SZEMPONT
A Rovatból

„Nekem ez a helyzet nem kerek” – elvesztegetett időnek érzi a járvány heteit az 5 gyermekes anyuka

Barbara tudatosan figyel arra, hogy meglássa a jót, a pozitívat a karanténban. De akárhogy is koncentrál erre, nem tud megbocsátani azokért a dolgokért, amelyeket elvesztegettünk a kialakult helyzet miatt. Ez nem jó. És soha nem lesz az, mert nem tud az lenni.

Link másolása

A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Barátnőmnek.

Mennék, mennék ki a világból. Nekiindulnék és csak mennék. Vinném magammal az indulataimat, a frusztrációmat, a kikiabálhatnékaimat. Mennék és vinném. Mindegy, hogy hova… csak mennék. Ki a világból.

Veled.

* * *

Eljött a belenyugvás időszaka. Megéltem a gyász öt lépését a járványhelyzettel kapcsolatosan, és most eljutottam a legutolsóhoz.

Az elfogadáshoz.

Elfogadtam, hogy most ilyen az életünk. Hogy most ez van. Karanténban vagyunk, jön a húzd-meg-ereszd meg időszaka, már belengették a járvány második hullámát, ami az influenzaszezonnal összekapaszkodva még nehezebb lesz, mint a mostani időszak, ráadásul egy olyan időszakban jön majd, amikor nem lehet kiülni az erkélyre, egészségügyi sétákat tenni a természetben, mert cudar lesz az időjárás.

Elfogadtam. Próbálom a legjobbat kihozni abból, amim van. Próbálkozom. Értékelek. Hálás vagyok.

Felszínen vagyok. Felszínen tartom magam. Nem csinálok úgy, mintha minden jó lenne, de igyekszem a pozitív dolgokra koncentrálni.

De… De ez akkor sem kerek. Nekem nem kerek.

Ma kibicikliztem Középsővel, Négyessel és Legkisebbel a Kopaszi-gátra. Újfent. Most vittem őket is. Hűvös, szeles idő volt. A szokásosnál is kevesebben voltak. Ami azt jelenti, hogy fél tizenegykor mi négyen gördültünk csak végig a gát csúcsára kivezető úton. Egyetlen ember tartott velünk egy darabon, a biztonsági szolgálat egyik embere. A gát végén, az egyik oldalon valaki nyírta a füvet, egy fiatal fiú pedig épp akkor fordult vissza a kerékpárjával, hogy hazafelé induljon, amikor mi letámasztottuk a sajátjainkat. Mondhatni üres volt a part, üres volt a gát. A gyerekek szétszéledtek, Legkisebb lefutott a partra kavicsokat gyűjteni nekem, hogy többet nevessek, ahogy ő fogalmazott, a másik kettő pedig le-fel rodeózott a gát végébe vezető lejtőn.

És akkor megláttam még valakit. Egy fiatal férfit. Aki horgászott. A bokrok takarásában volt, azért nem vettem észre elsőre. Állt a parton egyedül és horgászott. Nagyon koncentrált, látszott, hogy minden idegszálával a vízre figyel.

andreas160578 képe a Pixabay -en.

És én akkor ott elbőgtem magamat. Legkisebb meg még nagyobb vehemenciával kezdte hordani a szebbnél szebb kavicsokat a lábam elé, hátha nem sírok majd. De sírtam. És nem bírtam abbahagyni. Miközben folytak a könnyeim, rájöttem, hogy nem tudom elrejteni magam elől a tényt, hogy

én utálom ezt a helyzetet, amiben vagyunk. Akkor is, ha tudok már hálás lenni, tudom értékelni bizonyos pontjait, bizonyos dolgokat, amiket kaptam ettől a szituációtól, de én nekem ez akkor sem kerek. És soha nem is lesz az. Akárhogy is próbálom bizonygatni magamnak.

Nem lesz az, mert én ezt az időt elvesztegetett időnek érzem. Hiába kapok bizonyos időt bizonyos tevékenységekre, amelyekre eddig nem jutott, vagy nem jutott elég, amelyektől a járvány elveszi az időt, az jobban fáj. Azért, mert ez utóbbi nem pótolható. Nem bepótolható. Az előbbi meg igen. Ha tényleg olyan fontos, akkor lehet rá időt teremteni. Biztos vagyok benne.

De az az idő, azok a dolgok, amelyeket most elvesz a karantén, nem pótolható. És ez nagyon fáj.

A horgászó férfiről az édesapám jutott eszembe. Aki pár hónap múlva nyolcvannégy éves lesz. Imád horgászni. Most már lényegesen kevesebbszer jár le, de még mindig fontos neki. És én imádtam vele horgászni gyerek- és fiatalkoromban. Sokat jártunk ki a Benta-patakra és a Dunára. Aztán idővel a helyemet átvette Nagyfiú és nemrég a kisebbek is bejelentkeztek, hogy ők is szeretnének a papával horgászni. És most úgy telt el a tél vége, és lassan majdnem az egész tavasz, hogy senki nem ment a papával horgászni.

Ki fogja ezt az időt visszaadni?

Az apai nagyapám nyolcvannégy évesen halt meg, az apai nagyanyám nyolcvanöt évesen. A testvére nyolcvanhat éves volt, amikor elbúcsúztattuk.

Tudom, hogy közeleg édesapám ideje. Tudom. Itt bent érzem. És erre itt a járvány és elveszi az időnket. És lehet, hogy elmegy a járvány és újra láthatjuk egymást, újra érinthetjük egymást, de ezt a kieső időt nem adja vissza senki.

Amikor töltekezhettem volna, erőt gyűjthettem volna a vele való együttlétekből arra az időre, amikor már csak a hiánya lesz nekem. Nekünk. Az unokáinak.

pasja1000 képe a Pixabay -en.

Érvelhetnél azzal, hogy ha nem lenne járvány, akkor se biztos, hogy találkoznánk. Lehet. De ez az én döntésem lenne és a következményeivel nekem kellene elszámolnom önmagammal. Az én dolgom lenne. De most kivették a döntés jogát a kezemből. És ez az én szememben megbocsáthatatlan.

Inkompetens lettem olyan dolgokban, amelyek kizárólagosságát eddig semmi nem kérdőjelezte meg.

Ahogy például arról sem mi döntünk, hogyan zárja le Legkisebb az óvodás éveit. Nem vagyok nagy híve az óvodai ballagásnak, de elfogadtam, hogy ez a szokás és soha egyik gyerekemnél sem volt kérdés, hogy részt vesznek rajta. Kivéve Legkisebbet. Mert neki nem lesz. Neki egyik napról a másikra ért véget az óvodai élete.

És nem, nem pótolja az óvodás napjait, hogy itthon lehet velem, velünk, a szüleivel, a testvéreivel. Mert a kapcsolódásaiban mi egy másik szintet képviselünk.

Nagyon szeret itthon lenni, ez nem kétséges. És jót is tesz neki. De ettől függetlenül rettenetesen megsínyli a hiányait. A barátait. Akik hiányoznak neki. És akik nem pótolhatók. Ahogy a kiesett időt sem, ami a velük való kapcsolattartásban jelentkezik a járvány miatt.

Sokszor írtam már arról, hogy mennyire fontos nekem a csend és hogy most mennyire nincs benne részem. Ezt most is fenntartom. De ennek ellenére

egyre jobban nyomaszt a városom csendje, a kihalt utcák látványa, a pezsgés hiánya – nem véletlenül nem költöztünk vidékre -, hogy ha találkozom valakivel, akkor az első reakcióm az, hogy minél távolabb húzódjam tőle.

Ha elesik egy totyogó az utcán, akkor erőnek erejével kell visszatartanom magam, hogy ösztönből ne kapjak utána. Pedig megakadályozhatnám, hogy lehorzsolja a térdét, mert látom, hogy az édesanyja nem fog odaérni. Én odaérnék…, de nem mozdulok. Kényszerítve állok, és nézem, ahogy elesik, és sírni kezd. És majd elsüllyedek a föld alá, amikor rám néz a könnyes szemeivel, aki ott állok a közelében és nem segítettem rajta. Nem tudja, hogy nem nem akartam, hanem egyszerűen nem tehetem. Mert ilyen időket élünk. És ez az én szememben megbocsáthatatlan.

Ahogy a maszkos emberek látványa is inkább megrémiszt, mint nem.

pasja1000 képe a Pixabay -en.

Már nem szeretek sütni. Korábban azért sütöttem, mert jólesett. Mert nekem is jólesett, nem csak a családtagjaimnak. Szerettem válogatni a receptek között, a blogra is örömmel tettem fel a recepteket. Ez elmúlt. Ordítani tudnék, amikor valamelyik gyerekem megjelenik a konyhában, hogy éhes.

Nem akarok főzni. Napi három főétkezést kell biztosítanom hét embernek és plusz kettőt öt gyereknek. Embertelen mennyiség. Szó szerint nagyüzemi konyha.

Az előkészületekkel, a kiegészítő tevékenységgel együtt olyan, mintha egész nap a konyhában állnék. Nem akarom csinálni. Egyszerűen sok. Tényleg. Vicces lehet, de még elég evőeszközünk sincs egy napra, pedig gondolhatod, hogy nem hét darabunk van sem kanálból, sem villából, sem másból. Elvesztettem valamit, amit szerettem. És nem tudom, hogy valaha tudok majd újra úgy nézni a főzésre-sütésre, ahogy korábban. És ez az én szememben megbocsáthatatlan.

És nem kerek. Nekem ez a helyzet nem kerek. És ezt muszáj kimondanom. Muszáj, mert belülről mardos.

Nem tudok úgy tenni, mintha… Inkább beleállok. Hogy ez nekem nem kerek. És soha nem lesz az. Így könnyebb. Nekem. És így talán jobban megy az elfogadás is. És továbbra is tudok hálás lenni. Tudom értékelni, amit lehet, amit kell, amit kapok. De ehhez ki kell mondanom, el kell ismernem – legalább magam előtt őszintén -, hogy ez nekem nem jó.

Nem tud az lenni. Az elvesztegetettség, a pótolhatatlanság és a kárpótolhatatlanság érzése miatt. Járvány idején.

Barbara minden nap ír a járvány idején. Mert ez egy rendkívüli helyzet, amely sok dolgot megmutat. Sok olyan dolgot, amellyel már korábban is kezdeni kellett volna valamit. Mégsem tettük. A napló többi részét ITT TALÁLJÁTOK.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevélre, vagy csatlakozz a Facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Suhajda Szilárd felesége: Nem szeretném, hogy Szilárd testét lehozzák az Everestről
Legindi Tímea több okot is mondott, amiért úgy döntött, hogy a serpák a most induló akciójuk során ne hozzák le a férje holttestét. A nepáli hatóságok szeretnék megtisztítani a hegyet a sok hátrahagyott hulladéktól, és több holttestet is lehoznának.

Link másolása

Nem hozzák le Suhajda Szilárd testét a Mount Everestről - ezt özvegye, Legindi Tímea mondta el a Blikknek.

A magyar hegymászó 2023. májusában indult a 8848 méter magas csúcsra, de életét vesztette. Utoljára 23-án adott életjeleket magáról. A holttestét nem találták meg.

A nepáli hatóságok most úgy döntöttek, hogy megtisztítják a hegyet a sok szeméttől, hulladéktől, amit az expedíciók hagytak maguk után. A serpák feladatai között állítólag az is szerepelt, hogy öt alpinista testét is hozzák le. Suhajda Szilárd neve is felmerült, de felesége cáfolta, közölte, hogy erről szó sem lehet.

"Nem szeretném, hogy Szilárd testét lehozzák az Everestről, ez az én személyes elhatározásom és döntésem. Több ok is áll emögött. Egyrészt a keresés során nem találták meg a testét. Másrészt egy ilyen kutatóexpedíció nagyon nehéz, akik megpróbálkoznának vele, önmagukat is veszélybe sodorhatják"

- mondta a lapnak.

Hozzátette: ritka, hogy egy-egy hegymászó holttestét a családtagok megpróbálják lehozatni. Előfordult azonban, például, mikor egy amerikai mászó családja egy hagyatéki ügy miatt indított expedíciót. De ha nincs ilyen ok, vagy vallási meggyőződés, akkor felesleges bolygatni az ott elhunyt személy testét.

Egy ilyen küldetés szinte emberfeletti és nagyon veszélyes. Egy példát is elmesélt: korábban a Broad Peak (8051 méter) csúcs első magassági táborából – ez az alaptábor fölött elhelyezkedő első tábor – egy magatehetetlen hegymászó mentése – akiért több mint egytucatnyian indultak el – csaknem egy napba telt, ennyi idő alatt sikerült visszavinni az alaptáborba. És ez még nem is a csúcsrégióban történt.

A most útnak induló serpák fő feladata a hegy megtisztítása, ebben a nepáli hadsereg 18 katonája is segíti őket. 2019 óta 110 tonna hulladékot hoztak le a Himalájából. Az idei terv szerint 10 tonnányi szeméttől szabadítanák meg a hegyet. A legtöbb hulladék a táboroknál van, mert az expedíciók a felszereléseiket általában ott hagyják, így az üres, széltépte sátrak, oxigénpalackok fent maradnak.

A lap megjegyzi, hogy 2023-ban Suhajda Szilárd emlékére a Szemlő-hegyi barlang feletti parkban tartottak búcsúztatót. Özvegye idén várhatóan a közösségi oldalán emlékezik meg férje elvesztésének első évfordulójáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Majdnem összeverte a dühös tömeg az Emirates alkalmazottait” – Beszámoló egy magyartól, aki 20 órán át a dubaji reptéren ragadt
Egy minden bizonnyal mesterségesen előidézett vihar miatt kaotikus állapotok alakultak ki, teljesen megbénult a közlekedés. Olyanok is akadtak, akik négy napon át vesztegeltek a reptéren, mire felszállt a gépük.
Láng Dávid - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Volt kollégánk, Csákvári Péter egy hackerversenyre utazott az Emirátusokba, amit egy jachton rendeztek meg. Az eredetileg tervezett kezdési időpont előtti este viszont nem várt fejlemények történtek.

„A főszervező felső körökből kapott tájékoztatást arról, hogy este 8-kor elkezd esni az eső, és 24 órán keresztül vihar lesz. Ez az illető hozzátette azt is, hogy generált viharról van szó, amit felhővetéses technikával idéznek elő.”

Erre korábban mindig büszkék voltak, most azonban, hogy ekkora káosz lett belőle, Péter szerint már tagadják, hogy bármi közük van hozzá, sőt büntetés is jár érte, ha valaki ezt mondja. „Pedig az intenzitásából ítélve egyértelmű, hogy emberi beavatkozás állt mögötte” – teszi hozzá.

Azzal egyébként alapvetően nem lenne baj, ha esik az eső, az igazi problémát az okozta, hogy nem tudott elfolyni, mert a homokkő nem ereszti át a vizet.

Magát a vihart kollégánk a 62. emeletről nézte végig, elmondása szerint „kegyetlenül durva volt”, az egész felhőkarcoló beázott. És ő még szerencsésnek mondhatta magát, egy másik szállodában lakó ismerőse egy teljes napig áram nélkül volt, el se lehetett őt érni. Végül csónakkal menekítették ki és helyezték át máshová.

Voltak olyan utcák, ahol derékig vagy egyenesen fejmagasságig ért a víz, de mivel Dubajban szinte mindenkinek van legalább egy, vagy inkább több terepjárója, a helyieknek ez pont nem okozott akkora nehézséget. A taxiközlekedés viszont teljesen leállt, a metrók és a villamosok se közlekedtek, tehát a turisták már közel se mondhatták ennyire szerencsésnek magukat.

„A rendezvényt áttették egy nappal későbbre és rendben lement, hiszen eleve vizen volt. Az igazi problémák másnap kezdődtek, amikor realizáltam, hogy még mindig nincs közlekedés, nekem viszont ki kellene jutnom a 30 kilométerre lévő reptérre. Be is pánikoltam teljesen.”

Végül úgy sikerült taxit fognia, hogy a bőröndjére állva kiugrott az autópályára, aminek hatására megállt neki valaki. A sofőr egyébként megnyugtatta, hogy más is csinált már ilyet. A reptérre kiérve aztán kiderült számára, hogy akiket ott ért a vihar, azok azóta is ott vesztegelnek, ekkor már harmadik napja.

„Két gépnyi magyar torlódott fel, elképesztő idegállapotban volt mindenki. Kicsit a Terminál című filmhez hasonlított a helyzet, ráadásul információt se kaptunk senkitől. Amint megjelent valaki Emirates-egyenruhában, azonnal egész tömeg rohanta le, kezdte el rángatni és üvöltözni vele, szóval gyorsan el is tűntek mindig.”

Nagyjából félóránként csúsztatták egyre későbbre a gépek indulási idejét, ez ment 20 órán keresztül. Étel- és italkuponokat ugyan kaptak, de idővel a vendéglátóhelyek készletei is elkezdtek kifogyni.

Egészen szürreális szituációk is adódtak: „Egyszer átírták a gépünket a tel-avivi gépre, majd amikor mindenki felhördült, visszaírták Budapestre. Ekkor viszont az Izraelbe tartók akadtak ki nagyon, úgyhogy végül újra átírták Tel-Avivra, mondván, hogy nagyon kiabáltak, menjenek ők. Ezután viszont a magyarok is majdnem összeverték őket.”

A gépek egyébként rendelkezésre álltak, inkább a személyzet hiányával volt probléma, a fenti esetben is őket rakták át végül a Tel-Avivba tartó járatra. Ezután újabb 6 órán át tartó várakozás következett az éjszaka közepén – aludni a legtöbben egy percet se tudtak –, mígnem ma reggel 8-kor egyszer csak felkiáltott valaki, hogy „B2-es kapu!” Erre már csak szkeptikusan legyintettek, de tényleg ott állt a gép, sőt, személyzet is volt hozzá.

„Amikor megbizonyosodtunk róla, hogy nem viccelnek, mindenki elkezdett tapsolni és ordibálni örömében.”

Végül délután fél 4 körül landoltak Budapesten. Bár időjárás okozta késés esetén általában vis maiorra hivatkozva megtagadják a légitársaságok a kártérítést, Péter szerint ebben az esetben ez az érv aligha fog megállni.

„Nem lehet vis maior egy olyan vihar a sivatag közepén, ami 4 nappal később is megbénítja a közlekedést, szóval mindenképpen rámegyünk egy csoportos perre.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET: