Nem csak undorító, veszélyes is a kutyakaki – ezért kell nagyon vigyázni vele
Egy 2020-as tanulmány bélparazitákat talált az Egyesült Államokban épült kutyafuttatók 85 százalékában. Ez megerősítette azt az aggodalmat, miszerint a talajba kerülő ürülék élősködőket terjeszthet, amik nem csak az állatokra, hanem az emberekre is veszélyesek lehetnek. A becslések szerint világszerte egymilliárd embert fertőznek meg ezek a paraziták.
Elég lehet az is, ha valaki piszkos kézzel törli le az izzadságot az arcáról, majd nyalja meg az ajkát vagy egyszerűen csak iszik valamit utána. Az emberi szervezetbe kerülve mind a kampósféreg, mind a kerekesféreg lárvája fejlődik és a véráramon keresztül a tüdőbe vándorol. Innentől a köhögés segít nekik eljutni az emésztőrendszerhez, ahol a bélfalhoz tapadva tápanyagokat szívnak ki. Az egészséges immunrendszerű embereknél előfordulhat, hogy nem mutatják a fertőzés klinikai tüneteit, de elegendő mennyiségben ezek a paraziták vérszegénységet és súlyosabb esetben bélelzáródást is okozhatnak.
A kutyákra és a macskákra is hasonló veszély leselkedik.
Mindezek után talán még egyértelműbb, mennyire fontos, hogy a sétáltatás során mindenképpen szedjük fel a kutyaürüléket és mindig kerüljük a bőrrel való érintkezést. A legbiztonságosabb, ha egy lapáttal közvetlenül egy műanyag zacskóba helyezzük a kutyakakit vagy egy zacskót teszünk a kezünkre és úgy oldjuk meg a feladatot. A zsákot le kell kötni és bele kell tenni a szemetesbe.
Fontos a mielőbbi kézmosás, különösen, mielőtt megérintjük az arcunkat, például evés vagy ivás előtt. A kézfertőtlenítők számos vírus ellen védhetik a bőrt, de nem pusztítják el a parazitapetéket.
A játszóterek homokozóiban ugyancsak fontos a fokozott figyelem, a macskák és más kisemlősök szívesen használják alomdobozként ezeket a helyeket, mivel könnyen áshatók és felszívják a nedvességet.
A használaton kívüli homokozók lefedése, valamint a környezet szoros megfigyelése a strandon és a játszótéren kulcsfontosságú lépések annak érdekében, hogy minimalizáljuk a fertőzés kockázatát – áll a scieencealert.com cikkében.