FELFEDEZŐ
A Rovatból

Akkor jött rá a lány, hogy nincs is rajta felső, amikor le akarta venni a kabátját az étteremben

Végül kiderült, hogy útközben hagyta el a skót lány a falatnyi felsőjét.


Egyszerű csajos estének indult, előbb sokkba, majd röhögőgörcsbe fordult két írországi barátnő estéje - írja a Mirror. Brooke Ireland és Iona Mason együtt indultak neki az éjszaki életnek Glasgowban, mindezt pedig gondosan dokumentálták is TikTokon.

Megvolt a pózolás otthon, a pózolás a tükör előtt, aztán utcán, ahol aztán eleredt az eső. A lányok gyorsan kabátba bújtak, de a posztolást így se hagyták abba. Még akkor sem, amikor megérkeztek az étterembe, ahol Brooke a legnagyobb nyugalommal húzta le a kabátja cipjárját, amikor konstatálta, hogy valami hiányzik. Egész pontosan a falatnyi színes felső, ami otthon még egész biztosan rajta volt.

Kiderült, hogy vélhetően az utcán oldódhatott le a nyakáról és csúszhatott ki a kabát alól, és mivel melltartót sem viselt, így ott ült az étteremben egy szál nadrágban és kabátban.

Odaadó barátnője természetesen sírva röhögve nyújtott neki támogatást, miközben azért levideózta az esetet, és végül az étterem személyzete segítségével kapott egy Lengyelország-feliratú pólót. A vacsora után aztán az utcán találták meg az elhagyott ruhadarabot.

A vicces estéről összevágott kis videó aztán TikTokon végezte, ahol már több mint félmillióan látták, és rengeteg kommentelőben egy újfajta félelmet hívott elő: a rettegést a nyaknál összeköthető topok iránt. Egy felhasználó azonban inkább a témában adható legfontosabb tanáccsal látta el Brooke-ot, és az emiatt aggódókat:

"Dupla csomó, mindig dupla csomó!"

Íme a videó:

@ionamason3When you make it to the restaurant but your clothes don’t @brookeirelandd ##bestie ##ohno ##fyp ##girlsproblems ##girlsnightbelike♬ Oh No - Kreepa


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Különös ajándékot kapott Putyintól egy alaszkai férfi, de nem érti, hogy miért
A nagykövetség hivatalos dokumentumban tájékoztatta a motorról. Viszont a levélben nem szerepelt indoklás, miért is kapta az ajándékot az orosz elnöktől.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Mark Warren, az alaszkai Bird Creek lakója először el sem hitte, amikor arról értesítették, hogy Vlagyimir Putyin ajándékot küld neki. Úgy gondolta, biztosan átverésről van szó – számolt be róla az Alaska's News Source.

Néhány nappal korábban Anchorage belvárosában motorozott, amikor két férfi odalépett hozzá. Azt mondták, hogy az orosz állami médiának dolgoznak, közben videót készítettek róla, és a motorjáról kérdezték. Warren elmesélte nekik, mikor vette a járművet, miért és hogyan hozta rendbe. Később az egyik férfi ismét felhívta, és közölte vele, hogy a róla készült felvétel virálissá vált az orosz közösségi médiában. Pár nappal ezután újabb hívás érkezett: azt mondták, hogy Putyin elnök szeretné megajándékozni őt egy új Urallal.

Warren először kételkedett, de hamarosan kézhez kapta a hivatalos dokumentumot is.

Az Oroszországi Föderáció amerikai nagykövetsége Putyin nevében értesítette a motorkerékpár ajándékozásáról. A levélben viszont egy szó sem volt arról, miért kapja a különös meglepetést.

A férfinak korábban is volt már egy Uralja, amellyel augusztus 6-án, a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti alaszkai csúcstalálkozó előtt motorozott Anchorage-ban.

„Nehezen fogom fel, miért történhetett. Nem tettem a kedvükért semmit és senkit sem ismerek a követségen” – mondta.

A helyi média kérdéseket tett fel a nagykövetségnek az ügyben, de választ nem kaptak. Warren végül úgy döntött, hogy elfogadja az ajándékot.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Három betű hiányzott a fődíjhoz a Szerencsekerékben, de nem tudta megfejteni a játékos
A közel másfél millió forint sorsa a kandi kamera megfejtésén múlt, ám a versenyző nem jött rá időben. A műsorvezető és a szerencselány sem hagyta szó nélkül a hibát, a közönség pedig csalódottan sóhajtozott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.

„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”

– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:

„Hidd el, megmondom őszintén, most ketten vagyunk, aki azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha otthonról nézed…”

A rossz megfejtés miatt közel másfél millió forinttól esett el a játékos. A stúdióban később a szerencselány, Balogh Eleni is reagált rá: miután Kasza Tibi szívtiprónak nevezte Milánt, és rákérdezett, érez-e valami vibrálást, Eleni így válaszolt: „Én elhiszem, hogy szívtipró, de nem nálam.

A sikertelen játékot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elpusztult a budapesti állatkert négyhónapos kistigrise
Szomorú hírt osztott meg közösségi oldalán a Fővárosi Állat- és Növénykert. A kitartó próbálkozások ellenére nem sikerült megmenteni Szása életét.


„Bár az állatorvos csapatunk és a gondozóink éjt nappallá téve küzdöttek az életéért, és voltak bizakodásra okot adó pillanatok, de sajnos az apró nagyragadozó a kezelésekre érdemben nem reagált. Elveszítette látását, nem evett és képtelen volt néhány lépésnél többet megtenni.

A gyógyszerek ellenére is újra és újra ismétlődő rohamok végül az élettel összeegyeztethetetlen állapotot idéztek elő Szásánál”

írta a Facebookon a Fővárosi Állat- és Növénykert, majd hozzátették: Szása elvesztése mindannyiuk számára megrendítő.

„Megható volt ugyanakkor látni azt a sok biztatást és jókívánságot, amit a korábbi posztunkhoz írtatok. Köszönjük, hogy lélekben ilyen sokan vele, és az életéért küzdő szakembereink mellett voltatok” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: