ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Miért hagyd unatkozni a gyereket?

Talán sok szülőnek azonban eszébe sem jut, hogy a hosszú téli estéken vagy éppen karantén idején olyan dolgot taníthat meg a gyerekének, amire máskor aligha van lehetőség: unatkozni.


Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része, és mindenkire tartozik.

Ahogy nehezedik a járványhelyzet, ahogy csökken a napos órák száma, egyre hosszabb időkre kényszerülünk négy fal közé. A szülők pedig joggal válnak feszültebbé, aggódóvá, hiszen a lakásban sokkal nehezebb lekötni a gyerekeket, mint akkor, amikor szabadon szervezhetik tele mozgással, programokkal a mindennapokat. Talán sok szülőnek azonban eszébe sem jut, hogy ebben az időszakban olyan dolgot taníthat meg a gyerekének, amire máskor aligha van lehetőség: unatkozni.

A fentieket olvasva, sokan felvonhatták a szemöldöküket, ugyanis az unalomra nem nagyon szoktunk úgy tekinteni, mint pozitív tényezőre. Nem hiszem, hogy egyedül vagyok szülőként, amikor azt mondom, hogy a gyerekek folyamatos lekötése igen fárasztó dolog. Mégis

mi, szülők állandóan azon vagyunk, hogy amikor elhangzik az "Apa, unatkozom!", "Anya, nem tudok mit játszani!", azonnal orvosoljuk a problémát. Félreteszünk mindent, amivel épp foglalkoztunk, leülünk LEGO-zni, gyurmát kapunk elő, hogy gyermekünket kisegítsük a tehetetlenségéből. Mintha ő egymaga erre képtelen volna. De vajon tényleg az?

Féreértés ne essen, a közös, szülő-gyerek játék az egyik leggyönyörűbb élmény egy gyerek számára, ami jelentősen hozzájárul kettejük kapcsolatának alakulásához, a kisebbek érzelmi fejlődéséhez.

Azonban akkor, amikor állandóan tettre készen állunk gyermekünk mellett, hogy ne unatkozzon, elveszünk tőle valamit. Ez pedig az, hogy önmaga képes legyen kitörni az unalom fogságából.

mfacchinetti képe a Pixabay -en.

Amikor nem voltak még digitális eszközök és túlaggódó szülők, a gyerekek számára egy fadarab vagy akár egy rövidke fonál elegendő ahhoz, hogy nagy dolgok, játékok történjenek. Pont ez a szép a kicsikben, hogy náluk a fantázia által bármi lehetségessé válik. A fadarabból kard formálódik, a fonálból horgászbot, és így tovább. De mindez az átalakulás csak akkor történhet meg, ha azt hagyják a szülők is. Nagyobb gyerekeknél ugyanilyen fontos az unatkozás, mivel az abból való szabadulás arra készteti őket, hogy lekössék magukat. Így lesznek képesek kitalálni újabb játékokat vagy új szemmel tekinteni akár a régiekre.

Ekkor kezdik el használni unaloműzés gyanánt kreatívan az agyukat. Azonban ha ilyenkor szülőként a könnyebbik megoldást választjuk, mondjuk hosszas nyaggatás után odaadjuk a telefonunkat vagy tabletet, mindezek, amiket fent írtam, elmaradnak.

Vannak tudományos érvek is az unatkozás hasznossága mellett. Agyi képalkotó technológiával tárták fel azt az állapotot, amit sokszor unatkozásnak vagy semmittevésnek hívunk, és bebizonyosodott, hogy az agyunk ilyenkor sem kapcsol ki, sőt! Az agy kreatív, intuitív funkcióiért felelős területei aktívabbá válnak, amin nincs miért csodálkozni, hiszen bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy a világmegváltó ötletei, korábban megoldatlan problémák megoldásai épp tusolás vagy egy céltalan séta közben érték. És ehhez csak arra volt szükség, hogy az agy "kikapcsoljon", relaxált állapotba kerüljünk.

A gyerekek is hasonlóan vannak ezzel, így

semmi aggódnivalónk, ha azt látjuk, hogy gyermekünk ábrándozó tekintettel bámulja a "semmit", vagy szimplán csak bambul. Ilyenkor az agya épp pihen, és készül arra, hogy egy újabb tevékenységbe újult frissességgel vesse bele magát. Ugyanez a bambulás zajlik akkor is, amikor egy gyerek valamilyen digitális eszközt használ vagy televíziót néz, de ekkor az agy nem képes valóban kikapcsolni, mivel az ingerek egymást érve adják az impulzusokat.

Maria Tsupa képe a Pixabay -en.

Persze, minden szülő pontosan tudja, hogy milyen hatékony eszközöket képesek bevetni a kütyükért küzdő gyerekek, így érthető, hogy vannak helyzetek, amikor a telefon lesz a barátunk az unatkozó gyerek elcsendesítésében. Ennek ellénére

mindenkit biztatok arra, hogy ha erőnk engedi, álljunk ellen, és higgyünk abban, hogy a gyermek unalmából csodás játékok és fejlődés bontakoznak ki.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy legyünk türelmesek magunkkal és a gyerekkel is! Ne várjuk el, hogy az a gyerek, aki TV-vel oldja meg a semmittevést, azonnal átálljon a kreatív üzemmódra, és WC papír gurigákból kezdjen egycsapásra felhőkarcolót építeni. Mi, felnőttek is adhatunk neki tippeket, vezethetjük őt, mint egy menedzser. Talán még élvezni is fogjuk, ha magunk is megérezzük a gyermekkorban elhagyott, kreatív, szabad játék ízét.

Az unalom egyéb formái

"Unatkozom!" = Bánt valami! - Minél kisebb egy gyerek, annál nehezebben fogalmazza meg az érzéseit, így gyakran előfordul, hogy az unatkozást valójában a szomorúság kifejezésére használják.

"Unatkozom!" = Egyedül érzem magam! - Amikor egy gyerek nyüstölni kezdi a szüleit, sokszor nem valós unatkozásról van szó, hanem valójában szeretné felhívni magára a figyelmet. Ha megfigyeljük, a gyerkek igen gyakran szoktak "unatkozni" akkor, amikor a szülő elérhetetlen, mert éppen valami mást csinál.

Azt javaslom, hogy ha elhangzik az "Apa, anya, unatkozom!" - felkiáltás, kérdezzük meg, hogy gyerekünk mire gondol, mit szeretne. Ekkor megbeszélhetjük együtt, hogy amint lesz időnk, szívesen játszunk vele, addig is találjon ki valamilyen játékot, akár adhatunk is neki tippet. Ha pedig valami nyomasztja őt, az unalom onnantól már valójában nem is unalom, hanem lehetőség a beszélgetésre, közös játékra.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, ne hagyd ki a 7köznapi pszichológia blogot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Vencel trükkje: így lehet egész napra feltankolni a SZIN fesztiválon
Nézd meg a cikkben található TikTok videónkat, hogy mi volt Vencel megoldása a túlélésre – és igen, a Lidl-ing külön jól jött hozzá. Ha még nem vagy feketeöves fesztiválozó, érdemes megismerned Vencel trükkjeit.


Egy fesztivál reggelén a legnagyobb kihívás sokszor nem a kedvenc koncertre való bejutás, hanem az, hogy újra lendületbe kerülj. A SZIN-en a koránkelők és a későnfekvők is ugyanazzal a problémával szembesülnek:

Korgó gyomor, fáradt test és az a bizonyos „Na jó, ma hogyan fogom végigcsinálni?” - érzés.

Vencel is pontosan így indult neki a napnak, amikor történt valami – de ezt videón is megörökítette, hogy akár Ti is lemásolhassátok az ő fesztiválmentő megoldását.

NÉZD MEG A VIDEÓT ITT!

@szeretlekmagyarorszag.hu #lidlmagyarorszag #szinfesztival #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Reggeli rántottával a startvonalon

A TikTok-videóban rögtön látszik, hogy Vencel nem a színpad felé vette az irányt, hanem a Lidlnél kötött ki. És milyen jól tette!

Nem valami gyors, összecsapott harapnivalót kapott, hanem egy meleg, frissen készült rántottát, amihez a tojást a Lidl FesztMarketjében vásárolta. Ráadásul úgy készítették el neki, ahogy ő szerette volna: sok sajttal, lágyan.

Ez egy fesztiválon olyan, mintha prémium szolgáltatást kapnál. A reggeli után Vencel szemmel láthatóan visszanyerte az energiáját, és a videóban is megjegyzi, hogy így már könnyebb nekiindulni egy teljes napnak. És tényleg: aki próbált már fesztiválon reggelizni, tudja, mekkora különbség, ha nem egy horrorárú szendvics vagy egy előző napról maradt félcsomag keksz az egyetlen opció.

Bevásárlás egész napra – horrorárak nélkül

A Lidl FesztMarket nem csak a reggeli miatt volt nyerő. Vencel gyorsan feltankolt pékáruból, gyümölcsből és üdítőből, így a nap további részére is bebiztosította magát. Az árakban nem volt semmi „fesztivál-felár”, minden ugyanannyiba került, mint egy bármilyen másik Lidl üzletben. A polcokon ráadásul nem csak a klasszikus „chips és kóla” kombó található: friss zöldségek, nemzetközi készételek és még vegán opciók is várják a vásárlókat.

Szett, kupon, bónusz – így lesz a fesztivál outfited is nyerő

A fesztiválon nemcsak az számít, hogy mit eszel, hanem az is, hogyan nézel ki közben. Vencel már rutinos fesztiválozó, a Campuson már megtanulta, hogy megéri Lidl-ingben érkezni, mert így nemcsak extrává teszi a szettjét, hanem egy exkluzív Lidl Plus kupont is bezsebelhet. A kuponnal pedig Vencel desszertet is be tudott szerezni – és ki mondana nemet egy fagyira, amikor 30 fok van a Tisza-parton?

Aki pedig nem készül Lidl-ruhadarabbal, az sem marad hoppon: a helyszíni Gift Store-ban válogathat a menő merch cuccok közül. Sőt, ha valaki 2.500 Ft felett vásárol a FesztMarketben, ajándékba is választhat egy új darabot. A fotótükröknél pedig egy pillanat alatt le is lehet csekkolni, mennyire áll jól az új outfit.

Amíg a telefonod tölt, töltődj te is!

Délután, amikor már kezd erősen tűzni a nap, ki ne vágyna egy kis hűsölésre, megpihenésre a fesztiválos forgatagban?

Érdemes megkeresni a Lidl chillzónát és ott belehuppanni az egyik babzsákfotelbe – csak aztán nehogy az legyen a gondod, hogy nem is akarsz onnan felállni.

Amíg Te lazulsz, a telefonod töltődhet: itt ugyanis ingyenesen használható töltőpontokat is találsz. De ha mégis inkább aktív maradnál, akkor bepillanthatsz abba, hogy milyen lehet a Lidlnél dolgozni, akár még a cég HR-eseivel is beszélgethetsz erről. A hangulat itt teljesen olyan, mintha a fesztiválon belül lenne egy külön kis közösségi tér, ahol egyszerre lehet pihenni, játszani és persze új emberekkel találkozni.

És mi van akkor, ha valaki túl sokat vásárolt, és maradt a szatyor alján egy-két zsemle vagy gyümölcs? Jó hír, hogy a Lidl a SZIN-en is figyel a fenntarthatóságra: a megmaradt élelmiszereket nem dobják ki, hanem karitatív partnereknek ajánlják fel.

Vencel fesztiválozása végül úgy alakult, hogy nemcsak, hogy túlélte a nehezen induló napot, de a komfortra és a pénztárcabarát megoldásokra is rátalált a Lidlnél.

A cikk a Lidl támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET: