„Egy 14-15 éves diákra ma iszonyú teher nehezedik” – néhány ok, amiért drogozik a gyerek
Diplomát, bármilyet!
A hamis illúziókat azok a szülők tudják táplálni, akik maguk is hamis illúziókban élnek, vagyis nem foglalkoznak a gyerek lelki életével, hanem a saját igényeiket nézik. A vágyaikat sokszor önző módon, néha gátlástalanul rátolják a gyerekre. Kevésbé törődnek azzal, hogy gyermekük ettől inkább szenved és szorong. Olyan reményt táplálnak benne, ami később öröm helyett csalódást fog hozni az életébe. Hányszor hallottam már a fogadóórámon középiskolás diákok szüleitől: „csak annyit kérünk, hogy legyen meg egy diplomád, akármilyen, utána azt csinálsz, amit akarsz”... A szülőnek elégtétel, ha elmondhatja, hogy a gyereke egyetemre jár. De ha a gyerek nem ezt szeretné csinálni?
A tehetség megmutatkozik
Egy szülő, ha figyel, előbb-utóbb észreveszi a tehetséget a gyermekén. Ami a fontos, hogy ne azt vegyük észre, amit látni szeretnénk, hanem a valóságot. Mindenkiben vannak értékek. Ez sokszor nem egyezik meg az iskolai értékrendszerrel, de attól még nagyon fontosak. Hiszen az a tevékenység, amiben örömét leli egy gyermek, az fogja később is megadni számára vágyainak kielégülését. Semmi mást nem kell tennünk, mint elfogadni és támogatni benne. Ezt a fajta motivációt senki sem tudja jobban megadni egy fiatalnak, mint maga a szülői környezet.
Az a gyerek, aki például otthon egyszer csak elkezd a nagymamával varrogatni, és utána tizenévesen remek ruhákat készít a varrógépen, az már tehetségnek számít, s később álomszép ruhákat tervezhet.
Te ki vagy?
A diák először a középiskolában szembesül igazán azzal, hogy ő belsőleg és külsőleg kicsoda is valójában. Ez egy kegyetlen nagy sokk, mert az ott kapott tükör gyakran nem tetszik. Ezidőtájt alakulnak ki először párkapcsolatok és azok krízisei is. Tehát egyszer adott egy olyan visszajelzés, ami leginkább a külső, fizikai tulajdonságunkat tükrözi vissza, ugyanakkor ott van a másik, a lelki tényező is: mennyire elviselhető vagy szerethető valaki? Be tud-e illeszkedni, mennyire konform vagy alkalmazkodó? Azok a modellek, amik otthon sem működnek, nem működnek az iskolai közösségében sem, és sokszor érthetetlenül és tehetetlenül állnak a társaik kiközösítő magatartásaival szemben. Vagy megtanulja, vagy belemenekül egy olyan helyzetbe. amivel oldani tudja a szorongásait. Innen már sokszor egyenes az út az alkohol- és drogfogyasztáshoz...
A sport és a közös játék
A feszültségek megoldására a sport egy hasznos dolog, mert a sporton keresztül sok mindent meg lehet tanítani egy gyereknek: a kitartást, a megküzdés stratégiáját, a kudarc feldolgozását, vagy a győzelem elfogadását. Azt, hogy együtt vagyunk egy csapatban, tudjuk egymást segíteni a nehéz pillanatokban, és közösen éljük meg a sikereket. Hasonlóan működik ez, mint amikor otthon közösen játszik valamit a család. Mintha ez feledésbe merülne, pedig pótolhatatlan szerepe van. Sokszor hallom szülőktől: kisfiam, ha bántanak, akkor védd meg magadat! Ez így nagyon jól hangzik, de ha a gyermekkel nem játszottak közösen, ahol megtanulta volna, hogy küzdeni kell és nem feladni, akkor hogyan is védje meg magát? A tablet képernyőjének a nyomogatásával ezt biztosan nem fogja megtanulni...
Megfelelés a csoportnak
Sokszor állhat a szerfogyasztás mögött a csoportnormáknak való megfelelési kényszer is. Ha valaki be szeretne kerülni egy társaságba, akkor bizony követnie kell annak a normáit és azonosulnia is kell vele. Különben idegenként fogják kezelni és nagy valószínűséggel kizárják. Ez persze igen bántó tud lenni. Valahova pedig tartozni kell, mert a magány szintén elviselhetetlen.
A szeretet himnusza
Úgy érzem, hogy ez a generáció sokszor nem úgy és nem azt a támogatást kapja meg a szűkebb környezetétől, amire leginkább szükségük lenne. Ha segíteni akarunk a fiatal kamasz korosztálynak, akkor először is meg kell értenünk őket. Bizonyos szempontból érthető, hogy alkoholhoz vagy drogokhoz nyúlnak. Ez nem azt jelenti, hogy egyetértek, hanem hogy értem a reakciójukat. Egy 14-15 éves diákra ma iszonyú teher nehezedik, és a problémájukra gyakorta nehezen vagy egyáltalán nem kapnak választ illetve segítséget. A pályaválasztás, a továbbtanulás lehetősége, a reális énkép kialakulása óriási dilemma. Úgy gondolom, hogy ma még jobban csillog a felszín, mint valaha, de jobban is hallgat a mély. Reklámok százai semmi mást nem erősítenek meg az emberekben, minthogy jobb és szebb leszel egy pillanat alatt. Nem kell várni semmire és nem kell törődni senkivel, csak leginkább saját magaddal. Építs karriert és boldog leszel. Persze ilyenkor adódik a kérdés, hogy mi a megoldás? Talán Szent Pál levelét tudnám idézni: „Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom”.
Ma kevés az a példa, amikor valaki egy szakiskolai végzettséggel boldogan, elismerten él. Más országokban rengeteg három-négyfős kisvállalkozást látok, amik azért prosperálnak jól, mert tehetséges emberek működtetik őket. Sokan keresik a minőséget, és azokat bízzák meg, akik értenek a szakmájukhoz.
Az iskola megteszi a magáét
Az én tapasztalataim szerint az oktatási intézmények megteszik, amit lehet. Vannak drog-prevenciós programok, amik rendőrök és pszichológusok, esetenként az osztályfőnökök bevonásával működnek. A hatékonyságukat nem lehet nyomon követni, hisz nincs hozzá mérőeszközünk. De sajnos tudomásul kell venni, hogy pszichológushoz járni szégyen. Amíg ez így működik, addig nehéz bármin változtatni. Tisztelet a kivételeknek, de ciki például kórusba vagy néptáncra járni. Közösségek hiányában maradnak a bandák, tele gátlásokkal, szorongásokkal és feszültségekkel, amiket gyorsan próbálnak a diákok feloldani.
Már az általános iskolában is
Tapasztalataim szerint az általános iskola 7-8. osztályában már jelen van az alkohol és a drog. A gyerekek nehezen tudnak megküzdeni a dilemmáikkal, tanácstalanok és nincs segítségük. Lehet ez például egy rossz családi háttér is, amiből a gyerek nem tud kimenekülni. Amikor elmennek szórakozni, bulizni, az gyakran végződik a teljes tudatvesztéssel járó alkoholmérgezéssel. Talán a kisebbik probléma az, hogy alkoholt fogyasztanak, a nagyobb, hogy mindezt mértéktelenül teszik.
Önként alig
A fiatalok eleinte még féltik az egészségüket - magukat a szereket, azok hatásait véleményem szerint nagyjából ismerik -, ez ideig-óráig visszatartó erő. Ritkán vallják be, hogy drogot fogyasztanak, mert félnek, ezért nehéz letapogatni, hogy milyen mértékű a valós szerfogyasztás. Azt viszont kétségtelenül állíthatjuk, hogy jelen van a drog: füves cigi, diszkó-drogok, illetve ezek különböző változatai. A félelmük azonban hamar szertefoszlik, ha a problémák elhatalmasodnak rajtuk, és a családi háttérből nem kapnak segítséget. A drog épp a problémák megoldásának hamis látszatát kelti, látva azt, hogy a többiek is túlélik, hogy nem lehet függővé válni.
Droghasználattal kapcsolatban önként ritkán fordulnak hozzám. Általában egy rosszullét után a drogambulancián köt ki valaki, esetleg lebukik egy razzia vagy ellenőrzés során. Nekem félévente három-négy ilyen esetem van, akik 13-14 éves kortól 18-19 éves korúak.
Vakáció idején, eltűnve a szülők elől
A nyári szünidőben értelemszerűen könnyebb egy-két hétre lelépni oda, ahol a szülők már nem tudják követni a gyerekeket. A nyári zenei fesztiválok leginkább olyan típusúak, amik felerősítik azt az érzést, hogy drogos állapotban érkezzél, de legalábbis a helyszínen vegyél magadhoz valamilyen anyagot. Komolyzenei fesztiválra vagy orgonahangversenyre nem kell bedrogozva menni. Az elektronikus zene jobban felkínálja a lehetőséget, hogy élvezhetőbbé válik ellazult állapotban. Persze ne legyünk igazságtalanok: techno-zenét is lehet drogok nélkül hallgatni!
A zenei fesztiválokon ráadásul jobban össze lehet bandázni, amihez hozzátartozik, hogy közösen elszívunk egy füves cigit, alkoholt iszunk vagy drogozunk. Ezek az esetek nyáron ad hoc jelleggel is felerősödhetnek, gyakrabban fordulnak elő, de nem szabad elfelejteni, hogy a mély válságokhoz köthető drogfogyasztás szezontól független, és sokkal veszélyesebb.
Azonnali hatás
Nem jó valami, nem működik? – kérdezem, és a válasz többnyire az, hogy „nem”. A drognak és az alkoholnak az a rettenetesen nagy veszélye, hogy azonnal megkínál azzal a lehetőséggel, amire a bajban lévő vágyik. S innentől kezdve kialakul a függőség. Az agy soha nem felejt. Nem kell a megoldásért megküzdeni, miközben a félelmeinkkel, a gátlásainkkal és a szorongásainkkal való küzdelem egy nagyon nehéz munka. Mennyivel egyszerűbb az, ha valami tudatmódosítóval azonnali hatást érünk el? De a problémát nem oldja meg, az ottmarad.
Tipikus példa erre A kis herceg pár sora, amikor ellátogat az iszákos bolygójára: „Miért iszol? Hogy felejtsek. Mit? Azt, hogy szégyellem magam. És miért szégyelled magad? Mert iszom.” Ebben minden benne van, nem lehet róla többet írni. Ez egy ördögi kör, céltalan és nincs vége: azért drogozom vagy iszom, hogy a gátlásaimat felszabadítsam, de ezek a hatás után ugyanúgy, újra és újra vissza fognak jönni.
Mit tehet a szülő?
A nálam felmerülő esetekben legfőképp akkor tudok segíteni, ha a szülők is partnerek benne. A mögöttes problémák és elhanyagolások régről jönnek, felettébb nehéz munka azt visszaállítani, legalábbis olyan gyorsan, ahogy ezt sokszor megkívánják. Gyermek és szülő szimbiózisban élnek egymással, kölcsönösen segítik egymást, ami azt is jelenti, hogy egyik sem tud a másik nélkül fejlődni. Ezt pedig nem a hipermarketekben árusítják…
Amikor a gyerek nyáron eltűnik pár hétre a szülő látószögéből, előtte nagyon őszintén beszélnünk kell vele a dilemmáinkról, feltárva előtte a félelmeinket. A gyerek lehet, hogy látszólag zavarba jön, vagy legyinteni, hárítani fog, mint aki ezt már tudja, csakúgy, mint a szexuális felvilágosítás esetében. Sokat segít, ha a felnőtt belegondol, hogy gyerekkorában hogyan élte meg a saját problémáit, fogyasztott-e alkoholt, le tudott-e szokni a dohányzásról.
Hiú ábránd azt gondolni, hogy egy középiskolás gyerek szemében a szülő szent és makulátlan. Látja és érzi, hogy a szülő hogyan oldja meg a problémáit, s ezeket a mintákat fogja követni ő is. Ha a családban a gyerek azt látja, hogy a problémákat megbeszélve oldják meg, akkor ő is erre fog törekedni. De azt is látja, amikor a szülők elmennek szórakozni, akkor hogyan viselkednek. Lehet ez egy családi összejövetel, vagy baráti grillparti. Lehet egy üveg jó bor mellett is szórakozni, de sajnos gyakran inkább azt látom, hogy kartonszámra vásárolják az alkoholt. Kérdezem: miért?
Bízom benned
Tehát ha a gyerek nyáron lelép pár hétre a haverokkal vagy a barátnőkkel, akkor meg kell bízni benne, és őszintének kell lenni. Úgy átadni az érzelmi dilemmákat, ahogy a szülő érzi. Más elengedni egy gyereket úgy, hogy foghegyről odavetjük neki: „ne dohányozz, ne igyál, és ne drogozz!”, s megint más az, ha leülünk vele, és azt mondjuk neki: „Nagyon aggódom érted, és attól félek, hogy bajba kerülsz. Tudnod kell, hogy megbízunk benned, és itt vagyunk, ha szükséged van ránk.” Ezt persze csak egy hiteles szülőtől fogja elfogadni a gyerek, aki maga is ezeknek a kéréseknek megfelelően él.
(Az írás a Balatonfüredi Napló 2018. évi 6. számában jelent meg, fotók: police.hu.)
