ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Amitől minden szülő retteg: mikortól engedjük el egyedül a gyereket?

Nyilván mindenki iszonyúan aggódik, de egyszer el kell jönnie ennek a pillanatnak. Elmondjuk, hogyan könnyítheted meg.


A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Nálunk is felmerült, természetesen. Az első döntést sok évvel ezelőtt kellett meghoznunk és jelentem – nyilván nem mondok meglepőt – nem volt könnyű. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, sok érdekes tapasztalattal lettem gazdagabb, például, hogy a körmömet nemcsak tövig tudom rágni, hanem sokkal tovább is, különösen akkor, ha Nagyfiú csak este nyolckor keveredik haza a könyvtárból, ami hétkor zár be és tíz percre van tőlünk gyalog. Na, jó tizenötre, de akkor egy élemedett korú csiga tempóját vettem alapul és amúgy is rollerrel ment.

Hol tartunk most? Jelenleg három gyerekem jár egyedül iskolába, Nagyfiú és Nagylány pedig már nemcsak ezt a távolságot teszi meg kíséret nélkül, hanem a kerületbe, sőt Nagyfiút már több budai kerületbe is elengedem magában. 11 és 14 évesek. Korai? Mihez képest? Ha azt vesszük, hogy Középső 7 és fél éves kora óta jár egyedül iskolába, akkor nem. Ha a rájuk leselkedő veszélyeket nézem, akkor bármikor az lenne. Akkor mi alapján döntöttem? Azt kell mondjam, a megfelelő időpont kiválasztása teljesen egyedi és egyéni, minden a körülményektől függ: a gyerek habitusától/érettségétől (ez nincs egyenes arányban az életkorral), a lakókörnyezettől, a lakóhely és a célállomás közötti távolságtól, valamint számít az is, hogyan juthat el (gyalog, tömegközlekedési eszközzel, esetleg többszörös átszállással) A pontból B-be.

gyerek_egyedul3

A környezetünkben mindenkit nagyon meglepett, hogy Nagyfiú milyen korán kezdett el önállóan közlekedni az otthonunk és az iskola között: tény és való, hogy még nem volt 9 éves sem, amikor már egyedül tette meg ezt az utat naponta kétszer, reggel és délután (azt nem kötöttem az orrukra, hogy azóta addig lazultam az anyaságomban, hogy Középső már elsős osztályos kora óta egyedül jár). Tulajdonképpen ő volt az, aki maga kérte, hogy már ne kísérgessük, és én nagyon boldog voltam, hogy ebben a tekintetben ilyen megbízható.

Aggódtam-e? Persze. Minden indulás előtt százszor átvettük, hogy mire kell figyelnie: csak zöld jelzésnél lép le az úttestre, de akkor is körültekintően körbenéz, hogy biztosan nem jön-e autó, ahol csak zebra van és nincs lámpa, ott vagy megvárja, hogy odaérjen egy felnőtt is és vele együtt halad át, vagy több tucatszor is körbenéz, mielőtt nekivág az átkelésnek. Szerencsére az iskola felé vezető úton csak egy olyan kereszteződés van, ahol nincs lámpa, csak kijelölt gyalogátkelőhely, de itt olyan sokan járnak, hogy mindig akadt valaki, akihez hozzácsapódhatott.

gyerek_egyedul4

Ahogy az idő haladt, úgy kellett egyre kevesebbszer átismételni a legfontosabb közlekedési szabályokat és úgy vált ő is egyre magabiztosabbá. Közlekedési ismereteire és megbízhatóságára alapozva fél év múlva kiterjesztettük azon intézmények, célpontok körét, ahová egyedül mehetett: így került a listára a vívó és a cselgáncs edzés helyszíne, néhány közeli iskolatárs otthona, anyósom lakása illetve a közelben lévő focipálya.

Az első önálló "közlekedési" lépések megtétele után egy évvel eljött az idő, hogy igénybe vegye a tömegközlekedést is. Itt már sokkal nagyobb körültekintésre volt szükség. Mielőtt ezt engedélyeztük volna, leültünk vele és áttekintettük, hányas járatszámú és milyen járművek vannak a közelünkben, melyik merre jár, mi hány megállóra van a hozzánk legközelebb eső felszállóhelytől.

Először csak virtuálisan utaztunk a kijelölt úti cél felé: egy térkép segítségével kellett elmondania és megmutatnia, hogy merre indulna, mire szállna fel, hol szállna le, a megállóhelytől merre menne tovább.

gyerek_egyedul1

Kezdetben csak olyan célokat jelöltünk meg, ahova átszállás nélkül lehet eljutni. Amikor a térképen ez már jól ment, jöhetett a való világ: nem kicsit aggódtunk, hogy tényleg elér-e oda, ahova kell, de eddig – hála a Jóistennek – mindig visszajött! (Természetesen mindig volt nála telefon, ha mégis eltévedne. Jól az eszébe véstük azt is, hogy ha úgy érzi, nem tudja megoldani a feladatot, elvétette az útirányt, ne szégyelljen segítséget kérni a felnőttektől, legyen az rendőr, vagy a jármű vezetője, de soha ne hagyja magát sehova se elvinni, ne hagyja el az adott megállót, kérje, hogy hívják fel a szüleit.)

12 évesen jött el a pillanat, amikor először engedtük el olyan helyre, aminek megközelítéséhez már átszállással is meg kellett küzdenie, de ez azért még most is ritkán esik meg, mert egyrészt olyan szerencsés helyen lakunk, hogy minden elérhető távolságban van, másrészt mindehova rollerrel megy (ez amúgy legalább annyi veszélyt rejt magában, mint a kíséret nélküli közlekedés, de nagycsaládban élni amúgy is veszélyes, szóval edzve vagyok).

gyerek_egyedul5

Ahogy az egy sokgyerekes családban lenni szokott, a második, harmadik gyereknél a korábbi tapasztalatokra támaszkodva mindent kicsit könnyebben vesz az ember – bár az aggódás mértéke náluk sem csökken, sőt! -, így aztán Nagylány még korábban kezdte az önállósodást. Alig múlt 8 éves, amikor először engedtük el egyedül. Mondjuk neki annyival könnyebb volt, hogy vagy előtte vagy utána, de ott bandukolt a bátyja, így baj esetén kéznél lett volna az azonnali segítség vagy nem. Középsővel még ennyit sem vártunk, ő azonnal a mélyvízbe került és büszkén mondhatom, kiállta a próbát. Ő még csak az alapkiképzésnél tart, bár az úszóedzésre már ő is el tudna menni egyedül, de mivel az öccsével együtt járnak, ezért mindig kapnak felnőtt kíséretet.

Az önálló közlekedésre való felkészítés során szerintem nagyon fontos, hogy a gyerek is akarja, legyen meg hozzá az önbizalma, a felelősségérzete és legyen elég bátor segítséget kérni, ha bajba jutott. Nem mondom, hogy nincs bennem semmi rossz érzés, semmi félelem, amikor egyedül nekivágnak a városnak, de nem szabhatok gátat az önállósodásuknak, nem foghatom egy életen át a kezüket, és bízom abban, hogy jó tanáruk voltam.

Ha úgy gondolod, másoknak is segítenénk a cikkel, kattints a megosztásra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
„Úgy leszünk többek, ha merünk kevesebbek lenni” – Dr. Aczél Petra meghökkentő tanácsa a digitális zaj korára
A kommunikációkutató az egó háttérbe szorítását javasolta a hitelesebb élethez a Tudatos döntések adásában. Szerinte a valódi kapcsolódás kulcsa nem az önérvényesítés, hanem a jelenlét megélése.


A digitális zaj korában, amikor a figyelem lett a legértékesebb valuta, felmerül a kérdés: tudunk-e még érdemben beszélgetni, vagy már csak elbeszélünk egymás mellett?

A kommunikáció tétje ma már egzisztenciális: érteni a körülöttünk lévő világot – vagy menthetetlenül eltévedni benne.

Ezt a gondolatot járta körbe dr. Aczél Petra kommunikációkutató, a hazai felsőoktatás több mint harminc éve megkerülhetetlen alakja a Tudatos döntések podcast január végi adásában.

„Ha nem tudunk eligazodni a média világában, ha nem tudunk jól kommunikálni – vagy akár értelmezni azt, ami körülvesz minket –, akkor bizony komoly bajba kerülünk” – szögezte le a szakember a Remind magazin által is feldolgozott adásban.

Szerinte a tudás önmagában kevés; ha nem válik érthetően és hitelesen megoszthatóvá, elveszíti minden társadalmi értelmét.

Ezzel szembesítette azt az elitista nézetet, amely szerint ami közérthető, az szükségképpen felszínes is. A probléma épp az, amikor a tudomány vagy a művészet bezárkózik elefántcsonttornyába.

„Ott állunk egy kiállítótérben, és azt érezzük: ez már nem nekünk szól” – hozott egy hétköznapi példát.

A jelenség a tudomány világában is pusztít, amikor a szakmai óvatosság elnémítja a hiteles hangokat.

A COVID-járvány alatt ez drámaian megmutatkozott: amíg a tudomány óvatoskodott, az áltudomány harsányan és egyszerűen beszélt, betöltve a kommunikációs űrt.

Aczél Petra számára a kommunikáció alapjait a gyermekkori családi közeg teremtette meg, ahol a beszélgetés nem praktikus ügyintézés, hanem a közös gondolkodás terepe volt.

A valódi párbeszéd alapja nem a kimondott szó, hanem a megelőző figyelem és kíváncsiság.

A tudatosságot egyetlen szóban sűríti össze: jelenlét. Vagyis az a képesség, hogy nem spórolunk az odafigyeléssel, és nem vagyunk fél lábbal máshol.

Korunk egyik legnagyobb problémájának azt látja, hogy a tudástársadalom elterelte a fókuszt a részvételről, a fiatal generációk pedig gyakran „nincsenek otthon” a saját korukban, ami súlyos mentális terhekhez vezet.

A kutató leszámolt azzal a modern mítosszal is, hogy a siker kulcsa az extrém leegyszerűsítés.

„Soha nincs általános recept a kommunikációra” – jelentette ki határozottan. „Az az állítás, hogy akkor leszel sikeres, ha mindent egy szóba tudsz sűríteni, egyszerűen nem igaz.”

A beszélgetés végén egyetlen, paradox útravalót hagyott a hallgatóknak: „úgy leszünk többek, ha merünk kevesebbek lenni.” Hozzátette: ne vegyük magunkat túl komolyan, és ne az egónk védelme legyen a cél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kátyúba hajtottál és defektet kaptál? Ezt kell tenned, különben bukhatod a kártérítést
Összegyűjtöttük azokat a lépéseket és buktatókat, amelyek döntően befolyásolják a kárrendezés kimenetelét.


Egyetlen rossz pillanat, egy tompa puffanás, és máris kész a baj: defekt, sérült futómű, több tízezer forintos kár. Pedig kátyúkárnál nem csak az számít, mekkora volt a gödör – hanem az is, mit csinálsz az első percekben. Mutatjuk, hogyan növelheted drasztikusan az esélyedet arra, hogy valóban kifizessék a kárt.

A szokatlanul hideg, jeges időjárás idén különösen kegyetlen volt az utakhoz: országszerte látványosan megszaporodtak a kátyúk, velük együtt pedig a kellemetlen – és gyakran költséges – autós meglepetések.

Bár sokan nem tudják, a kátyúk okozta sérülések után lehet kártérítést igényelni, a gyakorlatban a legtöbb autós már az első lépésnél elbukja az ügyet.

A MABISZ adatai szerint a kátyúkár-bejelentések közel fele adminisztratív okok miatt kerül elutasításra. Vagyis nem azért, mert nem volt kár, hanem mert rosszul, hiányosan vagy nem a megfelelő helyen indult el az ügy. Bokros Máté Levente, biztosítási szakértő, az Atervező.hu alapítója szerint a siker kulcsa a felkészültség és a helyszíni precizitás – nem az, hogy mennyire volt mély a kátyú.

Nem a kátyú méretét nézik

Jogilag a kátyúkár a közút kezelőjének felelősségi körébe tartozik, de ez messze nem jelenti azt, hogy automatikusan fizetnek is. A felelősségbiztosító nem a kátyú méretét vagy formáját vizsgálja, hanem azt, hogy:

  • az úthiba valóban alkalmas volt-e a konkrét sérülés okozására,
  • és mindez egyértelműen bizonyítható-e.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy az út kezelője mentesülhet a felelősség alól, ha az úthibára figyelmeztető tábla volt kint, vagy ha a kátyút ideiglenesen jelölték. Emellett a vezetési körülmények is fókuszba kerülnek: nem az a kérdés, ki lehetett-e kerülni a kátyút, hanem az, hogy a sofőr ésszerűen járt-e el az adott forgalmi, időjárási és látási viszonyok között. Bokros Máté Levente elmondása szerint a károk jelentős részét a nem megfelelő sebesség okozza, ezért a vezetési körülmények vizsgálata a kárrendezés része.

Ezért kulcsfontosságú, hogy a kárbejelentéskor részletesen és pontosan írd le a történteket. Minden a felkészültségen és a helyszíni precizitáson múlik.

Mi az első dolgod, ha kátyúba hajtasz?

A biztosítási szakértő kiemelte: kátyúkárnál célszerű rendőrt hívni, még akkor is, ha nincs személyi sérülés, mert a hatósági jegyzőkönyv kulcsfontosságú bizonyíték. Ennek hiánya komoly nehézséget okozhat a kár rendezésében.

A kárt első körben nem a biztosítónál, hanem a közút fenntartójánál kell írásban bejelenteni. A rosszul megcímzett kárigény eljárási okból is elbukhat, még akkor is, ha a károsodás ténye nem vitatott. Magyarországon az útkezelői rendszer nem egységes, ezért kiemelt körültekintés szükséges.

Autópályák és gyorsforgalmi utak: MKIF Zrt.

Országos fő- és mellékutak: Magyar Közút Nonprofit Kft.

Településeken belül: jellemzően az önkormányzat

Budapesten: Budapest Közút Zrt. és a kerületi önkormányzatok

Dokumentálás: itt nem lehet félmunkát végezni

A sikeres kárrendezéshez komplex dokumentációra van szükség:

  • rendőrségi jegyzőkönyv,
  • tanúnyilatkozat (ha van, és jobb, ha van),
  • részletes kárigény,
  • több, beazonosítható fénykép a kátyúról és az autóról,
  • javítási számlák a kár összegének igazolására.
A fotóknál nem elég egy közeli kép a gödörről: látszania kell a helyszínnek, a környezetnek, sőt az utcatáblának is, lehetőleg több szögből.

Bár videót egyelőre nem kérnek a biztosítók, egy későbbi jogvita esetén aranyat érhet.

A szakértő külön kiemeli: ilyenkor nincs „okosba megoldjuk”. A javításról szóló számlákat meg kell őrizni, a cserélt alkatrészeket érdemes megtartani, személyi sérülésnél pedig az orvosi dokumentáció is elengedhetetlen. Továbbá hasznos lehet néhány szemtanú is, akik alátámaszthatják, hogy a sofőr nem lépte túl a megengedett sebességet. Ha nem tudod egyértelműen bizonyítani, hogy az úthiba okozta a kárt, a fenntartó nem fog felelősséget elismerni, és a biztosító sem fizet.

Van könnyebb út? Igen, de nem mindenkinek

Ha rendelkezel CASCO-val vagy kötelezőhöz kötött kátyúkár-kiegészítéssel, a biztosító átvállalja az ügyintézést, segít az útkezelő azonosításában, és megtéríti a kárt. Sőt, a regresszt – vagyis a kár behajtását az útkezelőn – is intézi.

Adminisztratív szempontból ez jelentősen egyszerűbb megoldás, mint a közvetlen igényérvényesítés az útkezelőnél. Fontos azonban, hogy a biztosítás ilyenkor sem fedezi az esetet, ha az úthibára figyelmeztető jelzés ki volt helyezve.

Milyen alkatrészekre terjed ki általában a kiegészítő kátyúkár biztosítás?

Bokros Máté Levente elmondta: jellemzően a gépjármű gumiabroncsai, keréktárcsái, tengelycsonkjai, kerékagyai, csonkállványai, gólyalábai és lengéscsillapítói tartoznak a biztosított alkatrészek közé. Emellett a fényezési és egyéb apróanyag költségek is téríthetők. Érdemes számolni azzal, hogy ha egy alkatrészt az ellenoldali párjával együtt kell cserélni, a biztosító csak a sérült darabot téríti, a párját nem.

A szakértő szerint a kátyúkár biztosítások éves díja alacsony, így könnyen kedvet kaphatunk a szerződéskötésre. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a CASCO bónusz fokozata csökken, amikor a biztosító kifizeti a kárt, mivel ez kárrendezésnek minősül, és a következő évek díja emelkedhet. Jó hír, hogy ha a kifizetett összeg visszatérül a biztosítónak, a bónusz fokozat visszaállítható. Ez azonban nem automatikus, külön ügyintézést igényel, és könnyen el lehet felejteni.

A legjobb védekezés még mindig a figyelem

A szakértő szerint a legtöbbet továbbra is azzal tehetjük, ha körültekintően vezetünk, és alkalmazkodunk az útviszonyokhoz. Ha mégis bekövetkezik a baj, a türelmes, alapos dokumentálás a legjobb befektetés.

Akár a biztosító, akár az útkezelő felé indítjuk az igényt, a gondos nyilvántartás adja majd a sikeres kártérítés alapját. Ne felejtsük: a kár pontos dokumentálására szánt idő mindig kevesebb, mint amit egy esetleges jogvita során a bíróságon kellene eltölteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk