A Facebook egy meglepő ötlettel állt elő a bosszúpornó visszaszorítása érdekében. Arra kérik a felhasználókat: küldjék el saját maguknak Messengeren azokat a róluk készült meztelen fotókat és videókat, amelyek kapcsán attól tartanak, hogy később felhasználhatják ellenük - írja a hvg.hu.
Így aztán a képek feltöltődnek a Facebook rendszerébe (illetve nem teljesen, lásd lejjebb). Ezután egy algoritmus katalogizálja a képet, és nem engedi megjeleníteni - ez a módszer lényege.
Kockázatos a módszer
"Biztonsági oldalról aggályos, a megvalósítás szempontjából pedig egyelőre felületes ez a megoldás"
– nyilatkozta lapunknak Makay József kiberbiztonsági szakértő. Az algoritmus működéséről elmondta: egy kódot generálnak a fotókból. Ez a kód, ami valójában egy karakterekből álló sorozat, a "fénykép DNS-e". Ha tehát felküld a felhasználó egy meztelen képet magáról, a képből megalkotják ezt a karakterláncot, ezt tárolják el, nem a képet.
Később ezt a láncot próbálják majd keresni azokban a képekben, amelyeket egymás között küldenek a felhasználók Facebookon keresztül. A Messengerben küldött képek „fotó DNS-ét” is elkészítik ugyanis, és azt nézik meg, hogy a küldött fotó adata megegyezik-e bármelyikkel az adatbázisban lévők közül. Ha igen, akkor a képet letiltják.
Csakhogy az algoritmus nem tud mit kezdeni a manipulált fotókkal,
azaz, ha a felhasználó beleszerkeszt egy küldött képbe, annak a "DNS-e" nem fog egyezni semmilyen képnek a kódjával, így azt nem tudják letiltani. További kockázatot jelent, hogy egy bizonyos - rövid - ideig, míg feldolgozzák, a fotókat tárolni fogják egy szerveren. Ha épp ebben az időben töri fel valaki épp azt a szervert, amelyen a fotók vannak, hozzájuk férhet.
„Nem tudom, hogy így megéri-e ez a kockázat a felhasználóknak. Maga az algoritmus fejlesztője is azt nyilatkozta, hogy a rendszer még nem 100 százalékban biztonságos” – mondta Makay József.
"Igaz, a Facebook rendszereit nagyon nehéz lenne feltörni. A cég nem engedheti meg magának, hogy ne legyen biztonságos. De ott is emberek dolgoznak, programok futnak, amelyekben lehetnek biztonsági rések.
Amelyeket persze folyamatosan javítanak, de egy újabb fejlesztés magában hordozza az újabb biztonsági rés kialakulásának lehetőségét"
– tette hozzá a kiberbiztonsági szakértő.
A bosszúpornó az online zaklatás legdurvább formája
Ausztrál kutatók szerint 5-ből 1 fiatalról készítettek már akaratuk ellenére kényes tartalmú fényképet vagy felvételt. A 16-49 éves korosztályt vizsgálták, az alanyok 20 százalékával már előfordult, hogy a beleegyezésük nélkül meztelen vagy valamilyen szexuális tartalmú képeket készítettek róluk, 11 százalékuknál pedig az internetre is felkerültek ezek a képek.
Az idén júliusban megjelent módosítások 2024. január elsején lépnek hatályba, így az idei évben még a korábban megszokott feltételekkel igényelhetitek ezt az állami kamattámogatású hitelkonstrukciót. A jövő évtől azonban változnak a feltételek.
„Az új szabály szerint 30 éves kor alatt lesz igényelhető a babaváró hitel, azonban sokan nem tudják, hogy a 2024-es év e tekintetben átmeneti időszak. Amennyiben az igénylő házaspár hölgy tagja elmúlt 30 éves, de még nincs 41, és igazolják a várandóságot, 2025. januárig még jogosultak a babaváró hitelre. Ilyen esetben az igényléssel egyidejűleg kérhető a törlesztés szüneteltetése is három évre” – tájékoztatott az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese, Ginzer Ildikó.
Bár a Magyar Nemzeti Bank elemzése szerint a babaváró-hitelkihelyezés volumene jelentősen csökkent az első félévben, az MBH Bankban töretlen az érdeklődés a hitelkonstrukció iránt. A második félévben az igénylők száma pedig tovább emelkedhet a jövőre hatályba lépő változások miatt.
TUDTAD? – Teljesen mentesülhetsz a babaváró hitel visszafizetése alól! Mutatjuk hogyan.
Ha akkor igénylitek a babaváró hitelt, mikor már úton van a baba, az igényléssel egyidőben rögtön kérhetitek a törlesztés felfüggesztését 3 évre. Ha ezt követően a szünetelés ideje alatt megszületik a második gyermek a családba, a törlesztés újabb 3 évre felfüggeszthető, majd a harmadik gyermek érkezésével a fennálló teljes tőketartozást elengedik, vagyis megszűnik a hitel.
Jelen tájékoztatás nem teljes körű. A Babaváró támogatás részletes jogszabályi feltételeit a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III.12.) Kormányrendelet tartalmazza. További tájékoztatás ezen a honlapon található. A hirdetésben szereplő kölcsönt a Magyarország Kormánya által biztosított babaváró támogatással nyújtjuk.
A Bank a THM (teljes hiteldíj mutató) meghatározása során a Babaváró kölcsönről szóló aktuális Hirdetmény hatálybalépésének napján érvényes, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. által közzétett 5 éves aukciós átlaghozam 130%-át veszi figyelembe. A THM érték meghatározása az aktuális általános, illetve a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III. 25.) Kormányrendeletben meghatározott feltételek szerint, valamint azzal a feltételezéssel került megállapításra, hogy a kölcsön a Babaváró kölcsönről szóló aktuális Hirdetmény hatálybalépésének hónapjában folyósításra kerül. A feltételek változása esetén a THM mértéke módosulhat. A THM értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát.
A THM számításakor figyelembe vett díjak / költségek:
- visszafizetett kamat
- törlesztési számla havi számlavezetési díja – 0 Ft. A kölcsön törlesztéséhez a Bank a 2009. évi CLXII. törvény (a fogyasztónak nyújtott hitelről) 14/A. § (3) a) pontjának megfelelő, 0 Ft havi számlavezetési díjú Bázis J számlacsomagot írja elő kötelezőnek. Az igénylő (adós) választhat ettől eltérő számlacsomagot a kölcsön törlesztéséhez, de a Bank a THM számítása során az általa kötelezőnek előírt Bázis J számlacsomag díjmentes havi számlavezetését veszi figyelembe.
- megfizetett kezességvállalási díj
THM (kamattámogatással): A kölcsön összege 10 000 000 Ft, futamideje 20 év, kezességvállalási díj mértéke a kezességgel biztosított fennálló kötelezettség összegének 0,5%-a. A teljes futamidő alatt az állami kamattámogatás fennáll. Az első gyermek a 60. hónapban megszületik, több gyermek a futamidő alatt nem születik. Az ügyfél a 60. hónapot követően él a 3 éves törlesztés szüneteltetése lehetőségével. A THM 0,43%, a havi törlesztőrészlet 41 667 Ft, a kezességvállalási díj induló havi összege 4 167 Ft, a kölcsön teljes díja 523 710 Ft, a fizetendő teljes összeg (törlesztőrészletek és kezességvállalási díjak összege) 10 523 710 Ft.
A kölcsön összege 10 000 000 Ft, futamideje 20 év, kezességvállalási díj mértéke a kezességgel biztosított fennálló kötelezettség összegének 0,5%-a. Kamatozás típusa: 5 éves kamatperiódusokban rögzített kamatozású. A kölcsön ügyleti kamata ötévente változhat, kivéve, ha a kamattámogatásra való jogosultság megszűnik, mert a megszűnésével új kamatperiódus kezdődik. A gyermek a 60. hónapig nem születik meg, ezért az addig igénybe vett állami támogatást az ügyfél egy összegben köteles visszafizetni. Az ügyleti kamat mértéke a 61. hónaptól 13,71%-ra módosul, a 2023.11.01-jén hatályos feltételek szerint. A THM 11,64%, a havi induló törlesztőrészlet 41 667 Ft, a havi törlesztő részlet a 61. hónaptól 98 428 Ft, a kezességvállalási díj induló havi összege 3 229 Ft, a kölcsön teljes díja 15 648 186 Ft, a fizetendő teljes összeg (törlesztőrészletek, a kezességvállalási díj és a visszafizetendő kamattámogatás összege 25 648 186 Ft.
A hirdetésben szereplő kölcsönt a Magyarország Kormánya által biztosított babaváró támogatással nyújtjuk.
Az elmúlt években mindannyiunknak számos olyan kihívással kellett szembenéznie – pandémia, háborúk, gazdasági változások– amelyekre nem lehettünk felkészülve, és amelyek mind hatással vannak a mentális egészségünkre. A gyerekek különösen nehéz helyzetben vannak, kutatások alapján globálisan 7-ből 1 fiatalkorú ugyanis mentális – főként szorongásos vagy depressziós – zavarban szenved.*
Az UNICEF Magyarország 2021 óta kiemelten foglalkozik a gyermekek és fiatalok mentális egészségének segítésével, a Magyar Suzuki Zrt. kezdettől fogva támogatja a szervezet kutatásait, kampányait, edukációs anyagait a gyermekek online, fizikai és lelki biztonságának védelme érdekében. Az együttműködés keretein belül idén egésznapos gyermekjogi konferencián hívták fel a figyelmet a fiatalokat sújtó legégetőbb problémákra, valamint kínáltak rájuk gyakorlati megoldási javaslatokat a Gyermekek Világnapja alkalmából.
Forrás: UNICEF Magyarország
A „Minden gyerekről, minden gyerekért” ingyenes eseményen 40 elismert szakember nyújtott segítséget az érdeklődő szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak és gyermekeknek a fiatalokat érintő 17 kritikus témában annak érdekében, hogy a résztvevők feltárhassák a legégetőbb nehézségeket és megoldási lehetőségeket a fiatalokat sújtó napi szintű kihívásokra. A három teremben, párhuzamosan zajló előadásokon és workshopokon többek között az erőszakmentes gyermekkor, a korai élmények hatásai, a gyermekkori fejlesztések fontossága, az iskolai bántalmazás, a "bullying", a szülőség kihívásai, a mesterséges intelligencia előnyei és veszélyei, valamint a társadalmi felelősség kérdése is napirendre kerültek. Az előadások teljes terjedelemben hamarosan megtekinthetőek lesznek az UNICEF holnapján.
A Magyar Suzukival közösen az UNICEF Magyarország 2020 óta számos online és offline kampánnyal és tudásanyaggal hívja fel a figyelmet az erőszakmentes gyermekkor fontosságára és buzdít közös fellépésre az erőszak minden fajtájával szemben. Ezzel a céllal új funkciókkal bővítette és népszerűsítette a HelpApp-ot, amelyen gyermekek és szülők egyaránt tájékozódhatnak a fiatalokra leselkedő veszélyekről, illetve segítséget is kérhetnek az applikáción keresztül. A tudásanyagok ingyenesen elérhetők a szervezet online Tudástárában. A két szervezet munkája elismeréseként 2021-ben a DoingGood CSR Award szociális ügyek kategóriájában Special Mention díjat kapott.
Forrás: UNICEF Magyarország
Az idei konferencián elhangzott előadások tanulsága szerint a megoldások probléma, kor, és egyén specifikusak, egy univerzális recept mégis van: gyerek csak akkor lehet jól, ha a környezetében élő felnőttek is jól vannak. Éppen ezért, a gyermeknevelés mellett nagyon fontos, hogy a saját mentális egészségünkre, lelki egyensúlyunkra is odafigyeljünk. Minden gyerek kerülhet krízisbe, de egy egészséges önbecsüléssel, önbizalommal rendelkező gyermek, aki biztonságos közegben érzi magát otthon, kevésbé válik kiszolgáltatottá mai világunk online és offline térben rejlő veszélyeinek.
„Autógyártóként a biztonság kiemelten fontos számunkra, de nem csak a gyártás, az elkészült autók vagy a közlekedés terén, hanem a jövő generációja szempontjából is. Ezért támogatjuk immár negyedik éve az UNICEF Magyarország gyermekeink védelmét szolgáló kampányait” – fejtette ki Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője a támogatás hátterét.
Miss Universe: a nicaraguai szépség lett a világ a legszebb nője
A nicaraguai Sheynnis Palaciost választották a világ legszebb nőjének a Miss Universe döntőjében, a második helyezett a thaiföldi Anntonia Porsild lett, a harmadik az ausztrál Moraya Wilson.
A CNN tudósított az idei Miss Universe választásról.
A korona idén a nicaraguai Sheynnis Palacios fejére került.
Az idei Miss Universe-en 84 ország nemzeti versenyének győztesei versenyeztek, a zsűriben pedig Halima Aden modell, a „Queer Eye” sztárja, Carson Kressley, TikTok influenszer, Avani Gregg és két korábbi Miss Universe-győztes, Janelle Commissiong Trinidad és Tobago-ból (Miss Universe 1977) és Iris Mittenaere Franciaországból (Miss Universe 2016).
Magyarországot Blága Tünde képviselte a döntőn, a magyar modell az Instagramon foglalta össze, hogy milyen volt a világversenyen szerepelni.
„A mai nap egy különleges fejezet zárása az életemben. Már kislányként sejtettem, hogy a vágyaim és álmaim a színpadon találják meg a valódi kifejeződésüket. Most erdélyi magyar lányként itt állok álmaim színpadán. Ez a verseny nem csupán egy esemény számomra, hanem egy hosszú, küzdelmes utazás csúcspontja. Az öröm, a kitartás és a szeretet, amit mindannyiatoktól kaptam, nem csak ma, de az egész úton át erőt adott nekem.” – írta.
Gondolkoztál valaha is azon, hogyan készül a szaloncukor? Igaz, karácsonyig még több hét van, azonban a szaloncukorgyártás már ősszel elkezdődik, hogy időben rendelkezésre álljanak a készletek. Hogy felfedjük a szaloncukorkészítés rejtelmeit, ellátogattunk a Szamos üzemébe, és megnéztük, hogyan készülnek a Tescóban kapható Tesco Finest szaloncukrok.
Megmutatjuk, milyen lépésekből áll a szaloncukorkészítés, és kiderül az is, mik a legnépszerűbb ízek. Vajon a te kedvenced köztük van?
A pilisvörösvári Szamos üzemben 1996 óta gyártják a szaloncukrot, és évek óta itt készülnek a Tesco Finest szaloncukrai és bejglijei is hamisítatlan Szamos minőségben. Egy szezonban 200 tonna szaloncukrot gyártanak, amiből nagyjából 5 tonna kerül a Tesco polcaira. A Tesco és a Szamos között nagyon jó partneri kapcsolat van, magas minőségű termékeivel a Szamos megbízható beszállítója az áruházláncnak.
Az üzemben Kelényi-Kovács Dóra, a Szamos fejlesztési vezetője, illetve Dragon Károly üzemvezető, beszerzési vezető kalauzolt bennünket, és érdekes kulisszatitkokat árultak el a szaloncukorgyártás folyamatáról.
Nézd meg a Szamos üzemében készült videónkat, amiben felfedjük a Tesco Finest szaloncukrok készítésének rejtelmeit, és kiderül az is, mik idén a legnépszerűbb ízek.
A Szamos Csokoládégyárat Szamos Mátyás alapította 1935-ben, majdnem 100 évvel ezelőtt, és a mai napig családi cégként működik. Mielőtt kikerülne egy adott termék a polcra a család megkóstolja, és
csak a család által jóváhagyott ízek kerülhetnek forgalomba.
Látogatásunk során megtudtuk, hogy az üzemben jelenleg több mint 200 féle terméket gyártanak. Egy műszakban általában egy-, de előfordul, hogy ötféle termék is lejön a gyártósorokról egy nap.
Itt készülnek a Szamos szívdesszertek, marcipánfigurák, islerek és bejglik, ám az őszi időszakban főleg a szaloncukoré a főszerep. Ilyenkor a gép maximális kapacitását kihasználva körülbelül
2 és fél tonna szaloncukrot gyártanak le egy műszakban.
Látogatásunk napján éppen meggyes szaloncukrok gördültek le a gyártósorokról.
Mik vajon a legnépszerűbb ízek?
Kelényi-Kovács Dóra elárulta nekünk, hogy több mint 20 féle szaloncukrot gyártanak, és a választék évről évre bővül. Az idei év egyik újdonsága a mézeskalács ízű szaloncukor, ami Dóra személyes kedvence is egyben.
Beszélt arról is, milyen különleges Szamos szaloncukrokkal találkozhatunk, és mik a mindenkori kedvencek: vannak süteményes ízek, úgy mint isler, Eszterházy és dobostorta, illetve különböző csokis típusok.
A legkedveltebb szaloncukor azonban a klasszikus mandula-marcipános, mely a Tesco üzleteiben is elérhető évek óta. A zselés szaloncukor is ott van a kedvencek között örök klasszikusként.
Ha ételérzékenységed van, vagy csak odafigyelsz a helyes táplálkozásra, akkor sem kell lemondanod a szaloncukorról. Ilyen esetben a Szamos hozzáadott cukor nélküli mandulás szaloncukor lehet jó választás, laktózérzékenyek pedig az étcsokoládéba mártott verziókat fogyaszthatják.
Melegből hidegbe, avagy a szaloncukorgyártás fázisai
Az üzemben megismertük a szaloncukorgyártás lépéseit is. Emberi kéz csak a folyamat elején és végén fogja meg a termékeket. A marcipánok 12 kilós tömbökben érkeznek az üzembe. Ezeket kézzel töltik a gépbe, ezt követően azonban teljesen automatizáltan készülnek a szaloncukrok.
A gyártás első fázisában a gép megformázza a marcipánt, majd teljesen automatikusan adagolva töltelékkel tölti meg. Ezt követően szintén automatikusan adagolva kerül a termékre a csokoládébevonat. Minden szaloncukrot magas kakaótartalmú belga csokoládéba mártanak.
A Szamosnál nagyon jó minőségű belga csokoládét használnak a tej-, ét- és fehércsokoládé-bevonat esetében is.
Az, hogy milyen bevonat kerül a szaloncukorra, természetesen összhangban van a töltelékkel. Ahol megjelenik egy fanyar gyümölcsös íz, oda az étcsokoládét szokták választani. Az olajos magvaknál, például a mogyorókrémnél vagy az édes-sós mandulanugátnál viszont általában a tejcsokibevonatot részesítik előnyben.
A szaloncukorgyártás sajátossága, hogy a folyamat elején meleg van, a végén pedig hideg. Az első részlegben nyári hőséget éreztünk, a csokoládé ugyanis 30°C körül olvad, ilyen hőmérsékleten kell mártani a szaloncukrot. Ezek után viszont egy jóval hidegebb részlegbe sétáltunk át, ahol a gép 12°C-ra hűti le a szaloncukrokat.
A csomagolás már egy másik helyiségben történik. Először a gép csomagolja egyesével papírba a szaloncukrokat, de a dobozba rendezéshez már emberi kéz kell. A gyártósor nem képes olyan precízen és szépen csomagolni, mint az emberi munkaerő, így a munkafolyamat ezen része kézzel történik.
Minőségi alapanyagok a csokitól a szaloncukor dobozáig
Az üzemben nagy hangsúlyt fektetnek a minőségellenőrzésre és a fenntarthatóságra is.
A Tesco Finest szaloncukorhoz hasonlóan csak olyan termékre kerülhet rá a Szamos logó, ami megfelel a magas minőségi követelményeknek.
A bevonathoz használt csokoládé RFA-tanúsítvánnyal rendelkezik, így a belőle készült szaloncukrok is.
Külön ember foglalkozik az üzemben a teljes technológiai folyamat ellenőrzésével. Ő az, aki a különböző gyártási fázisokban ellenőrzi a termékek formáját, súlyát, és kiszűri azokat, amik esetleg nem megfelelőek.
A csomagolásra használt dobozok minden esetben FSC-tanúsítvánnyal rendelkeznek. Éppen ezért a Tesco Finest szaloncukrokat is fenntartható csomagolás jellemzi, aminek dizájnján általában 2-3 évente változtatnak.
Látogatásunk során azt is megtudtuk, hogy a szaloncukrokat már hónapokkal az ünnepek előtt leszállítják a boltok raktáraiba. Így hamarosan te is találkozhatsz az itt gyártott Tesco Finest szaloncukrokkal a Tesco polcain.
A cikk a Tesco Magyarország támogatásával készült.