmúlt évek statisztikáit böngészve azonban kiderül: évek óta csökken a halálos közúti balesetek száma.


Három közúti balesetben összesen 14 ember halt meg az elmúlt két napban Magyarországon.

Hétfő reggel egy Opel Corsa hajtott be egy sorompó nélküli vasúti átjáróba Kunfehértónál és összeütközött egy vonattal:

a balesetben az autó mind a hét utasa életét vesztette. Az áldozatok között van egy négygyermekes édesanya, az apa és egyik fiuk is.

Kedden este két újabb tragédia történt, amiben összesen heten haltak meg.

Este hét óra körül a Békés megyei Vésztőnél ütközött össze két autó, a balesetben meghalt egy 42 éves férfi és egy 60 éves Komádi nő, hárman pedig súlyosan megsérültek.

Kilenc óra körül pedig a 37-es számú főúton, Miskolc és Szerencs között ütközött össze frontálisan két Audi.

Ebben a balesetben öten haltak meg – köztük egy 13 éves kislány is.

Erről az esetről azóta kiderült, hogy az egyik autó sofőrje jóval gyorsabban haladt a megengedett 60 kilométer per óránál, ezért sodródott át a szemközti sávba, ahol összeütközött a másik járművel.

Ebben az évben ezeken kívül akadt még néhány megrázó baleset:

  • Június 29-én egy 23 éves fiú és a 24 éves lány halt meg, amikor összeütköztek egy teherautóval a 811-es főúton, Felcsút és Óbarok között.
  • Július 28-án egy nap alatt három halálos baleset is történt Budapesten, amelyekben összesen hárman vesztették életüket
  • Szeptember 1-én pedig Kapuvárnál egy embercsempész hajtott az autójával a Répce-hídról a folyómederbe, itt négy ember halt meg.

    Javuló tendenciákat mutat a statisztika

    A Magyar Autóklub oldalán elérhető statisztika szerint ebben az évben

    július 31-ig 250 halálos baleset történt a magyar közutakon, ezekben pedig 282 ember halt meg.

    Ebben nincsenek benne az augusztusi és a szeptemberi balesetek – tehát a héten történ két tragikus eset sem.

    Bár a 12 halálos áldozat néhány nap alatt valóban sokkoló, de ha megnézzük a 2021-es hasonló időszakot nem látni jelentős növekedést. 2021. július 31-ig ugyanis 248 halálos baleset történt, ami csak kettővel kevesebb, mint az idei első hét hónap adata. Az áldozatok számában azonban már jelentősebb az eltérés: tavaly júliusig 272-en haltak meg a közutakon, ebben az évben tízzel több áldozat volt.

    Ha hosszabb időtávon nézzük vissza az egész éves adatokat, akkor viszont már

    határozottan javuló tendenciát láthatunk.

    2010-ben még 676 halálos baleset történt, az áldozatok száma pedig 740 volt. Kilenc évvel később azonban már 552-re csökkent a tragikus kimenetelű balesetek száma, amikben 602-an haltak meg.

    A 2020-as évben is folytatódott a balesetek számának csökkenése, itt azonban az előző évhez képest sokkal jelentősebb volt a visszaesés: 417 halálos baleset volt, 222 áldozattal. Ebben az évben vélhetően közrejátszott a járványhelyzet is: a karantén idején sokan otthonról dolgoztak, így kevesebben is közlekedtek az utakon.

    Ehhez képest 2021-ben nőtt a halálos balesetek száma, 484 ilyen volt, az áldozatok száma pedig 537. Ezek a számok azonban még mindig alacsonyabbak, mint a 2019-es adatok, tehát összességében a javuló tendencia folytatódott.

    A gyorshajtás a legfőbb oka a baleseteknek

    Mindez úgy történt, hogy közben az utakon egyre több lett az autó. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, míg 2010-ben 2 984 063 személyautó volt az országban, addig tavaly már több mint négymillió. Bár nem ilyen mértékben, de nőtt a motorkerékpárok és a teherautók száma is ez idő alatt.

    „Az elmúlt tíz évben látni annak jeleit, hogy általában javult a magyar közlekedéskultúra, talán nyugodtabbak, higgadtabbak lettek a magyar autósok” – mondta Kovács Kázmér, ügyvéd, közlekedési szakjogász. A Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke szerint ebben szerepe lehetett abban, hogy sokan felismerhették, hogy az autóvezetés bizony egy veszélyes üzem.

    Ugyanakkor Kovács Kázmér úgy látja a statisztikák mindig hullámzók, két számból még nem lehet komoly következtetést levonni. És ugyan lehet, hogy bizonyos összehasonlítások szerint javulás is kimutatható, még mindig sok olyan autós van, aki felelőtlenül és nem csak magára, hanem másokra nézve is veszélyesen közeledik. Hogy erről meggyőződhessünk,

    „elég csak végigautózni például egy hétvégén a zsúfolt M7-esen”.

    A szakértő által említett felelőtlenség visszatükröződik az okok között is: idén július 31-ig a legtöbb baleset a gyorshajtás miatt történt.

    Ebben azonban Kovács Kázmér szerint az úgynevezett relatív gyorshajtás is benne van, amikor az autós az adott körülményekhez képest vezet gyorsan - például túl nagy sebességgel közelít meg egy vasúti átjárót, vagy egy gyalogátkelőt -, viszont nem lépi át az adott területre érvényes legnagyobb megengedett sebességet.

    Közép-Magyarországon volt a legtöbb baleset

    Ha az adatok régiós bontását nézzük, akkor azt látjuk, hogy idén július 31-ig a legtöbb halálos baleset (60) a Közép-Magyarországi régióban volt.

    Ez azonban talán nem annyira meglepő, hiszen a fővárost is magában foglaló területen a legnagyobb a népességszám, és a KSH 2021-es adatai szerint itt a legmagasabb a személyautók száma is. Ezt követte 56 halálos balesettel a dél-alföldi régió, majd a Nyugat-Dunántúl 32 esettel.

    Ha az idei év első hét hónapjában történt balesetek halálos áldozatainak számát egymillió főre vetítjük, akkor viszont éppen Közép-Magyarországon látjuk a második legalacsonyabb számot, 20,3-et. Ennél csak Észak-Alföldön volt kedvezőbb az arány, 19,2.

    Arányaiban a legtöbb halálos baleset a Dél-Alföldön volt:

    itt egymillió főre vetítve 53,1 eset jön ki. A hétfő reggeli hét halálos áldozatot követelő baleset is ebben a régióban, Kunfehértónál történt.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    SZEMPONT
    A Rovatból
    Rácz András a lengyelországi orosz drónokról: Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, de goromba provokáció, ami történik
    A szakértő szerint az oroszok „harccal történő felderítést” végeznek. A céljuk a NATO válaszkészségének felmérése és politikai feszültségkeltés lehet.


    Rácz András Oroszország-szakértő szerint nem egy NATO elleni orosz támadás kezdődött el akkor, amikor orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe, majd azokat a lengyel hadsereg lelőtte. A szakértő a Facebook-oldalán osztotta meg a véleményét az esetről.

    Azt írta: az orosz hadsereg jelenleg nem hajt végre semmilyen szokatlan műveletet, nem közelítik meg a NATO határait, és rakétahordozó bombázóikat sem vetik be.

    „Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, nincs tehát ok pánikra. Ezzel együtt goromba provokáció, ami történik”

    – fogalmazott Rácz.

    Szerinte az is világos, hogy az orosz drónok berepülése szándékos volt. Korábban előfordult már, hogy egy-egy drón technikai hiba miatt sértette meg a lengyel vagy a litván légteret, vagy eltért a pályájáról a légvédelem tüze miatt. Most viszont egy több drónnal végrehajtott, mély behatolás történt – ez más lépték.

    A szakértő szerint az orosz fél azt teszteli, mennyire képes a NATO megvédeni a saját légterét. Ezt az orosz katonai szlengben „razvedka bojem”-nek nevezik, vagyis harccal történő felderítésnek.

    „Harcérintkezést provokálnak ki – jelen esetben drónokkal –, és azt vizsgálják, milyen reakciót ad a lengyel haderő, milyen reakciót ad a NATO”

    – írta Rácz.

    Szerinte az incidens akár a szeptember 12–18. között zajló orosz–fehérorosz Zapad–2025 hadgyakorlathoz is köthető. A litván, lett és ukrán hírszerzés is arra számít, hogy az orosz fél információs eszközökkel próbálja majd veszélyesebbnek láttatni a gyakorlatot, mint amilyen az valójában.

    Rácz András szerint az oroszok célja lehetett az is, hogy éket verjenek Karol Nawrocki lengyel elnök és Donald Tusk miniszterelnök közé. Ha ez volt a terv, akkor úgy tűnik, nem sikerült: a két politikus – bár eltérő politikai oldalon állnak – együtt reagált a támadásra. A hosszabb távú következmények viszont még nem ismertek.

    A mostani eset hatására Rácz szerint felgyorsulhatnak a megbeszélések arról, hogy a NATO-tagállamok kiterjesszék a légvédelmüket az Ukrajnával szomszédos megyékre is. Ez leginkább a Lengyelországgal és Romániával határos területeket érintené. Kárpátalját kevésbé, mert ha a többi térséget lefedi a légvédelem, onnan már nem valószínű, hogy bármi átrepülne – véli a szakértő.

    Rácz András figyelmeztetett arra is, hogy a drónok roncsai, illetve a lehulló repeszek a földet érés után is veszélyt jelenthetnek.

    „Nemcsak azért, mert akár az üzemanyag maradványai, akár a robbanótöltet (ha volt rajtuk) fel tudnak robbanni. Előfordul az is, hogy az oroszok robbanócsapdákat helyeznek a drónokba, azzal a céllal, hogy a földet ért gépeket megvizsgáló tűzszerészeket megöljék”

    – tette hozzá Rácz András.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    SZEMPONT
    A Rovatból
    „Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
    A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


    Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

    Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

    Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

    A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

    Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

    Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

    A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

    A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

    A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

    Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

    Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

    Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

    (via BBC, CNN, New York Post)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    SZEMPONT
    A Rovatból
    „Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
    A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


    Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

    Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

    A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

    A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

    „Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

    Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

    A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    SZEMPONT
    A Rovatból
    Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
    A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. szeptember 12.



    „Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

    „Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

    „Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

    „Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

    – írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

    „Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

    Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

    „Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

    A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

    „Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: