BUDAPEST

Budapest legnagyobb vendéglője volt, most csak romos drogtanya

A Népligeti Sörcsarnok egykor szép épülete mára teljesen lepusztult.
My Secret Budapest - szmo.hu
2018. március 31.


Link másolása

Jártatok már a Népligetben a romoknál? És megpróbáltatok valaha is bemászni oda? Vagy csak körbejártátok?

Nem valami bizalomgerjesztő, ugye? Egyrészt azért, mert látszik, hogy hajléktalanok lakhatják, és azt is biztos forrásból tudjuk, hogy időnként drogfüggők jelennek meg a falak között, hogy itt lőjék be magukat. Másrészt azért, mert a düledező rom élet- és balesetveszélyes.

Pedig az épületben valamikor a Ligeti Nagyvendéglő, ismertebb nevén a Népligeti Sörcsarnok működött, Budapest legnagyobb vendéglője.

A Népliget területét a 19 században kezdték rendezni, ugyanis itt előtte kvázi szemétlerakó volt. Az 1850-es években kezdték fákkal beültetni, először csak azért, hogy a homokot megkössék. Ekkor ültették a legendás öreg akácfát is, ami sajnos a 2015-ös viharban elpusztult. Csak az emléktáblája látható a Könyves Kálmán körút felőli oldalon.

nepliget1

A kiegyezés után fogtak a parkosításba, az első terveket Petz Ármin, az Orczy kert főkertésze készítette, de a megvalósításnak anyagi akadályai voltak. Az 1870-es években fásítás folyt, az 1890-es években dendrológiai gyűjteményt hoztak létre, és sétányokat alakítottak ki.

A Népliget mai arculatát, útrendszerét a budapesti főkertész, Ilsemann Keresztély (1850–1912) alakította ki, és a millienniumi ünnepségéek évére parkosította a 103 hektáros területet.

A Ligeti Nagyvendéglő 1895-ben épült, és 400 ember befogadására volt képes, ezért emlegették a város legnagyobb vendéglőjeként.

Első bérlője Heinzel Mihály volt, azután Sverteczky Gáspár, 1909-től Róna Gyula. Állítólag a bérleti díj magas volt, és vendég sem jött annyi, mint amennyire számítottak, nehéz volt nyereséget kitermelni, ezért cserélt gyakran gazdát az étterem. De más, ennél nagyobb gond is akadt: a rossz infrastruktúra.

Már a nyitás után nem sokkal arra panaszkodtak, hogy az időnként megtelő emésztőgödrök miatt büdös van, és ez elűzi a vendégeket.nagyvendeglo_ck0155nagyvendeglo2

Azért a második világháborúig nagy volt a Népligeti Sörcsarnok forgalma. Csakhogy az államosítás és az azt követő korszak betett neki. Az 1950-es években tudatosan leépítették és megszüntették a Népliget szórakozóhelyeit és látvényosságait, és versenypályát, sporttelepet alakítottak ki a parkban

Miután az 1950-es években megszüntették a Nagyvendéglőt, az épületet raktárnak használták.

nepliget3

Az 1980-as évekre már erősen leromlott az állapota, és már raktárnak is rossz volt.

Hiába születtek tervek a Sörcsarnok felújítására, hasznosítására, ezekből nem valósult meg semmi.

Ami pedig megmaradt belőle, azt a 2000-es évek elején katasztrófavédelmi kutya kiképzőhelynek is használták.

Mostanra olyan állapotba került, hogy nem ajánljuk neked, hogy ide bemássz, az épületbe azért nem mentünk beljebb, mert el akartuk kerülni a baleseteket.nagyvendeglo8nagyvendeglo3nagyvendeglo4nagyvendeglo5nagyvendeglo6nagyvendeglo7nagyvendeglo1

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Megbénítja majd Budapestet a kínai elnök látogatása – mutatjuk a lezárásokat
Hszi Csin-ping és delegációjának érkezése kettévágja a fővárost. Szerdától péntekig tart majd a közlekedési káosz, hét kerületet is érintenek a korlátozások.

Link másolása

Lényegében megbénítja majd Budapestet Hszi Csin-ping és állítólag több száz fős delegációjának érkezése szerdán – derül ki a rendőrség lezárásokról szóló közleményéből. A police.hu azt írja, delegáció érkezése miatt május 8., szerdától május 10., péntekig kell majd korlátozásokra készülni a I., a IX., a XI., a XV., a XIX., a XX. és a XXIII. kerületben.

A korlátozásokról egy térképet is közzétett a rendőrség:

Lezárások

Szakaszos és időszakos lezárások lesznek szerdán 19:30-tól 21:00-ig az I., a IX., a XI., a XIX., a XX. és a XXIII. kerületben, az alábbi útvonalon:

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – M4 – M0 – M5 autópálya bevezető – Gyáli út (M5 bevezető) – Könyves Kálmán körút – Rákóczi híd – Pázmány Péter sétány – Műegyetem felső rakpart – Szent Gellért tér – Szent Gellért felső rakpart – Krisztina körút – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Tárnok utca – Szentháromság tér – Hess András tér.

Szakaszos és időszakos lezárások lesznek pénteken 11:30-tól 14:00-ig az I. és a IX. kerületben, az alábbi útvonalon:

Hess András tér – Szentháromság tér – Tárnok utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Krisztina körút – Szent Gellért felső rakpart – Szent Gellért tér – Műegyetem felső rakpart –Pázmány Péter sétány – Dombóvári út.

Szakaszos és időszakos lezárások lesznek szintén pénteken 16:20-tól 17:00-ig az I., a IX., a XIX., a XX. és a XXIII. kerületben, az alábbi útvonalon:

Hess András tér – Szentháromság tér – Tárnok utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Krisztina körút – Szent Gellért felső rakpart – Szent Gellért tér – Műegyetem felső rakpart – Pázmány Péter sétány – Rákóczi híd – Könyves Kálmán körút – Gyáli út (M5 bevezető) – M5 autópálya bevezető – M0 – M4 – Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.

Tilos megállni

Még korábban hívta fel a rendőrség a figyelmet arra, hogy szerdán tilos lesz megállni a VI. kerületi Andrássy út páros oldali szervízútján az Izabella utca és a Vörösmarty utca között.

Tilos megállni csütörtökön 6:00-tól 17:00-ig a XV. kerület, Neptun utca mindkét oldalán a Drégelyvár utca és a Neptun utca 57. szám között. Egy korábbi rendőrségi közleményből az is kiderül, hogy csütörtökön 10:00 és 16:00 között az V. kerületi Apáczai Csere János utcában, a hotel mellett is tilos lesz a megállás.

Tilos megállni pénteken 10:00-tól 20:00-ig az I., a IX., a XI., a XIX., a XX. és a XXIII. kerületben:

• Nagykőrösi út főpályán (M5 bevezető),

• Nagykőrösi út mindkét oldalán az autópiac középső bejárata és a Garázs utca között,

• Nagykőrösi út MOL kút főpálya felőli oldalán,

• Határ úton a Nagykőrösi úti felüljáró alatt,

• Gyáli út főpályán (M5 bevezető),

• Fék utca mindkét oldalán a Gyáli úti felüljáró alatt,

• Könyves Kálmán körút mindkét oldalán a Gyáli út és a Rákóczi híd között,

• Laczkovich utca mindkét oldalán a Rákóczi híd alatt,

• Dombóvári út mindkét oldalán a Budafoki út és a Pázmány Péter sétány között,

• Pázmány Péter sétány mindkét oldalán,

• Műegyetem felső rakpart teljes területén,

• Műegyetem rakparti felhajtó mindkét oldalán a Bertalan Lajos utcánál,

• Szent Gellért téren,

• Szent Gellért felső rakpart mindkét oldalán,

• Krisztina körút mindkét oldalán a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között,

• Attila úton a Dózsa György tér mellett,

• Dózsa György tér teljes területén.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
Elkészült a gyalogátkelő az Astoriánál 40 millió forintból
A fővárosi önkormányzat a zebralétesítést a közösségi költségvetésből, bruttó 40 millió forintból finanszírozta.

Link másolása

Elkészült a gyalogátkelő a fővárosban az Astoriánál, már akadálymentesen, kényelmesen, gyorsabban lehet átkelni a Rákóczi úton, és a babakocsival vagy kerekesszékkel közlekedőknek sem kell kerülőt tenniük - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn.

A beruházás részeként a Rákóczi úton a Múzeum körút és a Károly körút járdái között jelzőlámpás gyalogátkelőt építettek ki süllyesztett szegélyű, taktilis figyelmeztető és tájékoztató jelekkel ellátott burkolattal, a Rákóczi út tengelyében új középszigettel.

A beruházás miatt a Blaha Lujza tér felé haladó buszok megállóját előrébb helyezték.

A fővárosi önkormányzat a zebralétesítést a közösségi költségvetésből, bruttó 40 millió forintból finanszírozta.

(via MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Ágyúzni fognak a budai Várban – figyelmeztet a Honvédelmi Minisztérium
Egy ünnepélyes zászlófelvonás miatt lőnek majd reggel. Megnövekedett hanghatásra kell számítani a minisztérium szerint.

Link másolása

Kedd reggel dörögni fognak az ágyúk a Budai Várnegyed Esztergomi rondelláján – derül ki a Honvédelmi Minisztérium közleményéből. A lakosság türelmét és megértését kérik, mivel

reggel 10 órakor hagyományőrzők ágyúlövései kísérik majd, ahogyan ünnepélyesen felvonnak egy zászlót.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
A tömegközlekedés is a feje tetejére állt a kínai elnök konvoja miatt, ezek a legfontosabb változások
Hszi Csin-ping látogatásának teljes napján a lezárások nemcsak az autósoknak, hanem a tömegközlekedőknek is bosszúságot okozhatnak. A BKK a metrók használatát ajánlja inkább.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 09.


Link másolása

A kínai elnök látogatása miatti ideiglenes forgalomkorlátozások és lezárások alaposan felforgatják a főváros tömegközlekedését csütörtökön. A BKK ezért felhívja a figyelmet arra, hogy péntekig hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, egyúttal érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni. A közlekedési káosz elkerülése érdekében a felszíni járművek helyett inkább az M2-es, M3-as és M4-es metrók használatát ajánlják.

Csütörtökön, azaz május 9-én a Budai Várban forgalomkorlátozás lesz. Emiatt a Budai Vár a Deák Ferenc tér felől a Dísz térig közlekedő 216-os autóbusszal, a Széll Kálmán tér felől a csak Kapisztrán térig közlekedő 16A és 116-os buszokkal érhető el. A 216-os autóbusz forgalmát több esetben is megállíthatják 10-15 percre, hosszabb zárás esetén a járat terelve közlekedik, a Dísz tér helyett a Krisztina térig jár.

A BKK Info térképén a csütörtöki lezárások:

A péntek estig várható összes forgalomkorlátozást ebben a cikkben gyűjtöttük össze:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk