SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Puzsér Róbert durván nekiment Majkának a Curtis-ügy miatt

Szerinte ilyen elvetemült aljasságra még nem volt példa a szórakoztatóipar történetében.


Napok óta Majka és Curtis szakításától hangos a sajtó: mint azt megírtuk, Majka a SZIN-en tartott koncertje elején jelentette be, hogy megszakítja a munkakapcsolatot társával, mivel az teljesen a kokain rabjává vált, így el kell engednie a kezét.

Az esetről a neten rengetegen elmondták a véleményüket, mindkét oldal mellett kiállva. Nemrég a fideszes politikus, Deutsch Tamás is megszólalt, egyértelműen kiállva Majka mellett.

Puzsér Róbert véleményére sem kellett sokat várni: a megmondóember most is megszokott stílusában foglalt állást a Facebookon, de ő már közel sincs annyira elájulva az ózdi rapper cselekedetétől.

Íme a bejegyzés szó szerint:

"Minden második rock & roll formáció életében eljön a pillanat, amikor egyik tagot annyira bedarálja a szex és drogok által terhelt életforma, hogy a többiek kibasszák a bandából. Ilyen esetből a könnyűzene története több ezret tart számon – odamennek hozzá, és azt mondják: „Haver, mostantól vége. Emberileg szar alak vagy, szakmailag rég árnyéka önmagadnak – nem tudunk számítani rád. Úgy döntöttünk, hogy elválnak útjaink. Ne neheztelj! Nekünk így lesz a legjobb.”

Olyan eset, hogy egy banda tagjai egy koncerten bemószerolják a haverjukat rajongók ezrei meg a rendőrség előtt, mert az drogozik, még nem fordult elő a szórakoztatóipar komplett történetében.

Arra az elvetemült aljasságra, hogy a haverodra ráküldd a hatóságot, mert épp nem alkalmas arra, hogy haknizz vele, a mai napig kellett várni – és jött Majka, az ózdi hős, a drog elleni harc apostola, a cserbenhagyott barát, hogy a poptörténet lapjaira jellemtelenségből és árulásból új fejezetet írjon. A kilencvenes években mindenki táncolt – de hogy bárki ilyen nyilvánosan döfje hátba a tulajdon testvérét, arra 2018 második feléig kellett várni.

Most a teljes hazai nyilvánosság körbeszopkodja Majkát: tőle láthatóan bármi belefér. Neki nemcsak az Ezek megőrültek! meg a Való Világ, de ez a példátlanul alávaló árulás is jól áll – a közvéleménynek semmi kifogása Majka gyalázatos húzása ellen. Mert szegénynek milyen nehéz lehetett – hisz Curtis veszélyeztette a megélhetését! Curtis – Majkáét?! Na persze! S erre az a válasz, hogy nyilvánosan teleokádja a médiát, és feljelenti a haverját?! Mert különben találgatnának azt emberek? És ha találgatnak? Mit fáj az Majkának? Lehet, hogy ebbe ő ma még belehal?

Majka bosszút állt: nemtelen, aljas módon megszégyenítette és meghurcolta Curtist, akinek a popkarrierjét köszönheti, azt ugyanis nem nyelte le, hogy Majka papánál erősebb legyen a kokain.

Nyomasztó látlelet az ország morális állapotáról, hogy ez az önimádó vamzer most megdicsőül. Mintha Az ötödik pecsét végén az képezné a katarzist, hogy Keszei Károly művészi fényképész milyen bátran feljelenti a vendéglátóit. Csakhogy Keszei Károlyra mindenki köp – az író, az olvasó, a rendező és a néző egyaránt. Majka, az Istennek tetsző életet élő popsztár és családapa megdicsőül: még jó, hogy feljelentette – hisz a rohadék Curtis drogozott!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videón, ahogy G.w.M-et a földre teperik és bilincsbe verve elviszik a kommandósok
A rapper teljesen ledöbbent, amikor a feketeruhások kirángatták az autójából. A videóból kiderült, miért történt a rajtaütés és hová vitték.


Váratlan meglepetésben volt része G.w.M-nek: egy mélygarázsban csapott le rá egy kommandós csapat, akik a földre teperték, majd megbilincselték és elvitték. Mindez az RTL új műsorának kereteiben történt: a rapper lesz a héten induló Most Wanted című menekülős reality egyik szereplője.

„Ma G.w.M-et, azaz Kulcsár Edinánét kell elkapnunk. Nem lesz nagy ellenfél, Bódi Bencétől is kikapott”

– így vezette fel az akciót Sebestyén Balázs a rajtaütésről készült videóban.

A műsorvezető a kommandós csapattal utazott, le is videózta, mi történik. A rapper a terepjárójában ült és telefonozott, amikor a kommandósok feltépték az ajtót, kirángatták, földre vitték és megbilincselték.

„Mi a f.szt csináltok?” – értetlenkedett G.w.M döbbenten. Sebestyén Balázs ezután odalépett a megbilincselt rapperhez, és a kamerába nézve csak annyit mondott:

„Új klipet forgatunk, mi? Gizdásodunk, mi? Ilyen szar ízléssel itt nem lesz semmiféle klipforgatás.”

A Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet „vezetőjeként” a műsorvezető bejelentette, hogy G.w.M a Celeb Fegyházban „ízlésjavító” rehabilitációt kezd.

A Most Wanted – A hajsza október 26-án indul, a formátum szerint összesen 24 hírességet zárnak a Celeb Fegyházba. A nézők is beleszólhatnak az üldözős reality alakulásába: október 26. és 31. között a narancssárga rabruhás celebeket normál díjas forródróton jelenthetik, vagy segíthetik a menekülésüket Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci üldözőcsapata elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Puzsér Róbert: Ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája
A Megasztárban történt egyik szóváltás kapcsán fejtette ki véleményét a kritikus. Szerinte a showműsor morális mélyponton van, és az énekesnő ebben kulcsszerepet játszik.


Puzsér Róbert élesen bírálta Tóth Gabi viselkedését az Önkényes Mérvadó című YouTube-műsorban. A beszélgetésben Horváth Oszkár és Egri Viktor is részt vett, a téma az énekesnő karrierje és megnyilvánulásai voltak – szúrta ki az Index.

A vita egy Megasztár-részlet miatt alakult ki, amelyben egy versenyző szóvá tette, hogy Tóth Gabi nem rendelkezik érettségivel. Az énekesnő ezt annyira zokon vette, hogy veréssel fenyegette meg a jelentkezőt.

Puzsér szerint ez nem magyarázza a viselkedést, amit az énekesnő a műsorban mutat. Úgy gondolja, hogy már az is probléma, hogy a tehetségkutatóban sok a trágárság, de szerinte Tóth Gabi jelenléte tovább rontja a színvonalat.

„Nem az a baj Tóth Gabival, hogy nincs érettségije, hanem az a baj Tóth Gabival, hogy ordenáré proli p*csa”

– fogalmazott keményen a kritikus. Hozzátette: például Egerszegi Krisztinának is csak nyolc általánosa van, mégis „egy hölgy”, szemben Tóth Gabival.

Puzsér arról is beszélt, hogy nehéz végignézni, mi történik Tóth Gabival a képernyőn keresztül. Úgy látja

„ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája. Ez a legközönségesebb, leggyalázatosabb”.

Szerinte az énekesnő „arcában tükröződő lénye” is közönséges és eltorzult. Azt is kifogásolta, hogy a szórakoztatóipar kiemelt figyelmet fordít egy olyan szereplőre, aki szerinte nem bírja a kritikát.

„Ez lett a szólásszabadság, hogy itt bárki bármit mondhat? Hát akkor megyek, és megverem!” – idézte fel Puzsér az énekesnő reakcióját, aki így fenyegette meg a versenyzőt.

Végül úgy fogalmazott, hogy régen ilyen viselkedés csak realitykben volt jellemző, ahol „sztriptíztáncosok, pornósok, prostik meg mindenféle prolik” szerepeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ott tettél alám, ahol tudtál” – Győzike úgy köszöntötte fel Gáspár Zsoltit, hogy közben oda is szúrt neki
A két Gáspár-testvér híresen rossz viszonyt ápol, de a showman azért üzent öccsének a születésnapja alkalmából – nem akárhogyan.


Meglehetősen pikírt sílusban megírt posztban köszöntötte fel testvérét Gáspár Győző. Nem titok, hogy a két fivér régóta rossz kapcsolatban van, legutóbb egy családi tulajdonban lévő ingatlan miatt estek egymásnak (erről itt írtunk bővebben). Győzike akkor igen kemény szavakkal illette Zsoltit:

„Szégyellem magam, hogy ő az én testvérem. Az utolsó cigány nem tenné meg ezt a szomszédjával, a barátjával, amit a testvérem velem megtett.”

Azok után, hogy a showman hosszú ideje kritizálja öccsét, most kissé meglepő, hogy látszólag békülékeny hangnemet megütő bejegyzésben köszöntötte fel Zsoltit az 50. születésnapján.

„Kedves testvérem! Ma lettél 50 éves – Isten éltessen sokáig, erőben, egészségben és szeretetben. Ha össze kellene foglalni ezt az 50 évet, be kell vallanom, nem mindig voltunk jó testvérek. Sajnos sokszor ott tettél alám, ahol tudtál, és ez fájt nekem. Őszintén sajnálom, hogy ez az 50 év így telt el közöttünk”

– írta Facebookon Győzike több közös fotó kíséretében.

A poszt szerint bízik abban, hogy „a következő évtizedek már békében, szeretetben és megértésben fognak telni”.

„Voltak vitáink, veszekedéseink, de valahogy mindig a te oldaladra billent a mérleg. Mindezek ellenére szeretettel gondolok rád, és szívből kívánok nagyon boldog születésnapot – sok erőt, egészséget, és hogy életed virágkorát most éld meg igazán” – üzente Gáspár Győző, majd így zárta le a köszöntést:

„Szeretettel: A testvér aki mindig az utolsó volt az életedben”

Gáspár Győző korábban Hajdú Péter műsorában is beszélt öccsével való konfliktusáról. Mint mondta, ő vezette be az Zsoltit a show-biznisz világába, de ő később hátat fordított neki. „Zsolti felépített egy birodalmat az én hátamon, és amikor a csúcspontjára ért, ott hagyott engem a francba. Csinált egy olyat, hogy kaptam egy ajánlatot egy tévétől X forintért, ő aláment, és ő kapta meg a műsort. Megcsinálta a saját testvérével.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Házasság első látásra: ismert férfi lehet a titokzatos vőlegény, az újabb menyasszony már bemutatkozott
A festőművész Zavira nem vágyott ismert férjre, de nagyon úgy tűnik, hogy egy ilyen társat találtak neki a szakértők.


Váratlan fordulat történt a Házasság első látásra új évadában. A TV2 párkapcsolati realityjében eddig 12 szerelemre vágyó embert állítottak párba, most azonban a már megismert párosok mellé egy újabb férj és feleség érkezik.

A keddi adásban már be is mutatkozott a menyasszony, Tóth Bettina, aki Zavira néven ismert a művészvilágban.

„Iszonyatosan erős nőnek tartom magam, aki belülről egy nagyon érzékeny nő, és vágyik a gyengédségre. Eddig eléggé szívből éltem, és ösztönösen döntöttem, ezért a kísérlettől azt várok, hogy a szakértők segítségével össze tudjuk hangolni az eszemet a szívemmel. Nagyon férjhez szeretnék menni, de a megfelelő emberhez, és iszonyatosan remélem, hogy ez a kísérlet megadja ezt a férfit nekem”

– mondta a 31 éves festőművész a bemutatkozó kisfilmjében.

A műsor szakértői úgy gondolták, hogy Zavirához egy idősebb férfi illik, aki erőt sugároz, de biztonságot ad számára. Végül találtak is neki valakit, egyelőre azonban rejtély, ki lehet az.

Az adás végén a nézők láthatták, ahogy Zavira bevonul az esküvő helyszínére, ahol a násznép már várta. Köztük volt a már összeállt hat pár is, akik nem értették, miért a menyasszony érkezik meg először. Ő maga egészen más miatt kezdett aggódni.

„Láttam a násznépből, hogy több ismerős arc is van közöttük a tévén keresztül, és egyből elkezdtem agyalni, hogy te jó ég, akkor biztosan ismert lesz a férjem is. Nem szerettem volna ismert férjet, úgyhogy elfogott a pánik, és elkezdtem stresszelni, hogy vajon ki lesz az, sőt, arra is gondoltam, hogy mi van, ha a násznép közül áll fel valaki”

– mondta Zavira.

A titokzatos férj kilétére a következő adásban derül fény.


Link másolása
KÖVESS MINKET: